baba jatszószőnyeg

- 10 000 db

Játszószőnyeg és lábzongora babáknak, játékhíddal, 85 cm A különböző színes játékfigurák, mackók, elefánt és oroszlán már önmagában is felkelti a kicsi érdeklődését, de ez a játszószőnyeg ennél sokkal többet tud! A különböző játékfigurák nem az egyedüli készségeket fejlesztő eszköz ebben a játékban, hiszen kisgyermeked valódi zeneszerzőként is kipróbálhatja magát. A szőnyegen fekve, lábaival működésbe hozhatja a négy színes pedál valamelyikét, a zenei hangok segítségével megkomponálhatja első mesterművét, alvó módban pedig akár 10 beépített altatódal szólaltatható meg. Fejleszthető képességek: látásfejlesztés, családi interakciók, képzelőerő fejlesztése, kézügyesség fejlesztése, zenei hallás fejlesztése. A játék apró alkatrészeket is tartalmaz, ezért három év alatti gyerek számára csak szülői felügyelet mellett ajánlott. Főbb jellemzők: Játszószőnyeg és lábzongora babáknak Figyelemfelkeltő játékok lógnak le a játékhídról Vidám, színes figurák Szőnyeg mérete: 85 x 60 x 40 cm 3 db 1.5 V AA elemmel működik (nem tartozék) Könnyű összeszerelés Akár 10 altatódal Sok dallam és interakció Fejlesztő játszószőnyeg babáknak Véletlenszerű színben küldjük Ajánlott kor: 0 hónapos kortól szülői felügyelettel Következő »
Raktáron van!
9 990 Ft

Játszószőnyeg és lábzongora babáknak, játékhíddal, 85 cm A különböző színes játékfigurák, mackók, elefánt és oroszlán már önmagában is felkelti a kicsi érdeklődését, de ez a játszószőnyeg ennél sokkal többet tud! A különböző játékfigurák nem az egyedüli készségeket fejlesztő eszköz ebben a játékban, hiszen kisgyermeked valódi zeneszerzőként is kipróbálhatja magát. A szőnyegen fekve, lábaival működésbe hozhatja a négy színes pedál valamelyikét, a zenei hangok segítségével megkomponálhatja első mesterművét, alvó módban pedig akár 10 beépített altatódal szólaltatható meg. Fejleszthető képességek: látásfejlesztés, családi interakciók, képzelőerő fejlesztése, kézügyesség fejlesztése, zenei hallás fejlesztése. A játék apró alkatrészeket is tartalmaz, ezért három év alatti gyerek számára csak szülői felügyelet mellett ajánlott. Főbb jellemzők: Játszószőnyeg és lábzongora babáknak Figyelemfelkeltő játékok lógnak le a játékhídról Vidám, színes figurák Szőnyeg mérete: 85 x 60 x 40 cm 3 db 1.5 V AA elemmel működik (nem tartozék) Könnyű összeszerelés Akár 10 altatódal Sok dallam és interakció Fejlesztő játszószőnyeg babáknak Véletlenszerű színben küldjük Ajánlott kor: 0 hónapos kortól szülői felügyelettel Következő »
Raktáron van!
9 990 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A színek és minták a fotóhoz képest eltérhetnek! Általános termékinformáció: Anyaga: 100% pamut Mérete: 125 x 125 cm Tisztítása: Mosógépben 40°C-on mosható Következő »
4 napos szállítással
19 499 Ft
Baba szőnyeg, kerek, szürke, 85cm

Nyúl minta.
Puha és kellemes tapintású anyagból készült kerek szőnyeg.
A szőnyeg egyoldalú.
Szőnyegként is tökéletes funkciónál a gyerekszobában.
A modern design feldobja a szobát, és hangulatosabbá teszi a belső teret.

A szőnyeg szigetel a hideg ellen és tompítja az eséseket.
Gyermeke biztonságosan játszhat a padlón.
A kertben pikniktakaróként is jól használható.

Könnyen tisztítható langyos vízben.

