Ferenc pápa már a megválasztását követő napokban egyértelművé tette, hogy kiemelten fontos feladatának tekinti a hívőkkel való szoros, mindennapos kapcsolat kialakítását. Ezt a célt szolgálják a reggelente a hívők naponta változó kis csoportjának a Szent Márta-ház kápolnájában tartott pápai szentmisék és homíliák, melyeknek rövid összefoglalóját néhány óra múlva közzé is teszik – először a Vatikáni Rádióban és annak honlapján, majd más médiumokban is.
A jelen kötetben, amelyet megint csa...