regények. gyerekeknek

- 10 000 db
Az Olvassatok velünk, fiúk! illetve Olvassatok velünk, lányok! kötetei azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a nagy, híres, klasszikus regényeket, esetleg akár kedvet is csináljanak ahhoz, hogy az olvasók majd a kezükbe vegyék az eredetit. A lányoknak összeállított könyvben szereplő hét történetben az érzelmek kapnak fontos szerepet, míg a fiúknak szánt kötetben hét olyan mesés klasszikust találhatunk, amelyekben az érzelmek helyett inkább a kalandok jellemformáló erejére tevődik a hangsúly. Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Az Olvassatok velünk, fiúk! illetve Olvassatok velünk, lányok! kötetei azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a nagy, híres, klasszikus regényeket, esetleg akár kedvet is csináljanak ahhoz, hogy az olvasók majd a kezükbe vegyék az eredetit. A lányoknak összeállított könyvben szereplő hét történetben az érzelmek kapnak fontos szerepet, míg a fiúknak szánt kötetben hét olyan mesés klasszikust találhatunk, amelyekben az érzelmek helyett inkább a kalandok jellemformáló erejére tevődik a hangsúly. Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. Kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. Következő »
Raktáron van!
3 299 Ft
Sorozatunk legújabb részében is ismert, és kevésbé ismert mondókákat tanulhatnak meg a kisgyermekek, melyeket az aranyos illusztrációk még érdekesebbé és vidámabbá varázsolnak. Következő »
Raktáron van!
349 Ft
Amikor Párizsban jártam egyetemre, csütörtökönként egy vak pszichológusnő asszisztenseként dolgoztam, hogy némi pénzt keressek.  Idős asszony volt, a híres Jacques Lacan tanítványa. Én voltam a szeme. Vásárolni mentünk, megírtam a leveleit, hangosan felolvastam azokat, amiket neki küldtek, a könyveket és az újságokat. Amikor elkezdtem dolgozni nála, az első napon a családomról kérdezett. Meséltem neki a zsidó nagyszüleimről, akik kommunisták voltak, arról, hogy a második világháború alatt F... Következő »
Raktáron van!
2 490 Ft
Cowboy tehenész legény western szett gyerekeknek, S méret Cowboy tehenész legény western jelmez szett. Szett tartalma: -Nadrág védő, derékra köthető. hossza: 55cm -Mellény Mellbőség: 65-70cm-ig -Piros kendő -Cowboy kalap Következő »
Raktáron van!
5 900 Ft
Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve, 2019-ben pedig L'invenzione occasionale (Véletlen találatok) címen egy esszékötete is megjelent. Az elvesztett gyerek története a Nápolyi regények (2011-2014) tetralógia negyedik, befejező kötete. A sorozat első két kötetét az HBO filmesítette meg. Park Könyvkiadó Kft. Regény 502 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789633557273 Szerző: Elena Ferrante Kiadás éve: 1900

Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve, 2019-ben pedig L'invenzione occasionale (Véletlen találatok) címen egy esszékötete is megjelent. Az elvesztett gyerek története a Nápolyi regények (2011-2014) tetralógia negyedik, befejező kötete. A sorozat első két kötetét az HBO filmesítette meg. Park Könyvkiadó Kft. Regény 502 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789633557273 Szerző: Elena Ferrante Kiadás éve: 1900 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését. Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Az elvesztett gyerek történetével zárul Elena és Lila barátságának regényfolyama. Elena és Lila életük második felében újra közel kerülnek egymáshoz, és barátságuk esélyt kap a megújulásra. Vajon tudnak élni vele? Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Helló húsvét!
Gyertek, gyertek gyerekek - mondókáskönyv Rövid leírás: Az egyszerű mondókák nemcsak a szókincset, hanem a kicsi gyerekek ritmusérzékét és memóriáját is fejlesztik. Ebbe a barátságos rajzokkal illusztrált könyvbe sok-sok kedves mondókát válogattunk össze.