Méretek:
Átmérő: 85cm

Szín: szürke

Csomagolási méretek: 34 x 40 x 7cm Következő »
7 napos szállítással
11 190 Ft
Baba játszószőnyegünk már újszülött kortól alkalmas a legkisebbeknek is. A szőnyeg pamutból készült, körülbelül fél cm vastagságú, így a kisebbek és a kicsit nagyobbak is kényelmesen játszhatnak rajta, nem fáznak fel a hideg padlón. A játszőszőnyeghez rögzíthető játékhidakra különböző függő plüssök rögzíthetők. A színes formák segíthetik fejleszteni a kicsik látását és egyéb érzékszerveit is, miközben jól szórakoznak játék közben. A szönyegen is színes formák találhatóak.
A csomag tartalma:
-1 db szőnyeg
-4 db plüss
-1 db rágóka
-2 db játékhíd

-Teljes méret: 75 cm szélesség x 51 cm magasság x 0,5 cm vastagság
-Termék súlya: 0,4 kg
-Szőnyeg mérete: 75 cm x 0,5 cm
-Játékhidak mérete:3 cm vastagság x 135 cm hosszúság
-Anyagvastagság: szőnyeg: 0,5 cm; híd: 3 cm
-Anyag: pamut
-Csomag méret: 57,5 x 45,5 x 6,5 cm
-Csomag súly: 0,8 kg

Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Baba játszómatrac habcsörgővel Fogzási gyűrű tükör hang rózsaszínű
A szőnyeg életének első napjaitól kezdve elkísérheti a gyermeket, és támogathatja fejlődését. Érdemes tehát olyan játékokat beszerezni, amelyek biztonságossá és érdekessé teszik a játékidőt. A színes grafikák és minták segítik a baba látásának fejlődését, míg a lógó elemek fejlesztik a kéz fogó funkcióját, de a baba kíváncsiságát is felkeltik. A legjobb választás, hogy csodáld, ahogy gyermeked növekszik.
Az élénk színek és minták a legnyugtalanabb baba figyelmét is felkeltik. A készlet tartalmaz egy elemmel működő zongorát, a billentyűk megnyomásával a hangszóróból különböző hangokat hallhat. Fölötte különböző csörgők lógnak, amelyek egy óra és egy TV alakúak, és gumírozott végekkel rendelkeznek, amelyek fogzószerként szolgálhatnak. A különböző elemeknek köszönhetően a kisgyermek megtanulja a figurák vagy berendezések formáit.

