az idomár

- 429 db
Egy fagyos januári napon egy súlyosan sérült, mezítelen lány botorkál ki az erdőből Fjällbacka határában. Az arra haladó autó a csúszós úton már nem tud megállni, és elgázolja. Az áldozatnak négy hónapja veszett nyoma, amikor hazafelé tartott a lovasiskolából. Sérülései alapján borzalmas kínokat kellett kiállnia, és félő, hogy más fiatal lányok is hasonló sorsra jutottak.Miközben Patrik Hedström és csapata elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, a nyomozó felesége, Erica Falck egy régi, gyilkosságba torkolló családi tragédiáról írja újabb könyvét. Az eset szálainak kibogozásában egyedül az emberölésért elítélt családanya segíthetne neki, ő azonban hallgat. Ám Erica soha nem félt a végsőkig elmenni, hogy kiderítse az igazságot. Animus Könyvek Krimi 336 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789633244883 Szerző: Camilla Läckberg Kiadás éve: 2017

Egy fagyos januári napon egy súlyosan sérült, mezítelen lány botorkál ki az erdőből Fjällbacka határában. Az arra haladó autó a csúszós úton már nem tud megállni, és elgázolja. Az áldozatnak négy hónapja veszett nyoma, amikor hazafelé tartott a lovasiskolából. Sérülései alapján borzalmas kínokat kellett kiállnia, és félő, hogy más fiatal lányok is hasonló sorsra jutottak.Miközben Patrik Hedström és csapata elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, a nyomozó felesége, Erica Falck egy régi, gyilkosságba torkolló családi tragédiáról írja újabb könyvét. Az eset szálainak kibogozásában egyedül az emberölésért elítélt családanya segíthetne neki, ő azonban hallgat. Ám Erica soha nem félt a végsőkig elmenni, hogy kiderítse az igazságot. Animus Könyvek Krimi 336 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789633244883 Szerző: Camilla Läckberg Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Egy fagyos januári napon egy súlyosan sérült, mezítelen lány botorkál ki az erdőből Fjällbacka határában. Az arra haladó autó a csúszós úton már nem tud megállni, és elgázolja. Az áldozatnak négy hónapja veszett nyoma, amikor hazafelé tartott a lovasiskolából. Sérülései alapján borzalmas kínokat kellett kiállnia, és félő, hogy más fiatal lányok is hasonló sorsra jutottak. Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Az idomár

Egy fagyos januári napon egy súlyosan sérült, mezítelen lány botorkál ki az erdőből Fjällbacka határában. Az arra haladó autó a csúszós úton már nem tud megállni, és elgázolja. Az áldozatnak négy hónapja veszett nyoma, amikor hazafelé tartott a lovasiskolából. Sérülései alapján borzalmas kínokat kellett kiállnia, és félő, hogy más fiatal lányok is hasonló sorsra jutottak. Miközben Patrik Hedström és csapata elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, a nyomozó felesége, Erica Falck egy régi, gyilkosságba torkolló családi tragédiáról írja újabb könyvét. Az eset szálainak kibogozásában egyedül az emberölésért elítélt családanya segíthetne neki, ő azonban hallgat. Ám Erica soha nem félt a végsőkig elmenni, hogy kiderítse az igazságot. Következő »
4 napos szállítással
3 630 Ft
A gyermekek érzelmi, értelmi, akarati tevékenységei mind- mind játékra hangoltan működnek, ezért akkor is játszani kell, ha érzelmi közösséget keresünk velük, akkor is, ha érteni akarjuk őket, akkor is, ha valamit közösen tenni akarunk.
Kiemelkedik a szeretet szerepének hangsúlyozása,
o a szülőben meg kell, hogy maradjon a gyermek, hogy érthesse gyermekét;
o a szeretetkapcsolat maga a varázslat, ami mindig velünk marad.
o ha nincs egymásra időnk, akkor gyermekeink elrejtik igényeiket ládákba, rekeszekbe, s ezek csak akkor nyílnak meg, ha voltaképpen mi magunk leszünk kulccsá - szeretetünkkel. Élvezetes a stílus is, a szerző nem bonyolítja túl a mondanivalót, nem túl elvont, de nem is egyszerűsít a közhelyek szintjére.
Nagyon szép, gondolatgazdag és nemes mondanivalójú írásmű. Neveléslélektani igazságok szólalnak meg benne közvetlenül, érthetően. Mit jelent egy apának, ha apává válik? Megtudhatod a meséből! Következő »
Raktáron van!
1 990 Ft
A gyermekek érzelmi, értelmi, akarati tevékenységei mind- mind játékra hangoltan működnek, ezért akkor is játszani kell, ha érzelmi közösséget keresünk velük, akkor is, ha érteni akarjuk őket, akkor is, ha valamit közösen tenni akarunk.Kiemelkedik a szeretet szerepének hangsúlyozása,o a szülőben meg kell, hogy maradjon a gyermek, hogy érthesse gyermekét;o a szeretetkapcsolat maga a varázslat, ami mindig velünk marad.o ha nincs egymásra időnk, akkor gyermekeink elrejtik igényeiket ládákba, rekeszekbe, s ezek csak akkor nyílnak meg, ha voltaképpen mi magunk leszünk kulccsá - szeretetünkkel. Élvezetes a stílus is, a szerző nem bonyolítja túl a mondanivalót, nem túl elvont, de nem is egyszerűsít a közhelyek szintjére.Nagyon szép, gondolatgazdag és nemes mondanivalójú írásmű. Neveléslélektani igazságok szólalnak meg benne közvetlenül, érthetően. Mit jelent egy apának, ha apává válik? Megtudhatod a meséből! Katica-Könyv-Műhely Gyerekkönyvek 48 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786155697203 Szerző: Szőllősi Ferenc Attila Kiadás éve: 2018