Kiadó: Szalay Könyvkiadó Kiadási év: 2020 Oldalszám: 28 oldal Méret: 215x155mm Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-22%
1 399 Ft
1 090 Ft
Az Egy regény regénye a méltatlanul elfelejtett szerző legismertebb műve. Ha tudni akarjuk, mi a sztálinizmus, a bolsevizmus, a meg nem valósult kommunizmus lényege, ezt a könyvet kell magunkban hurcolnunk és nem tehetünk mást. Következő »
Raktáron van!
1 800 Ft
FUNKCIÓK: Képernyő: 0,96 hüvelykes OLED képernyő Csevegés: Élvezze a hangos beszélgetést bármikor bárhol, Gyermek követés APP (Geo Fence APP): Az APPlikáció térképén jelzi gyermeke aktivitási területét.Terülte: 200-2000m, miután a gyermeke elhagyja a kijelölt körzetet Ön riaszást kap a készüléktől. Valós idejű pozícionálás: A GPS és az LBS segít megtalálni a gyermekét. 3 SOS szám:Az APP-ban 3 SOS szám állítható be, 3 másodpercig nyomja meg az SOS gombot, a felhasználó felhívhat és riasztási üzeneteket küldhet a megadott telefonszámra telefonszámra. Beállítható használati idő applikáció: A szülők 3 időpontot állíthatnak be, ezeken az időpontokon kivül a gyermek nem tudja használni a készüléket. Evvel a kiváló alkalmazással a gyermek iskolai órái alatt megátolható a készülék használata. Alacsony energia riasztás: kevesebb, mint 20%, a GPS óra küldheti a riasztási információkat APP-ban és elküldi az üzenetet az SOS számra. Kivló minőségű szilikon karpánt.Tökéletesen biztonságos a gyermeke számára, károsanyag mentes anyag. ( igazolt ). Telefonkönyv: 10 családtaggal vehei fel a kapcsolatot. Egyéb funkciók: 3 riasztás állítható be APP / Egészséges felvétel / Alacsony elem riasztás / előzmények felvétele és lejátszása / Figyelt eltávolítás és alacsony teljesítmény riasztás / APP támogatás IOS és Android MŰSZAKI: Megoldás: MTK6261, 364MHZ Helymeghatározás: LBS / GPS GSM, GPRS: 850/900/1800/1900 Szín: 6 szín közül választhat: fekete, fehér, zöld, kék, sötétkék, rózsaszín SIM-kártya: Mirco SIM-kártya Akkumulátor: 400 mAh, készenléti idő 90 óra Méretek: 31 * 52 * 11,8 mm Tartozékok: USB kábel és felhasználói kézikönyv HASZNÁLAT ELŐTT: Ellenőrizze, hogy az óra a vásárolt modell, és teljes tartozékkal rendelkezik: 1 eszköz, 1 USB kábel, 1 Felhasználói kézikönyv. Rendeljen egy Micro SIM kártyát, amely támogatja a GSM hálózatot (2G). A SIM kártyának engedélyeznie kell a GPRS-adatokat és a hívófél-azonosító funkciót, havonta 30 MB adat elegendő. Kapcsolja ki az órát a SIM kártya telepítése előtt. Töltse fel az akkumulátort úgy, hogy a megfelelő USB kábellel csatlakozik a számítógéphez. Ne töltse 3 óránál többet.A készüléket okosóra teszt alá vetettük , minden követelményt teljesített bártran merjük ajánlani! Megjegyzés: Az akkumulátort csak felnőtt felügyelet mellett szabad tölten Következő »
5 napos szállítással
8 490 Ft
"Apám dolgozószobájában, íróasztalán, írógépén leírtam élete regényét. Nem az volt a célom, hogy értékeljem, még csak teljes életrajz se lett belőle..." Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Sepp Weinbach, azaz becsületes nevén Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiú a harmincas években tanulni megy Németországba, és a boldogulás reménye, illetve egy szerelem ott is marasztalja. A fiatalember, aki hisz a náci propaganda hangzatos ígéreteinek, belép a Wehrmachtba. Francia tolmácsként ott van a Párizsba bevonuló német tisztek között is. A francia fővárosban beleszeret szállásadója lányába, a dacos és büszke Cécile-be, ám szerelmük nem teljesedhet be, mert Seppet átvezényelik a kelet... Következő »
Raktáron van!
5 999 Ft
A kiadó fontosnak tartja jelezni, hogy e könyv felnőtteknek szóló „tündérmese", vagyis teljes egészében fantázia szülte fikció, melynek tartalma könnyen sértheti egyes olvasók érzékenységét. Következő »
Raktáron van!
1 495 Ft
A félárva, zárdában nevelkedett Idának az apja, Ó Péter borkereskedő gazdag hozománnyal, hirdetés útján keres férjet: sürgősen szabadulni akar leányától, hogy továbbra is szabados életmódjának hódolhasson. Következő »
Raktáron van!
698 Ft
Sepp Weinbach, azaz becsületes nevén Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiú a harmincas években tanulni megy Németországba, és a boldogulás reménye, illetve egy szerelem ott is marasztalja. A fiatalember, aki hisz a náci propaganda hangzatos ígéreteinek, belép a Wehrmachtba. Francia tolmácsként ott van a Párizsba bevonuló német tisztek között is. Következő »
Raktáron van!
6 999 Ft
Megtarthatja-e világhatalmi pozícióit Oroszország az olajfegyver és az atomfegyver segítségével? Ez az igazi tétje az orosz-ukrán háborúnak. Vlagyimir Putyinról sokan tudják, hogy KGB akadémiát végzett. Sokkal kevesebben azt, hogy kandidátusi disszertációját a kőolajról írta és hogy egész politikai pályája a fekete arany körül forgott, ahogy az utóbbi száz év világtörténelme is. Drámai fordulatokkal és vérrel teli könyvében az orosz és az amerikai hatalmi ambíciókat is közelről ismerő szerző érdekes, néha kimondottan rémisztő epizódok sokaságát mutatja be az olajipar történetéből. Lehet, hogy ha Winston Churchill 1911-ben nem állítja át olajtüzelésre a brit flotta hajóit, akkor az Antant elveszíti az első világháborút? Ha a németek 1943-ban elfoglalják Bakut, vagy akár csak megnyerik a balatoni csatát, akkor a második világháború is másképpen ér véget? Lehet, hogy a mai Amerikát még mindig nem az elnök, hanem „a hét nővér" irányítja? Az első pennsylvaniai olajláztól a Mexikói öbölkatasztrófán átívelő olaj-história másik kulcskérdése az autóipar, a közgazdász, a politikus és a gépkocsivezető számára: vajon meddig tartanak ki a föld kőolajtartalékai? Tíz-húsz évig, mint a radikálisok állítják, vagy akár még további ötszáz évre elegendők...?
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
4 hetes szállítással
5 401 Ft
Vannak művek, amelyeket "hozzáolvasunk" egy szerző legközismertebb, kimagasló alkotásához, általuk jutunk egy korszakos munka mélyebb megértéséhez. Ez a sorsa Bulgakov Színházi regényének is, amely mintegy önéletrajzi előjátéka A Mester és Margaritának. A regény azonban önmagában remeklés, a mindenkori színházi világban s egyben a harmincas évek Moszkvájának kulisszái közt boldogulni igyekvő művészember tragikomédiája. 1936-ban íródott, de évtizedekig tiltottan kiadatlan maradt - akárcsak A... Következő »
Raktáron van!
995 Ft
„Nem tudtam megszólalni… teljesen kipirultam. Akkor jöttem rá, hogy én szeretem ezt az embert. Teljes szívemmel.” 1834-1849. A történet kezdetén a 19 é... Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft

Kötetünk kisregényei és regénye abban hasonlítanak egymásra, hogy az író páratlanul gazdag fantáziájának a termékei. Az Utazás Faremidóba csillagközi géplények világába kalauzol, a nemlétező tökéletes ember képét mutatja föl, s a tökéletesség tükrében teszi nevetségessé az ember, a Föld téveszméit, ostobaságait.A Capillária szürrealisztikus tenger alatti tájakra vezet, az oihák és a bullokok országába, s e medúzákhoz közeli, hátborzongatóan lidérces környezetben a 20. századi férfi és nő viszonyának képtelenségeit karikírozza.Az ezerarcú lélek és a Kötéltánc a misztikus titokzatosság kisegénye, illetve regénye. Hőse mágikus erővel megvert ember, aki nem csak saját alakját tudja megváltoztatni, hanem gondolata erejével gyógyít vagy gyilkol...

Következő »
Raktáron van!
2 190 Ft
Szerelemről írni nehéz, főleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minősé...

Szerelemről írni nehéz, főleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minősé... Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
„Nem tudtam megszólalni… teljesen kipirultam. Akkor jöttem rá, hogy én szeretem ezt az embert. Teljes szívemmel.” 1834-1849. A történet kezdetén a 19 éves Gyarmaty Mimi, családja védőszárnyai alatt él. Életének minden pillanatát meghatározza az a tény, hogy férjhez kellene mennie. Ő azonban ennél többre vágyik, bár maga sem tudja miért, de nem tud azonosulni a kor elvárásaival. Mimi élete akkor bolydul fel igazán, amikor felbukkan a városban a léha életet élő Békefy Gábor, ki olyan érzéseket ébreszt fel a lányban, melynek létezésében ő maga sem hitt. A regényben végigkísérhetjük Mimi felnőtté válását, döntéseinek következményeit, családja életét és egy mélybe repítő, de egyúttal felemelő szerelem történetét is. Mindezt egy olyan izgalmas korban, amikor Magyarországon óriási változások történnek. Mimi szemén át láthatjuk a reformkori történéseket, a nagy pesti árvíz pusztítását, s azokat az eseményeket, melyek végül az 1848-49-es szabadságharchoz vezetnek. Mimi és a családja hogyan vészeli át ezeket az időket? A lány meglelheti a szerelmet egy korhely oldalán? S a férfi képes a változásra? Mimi regénye egy XIX. századi romantikus családregény, melyet átsző az erős testvéri szeretet, a mindenen átívelő szerelem, s a remény, hogy minden helyzetből s nehézségből van kiút, csak meg kell találni miért érdemes tovább élni. S a történet szereplői miből másból is meríthetnének erőt, mint az egymás iránti szeretetből? NewLine Kiadó Szépirodalom 588 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156182753 Szerző: Csernovszki-Nagy Alexandra Kiadás éve: 2020