A készlet elemei:
- szőnyeg
- tükör
- zongora
- csörgők
- karikák

Összehajtogatott teljes szőnyeg méretei:
72 cm x 48 cm x 38 cm
Magasság a szőnyegtől kb. 35 cm
A zongora méretei:
30 cm x 18 cm x 4 cm
Egy csörgő méretei:
kb. 10 cm x 8 cm x 3 cm
A doboz méretei:
47 cm x 30 cm x 9 cm
A szőnyeget a közvetlenül a születés utáni csecsemők számára tervezték. A készlet CE tanúsítvánnyal rendelkezik, megfelel az EN 71 szabványnak, és kartondobozba csomagolva ideális ajándékba. A víziló három darab AA 1,5 V-os elemmel működik.
Figyelmeztetés: Ez a játék +0m éves korú gyermekek számára alkalmas.
Nem: unisex
Életkor: 0m + Következő »
7 napos szállítással
11 020 Ft
A különleges, kézzel varrt játszószőnyeg bármely gyerekszobának, hálószobának vagy nappalinak az ékköveként ragyoghat. A letisztult színvilág, és az esztétikus formák az egész teret körbelengik, így a gyermek érkezése után is megőrizhetjük lakásunk stílusát, összképét. A baba játszószőnyeg nagy méretének köszönhetően bármilyen játéktevékenységnek teret ad. Puha felületén kényelmes kúszni, mászni, hasalni vagy hemperegni, így minden fejlődési szakaszt kitünően támogat. 100% antiallergén huzat borítja, így az érzékeny bababőrön sem okoz kiütéseket vagy irritációt. Termékinformáció Szín: Hamvaslila-Lila Anyaga: 100% antiallergén pamut Méret: 115x127 cm Következő »
4 napos szállítással
8 499 Ft
A Piano Fitness baba Játszószőnyeg már újszülött kortól használható. A zenélő játszószőnyegen különböző színes, állatos minták találhatóak, melyek garantáltan felkeltik gyermeked érdeklődését. Amennyiben babádat a zenélő játszószőnyegre fekteted, négy darab állatos csörgőt és egy darab kis tükröt fog látni a feje felett, melyek mind készségfejlesztő hatással bírnak. A játszószőnyeg végében egy zenélő játékzongora is található, mely három funkcióval, emellett altatózenével és különböző hanghatásokkal rendelkezik. A játékzongora mozgatható, így fekvő és ülő pozícióban is könnyen elérhető, vagy akár a kiságyra is felszerelhető. Jellemzői: - Újszülött kortól ajánlott - Kiváló minőség - Biztonságos - Készségfejlesztő -A termék mintája változhat! - Mérete: 60 x 42 x 75 cm Következő »
5 napos szállítással
8 990 Ft
A Piano Fitness Baba játszószőnyeg már újszülött kortól használható. A zenélő játszószőnyegen különböző színes, állatos minták találhatóak, melyek garantáltan felkeltik gyermeked érdeklődését. Amennyiben babádat a zenélő játszószőnyegre fekteted, 4 db állatos csörgőt és 1 kis tükröt fog látni a feje felett, melyek mind készségfejlesztő hatással bírnak. A játszószőnyeg végében egy zenélő játékzongora is található, mely 3 funkcióval, emellett altatózenével és különböző hanghatásokkal rendelkezik. A játékzongora mozgatható, így fekvő és ülő pozícióban is könnyen elérhető, vagy akár a kiságyra is felszerelhető. A játékszőnyeg készségfejlesztő hatásai: Fejleszti a finommotorikus-, szenzomotoros- és megfigyelőkészséget. Főbb jellemzők: A csomagolás mérete: 45.5 x 32.5 x 8 cm Kiváló minőségű, biztonságos babajáték Már újszülött kortól adható A játszószőnyeg 2 db 1.5V AA elemmel működik ( nem tartozék) A baba játszószőnyeg méretei: kb.: 60 x 42 x 75 cm A játékzongorán 3 zenei funkció található Az összeszerelési útmutató a csomagoláson található Következő »
5 napos szállítással
12 990 Ft
Ez a 16-darabos játékkészlet minden körülményt biztosít a gyermek számára, hogy igazán kellemesen teljen a játékidő a kedvenc babájával és a plüss kis állatkáival. A felhajtható szélű, puha játszószőnyeg otthonos környezetet nyújt a babák számára egy szuper játékhoz. Három tükrös játék akasztható fel játszószőnyeg fölé emelkedő dupla ívre. A gyerekek egy bájos nyuszis bábkesztyű segítségével játszhatnak kis babájukkal, de olvashatnak a kis mesekönyvből nekik, avagy játszhatnak az ABC-123 kockákkal, a három gyűrűs toronyépítővel, illetve az anyagmintával bevont labdával. Az újraírható, kétoldalas kártyák hasznos játékötleteket adnak és kézmozdulatokat tanítanak az ici-pici babának. A gyermekek már három éves kortól felfedezhetik és élvezhetik a felnőtt szerepeket és az ezzel járó felelősséget, miközben végelláthatatlan szórakozásban van részük kis babájuk társaságában (a babákat és a plüss kisállatokat a készlet nem tartalmazza). Következő »
6 napos szállítással
15 890 Ft
A különleges, kézzel varrt játszószőnyeg bármely gyerekszobának, hálószobának vagy nappalinak az ékköveként ragyoghat. A letisztult színvilág, és az esztétikus formák az egész teret körbelengik, így a gyermek érkezése után is megőrizhetjük lakásunk stílusát, összképét. A baba játszószőnyeg nagy méretének köszönhetően bármilyen játéktevékenységnek teret ad. Puha felületén kényelmes kúszni, mászni, hasalni vagy hemperegni, így minden fejlődési szakaszt kitünően támogat. 100% antiallergén huzat borítja, így az érzékeny bababőrön sem okoz kiütéseket vagy irritációt. Termékinformáció Szín: Mogyoró-Csokoládé Anyaga: 100% antiallergén pamut Méret: 98x123 cm Következő »
4 napos szállítással
8 499 Ft
A különleges, kézzel varrt játszószőnyeg bármely gyerekszobának, hálószobának vagy nappalinak az ékköveként ragyoghat. A letisztult színvilág, és az esztétikus formák az egész teret körbelengik, így a gyermek érkezése után is megőrizhetjük lakásunk stílusát, összképét. A baba játszószőnyeg nagy méretének köszönhetően bármilyen játéktevékenységnek teret ad. Puha felületén kényelmes kúszni, mászni, hasalni vagy hemperegni, így minden fejlődési szakaszt kitünően támogat. 100% antiallergén huzat borítja, így az érzékeny bababőrön sem okoz kiütéseket vagy irritációt. Termékinformáció Szín: Babakék-Rózsaszín Anyaga: 100% antiallergén pamut Méret: 110x120 cm Következő »
Raktáron van!
8 499 Ft
A különleges, kézzel varrt játszószőnyeg bármely gyerekszobának, hálószobának vagy nappalinak az ékköveként ragyoghat. A letisztult színvilág, és az esztétikus formák az egész teret körbelengik, így a gyermek érkezése után is megőrizhetjük lakásunk stílusát, összképét. A baba játszószőnyeg nagy méretének köszönhetően bármilyen játéktevékenységnek teret ad. Puha felületén kényelmes kúszni, mászni, hasalni vagy hemperegni, így minden fejlődési szakaszt kitünően támogat. 100% antiallergén huzat borítja, így az érzékeny bababőrön sem okoz kiütéseket vagy irritációt. Termékinformáció Szín: Mogyoró-Csokoládé Anyaga: 100% antiallergén pamut Méret: 143x107 cm Következő »
4 napos szállítással
8 499 Ft
Gyermekeink egyik legkedvesebb időtöltése, hogy a földön kúszva-mászva játszanak egész nap. Az otthoni szőnyegben viszont nincs számukra semmilyen izgi, nem úgy, mint ebben a nagyméretű, puha játszószőnyegben. Jellemzői: - Újszülött kortól ajánlott - Vizes ronggyal tisztítható - Mérete: 180 x 150 cm Következő »
Raktáron van!
-13%
7 990 Ft
6 990 Ft
Baba játszószőnyeg gyermekének!