A gyermekek érzelmi, értelmi, akarati tevékenységei mind- mind játékra hangoltan működnek, ezért akkor is játszani kell, ha érzelmi közösséget keresünk velük, akkor is, ha érteni akarjuk őket, akkor is, ha valamit közösen tenni akarunk.Kiemelkedik a szeretet szerepének hangsúlyozása,o a szülőben meg kell, hogy maradjon a gyermek, hogy érthesse gyermekét;o a szeretetkapcsolat maga a varázslat, ami mindig velünk marad.o ha nincs egymásra időnk, akkor gyermekeink elrejtik igényeiket ládákba, rekeszekbe, s ezek csak akkor nyílnak meg, ha voltaképpen mi magunk leszünk kulccsá - szeretetünkkel. Élvezetes a stílus is, a szerző nem bonyolítja túl a mondanivalót, nem túl elvont, de nem is egyszerűsít a közhelyek szintjére.Nagyon szép, gondolatgazdag és nemes mondanivalójú írásmű. Neveléslélektani igazságok szólalnak meg benne közvetlenül, érthetően. Mit jelent egy apának, ha apává válik? Megtudhatod a meséből! Katica-Könyv-Műhely Gyerekkönyvek 48 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786155697203 Szerző: Szőllősi Ferenc Attila Kiadás éve: 2018 Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Ennél nagyobb állat nem sétálgat a Playmobil világában! Ez az elefánt és gondozónője helyet keres magának! Van állatkerted, vagy csak egy kuckód, ahol a lapátfülű, tömzsi lábú, ormányos helyet találjon magának? 1,5 éves kortól ajánlott. A doboz tartalma: - 1 db Playmobil figura - 1 db elefánt figura Méretei: - A csomag mérete: 18 x 12 x 5 cm Következő »
Raktáron van!
1 899 Ft
Úgy gondolom, az érzelmekről érdemes minél korábban elbeszélgetni a gyermekeinkkel. Hiszen ezek néha megterhelőek, máskor pedig akár nevet is nehéz adni nekik, olyan bonyolultak lehetnek. Óvodás korú, kisiskolás gyerekeinknek időnként nagy kihívás lehet még a négy legalapvetőbb érzelem természetének, jellegzetességeinek megértése is.” Kertész Erzsi Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Úgy gondolom, az érzelmekről érdemes minél korábban elbeszélgetni a gyermekeinkkel. Hiszen ezek néha megterhelőek, máskor pedig akár nevet is nehéz adni nekik, olyan bonyolultak lehetnek. Óvodás korú, kisiskolás gyerekeinknek időnként nagy kihívás lehet még a négy legalapvetőbb érzelem természetének, jellegzetességeinek megértése is.” Kertész Erzsi

