kis herceg társasjáték

- 10 000 db
Egy gyermek utazásának története, aki ártatlan szemével értetlenül figyeli a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatás tanítja meg a kis herceget, miképpen nem szabad élni. A Földön az első kissé keserű figyelmeztetést a kígyótól kapja, amikor magányosságról panaszkodik; Az emberek között is egyedül van az ember. A nagy titkot a rókától tudja meg, aki elárulja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben rejlik.
A klasszikussá vált mesét szerzője barátjának, Leon Werthnek ajánlotta, ki mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyvet is. Az ajánlásban irónia bújkál, az írói szándék azonban világos: a mű nemcsak gyerekeknek szól. A kerettörténet (kényszerleszállás a sivatagban, megismerkedés egy rejtélyes kisfiúval, a visszatérés) valóságba oltott mese, megtörtént események költői változata. Az igazi mesevilág a B-612-es kisbolygón tárul elénk. Ezen a gyermekkort idéző játékbolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos planéták lakóihoz. E különös mesefigurák - köztük a király, akinek mindenki alattvaló; a hiú ember, aki csak csodálókat ismer; az iszákos, aki azért iszik, hogy elfelejtse szégyenét és szégyenkezik, mert részeges - valamennyien a valóság visszásságairól beszélnek. A gyermekmesén belül ott van egy másik, voltaire-i filozófikus mese: egy gyermek utazásának története, aki ártatlan szemével értetlenül figyeli a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatás tanítja meg a kis herceget, miképpen nem szabad élni.A Földön az első kissé keserű figyelmeztetést a kígyótól kapja, amikor magányosságról panaszkodik; Az emberek között is egyedül van az ember. A nagy titkot a rókától tudja meg, aki elárulja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben rejlik. Ez az egyetlen módja, hogy az emberek kitörjenek magányuk börtönéből. A rókától tudja meg azt is, hogy mi köt erős szálakkal az élethez: Örökre felelős leszel azért, mert megszelidítettél. A kis herceg halála jelképes; elhagyja a Földet, hogy visszatérjen bolygójára, miután megtanulta, hogyan kell élni. Következő »
Raktáron van!
1 999 Ft
Saint-Exupéry örökzöld története minden korban és minden korosztály számára aktuális olvasmány. Már a kicsik szívét is rabul ejti a magányos kis herceg története, míg a nagyobbak megfejthetik az utazás mélyebb mondanivalóját is. Következő »
Raktáron van!
6 490 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Rajongsz a Disney mesékért? Most a Disney herceg és hős babákkal újra átélheted kedvenc jeleneteidet, és a mesék varázslatos világába repülhetsz. Ez az Erik herceg baba mozgatható végtagokkal rendelkezik, így élethűvé varázsolja a Kishableány történetét. A festett nadrág, cipő és puha ing pedig hűen visszaadja a filmbeli karakterek külsejét. ; ; ; ; Erik herceg rendkívül részletes kialakítást kapott, és kiváló minőségben készült, így gyermeked teljesen a játékra tud koncentrálni. A Disney herceg babák lehetővé teszik, hogy a gyerekek és a rajongók megtalálják és újraélesszék kedvenc hősüket vagy hősnőjüket, vagy akár összegyűjtsék a teljes kollekciót. Minden alkalommal, amikor a babákat kézbe veszik, újra megélhetik a mesék csodálatos pillanatait, és saját történeteiket szőhetik a hősök és hercegnők oldalán.; ; ; ; A mesés történeteknek csak a gyerekek képzelete szabhat határt. A Disney herceg és hős babákkal a lehetőségek végtelenek, és minden játék alkalommal újabb és újabb mesés kalandok várnak rájuk. Az alkalmazkodó és kreatív játék révén a gyerekek saját maguk alkothatnak, felfedezhetik a fantáziavilágokat és a kedvenc mesék között kalandozhatnak. Szerezd be Erik herceg babáját és keresd a többi karaktert is kínálatunkban.; ; ; ; Jellemzők:; ; - Erik herceg baba; ; - részletes kialakítás; ; - kiváló minőség; ; - mérete: 30 cm; ; - mozgatható végtagok; ; - kiváló minőség Következő »
5 napos szállítással
6 240 Ft
Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy könyv. Ez a könyv egyszerre szól felnőtthöz és gyerekhez, egyszerre tündérmese és „nevelődési regény”, eredetmítosz és filozófiai bölcselet, érzelmek iskolája és visszaemlékezés, próza és költészet. Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer egy könyv. Ez a könyv egyszerre szól felnőtthöz és gyerekhez, egyszerre tündérmese és „nevelődési regény”, eredetmítosz és filozófiai bölcselet, érzelmek iskolája és visszaemlékezés, próza és költészet. E könyv millióknak lett sűrűn idézett kedvenc olvasmánya, amit sokan szinte minden életkorban újra meg újra elővesznek. Ez a könyv - amelynek titkát cikkek, monográfiák és tanulmányok százai fürkészik, amelynek nem egy mondata ma már szállóige, és amelyről még az is tud valamit, aki történetesen sohasem olvasta - a legismertebb, legnépszerűbb és legtöbbet fordított műve a világirodalomnak. Ez a könyv: A kis herceg, mely most új fordításban kerül az olvasóközönség elé.
Fordító: Ádám Péter
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
Raktáron van!
4 788 Ft

Ez a különleges párnahuzat remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is.