Ez a zenélő baba játszószőnyeg arra ösztönzi a gyermeked, hogy a különféle zenehangok ötvözéséből létrejött zene ütemére mozogjon.

A babatornáztató ritmikus motívumai gyönyörködtetik a babát és elősegítik a fejlődését.

A szőnyeg rávezeti a babát az ok-okozati összefüggések felismerésére, fejleszti a baba mozgáskészségét, a kéz és a szem koordinációját és elősegíti az öntudatra ébredés folyamatát.

A zongorával ellátott multifunkcionális oktatási szőnyeg színes, puha és jó minőségű anyagból készül.

Tökéletes torna szőnyeg a gyermekek számára az élet első pillanataitól kezdve.

A hozzá kapcsolt színes, műanyag csörgések minden gyermeket játékra ösztönöznek, emellett serkentik az érzékszerveket és támogatják az egyes gyermekek motoros fejlődését.

Ezenkívül a szőnyeget olyan zongorával szerelték fel, amely könnyen leválasztható és külön játékot képez.

Három zongorajáték mód

különböző hangok
a zongora billentyűinek megnyomásával készült dallam
néhány dallam

Ezenkívül a billentyűket finom fények világítják meg, amelyek a zenével együtt "táncolnak".

Ha megnyom egy gombot gyermeke, színes fény jelenik meg.

A zongorát 3 db AA 1,5 V-os elem táplálja (nem tartozék).

Tökéletes játék és készségfejlesztő babaszőnyeg egy gyermek számára az élet első pillanataitól kezdve.

A szőnyeg nőni fog a babával.

A gyermek  különböző módon játszhat rajta.

Szín: rózsaszín

Baba játszószőnyeg méretei:

Szőnyeg: 82cm x 46cm
Játékhíd hossza: kb. 110 cm
Zongora 42cm x 23cm

A szőnyeg könnyű és könnyen összecsukható, ami könnyű szállítást tesz lehetővé.
Baba szőnyeg tisztítása:

Tisztítása nedves puha ronggyal, esetleg enyhén fertőtlenítős letörléssel.

