anus mundi öt év auschwitzban

- 10 000 db
Ami ebben a pokoljárásban vonzó – különös, hát a borzalomnak is lehet bája? –, az maga a szerző személye, a vézna, szőke fiúé, aki öt esztendőt töltött a halál árnyékában. Tizenkilenc éves volt, amikor a 290-es számot kapta Auschwitzban, s az érkezéskor még azt kérdezte magától: „Auschwitz? Az ördög hallott róla. És milyen lehet egy koncentrációs tábor? Hamarosan megtudom.” Ami azt illeti, alaposan megismerhette öt esztendő alatt. Megtanulta a túlélés művészetének minden „naprakész” csínját-bínját, a fogarany, a cigaretta, a krumpli csereértékét, illetve az emberélet értékének teljes semmibevételét. És megismerte Kielar a halál minden fajtáját, mielőtt megismerhette volna a szerelmet, az életet. Alvilági útikalauz ez a fekete memoár; felsorol minden pokolbeli látnivalót, és mint minden jó útikalauz, végül a halál glosszáriumát is közli, azt a német társalgási nyelvet, amelyet rabok és rabtartók egyaránt beszéltek. Az olvasót magával ragadja a szerző egyéni bája és egyéni látásmódja. S amit olyan sokszor elmondtunk már: a haláltáborok kora után született nemzedékek megismerhetik ebből a könyvből azt a világot, amely ugyan már távoli, de amelyről a haladó emberiség nem feledkezhetik meg soha. Lazi Könyvkiadó Szépirodalom 368 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789632673424 Szerző: Wieslaw Kielar Kiadás éve: 2017

Ami ebben a pokoljárásban vonzó – különös, hát a borzalomnak is lehet bája? –, az maga a szerző személye, a vézna, szőke fiúé, aki öt esztendőt töltött a halál árnyékában. Tizenkilenc éves volt, amikor a 290-es számot kapta Auschwitzban, s az érkezéskor még azt kérdezte magától: „Auschwitz? Az ördög hallott róla. És milyen lehet egy koncentrációs tábor? Hamarosan megtudom.” Ami azt illeti, alaposan megismerhette öt esztendő alatt. Megtanulta a túlélés művészetének minden „naprakész” csínját-bínját, a fogarany, a cigaretta, a krumpli csereértékét, illetve az emberélet értékének teljes semmibevételét. És megismerte Kielar a halál minden fajtáját, mielőtt megismerhette volna a szerelmet, az életet. Alvilági útikalauz ez a fekete memoár; felsorol minden pokolbeli látnivalót, és mint minden jó útikalauz, végül a halál glosszáriumát is közli, azt a német társalgási nyelvet, amelyet rabok és rabtartók egyaránt beszéltek. Az olvasót magával ragadja a szerző egyéni bája és egyéni látásmódja. S amit olyan sokszor elmondtunk már: a haláltáborok kora után született nemzedékek megismerhetik ebből a könyvből azt a világot, amely ugyan már távoli, de amelyről a haladó emberiség nem feledkezhetik meg soha. Lazi Könyvkiadó Szépirodalom 368 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789632673424 Szerző: Wieslaw Kielar Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Ami ebben a pokoljárásban vonzó – különös, hát a borzalomnak is lehet bája? –, az maga a szerző személye, a vézna, szőke fiúé, aki öt esztendőt töltött a halál árnyékában. Tizenkilenc éves volt, amikor a 290-es számot kapta Auschwitzban, s az érkezéskor még azt kérdezte magától: „Auschwitz? Az ördög hallott róla. És milyen lehet egy koncentrációs tábor? Hamarosan megtudom.” Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Anus Mundi – Öt év Auschwitzban

Ami ebben a pokoljárásban vonzó – különös, hát a borzalomnak is lehet bája? –, az maga a szerző személye, a vézna, szőke fiúé, aki öt esztendőt töltött a halál árnyékában. Tizenkilenc éves volt, amikor a 290-es számot kapta Auschwitzban, s az érkezéskor még azt kérdezte magától: „Auschwitz? Az ördög hallott róla. És milyen lehet egy koncentrációs tábor? Hamarosan megtudom.” Ami azt illeti, alaposan megismerhette öt esztendő alatt. Megtanulta a túlélés művészetének minden „naprakész” csínját-bínját, a fogarany, a cigaretta, a krumpli csereértékét, illetve az emberélet értékének teljes semmibevételét. És megismerte Kielar a halál minden fajtáját, mielőtt megismerhette volna a szerelmet, az életet. Alvilági útikalauz ez a fekete memoár; felsorol minden pokolbeli látnivalót, és mint minden jó útikalauz, végül a halál glosszáriumát is közli, azt a német társalgási nyelvet, amelyet rabok és rabtartók egyaránt beszéltek. Az olvasót magával ragadja a szerző egyéni bája és egyéni látásmódja. S amit olyan sokszor elmondtunk már: a haláltáborok kora után született nemzedékek megismerhetik ebből a könyvből azt a világot, amely ugyan már távoli, de amelyről a haladó emberiség nem feledkezhetik meg soha. Következő »
4 napos szállítással
3 110 Ft
Lengyel Olga 1908-ban született Kolozsvárott. Műtőasszisztensként dolgozott abban a kórházban, amelyben férje, Lengyel Miklós igazgató volt. 1944-ben vele, két fiával és szüleivel együtt marhavagonba kényszerítették és a Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. A családjából csak Olga élte túl a holokausztot.A lágerben Olgát a gyengélkedőn fogták munkára, ám eközben egy titkos francia földalatti csoportnak is dolgozott, és segített tönkretenni az egyik krematórium kemencéjét. Miután elmenekült egy halálmenetből, sikerült elérnie Párizst. Itt írta meg visszaemlékezéseit. Ez az egyik legkorábbi beszámoló a nácik barbárságáról, 1946-ban jelent meg először. Évekkel később ez az Auschwitz és Birkenau rémálmáról szóló megdöbbentő írás inspirálta William Styron díjnyertes Sophie választ című regényét.Olga később újra férjhez ment, és Havannába költözött választottjával, Gustav Aguirrével, ahonnan aztán elűzte Castro kommunista diktatúrája. Attól kezdve New York lett az otthona. Megalapította a II. Világháborús Emlékkönyvtárat és Művészeti Gyűjteményt, mely a New York-i Állami Egyetem tulajdonában áll. Olga küldetésének tekintette, hogy megismertesse a világgal az auschwitzi borzalmakat, abban a reményben, hogy soha többé ne kelljen átélnie senkinek ilyen szörnyűségeket. Lengyel Olga 2001-ben hunyt el New Yorkban. Lazi Könyvkiadó Szépirodalom 240 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789632675275 Szerző: Lengyel Olga Kiadás éve: 2021

Lengyel Olga 1908-ban született Kolozsvárott. Műtőasszisztensként dolgozott abban a kórházban, amelyben férje, Lengyel Miklós igazgató volt. 1944-ben vele, két fiával és szüleivel együtt marhavagonba kényszerítették és a Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. A családjából csak Olga élte túl a holokausztot.A lágerben Olgát a gyengélkedőn fogták munkára, ám eközben egy titkos francia földalatti csoportnak is dolgozott, és segített tönkretenni az egyik krematórium kemencéjét. Miután elmenekült egy halálmenetből, sikerült elérnie Párizst. Itt írta meg visszaemlékezéseit. Ez az egyik legkorábbi beszámoló a nácik barbárságáról, 1946-ban jelent meg először. Évekkel később ez az Auschwitz és Birkenau rémálmáról szóló megdöbbentő írás inspirálta William Styron díjnyertes Sophie választ című regényét.Olga később újra férjhez ment, és Havannába költözött választottjával, Gustav Aguirrével, ahonnan aztán elűzte Castro kommunista diktatúrája. Attól kezdve New York lett az otthona. Megalapította a II. Világháborús Emlékkönyvtárat és Művészeti Gyűjteményt, mely a New York-i Állami Egyetem tulajdonában áll. Olga küldetésének tekintette, hogy megismertesse a világgal az auschwitzi borzalmakat, abban a reményben, hogy soha többé ne kelljen átélnie senkinek ilyen szörnyűségeket. Lengyel Olga 2001-ben hunyt el New Yorkban. Lazi Könyvkiadó Szépirodalom 240 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789632675275 Szerző: Lengyel Olga Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
3 090 Ft
Öt kémény - Egy auschwitzi túlélő igaz története

Lengyel Olga 1908-ban született Kolozsvárott. Műtőasszisztensként dolgozott abban a kórházban, amelyben férje, Lengyel Miklós igazgató volt. 1944-ben vele, két fiával és szüleivel együtt marhavagonba kényszerítették és a Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. A családjából csak Olga élte túl a holokausztot. A lágerben Olgát a gyengélkedőn fogták munkára, ám eközben egy titkos francia földalatti csoportnak is dolgozott, és segített tönkretenni az egyik krematórium kemencéjét. Miután elmenekült egy halálmenetből, sikerült elérnie Párizst. Itt írta meg visszaemlékezéseit. Ez az egyik legkorábbi beszámoló a nácik barbárságáról, 1946-ban jelent meg először. Évekkel később ez az Auschwitz és Birkenau rémálmáról szóló megdöbbentő írás inspirálta William Styron díjnyertes Sophie választ című regényét. Olga később újra férjhez ment, és Havannába költözött választottjával, Gustav Aguirrével, ahonnan aztán elűzte Castro kommunista diktatúrája. Attól kezdve New York lett az otthona. Megalapította a II. Világháborús Emlékkönyvtárat és Művészeti Gyűjteményt, mely a New York-i Állami Egyetem tulajdonában áll. Olga küldetésének tekintette, hogy megismertesse a világgal az auschwitzi borzalmakat, abban a reményben, hogy soha többé ne kelljen átélnie senkinek ilyen szörnyűségeket. Lengyel Olga 2001-ben hunyt el New Yorkban. Következő »
4 napos szállítással
3 422 Ft
Nell és Van gyermekekként találkoznak, amikor a szüleik egymásba szeretnek, de egy tragédia után el kell válniuk egymástól. Öt évvel ismét találkoznak, immár egészen más érzelmekkel, de ezúttal sem maradhatnak együtt. A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Elérhetik egyszer a boldogságot? És vajon egymástól kell várniuk a boldogságot? General Press Kiadó Romantikus 324 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789634523222 Szerző: Paige Toon Kiadás éve: 2020

Nell és Van gyermekekként találkoznak, amikor a szüleik egymásba szeretnek, de egy tragédia után el kell válniuk egymástól. Öt évvel ismét találkoznak, immár egészen más érzelmekkel, de ezúttal sem maradhatnak együtt. A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Elérhetik egyszer a boldogságot? És vajon egymástól kell várniuk a boldogságot? General Press Kiadó Romantikus 324 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789634523222 Szerző: Paige Toon Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Milyennek látja magát öt év múlva? Dannie Kohan ambiciózus manhattani jogásznőnek megvan az aprólékosan kidolgozott válasza erre a kérdésre, amióta az eszét tudja. A nagy napon, amikor sikerrel veszi élete legfontosabb állásinterjúját, majd eljegyzi az ideális férfi, úgy tűnik, nyílegyenes úton halad céljai megvalósítása felé.Aznap este elalszik, majd egy másik lakásban, másik eljegyzési gyűrűvel az ujján, egy nagyon másmilyen férfi társaságában ébred. A háttérben megy a tévé, és ő meglátja a képernyőn a dátumot, amely stimmel ugyan, hiszen tényleg december 15-e van, de az évszám 2025 – azaz eltelt öt év.Csak álom volt, mondogatja magában Dannie, miután tényleg fölébred, de nagyon is valószerű álom. Meg akar szabadulni ettől a felkavaró, különös élménytől, ezért az agya leghátsó zugába száműzi. Ott lapul négy és fél évig, mígnem Dannie egyszer csak összefut az álmában látott férfival... Az Öt év múlva decemberben egy örömmel és bánattal teli, szívszorító love story, de egész biztosan nem olyan, mint amilyet várnál! Central Könyvek Regény 328 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633247846 Szerző: Rebecca Serle Kiadás éve: 2020

Milyennek látja magát öt év múlva? Dannie Kohan ambiciózus manhattani jogásznőnek megvan az aprólékosan kidolgozott válasza erre a kérdésre, amióta az eszét tudja. A nagy napon, amikor sikerrel veszi élete legfontosabb állásinterjúját, majd eljegyzi az ideális férfi, úgy tűnik, nyílegyenes úton halad céljai megvalósítása felé.Aznap este elalszik, majd egy másik lakásban, másik eljegyzési gyűrűvel az ujján, egy nagyon másmilyen férfi társaságában ébred. A háttérben megy a tévé, és ő meglátja a képernyőn a dátumot, amely stimmel ugyan, hiszen tényleg december 15-e van, de az évszám 2025 – azaz eltelt öt év.Csak álom volt, mondogatja magában Dannie, miután tényleg fölébred, de nagyon is valószerű álom. Meg akar szabadulni ettől a felkavaró, különös élménytől, ezért az agya leghátsó zugába száműzi. Ott lapul négy és fél évig, mígnem Dannie egyszer csak összefut az álmában látott férfival... Az Öt év múlva decemberben egy örömmel és bánattal teli, szívszorító love story, de egész biztosan nem olyan, mint amilyet várnál! Central Könyvek Regény 328 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633247846 Szerző: Rebecca Serle Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
3 390 Ft
Az 5 tételben elhangzott beszélgetés éppen negyedszázada, Ágh István 60. születésnapján hangzott el a Kossuth Rádióban. Domokos Mátyás már 25 évvel ezelőtt meglátta az akkor 60 éves Ágh Istvánban azt a nagy formátumú költőt, aki olyan testvér után, mint Nagy László, megteremtette azt a különleges költészetet, ami két Kossuth-díj után a Nemzet Művésze kitüntetést is kiérdemelte!!

Az 5 tételben elhangzott beszélgetés éppen negyedszázada, Ágh István 60. születésnapján hangzott el a Kossuth Rádióban. Domokos Mátyás már 25 évvel ezelőtt meglátta az akkor 60 éves Ágh Istvánban azt a nagy formátumú költőt, aki olyan testvér után, mint Nagy László, megteremtette azt a különleges költészetet, ami két Kossuth-díj után a Nemzet Művésze kitüntetést is kiérdemelte!! Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Az 5 tételben elhangzott beszélgetés éppen negyedszázada, Ágh István 60. születésnapján hangzott el a Kossuth Rádióban. Domokos Mátyás már 25 évvel ezelőtt meglátta az akkor 60 éves Ágh Istvánban azt a nagy formátumú költőt, aki olyan testvér után, mint Nagy László, megteremtette azt a különleges költészetet, ami két Kossuth-díj után a Nemzet Művésze kitüntetést is kiérdemelte!! Következő »
Raktáron van!
3 500 Ft
Milyennek látja magát öt év múlva? Dannie Kohan ambiciózus manhattani jogásznőnek megvan az aprólékosan kidolgozott válasza erre a kérdésre, amióta az eszét tudja. A nagy napon, amikor sikerrel veszi élete legfontosabb állásinterjúját, majd eljegyzi az ideális férfi, úgy tűnik, nyílegyenes úton halad céljai megvalósítása felé. Következő »
Raktáron van!
3 590 Ft
Milyennek látja magát öt év múlva? Dannie Kohan ambiciózus manhattani jogásznőnek megvan az aprólékosan kidolgozott válasza erre a kérdésre, amióta az eszét tudja. A nagy napon, amikor sikerrel veszi élete legfontosabb állásinterjúját, majd eljegyzi az ideális férfi, úgy tűnik, nyílegyenes úton halad céljai megvalósítása felé.Aznap este elalszik, majd egy másik lakásban, másik eljegyzési gyűrűvel az ujján, egy nagyon másmilyen férfi társaságában ébred. A háttérben megy a tévé, és ő meglátja a képernyőn a dátumot, amely stimmel ugyan, hiszen tényleg december 15-e van, de az évszám 2025 – azaz eltelt öt év.Csak álom volt, mondogatja magában Dannie, miután tényleg fölébred, de nagyon is valószerű álom. Meg akar szabadulni ettől a felkavaró, különös élménytől, ezért az agya leghátsó zugába száműzi. Ott lapul négy és fél évig, mígnem Dannie egyszer csak összefut az álmában látott férfival...Az Öt év múlva decemberben egy örömmel és bánattal teli, szívszorító love story, de egész biztosan nem olyan, mint amilyet várnál!
Fordító: Szieberth Ádám
Kötésmód: kartonált
Következő »
4 hetes szállítással
4 308 Ft
Öt év múlva

Nell és Van gyermekekként találkoznak, amikor a szüleik egymásba szeretnek, de egy tragédia után el kell válniuk egymástól. Öt évvel ismét találkoznak, immár egészen más érzelmekkel, de ezúttal sem maradhatnak együtt. A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Elérhetik egyszer a boldogságot? És vajon egymástól kell várniuk a boldogságot? Következő »
4 napos szállítással
3 838 Ft
AUSCHWITZ, 1944. Alfred Mendl fizikusprofesszor az őrök számára csupán egy a többi zsidó rab közül. Valójában a világon egyedül ő jött rá az egyenletre, amely még hiányzik az amerikaiaknak az atombomba előállításához. WASHINGTON, 1944. Nathan Blum az amerikai titkosszolgálatnál rejtélyes üzenetet dekódol Lengyelországból: Alfred Mendl fizikust elhurcolták Auschwitzba. A feladat egyértelmű: valakinek be kell jutnia a haláltáborba, és elhoznia a fizikusprofesszort az Egyesült Államokba.

AUSCHWITZ, 1944. Alfred Mendl fizikusprofesszor az őrök számára csupán egy a többi zsidó rab közül. Valójában a világon egyedül ő jött rá az egyenletre, amely még hiányzik az amerikaiaknak az atombomba előállításához. WASHINGTON, 1944. Nathan Blum az amerikai titkosszolgálatnál rejtélyes üzenetet dekódol Lengyelországból: Alfred Mendl fizikust elhurcolták Auschwitzba. A feladat egyértelmű: valakinek be kell jutnia a haláltáborba, és elhoznia a fizikusprofesszort az Egyesült Államokba. Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Az Auschwitzi jegyzőkönyv a nemrégiben magunk mögött hagyott XX. század alapszövege. Közvetlen és friss látlelete annak, hogy mivé lett az ember abban a 2000 éves civilizációs folyamatban, amely az eredeti gyilkos természetétől kívánta megváltani. Következő »
Raktáron van!
1 944 Ft
Muzsikaszó és szerelem a történelem legsötétebb óráján. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
„Kíméletlen, lenyűgöző, földrengető." – Aliza Ziegler, főszerkesztő „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne olvassuk el ezt a könyvet." – Leah Roditi, At Magazine A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig. Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie. Margaret Atwood írói stílusára emlékeztető, zsigerig ható, megkerülhetetlen regény született Malka Adler tollából, amely erőt, vigasztalást és legfőképpen reményt sugároz az olvasó felé.. Álomgyár Kiadó Regény 400 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786156145543 Szerző: Malka Adler Kiadás éve: 2020