Mérete: 40x40 cm. A párnahuzat anyagát tekintve pamut vagy szatén lehet, ezt technológiától tesszük függővé.

Most a tiéd lehet csupán 3590-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A huzatot mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A huzatot 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
3 590 Ft

Ez a különleges bögre szuper ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg őket vagy magadat ezzel a csodás termékkel. Bögréink űrtartalma 300ml.

Most a tiéd lehet csupán 3490-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. A bögrékre nyomott minták több ezer használat után sem kopnak, vagy fakulnak.

Bögréink alkalmasak a mindennapi használatra, jól bírják a mosogatógépet és a mikrohullámú sütőt is.

Mosási mód: Kézi mosogatás ajánlott, de a mosogatógépet is bírja. Tisztítás során óvjuk az éles fém tárgyaktól, amelyek megsérthetik a kerámia felületét.

Következő »
4 napos szállítással
3 490 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 5990-ért!

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

5 990 Ft

Most a tiéd lehet csupán 3800-ért!

3 800 Ft

Ez a különleges szett (fülbevaló, nyaklánc, kulcstartó) egy igazi gyöngyszem azok számára, akik szeretik A kis herceg meséjét. A bronz színű alapokon 4,3 cm magas Kis herceg alakú medálok függenek. Ez az ékszer szett tökéletes viselet lehet minden alkalomra, legyen az ünnepi esemény vagy egyszerű hétköznap. A terméket a magas minőségi kidolgozás jellemzi, így biztosan hosszan tartó kiegészítőd lesz.

További Kis herceg témájú termékeinket ide kattintva tekintheted meg.

Vedd figyelembe, hogy mi minden termékünkre 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk és számlát adunk! Ne vásárolj kétes eredetű termékeket!
Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
Miről szól A herceg nyer társasjáték? A királyi udvarban futóversenyt rendeznek, ahová az ifjú herceg is benevez. Sajnos nem túl ügyes futásban, és veszíteni sem tud... Szegény öreg király szíve viszont megszakadna, ha nem az ő szeme fénye futna be elsőnek! Nincs mese, közösen a többi versenyzővel igyekeztek minél bénábban futni, hogy a verseny végén a herceg nyerjen! Ebben a teljesen egyedi kooperatív kártyajátékban nemcsak a rengeteg nevetés garantált, de a futók irányítása közben még az algoritmusépítés alapjait is elsajátítják a játékosok.

Következő »
Raktáron van!
4 495 Ft
Kedves rágcsálóbarátaim, ismeritek Antoine de Saint-Exupéry híres regényét, A kis herceget? Csodálatos mű! Kisegérkorom óta az egyik kedvencem. A Barátság Világnapjának közeledtével az az ötletem támadt, hogy színpadon mutassuk be, musical formájában. Barátaim és családom - akikről kiderült, hogy egytől egyig rajonganak a regényért - lelkesen csatlakoztak a tervemhez, és rögtön munkához is láttunk. Következő »
Raktáron van!
3 299 Ft

Ez a különleges párnahuzat remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is.

Mérete: 40x40 cm. A párnahuzat anyagát tekintve pamut vagy szatén lehet, ezt technológiától tesszük függővé.

Most a tiéd lehet csupán 3590-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A huzatot mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A huzatot 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
3 590 Ft

Ez a különleges bögre szuper ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg őket vagy magadat ezzel a csodás termékkel. Bögréink űrtartalma 300ml.

Most a tiéd lehet csupán 3490-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. A bögrékre nyomott minták több ezer használat után sem kopnak, vagy fakulnak.

Bögréink alkalmasak a mindennapi használatra, jól bírják a mosogatógépet és a mikrohullámú sütőt is.

Mosási mód: Kézi mosogatás ajánlott, de a mosogatógépet is bírja. Tisztítás során óvjuk az éles fém tárgyaktól, amelyek megsérthetik a kerámia felületét.

Következő »
4 napos szállítással
3 490 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 5990-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
5 990 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 5990-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
5 990 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 5990-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
5 990 Ft

Ez a különleges szatyor remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is.

Most a tiéd lehet csupán 3590-ért!

A szatyor 36x41 cm-es, füle pedig 30 cm hosszú.

Anyagát tekintve vászon.

Mosási mód: A szatyrot mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A szatyrot 30°C fokon mosd.

Ez a különleges bőr karkötő egyedi dizájnnal rendelkezik, amelyet magas minőségű bőrből és üvegből készítettek. A karkötő színe barna, és bronz hosszabbítóval látták el, hogy minden csuklóméretre passzoljon. Az elegáns és stílusos megjelenésű termék így egyszerre divatos és praktikus is!

Vedd figyelembe, hogy mi minden termékünkre 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk és számlát adunk! Ne vásárolj kétes eredetű termékeket!

További kis herceges termékeinket ide kattintva tekintheted meg.
Következő »
Raktáron van!
2 099 Ft
Ez a három medálos kulcstartó gondosan kidolgozott részletekkel és egyedi dizájnnal rendelkezik, amely garantáltan lenyűgöz mindenkit. A kulcstartó középpontjában a Kis herceg áll, aki két különleges medálon jelenik meg. Az egyik medálon a Kis herceg a róka társaságában látható, míg a másikon önmagában, a harmadik, kisebb medált pedig egy rózsaszál díszíti. Ezek az apró, zománcbevonattal ellátott medálok a kulcstartó különlegességét adják, és mindenkit elvarázsolnak. Az arany színű kulcstartó alap fényűző megjelenést nyújt a terméknek, míg a fémötvözet garantálja a tartósságot és a minőséget. Ez a Kis herceg kulcstartó nemcsak praktikus és hasznos, hanem egyedi és stílusos kiegészítő is. Használd a kulcsok tárolására, és fejezd ki vele a saját egyéni stílusodat is! Vagy akár ajándékba is adhatod a szeretteidnek, akik biztosan örömmel fogadják ezt a szép és figyelemfelkeltő kulcstartót. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy megszerezd ezt a gyönyörű kulcstartót. Tedd emlékezetessé mindennapi életedet ezzel a stílusos és egyedi kiegészítővel!

További Kis herceg témájú termékeinket ide kattintva tekintheted meg.

Vedd figyelembe, hogy mi minden termékünkre 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk és számlát adunk! Ne vásárolj kétes eredetű termékeket!
Következő »
Raktáron van!
2 939 Ft
A kis herceg a rókával kitűző tökéletes választás minden rajongónak. A kitűző mérete 3,5 x 2 cm, így könnyedén fel lehet tűzni a ruhára, táskára vagy sapkára. A kitűzőt zománcozással készítették, így tartós és nagyon részletesen kidolgozott. A medálon a Kis herceg és a róka ül egy bolygón, melyeken a részletek is jól láthatóak. A bolygón megtalálható a kis herceg koronája is, ami egyedi és különleges megjelenést kölcsönöz ennek a kiegészítőnek. Tedd szebbé a mindennapjaidat ezzel a varázslatos kitűzővel, ami tökéletes kiegészítője lehet bármilyen stílusú ruhának vagy táskának. Legyen a díszed ez a bájos kitűző, és mutasd meg a világnak a kedvenc mesédből vett inspirációt!

További Kis herceg témájú termékeinket ide kattintva tekintheted meg.

Vedd figyelembe, hogy mi minden termékünkre 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk és számlát adunk! Ne vásárolj kétes eredetű termékeket!
Következő »
Raktáron van!
1 574 Ft

Little Prince mintás ovis méretű gyerek ágyneműhuzat garnitúra

Nagyon jól fog mutatni a gyermekágyban, és az elalvásban is segítségedre lesz.
Persze a választás leginkább a kisgyermek dolga, hisz az ő szobájában és ágyában lesz, így neki kell leginkább tetszenie.
Az oviba is nyugodtan viheti a gyermek, mert a normál óvodai méretnek is megfelel.
Szín és formatartó, bőrbarát és strapabíró anyagból készült.
Mindkét oldalán más mintával.

A csomag tartalma:
1 darab párnahuzat: 40x60 cm
1 darab takaróhuzat: 100x135 cm

40 fokon mosható.
Anyaga: 100% pamut Következő »
4 napos szállítással
5 490 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 8990-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
8 990 Ft

Ez a különleges bögre szuper ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg őket vagy magadat ezzel a csodás termékkel. Bögréink űrtartalma 300ml.

Most a tiéd lehet csupán 6980-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. A bögrékre nyomott minták több ezer használat után sem kopnak, vagy fakulnak.

Bögréink alkalmasak a mindennapi használatra, jól bírják a mosogatógépet és a mikrohullámú sütőt is.

Mosási mód: Kézi mosogatás ajánlott, de a mosogatógépet is bírja. Tisztítás során óvjuk az éles fém tárgyaktól, amelyek megsérthetik a kerámia felületét.

Következő »
4 napos szállítással
6 980 Ft
A kis herceg öntapadós jegyzettömb színes és kreatív megoldás a mindennapi feljegyzéseidhez. A tömbben négyféle öntapadós lap található, melyeket bármikor eltávolíthatunk és újra felhasználhatunk. Mindegyikből 30 példányt találhatunk a szettben, amely összességében 10 x 7 cm. A lapokon a kis herceg meséjét díszítő illusztrációk találhatóak, melyekkel még szebbé tehetjük jegyzeteinket. Az öntapadós lapokat akár az asztalra is ragaszthatjuk, hogy mindig lássuk őket. Kivitelezésük minőségi papírból készült és nejlon csomagolásban érkezik.

2 624 Ft