Úgy gondolom, az érzelmekről érdemes minél korábban elbeszélgetni a gyermekeinkkel. Hiszen ezek néha megterhelőek, máskor pedig akár nevet is nehéz adni nekik, olyan bonyolultak lehetnek. Óvodás korú, kisiskolás gyerekeinknek időnként nagy kihívás lehet még a négy legalapvetőbb érzelem természetének, jellegzetességeinek megértése is.” Kertész Erzsi Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
A gyermekek érzelmi, értelmi, akarati tevékenységei mind- mind játékra hangoltan működnek, ezért akkor is játszani kell, ha érzelmi közösséget keresünk velük, akkor is, ha érteni akarjuk őket, akkor is, ha valamit közösen tenni akarunk.Kiemelkedik a szeretet szerepének hangsúlyozása,o a szülőben meg kell, hogy maradjon a gyermek, hogy érthesse gyermekét;o a szeretetkapcsolat maga a varázslat, ami mindig velünk marad.o ha nincs egymásra időnk, akkor gyermekeink elrejtik igényeiket ládákba, rekeszekbe, s ezek csak akkor nyílnak meg, ha voltaképpen mi magunk leszünk kulccsá - szeretetünkkel. Élvezetes a stílus is, a szerző nem bonyolítja túl a mondanivalót, nem túl elvont, de nem is egyszerűsít a közhelyek szintjére.Nagyon szép, gondolatgazdag és nemes mondanivalójú írásmű. Neveléslélektani igazságok szólalnak meg benne közvetlenül, érthetően. Mit jelent egy apának, ha apává válik? Megtudhatod a meséből!
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
4 hetes szállítással
2 388 Ft
Egyedi jelmez farsangra, mely biztosan elnyeri majd a többiek és a zsűri tetszését is!
Egészítsd ki megjelenésedet további kiegészítőkkel! frakk; Amennyiben a jelmez vagy kiegészítő több méretben vagy színben is rendelhető, kérjük válassza ki a színt vagy a méretet.; A fotón olyan kiegészítők is lehetnek ami a jelmeznek nem tartozékai. Az ár csak azt tartalmazza amire a termék neve vagy leírása utal.; Méret segítség férfi jelmezekhez: ; S-es méret: Olasz 48/50, Angol: 38/40; M-es méret: Olasz 50/52, Angol: 40/42; L-es méret: Olasz 52/54, Angol: 42/44; XL-es méret: Olasz 56, Angol: 46; XXL-es méret: Olasz 60, Angol: 48/50 megfelelője.; S/M, M/L,L/XL,XL/XXL-es méret :Olyan termék esetében van, amikor nem kell a ruhának pontosan passzolnia, például egy mellény esetében, vagy a termék anyaga rugalmas, így jó az S-M, a M-L, a L-XL, és a XL-XXL -es méretnek is.; Származási hely: Olaszország Következő »
9 napos szállítással
12 980 Ft
Ez a jelmez számos karakter megformálását teszi lehetővé! frakk; Amennyiben a jelmez vagy kiegészítő több méretben vagy színben is rendelhető, kérjük válassza ki a színt vagy a méretet.; A fotón olyan kiegészítők is lehetnek ami a jelmeznek nem tartozékai. Az ár csak azt tartalmazza amire a termék neve vagy a leírása utal.; Méret segítség női jelmezekhez: ; S-es méret: Olasz 42/44, Német 36/38, Angol: 8/10; M-es méret: Olasz 44/46, Német 38/40, Angol: 10/12; L-es méret: Olasz 46/48, Német 40/42, Angol: 14/16; XL-es méret: Olasz 52/54, Német 46/48, Angol: 18/20; XXL-es méret: Olasz 56/58, Német 50/52, Angol: 20+ megfelelője; S/M, M/L,L/XL,XL/XXL-es méret :Olyan termék esetében van, amikor nem kell a ruhának pontosan passzolnia, például egy mellény esetében, vagy a termék anyaga rugalmas, így jó az S-M, a M-L, a L-XL, és a XL-XXL -es méretnek is.; Származási hely: Olaszország Következő »
9 napos szállítással
13 460 Ft