Webáruházunkban rengeteg játék és gyerekbútot közül válogathat. Ha gyermekének más típusú játszószőnyeget, vagy játszóházat, játszósátrat vagy fa játékokat keres, nézzen szét gyerekjátékaink között, ha igazán szép és praktikus bútort akkor gyerek bútorok választékunk között.
Következő »
Raktáron van!
12 590 Ft
Baba játszószőnyeg alagúttal 4 az 1-ben oktatószőnyeg: 4 az 1-ben szőnyeg hossza: 130 cm szőnyeg szélessége: 63 cm alagút magassága: 49 cm gyermek kora: 0m+ csomag méretei: 63x43,2x8cm

A Baba játszószőnyeg alagúttal 4 az 1-ben legfontosabb tulajdonságai és előnyei: tökéletes minden babának 4 különböző elrendezési lehetőséggel rendelkezik sok élénk szín az aljzat puha és vastag az alagútnak van ablaka alagút szélessége 48 cm szőnyeg hossza 135 cm Az oroszlán játéknak zenei hatásai vannak a majom és a pillangós játékok zörgők fogókkal az alagút szélei puhák és rugalmasak Következő »
Raktáron van!
15 990 Ft
A Piano Fitness Baba játszószőnyeg már újszülött kortól használható. A zenélő játszószőnyegen különböző színes, állatos minták találhatóak, melyek garantáltan felkeltik gyermeked érdeklődését. Amennyiben babádat a zenélő játszószőnyegre fekteted, 4 db állatos csörgőt és 1 kis tükröt fog látni a feje felett, melyek mind készségfejlesztő hatással bírnak. A játszószőnyeg végében egy zenélő játékzongora is található, mely 3 funkcióval, emellett altatózenével és különböző hanghatásokkal rendelkezik. A játékzongora mozgatható, így fekvő és ülő pozícióban is könnyen elérhető, vagy akár a kiságyra is felszerelhető. A játékszőnyeg készségfejlesztő hatásai: Fejleszti a finommotorikus-, szenzomotoros- és megfigyelőkészséget. Főbb jellemzők: A csomagolás mérete: 45.5 x 32.5 x 8 cm Kiváló minőségű, biztonságos babajáték Már újszülött kortól adható A játszószőnyeg 2 db 1.5V AA elemmel működik ( nem tartozék) A baba játszószőnyeg méretei: kb.: 60 x 42 x 75 cm A játékzongorán 3 zenei funkció található Az összeszerelési útmutató a csomagoláson található Következő »
5 napos szállítással
11 980 Ft
A Piano Fitness Baba játszószőnyeg már újszülött kortól használható. A zenélő játszószőnyegen különböző színes, állatos minták találhatóak, melyek garantáltan felkeltik gyermeked érdeklődését. Amennyiben babádat a zenélő játszószőnyegre fekteted, 4 db állatos csörgőt és 1 kis tükröt fog látni a feje felett, melyek mind készségfejlesztő hatással bírnak. A játszószőnyeg végében egy zenélő játékzongora is található, mely 3 funkcióval, emellett altatózenével és különböző hanghatásokkal rendelkezik. A játékzongora mozgatható, így fekvő és ülő pozícióban is könnyen elérhető, vagy akár a kiságyra is felszerelhető. A játékszőnyeg készségfejlesztő hatásai: Fejleszti a finommotorikus-, szenzomotoros- és megfigyelőkészséget. Főbb jellemzők: A csomagolás mérete: 45.5 x 32.5 x 8 cm Kiváló minőségű, biztonságos babajáték Már újszülött kortól adható A játszószőnyeg 2 db 1.5V AA elemmel működik ( nem tartozék) A baba játszószőnyeg méretei: kb.: 60 x 42 x 75 cm A játékzongorán 3 zenei funkció található Az összeszerelési útmutató a csomagoláson található Következő »
5 napos szállítással
11 990 Ft
A gyermekeknek szánt felfújható vízszőnyeg támogatja a gyermek testének és elméjének fejlődését, miközben sok szórakozást biztosít számára. A szőnyeg széleit fel kell fújni levegővel, a közepét pedig meleg vagy hideg vízzel fel kell tölteni. A szőnyegen való játék közben a gyermek megtanulja hogyan kell egyensúlyozni és mozogni. Hanyatt fekvő helyzetben a gyermek megtámasztja a hát, a kéz, a nyak és a láb izmait. Jellemzői: - Támogatja a koordináció alakítását - Támogatja a nyak, a fej, a has, a kar és a hát izomzatának megfelelő fejlődését - Támogatja a képzelőerő és a koncentráció fejlődését - Serkenti a motoros készségek fejlődését - Támogatja a szem-kéz koordinációt - Tartós műanyagból készült - Nem szivárog - Telített színek, amelyek vonzzák a gyermek figyelmét - Magaddal viheted nyaralásra vagy kirándulásra - Könnyű és könnyen tárolható - Kisgyermekedet lenyűgözi a víz alatti világ - Tökéletes szórakozáshoz és kikapcsolódáshoz - Mérete: 62 x 45 cm Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Új termék a Pepitán
A szőnyeg mosható és ellenálló anyagból készült, kis játék járművekhez tökéletes választás. Mintája egy hétköznapi város környezetét tárja a gyermekek elé, ahol játszhatnak kedvük szerint.Összehajtva játékok tárolására is alkalmas. Szőnyeg mérete: 100 x 100 cm.Ajánlott 3-6 éves kor között.Az Európai előírásoknak megfelelő termék, CE minősítéssel. Következő »
Raktáron van!
8 160 Ft
Játszószőnyeg vár mintával, egy hercegnővel, herceggel, lóval és hintóval.