„Nem tudtam megszólalni… teljesen kipirultam. Akkor jöttem rá, hogy én szeretem ezt az embert. Teljes szívemmel.” 1834-1849. A történet kezdetén a 19 éves Gyarmaty Mimi, családja védőszárnyai alatt él. Életének minden pillanatát meghatározza az a tény, hogy férjhez kellene mennie. Ő azonban ennél többre vágyik, bár maga sem tudja miért, de nem tud azonosulni a kor elvárásaival. Mimi élete akkor bolydul fel igazán, amikor felbukkan a városban a léha életet élő Békefy Gábor, ki olyan érzéseket ébreszt fel a lányban, melynek létezésében ő maga sem hitt. A regényben végigkísérhetjük Mimi felnőtté válását, döntéseinek következményeit, családja életét és egy mélybe repítő, de egyúttal felemelő szerelem történetét is. Mindezt egy olyan izgalmas korban, amikor Magyarországon óriási változások történnek. Mimi szemén át láthatjuk a reformkori történéseket, a nagy pesti árvíz pusztítását, s azokat az eseményeket, melyek végül az 1848-49-es szabadságharchoz vezetnek. Mimi és a családja hogyan vészeli át ezeket az időket? A lány meglelheti a szerelmet egy korhely oldalán? S a férfi képes a változásra? Mimi regénye egy XIX. századi romantikus családregény, melyet átsző az erős testvéri szeretet, a mindenen átívelő szerelem, s a remény, hogy minden helyzetből s nehézségből van kiút, csak meg kell találni miért érdemes tovább élni. S a történet szereplői miből másból is meríthetnének erőt, mint az egymás iránti szeretetből? NewLine Kiadó Szépirodalom 588 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156182753 Szerző: Csernovszki-Nagy Alexandra Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Sepp Weinbach, azaz becsületes nevén Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiú a harmincas években tanulni megy Németországba, és a boldogulás reménye, illetve egy szerelem ott is marasztalja. A fiatalember, aki hisz a náci propaganda hangzatos ígéreteinek, belép a Wehrmachtba. Francia tolmácsként ott van a Párizsba bevonuló német tisztek között is. A francia fővárosban beleszeret szállásadója lányába, a dacos és büszke Cécile-be, ám szerelmük nem teljesedhet be, mert Seppet átvezényelik a keleti frontra, ahol aztán megjárja a sztálingrádi csata poklát. A háború maradandó sérüléseket hagy a testén és a lelkén egyaránt, de legalább életben marad. Már úgy tűnik, hogy végre megleli a nyugalmat és békét bajorországi kis szőlőbirtokán, amikor egy napon felkeresi egy hivatalnok azzal a hírrel, hogy Cécile-nek a háború alatt gyermeke született, akinek állítólag ő az apja. A kislányt azonban mint törvénytelen, német gyereket árvaházba adták. Sepp meghozza élete talán legnehezebb döntését: örökbe fogadja a kis árvát. Ő Rose, a különleges, türkizkék szemű, vadóc, de szeretetre éhes kislány. Fábián Janka sok szálon futó, szerteágazó, fordulatos családregényében a második világháború alatti és utáni Európa ellentmondásos, drámai történelmét idézi meg. A boldogság kék madarát kergető, esendő, mégis tiszteletre és szeretetre méltó hősei arra tanítanak, hogy mindig újra lehet és újra kell kezdeni az életet, és sosem szabad feladni. Libri Könyvkiadó Kft Regény 560 oldal ISBN: 9789636040758 Szerző: Fábián Janka Kiadás éve: 2022