14 680 Ft

Egyedi jelmezötlet farsangra vagy halloweenra!
Egészítsd ki megjelenésedet további kiegészítőkkel! frakk mellénnyel, nyakkendő csokornyakkendővel, nadrág, csizma, kesztyű; Az ár csak azt tartalmazza amire a termék neve vagy leírása utal !; A képen illusztrációként megjelenhetnek olyan kiegészítők, mint például harisnya, ékszer, cipo, paróka, kesztyű, kardok, kemény kalapok, varázspálca, sepru, szakáll, bajusz, műanyag korona, esernyő, vasvilla, legyező, stb, ezeket az ár nem tartalmazza.; A méretbeli eltérések miatt érdemes eggyel nagyobb méretu jelmezt választani.; Amennyiben a jelmez vagy kiegészítő több méretben vagy színben is rendelhető, kérjük válassza ki a színt vagy a méretet.; Méret javaslatunk gyermek jelmezekhez: ; A 104-es jelmezt 2-3 éveseknek, a 110-es jelmezt 3-4 éveseknek,; a 116-os jelmezt 4-5 éveseknek,; a 128-as jelmezt 5-7 éveseknek,; a 140-es jelmezt 8-10 éveseknek,; a 158-as jelmezt 11-13 éveseknek,; a 164-es jelmezt 12-14 éveseknek ajánljuk.; Származási hely: Olaszország Következő »
9 napos szállítással
12 750 Ft

-31%
12 400 Ft
8 520 Ft
Ez a jelmez számos karakter megformálását teszi lehetővé! frakk; Amennyiben a jelmez vagy kiegészítő több méretben vagy színben is rendelhető, kérjük válassza ki a színt vagy a méretet.; A fotón olyan kiegészítők is lehetnek ami a jelmeznek nem tartozékai. Az ár csak azt tartalmazza amire a termék neve vagy a leírása utal.; Méret segítség női jelmezekhez: ; S-es méret: Olasz 42/44, Német 36/38, Angol: 8/10; M-es méret: Olasz 44/46, Német 38/40, Angol: 10/12; L-es méret: Olasz 46/48, Német 40/42, Angol: 14/16; XL-es méret: Olasz 52/54, Német 46/48, Angol: 18/20; XXL-es méret: Olasz 56/58, Német 50/52, Angol: 20+ megfelelője; S/M, M/L,L/XL,XL/XXL-es méret :Olyan termék esetében van, amikor nem kell a ruhának pontosan passzolnia, például egy mellény esetében, vagy a termék anyaga rugalmas, így jó az S-M, a M-L, a L-XL, és a XL-XXL -es méretnek is.; Származási hely: Olaszország Következő »
Raktáron van!
13 060 Ft
A múltban és a jövőben játszódó fantasztikus regények és novellák mestere, Nemere István ezúttal olyan űrhajót talált ki, amellyel merész utasai elkalandoz...

A múltban és a jövőben játszódó fantasztikus regények és novellák mestere, Nemere István ezúttal olyan űrhajót talált ki, amellyel merész utasai elkalandoz... Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
A múltban és a jövőben játszódó fantasztikus regények és novellák mestere, Nemere István ezúttal olyan űrhajót talált ki, amellyel merész utasai elkalandoz... Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
Az időmanó

A gyermekek érzelmi, értelmi, akarati tevékenységei mind- mind játékra hangoltan működnek, ezért akkor is játszani kell, ha érzelmi közösséget keresünk velük, akkor is, ha érteni akarjuk őket, akkor is, ha valamit közösen tenni akarunk. Kiemelkedik a szeretet szerepének hangsúlyozása, o a szülőben meg kell, hogy maradjon a gyermek, hogy érthesse gyermekét; o a szeretetkapcsolat maga a varázslat, ami mindig velünk marad. o ha nincs egymásra időnk, akkor gyermekeink elrejtik igényeiket ládákba, rekeszekbe, s ezek csak akkor nyílnak meg, ha voltaképpen mi magunk leszünk kulccsá - szeretetünkkel. Élvezetes a stílus is, a szerző nem bonyolítja túl a mondanivalót, nem túl elvont, de nem is egyszerűsít a közhelyek szintjére. Nagyon szép, gondolatgazdag és nemes mondanivalójú írásmű. Neveléslélektani igazságok szólalnak meg benne közvetlenül, érthetően. Mit jelent egy apának, ha apává válik? Megtudhatod a meséből! Következő »
4 napos szállítással
2 070 Ft
A 19. század utolsó éveiben H. G. Wells, az angolszász SF atyja megírta egyik legfontosabb művét Az időgépet, a meg nem nevezett Időjáró fantasztikus történetét, utazásokról a távoli jövőbe és vissza, a viktoriánus Angliába. De talán mégsem ő találta ki az egészet, lehetett valami valóságalapja a mesének, esetleg egy élménybeszámoló… Következő »
Raktáron van!
1 490 Ft
A tizenhat éves Bree Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI. századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az ösztöndíja forog kockán.
Amikor visszaszökik a múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.
Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Egyedi jelmezötlet farsangra vagy halloweenra!
Egészítsd ki megjelenésedet további kiegészítőkkel! frakk; Az ár csak azt tartalmazza amire a termék neve vagy leírása utal !; A képen illusztrációként megjelenhetnek olyan kiegészítők, mint például harisnya, ékszer, cipo, paróka, kesztyű, kardok, kemény kalapok, varázspálca, sepru, szakáll, bajusz, műanyag korona, esernyő, vasvilla, legyező, stb, ezeket az ár nem tartalmazza.; A méretbeli eltérések miatt érdemes eggyel nagyobb méretu jelmezt választani.; Amennyiben a jelmez vagy kiegészítő több méretben vagy színben is rendelhető, kérjük válassza ki a színt vagy a méretet.; Méret javaslatunk gyermek jelmezekhez: ; A 104-es jelmezt 2-3 éveseknek, a 110-es jelmezt 3-4 éveseknek,; a 116-os jelmezt 4-5 éveseknek,; a 128-as jelmezt 5-7 éveseknek,; a 140-es jelmezt 8-10 éveseknek,; a 158-as jelmezt 11-13 éveseknek,; a 164-es jelmezt 12-14 éveseknek ajánljuk.; Származási hely: Olaszország Következő »
9 napos szállítással
9 960 Ft

10 330 Ft

9 640 Ft

DIGITÁLIS ELEKTRONIKUS STOPPERÓRA IRÁNYTŰ IDŐMÉRŐVEL

A többfunkciós elektronikus stopperóra tökéletes sportoláshoz, kerékpározáshoz, futáshoz, túrázáshoz és kempingezéshez. Nagy mérési pontosság jellemzi - 1/100 mp. Tökéletes a tanár vagy az edző számára testnevelésórák vagy edzések során.

Nagy, könnyen leolvasható kijelzővel és praktikus zsinórral rendelkezik, amely még extrém sportok során is biztosítja a stopperóra tökéletes tartását. Ezenkívül iránytűvel is fel van szerelve, ami nélkülözhetetlen a kirándulások során.

A STOPPERÓRA A KÖVETKEZŐKKEL VAN FELSZERELVE:
✅ Digitális kijelző
✅ Kronográf - stopperóra nagy jelzési pontossággal
✅ riasztás
✅ Iránytű
✅ Naptár - a stopperóra kijelzi a hét aktuális napját, a nap és a hónap beállítható.

TECHNIKAI SPECIFIKÁCIÓK:
✅ Termékkód: 14324
✅ Magas építési minőség
✅ Könnyen használható
✅ Kényelmes használat
✅ Nagy mérési pontosság - 1/100 mp.
✅ Nagy, könnyen leolvasható kijelzővel rendelkezik
✅ Praktikus, tartós zsinórral rendelkezik
✅ Képes körök számolására az alapidő megszakítása nélkül
✅ Méretei 8cm x 6cm x 2cm
✅ A zsinór hossza: kb. 50cm
✅ A termék CE tanúsítvánnyal rendelkezik

A KÉSZLET A KÖVETKEZŐKET TARTALMAZZA:
☑️ Gyári új elektronikus stopperóra
☑️ Lanyard
☑️ Eredeti csomagolás Következő »
Raktáron van!
3 880 Ft
Mechanikus konyhai időmérő

Tisztítás: Semleges folyékony mosogatószerrel mossa el! Kerülje a karcosodást okozó szerek és eszközök használatát! Következő »
Raktáron van!
-7%
2 760 Ft
2 556 Ft