Mérete: 80 x 120 cm

Ajánlott életkor: 3+

Következő »
4 napos szállítással
4 199 Ft
A Piano Fitness baba Játszószőnyeg már újszülött kortól használható. A zenélő játszószőnyegen különböző színes, állatos minták találhatóak, melyek garantáltan felkeltik gyermeked érdeklődését. Amennyiben babádat a zenélő játszószőnyegre fekteted, négy darab állatos csörgőt és egy darab kis tükröt fog látni a feje felett, melyek mind készségfejlesztő hatással bírnak. A játszószőnyeg végében egy zenélő játékzongora is található, mely három funkcióval, emellett altatózenével és különböző hanghatásokkal rendelkezik. A játékzongora mozgatható, így fekvő és ülő pozícióban is könnyen elérhető, vagy akár a kiságyra is felszerelhető. Jellemzői: - Újszülött kortól ajánlott - Kiváló minőség - Biztonságos - Készségfejlesztő - Mérete: 60 x 42 x 75 cm Következő »
10 napos szállítással
11 990 Ft
Új termék a Pepitán

OKTATÁSI SZŐNYEG HABSZIVACS - PUZZLE

A szőnyeg puzzle-ként kombinálható - 25 elemmel
Teljes méret: 114x114 cm
Vastagság: 1 cm
Speciális, tanúsított EVA anyagból készült
Lehetőség a szőnyeg tetszőleges formájának kialakítására
Tökéletes szórakozáshoz és akár tanuláshoz is
Bármilyen típusú felületre helyezhető
Könnyen tisztítható - csak törölje le nedves ruhával
A szőnyeg megvédi a gyermeket a hidegtől és elnyeli az eséseket
TANÚSÍTVÁNYOK: CE, EN71, ASTM
Az IPLAY márka terméke

IDEÁLIS GYERMEKEKNEK
A kisgyermekek általában jól érzik magukat a padlón, ahol szabadon felfedezhetik az őket körülvevő világot. Ezért gondoskodjon arról, hogy a baba puha és kényelmes legyen a padlón. A szőnyeg használható járás- vagy kúszótanuláshoz, játékhoz, pihenéshez vagy "piknik takaróként". A szőnyegnek lehetősége van egy sáv összehajtására, amely akadály lesz a kisgyermek számára, megvédi őt játék közben, és nem engedi, hogy a játékok vagy labdák kieszenek a szőnyegből.