Sepp Weinbach, azaz becsületes nevén Borpataky Jóska, a baranyai sváb fiú a harmincas években tanulni megy Németországba, és a boldogulás reménye, illetve egy szerelem ott is marasztalja. A fiatalember, aki hisz a náci propaganda hangzatos ígéreteinek, belép a Wehrmachtba. Francia tolmácsként ott van a Párizsba bevonuló német tisztek között is. A francia fővárosban beleszeret szállásadója lányába, a dacos és büszke Cécile-be, ám szerelmük nem teljesedhet be, mert Seppet átvezényelik a keleti frontra, ahol aztán megjárja a sztálingrádi csata poklát. A háború maradandó sérüléseket hagy a testén és a lelkén egyaránt, de legalább életben marad. Már úgy tűnik, hogy végre megleli a nyugalmat és békét bajorországi kis szőlőbirtokán, amikor egy napon felkeresi egy hivatalnok azzal a hírrel, hogy Cécile-nek a háború alatt gyermeke született, akinek állítólag ő az apja. A kislányt azonban mint törvénytelen, német gyereket árvaházba adták. Sepp meghozza élete talán legnehezebb döntését: örökbe fogadja a kis árvát. Ő Rose, a különleges, türkizkék szemű, vadóc, de szeretetre éhes kislány. Fábián Janka sok szálon futó, szerteágazó, fordulatos családregényében a második világháború alatti és utáni Európa ellentmondásos, drámai történelmét idézi meg. A boldogság kék madarát kergető, esendő, mégis tiszteletre és szeretetre méltó hősei arra tanítanak, hogy mindig újra lehet és újra kell kezdeni az életet, és sosem szabad feladni. Libri Könyvkiadó Kft Regény 560 oldal ISBN: 9789636040758 Szerző: Fábián Janka Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
6 990 Ft
Megtarthatja-e világhatalmi pozícióit Oroszország az olajfegyver és az atomfegyver segítségével? Ez az igazi tétje az orosz-ukrán háborúnak. Vlagyimir Putyinról sokan tudják, hogy KGB akadémiát végzett. Sokkal kevesebben azt, hogy kandidátusi disszertációját a kőolajról írta és hogy egész politikai pályája a fekete arany körül forgott, ahogy az utóbbi száz év világtörténelme is.

Megtarthatja-e világhatalmi pozícióit Oroszország az olajfegyver és az atomfegyver segítségével? Ez az igazi tétje az orosz-ukrán háborúnak. Vlagyimir Putyinról sokan tudják, hogy KGB akadémiát végzett. Sokkal kevesebben azt, hogy kandidátusi disszertációját a kőolajról írta és hogy egész politikai pályája a fekete arany körül forgott, ahogy az utóbbi száz év világtörténelme is. Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
Gárdonyi utolsó regénye, melynek megírására egy házassági apróhirdetés késztette. Az üzleti szellemben kötött, dús hozományra és rangra spekuláló érdekházasság bemutatásakor az író a zárda légköréből kitörni készülő, elárvult lány tragédiáját állítja a cselekmény fő sodrába, hogy lassan-lassan, szinte észrevétlenül lopja majd be a hepiendet történetébe. Következő »
Raktáron van!
1 590 Ft
Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi közvéleményében rendkívüli változásokon megy át. A Móricz-naplók és más forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az „újraolvasó” tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az olvasóközönséget is egy új Móricz-kép megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére és a közismert – inkább csak emlegetett – munkák élményteli... Következő »
Raktáron van!
1 590 Ft
Törékeny kicsi asszony volt, hat gyermek édesanyja, aki megírt egy könyvet, amely megváltoztatta a világot. A "Tamás bátya kunyhója" politikai vihart kavart az Egyesült Államokban, szerzője, Harriet Beecher-Stowe vidéki háziasszonyból Amerika leghíresebb írónője lett. Pedig soha nem volt politikus alkat, csak érző szívű ember, aki bűnnek tartotta a rabszolgaságot. És soha nem látta be, hogy a rabszolgakérdést békés eszközökkel nem lehet megoldani. Az életéről, a vele való beszélgetések nyomán készül a naplóregény, Harriet regénye. Harriet Willard újságírónő azon a napon született, 1852. március 20-án, amikor a "Tamás bátya kunyhója" megjelent, s nevét is az írónő iránti tiszteletből kapta. Két Harriet története fonódik tehát egybe Kertész Erzsébet művében. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Megtarthatja-e világhatalmi pozícióit Oroszország az olajfegyver és az atomfegyver segítségével? Ez az igazi tétje az orosz-ukrán háborúnak. Vlagyimir Putyinról sokan tudják, hogy KGB akadémiát végzett. Sokkal kevesebben azt, hogy kandidátusi disszertációját a kőolajról írta és hogy egész politikai pályája a fekete arany körül forgott, ahogy az utóbbi száz év világtörténelme is. Következő »
Raktáron van!
4 500 Ft
Szerelemről írni nehéz, főleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minősé... Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft