az epertolvaj

- 5 db
„A szamócás erdő ettől fogva a kedvenc helyem lett. Nyáron gyümölcsöt szedtem, fel-alá szaladgáltam a fasorral szegélyezett úton, ősszel makkot gyűjtöttem, a hátamon fekve a széttáruló ágak között az eget bámultam. Tavasszal ibolyát szedtem, és a folyóparton medvehagymát. Télen alagutat építettem a szederdombok alatt, és egész évben figyeltem a kutat, hallgattam a lélegzést, és olykor beejtettem egy pénzt vagy egy követ a vízbe, és belesuttogtam a sötétségbe. Ezért nem lepett meg igazán, amikor Maman elmesélte, hogy Narcisse rám hagyta a szamócás erdőt, a kőkört meg a kívánságkutat. Mert abban az erdőben egy történet van, s Narcisse szeretné, ha megismerném. Maman mindig azt mondja, hogy a történetek tartanak minket életben. A történetek, amelyeket az emberek mesélnek, és amelyek szétszóródnak, mint bogáncspihe a szélben. Maman szerint a történetek maradnak csak, amikor már nem vagyunk, miközben a hideg északi szél, az olvadó hó hangját túlharsogva, gyászos dalt énekel." Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket. Az álmos falucska élete váratlanul ismét felbolydul, amikor Narcisse, az öreg virágárus meghal és egy szamócában gazdag erdőt hagy Rosette-re, írásbeli gyónását pedig a helyi plébánosra. Az örökséget más is meg akarja szerezni, a faluba pedig új lakó érkezik Morgane Dubois személyében, aki üzletet nyit Narcisse egykori virágboltjának helyén, a csokoládébolttal szemközt. Morgene éppen olyan karizmatikus és varázslatos nő, mint Vianne, az új üzlet pedig már-már hátborzongató módon éppen olyan mágikus erővel vonzza az embereket, mint annak idején a csokoládébolt... Joanne Harris érzelmekben, színekben és hangulatokban gazdag regénye méltó a Csokoládé sorozat eddigi darabjaihoz: összetett és magával ragadó történet barátságról, kapzsiságról, bosszúról, múltbeli vétkekről és titkokról. Joanne Harris (1964) angol apa és francia anya gyermekeként látta meg a napvilágot Yorkshire-ben. Cambridge-ben tanult középkori és modern nyelvészetet, majd később franciatanárként helyezkedett el. A világhírt a Csokoládé című film hozta el számára: a regényéből forgatott, Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével készült filmet Oscar-díjra is jelölték. Megjelent regényei: Csokoládé, Szederbor, Ötnegyed narancs, Partvidékiek, Szent bolondok, Urak és játékosok, Csokoládécipő, Rúnajelek, Bársony és keserű mandula, Aludj kislány, Kékszeműfiú, Csokoládés barack, Egész évben karácsony, A St. Oswald fiúiskola. Libri Könyvkiadó Kft Regény 436 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789636040345 Szerző: Joanne Harris Kiadás éve: 2022

„A szamócás erdő ettől fogva a kedvenc helyem lett. Nyáron gyümölcsöt szedtem, fel-alá szaladgáltam a fasorral szegélyezett úton, ősszel makkot gyűjtöttem, a hátamon fekve a széttáruló ágak között az eget bámultam. Tavasszal ibolyát szedtem, és a folyóparton medvehagymát. Télen alagutat építettem a szederdombok alatt, és egész évben figyeltem a kutat, hallgattam a lélegzést, és olykor beejtettem egy pénzt vagy egy követ a vízbe, és belesuttogtam a sötétségbe. Ezért nem lepett meg igazán, amikor Maman elmesélte, hogy Narcisse rám hagyta a szamócás erdőt, a kőkört meg a kívánságkutat. Mert abban az erdőben egy történet van, s Narcisse szeretné, ha megismerném. Maman mindig azt mondja, hogy a történetek tartanak minket életben. A történetek, amelyeket az emberek mesélnek, és amelyek szétszóródnak, mint bogáncspihe a szélben. Maman szerint a történetek maradnak csak, amikor már nem vagyunk, miközben a hideg északi szél, az olvadó hó hangját túlharsogva, gyászos dalt énekel." Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket. Az álmos falucska élete váratlanul ismét felbolydul, amikor Narcisse, az öreg virágárus meghal és egy szamócában gazdag erdőt hagy Rosette-re, írásbeli gyónását pedig a helyi plébánosra. Az örökséget más is meg akarja szerezni, a faluba pedig új lakó érkezik Morgane Dubois személyében, aki üzletet nyit Narcisse egykori virágboltjának helyén, a csokoládébolttal szemközt. Morgene éppen olyan karizmatikus és varázslatos nő, mint Vianne, az új üzlet pedig már-már hátborzongató módon éppen olyan mágikus erővel vonzza az embereket, mint annak idején a csokoládébolt... Joanne Harris érzelmekben, színekben és hangulatokban gazdag regénye méltó a Csokoládé sorozat eddigi darabjaihoz: összetett és magával ragadó történet barátságról, kapzsiságról, bosszúról, múltbeli vétkekről és titkokról. Joanne Harris (1964) angol apa és francia anya gyermekeként látta meg a napvilágot Yorkshire-ben. Cambridge-ben tanult középkori és modern nyelvészetet, majd később franciatanárként helyezkedett el. A világhírt a Csokoládé című film hozta el számára: a regényéből forgatott, Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével készült filmet Oscar-díjra is jelölték. Megjelent regényei: Csokoládé, Szederbor, Ötnegyed narancs, Partvidékiek, Szent bolondok, Urak és játékosok, Csokoládécipő, Rúnajelek, Bársony és keserű mandula, Aludj kislány, Kékszeműfiú, Csokoládés barack, Egész évben karácsony, A St. Oswald fiúiskola. Libri Könyvkiadó Kft Regény 436 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789636040345 Szerző: Joanne Harris Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket. Az álmos falucska élete váratlanul ismét felbolydul, amikor Narcisse, az öreg virágárus meghal és egy szamócában gazdag erdőt ... Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket. Következő »
Raktáron van!
4 199 Ft
Az epertolvaj

„A szamócás erdő ettől fogva a kedvenc helyem lett. Nyáron gyümölcsöt szedtem, fel-alá szaladgáltam a fasorral szegélyezett úton, ősszel makkot gyűjtöttem, a hátamon fekve a széttáruló ágak között az eget bámultam. Tavasszal ibolyát szedtem, és a folyóparton medvehagymát. Télen alagutat építettem a szederdombok alatt, és egész évben figyeltem a kutat, hallgattam a lélegzést, és olykor beejtettem egy pénzt vagy egy követ a vízbe, és belesuttogtam a sötétségbe. Ezért nem lepett meg igazán, amikor Maman elmesélte, hogy Narcisse rám hagyta a szamócás erdőt, a kőkört meg a kívánságkutat. Mert abban az erdőben egy történet van, s Narcisse szeretné, ha megismerném. Maman mindig azt mondja, hogy a történetek tartanak minket életben. A történetek, amelyeket az emberek mesélnek, és amelyek szétszóródnak, mint bogáncspihe a szélben. Maman szerint a történetek maradnak csak, amikor már nem vagyunk, miközben a hideg északi szél, az olvadó hó hangját túlharsogva, gyászos dalt énekel." Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket. Az álmos falucska élete váratlanul ismét felbolydul, amikor Narcisse, az öreg virágárus meghal és egy szamócában gazdag erdőt hagy Rosette-re, írásbeli gyónását pedig a helyi plébánosra. Az örökséget más is meg akarja szerezni, a faluba pedig új lakó érkezik Morgane Dubois személyében, aki üzletet nyit Narcisse egykori virágboltjának helyén, a csokoládébolttal szemközt. Morgene éppen olyan karizmatikus és varázslatos nő, mint Vianne, az új üzlet pedig már-már hátborzongató módon éppen olyan mágikus erővel vonzza az embereket, mint annak idején a csokoládébolt... Joanne Harris érzelmekben, színekben és hangulatokban gazdag regénye méltó a Csokoládé sorozat eddigi darabjaihoz: összetett és magával ragadó történet barátságról, kapzsiságról, bosszúról, múltbeli vétkekről és titkokról. Joanne Harris (1964) angol apa és francia anya gyermekeként látta meg a napvilágot Yorkshire-ben. Cambridge-ben tanult középkori és modern nyelvészetet, majd később franciatanárként helyezkedett el. A világhírt a Csokoládé című film hozta el számára: a regényéből forgatott, Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével készült filmet Oscar-díjra is jelölték. Megjelent regényei: Csokoládé, Szederbor, Ötnegyed narancs, Partvidékiek, Szent bolondok, Urak és játékosok, Csokoládécipő, Rúnajelek, Bársony és keserű mandula, Aludj kislány, Kékszeműfiú, Csokoládés barack, Egész évben karácsony, A St. Oswald fiúiskola. Következő »
4 napos szállítással
4 367 Ft
Az epertolvaj

Húsz év telt el azóta, hogy a Csokoládé című regényben megismert bájos és életvidám Vianne Rocher és kislánya, Anouk letelepedett az apró francia faluban, Lansuenet-ben. Vianne azóta valódi otthonra lelt, Anouk pedig kirepült a családi fészekből, a csokoládébolt azonban a régi: Vianne és másodszülött lánya, Rosette ugyanúgy készítik a személyre szabott édességeket. Az álmos falucska élete váratlanul ismét felbolydul, amikor Narcisse, az öreg virágárus meghal és egy szamócában gazdag erdőt hagy Rosette-re, írásbeli gyónását pedig a helyi plébánosra. Az örökséget más is meg akarja szerezni, a faluba pedig új lakó érkezik Morgane Dubois személyében, aki üzletet nyit Narcisse egykori virágboltjának helyén, a csokoládébolttal szemközt. Morgene éppen olyan karizmatikus és varázslatos nő, mint Vianne, az új üzlet pedig már-már hátborzongató módon éppen olyan mágikus erővel vonzza az embereket, mint annak idején a csokoládébolt... Joanne Harris érzelmekben, színekben és hangulatokban gazdag regénye méltó a Csokoládé sorozat eddigi darabjaihoz: összetett és magával ragadó történet barátságról, kapzsiságról, bosszúról, múltbeli vétkekről és titkokról. Következő »
4 napos szállítással
4 159 Ft