CSÚSZÁSGÁTLÓ FELÜLET
A szőnyeg speciális csúszásmentes textúrával rendelkezik, és teljesen biztonságos a gyermekek számára, elnyeli az eséseket játék közben és az első lépések megtanulása közben.
KÖNNYEN ÖSSZEILLESZTHETŐ REJTVÉNYEK
A készlet 25 elemből áll. Az élek speciális "fogakkal" rendelkeznek, amelyeknek köszönhetően tetszőlegesen kombinálhatók. A szőnyeg vastagsága ( 1 cm) miatt jól szigetel a hideg ellen, így hűvösebb felületekre, pl. csempére is kiteríthető.

TÉRBELI REJTVÉNYEK
Mivel a szőnyeg úgy kapcsolódik össze, mint egy kirakós , építhet tornyot, kockát és egyéb konstrukciókat, amelyeket gyermeke kitalálhat. Minden állat kivehető a négyzetből, aminek köszönhetően játszhat az elrendezésükkel és a párosításukkal . Ezenkívül a kisgyermeknek lehetősége lesz megtanulni felismerni az állatok nevét.

MŰSZAKI ADATOK

Életkori csoport: +12 hónapos korosztály
Anyag: Az állatokat a következő anyagokból állítják össze: EVA
Tanúsítványok: EVA, EVA, EVA, EVA, EVA, EVA, EVA: CE, EN71,
Elemek száma: 25
A téglalap alakban elhelyezett szőnyeg mérete : 114x114 cm
Szőnyeg vastagsága: 1 cm
Termékkód: 3251
Márka: C: IPLAY

Következő »
2 hetes szállítással
3 790 Ft
A gyermekeknek szánt felfújható vízszőnyeg támogatja a gyermek testének és elméjének fejlődését, miközben sok szórakozást biztosít számára. A szőnyeg széleit fel kell fújni levegővel, a közepét pedig meleg vagy hideg vízzel fel kell tölteni. A szőnyegen való játék közben a gyermek megtanulja hogyan kell egyensúlyozni és mozogni. Hanyatt fekvő helyzetben a gyermek megtámasztja a hát, a kéz, a nyak és a láb izmait. Jellemzői: - Támogatja a koordináció alakítását - Támogatja a nyak, a fej, a has, a kar és a hát izomzatának megfelelő fejlődését - Támogatja a képzelőerő és a koncentráció fejlődését - Serkenti a motoros készségek fejlődését - Támogatja a szem-kéz koordinációt - Tartós műanyagból készült - Nem szivárog - Telített színek, amelyek vonzzák a gyermek figyelmét - Magaddal viheted nyaralásra vagy kirándulásra - Könnyű és könnyen tárolható - Kisgyermekedet lenyűgözi a víz alatti világ - Tökéletes szórakozáshoz és kikapcsolódáshoz - Mérete: 64 x 50 cm Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
FELFÚJHATÓ Víziszőnyeg - egyedülálló víziszőnyeg babáknak Kiváló minőségű műanyagból készült, amely rendkívüli tartósságot garantál. A szőnyeg szélét fel kell fújni levegővel, a közepét pedig meg kell tölteni vízzel. Összecsukás után kis helyet foglal, aminek köszönhetően magával viheti utazás vagy nyaralásra gyermekével. A belsejében színes vízi állatok vannak, amelyek a rajta fekvő gyermek mozgásának hatására mozognak. Nagyon könnyen tisztítható, csak törölje le egy nedves ruhával, és már játszhat is! ÉRZÉKELÉS - a szőnyeggel való játék nagyszerű gyakorlat, amely lehetővé teszi gyermeke testének és elméjének fejlesztését. A halak érdekelni fogják a gyermeket, amik segítenek megtanítani a koncentrációt és az összpontosítást. Az intenzív színek arra késztetik a gyermeket, hogy kíváncsian nézze a játékon lévő rajzokat és figurákat. A HASI FÁJDALOM MÓDJA - A vizes szőnyeg tökéletes kólikára vagy kisgyermek hasfájására. Töltse fel a tárgyat meleg vízzel, és helyezze a babát a hasára, a tetejére egy takarót. A kisgyermek gondoskodik a szórakozásról, ami elvonja a figyelmét, a szőnyeg pedig enyhíti a fájdalmat és a kényelmetlenséget. A szőnyeg játékra való előkészítése néhány percet vesz igénybe. Csak töltse fel levegővel, majd öntse fel vizzel. A játék nem szivárog, így bent hagyhatjuk a vizet anélkül, hogy aggódnánk a nedves padló miatt. GYAKORLATOK KOORDINÁLÁSA – A hason fekvő baba a helyes testtartásért felelős izmokat, a hátizmokat, a lábakat, a kezeket és a nyakat gyakorolja. A mozgó vízi állatoknak köszönhetően a kicsi szemkoordinációt és nyakmozgásokat gyakorol, rájuk néz. Ideális alternatívája a hagyományos szőnyegeknek. Örömteli szórakozást és kikapcsolódást biztosít. MŰSZAKI ADATOK - szín: többszínű; méretek (szélesség / hosszúság): 60 / 45 cm; életkor: 3m +; súly: 0,18 kg; súlya csomagolással: 0,19 kg. LEÍRÁS szín: többszínű méretek (szélesség / hossz): 60 / 45 cm kor: 3m+ súlya: 0,18 kg súlya csomagolással: 0,19 kg Következő »
Raktáron van!
1 490 Ft
Állathangokat kiadó játszószőnyeg, amivel a számokat és színeket is megtanulhatja a gyermek.

8 féle dallamot, 8 féle állathangot ad ki a gomb megnyom és 5 féleképpen lehet ezeket kombinálni

Működése: 3 db AA elemmel, amit a csomagolás nem tartalmaz

Mérete: 90 x 69 cm

Ajánlott életkor: 3+

Következő »
4 napos szállítással
9 999 Ft
Zongorás játszószőnyeg, ami különböző dallamokat játszik.

A  játszószőnyegek nyugodt kellemes játékos időtöltést jelentenek gyermekének.

Élénk színeivel felkelti gyermeke érdeklődését.

Puha plüss játékai, csörgői és a tükör csatlakoznak a játékhídhoz.

A játszószőnyeg mérete: kb. 68 x 74 cm, magassága kb. 46 cm

Zongora mérete: 33 x 19 cm

Működése: 3 db AA elemmel működik, amit a csomagolás nem tartalmaz.

Ajánlott életkor: 0+

A termék működéséhez szükséges elemeket külön meg tudja rendelni a webshopunkból.

Következő »
4 napos szállítással
17 000 Ft
Szeretnél gyerkőcödnek egy puha szőnyeget, amin békésen játszhat?

Válassz Te is egyet az állatfigurás játszószőnyegek közül!

A szőnyeg véd a hideg ellen, tompítja az eséseket, valamint kellemes, puha tapintású anyagának hála biztonságos.

A különböző mintájú szőnyegek igényes megjelenése dekorációként is fognak szolgálni, hangulatosabbá fogják tenni a gyerekszobát!

A szőnyeg aranyos mintája pedig csak hab a tortán!

A termék tulajdonságai:

Anyaga: pamut

Mérete: 90 cm átmérő

Szín: választható (majom, cica, elefánt, zsiráf, pillangó)

Mit rejt a termék doboza?

1 db Játszószőnyeg - majom Következő »
Raktáron van!
10 190 Ft
Szeretnél gyerkőcödnek egy puha szőnyeget, amin békésen játszhat?

Válassz Te is egyet az állatfigurás játszószőnyegek közül!

A szőnyeg véd a hideg ellen, tompítja az eséseket, valamint kellemes, puha tapintású anyagának hála biztonságos.

A különböző mintájú szőnyegek igényes megjelenése dekorációként is fognak szolgálni, hangulatosabbá fogják tenni a gyerekszobát!

A szőnyeg aranyos mintája pedig csak hab a tortán!

A termék tulajdonságai:

Anyaga: pamut

Mérete: 90 cm átmérő

Szín: választható (majom, cica, elefánt, zsiráf, pillangó)

Mit rejt a termék doboza?

1 db Játszószőnyeg - zsiráf Következő »
Raktáron van!
10 190 Ft
Jellemzők:; 8 dallam; 10 billentyű; Felvevő/lejátszó funkció; tanuló funkció; 10 demo dallam; Méret: 130x48 cm Következő »
Raktáron van!
-15%
13 040 Ft
11 040 Ft