„Kíméletlen, lenyűgöző, földrengető." – Aliza Ziegler, főszerkesztő „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne olvassuk el ezt a könyvet." – Leah Roditi, At Magazine A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig. Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie. Margaret Atwood írói stílusára emlékeztető, zsigerig ható, megkerülhetetlen regény született Malka Adler tollából, amely erőt, vigasztalást és legfőképpen reményt sugároz az olvasó felé.. Álomgyár Kiadó Regény 400 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786156145543 Szerző: Malka Adler Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Prága, 1939. A második világháború küszöbén egész Prága a híres mágus, a Nagy Nivelli bűvészmutatványaiért rajongott. Ám Csehszlovákia német megszállása derékba törte a zsidó illuzionista, Herbert Levin karrierjét és életét. Leningrád, 1941. A portugál Francisco Latino még bajtársai, a Spanyol Idegenlégió tagjai között is kegyetlennek számított. Amikor felettesei Leningrád ostromához vezénylik, beleszeret egy orosz lányba, és beáll az SS soraiba. Herbert Levint, a zsidó mágust és Francisco Latinót, a portugál katonát végül ugyanoda sodorja a sors: Auschwitz-Birkenauba. Amikor a koncentrációs tábor őrei felkelést szerveznek, Levin a figyelem középpontjába kerül. Vajon a mágia képes megmenteni őket a haláltól? José Rodrigues dos Santos új regényének első részében, Az auschwitzi mágus című kötetben új megvilágításba helyezi holokausztot. A valós személyek és megtörtént események alapján megírt történetében Santos a holokauszt eddig ismeretlen epizódjait tárja fel – többek között a náci miszticizmus és ezotéria szerepét a „végső megoldás"-ban. A történet folytatásának címe: A birkenaui kézirat Kossuth Kiadó Zrt. Szórakoztató irodalom 384 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789635443710 Szerző: José Rodrigues Dos Santos Kiadás éve: 2021

Prága, 1939. A második világháború küszöbén egész Prága a híres mágus, a Nagy Nivelli bűvészmutatványaiért rajongott. Ám Csehszlovákia német megszállása derékba törte a zsidó illuzionista, Herbert Levin karrierjét és életét. Leningrád, 1941. A portugál Francisco Latino még bajtársai, a Spanyol Idegenlégió tagjai között is kegyetlennek számított. Amikor felettesei Leningrád ostromához vezénylik, beleszeret egy orosz lányba, és beáll az SS soraiba. Herbert Levint, a zsidó mágust és Francisco Latinót, a portugál katonát végül ugyanoda sodorja a sors: Auschwitz-Birkenauba. Amikor a koncentrációs tábor őrei felkelést szerveznek, Levin a figyelem középpontjába kerül. Vajon a mágia képes megmenteni őket a haláltól? José Rodrigues dos Santos új regényének első részében, Az auschwitzi mágus című kötetben új megvilágításba helyezi holokausztot. A valós személyek és megtörtént események alapján megírt történetében Santos a holokauszt eddig ismeretlen epizódjait tárja fel – többek között a náci miszticizmus és ezotéria szerepét a „végső megoldás"-ban. A történet folytatásának címe: A birkenaui kézirat Kossuth Kiadó Zrt. Szórakoztató irodalom 384 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789635443710 Szerző: José Rodrigues Dos Santos Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
5 390 Ft
Csobánka Zsuzsa új könyve a túlélők regénye. Következő »
Raktáron van!
2 800 Ft
A holokausztról számos könyv született, és bizonyára még fog is. Ám ez a történet minden szempontból különleges. Senki sem számított rá, hogy „a tetováló”, aki – félelemből és féltésből – annyi évtizeden át hallgatott, egyszer csak előáll vele. Következő »
Raktáron van!
3 690 Ft
Győzedelmeskedhet a szerelem a gyűlölet fölött?Auschwitz, 1943Alma, az 50381-es rab, több ezer másik fogollyal él együtt a szögesdrót kerítések útvesztőjében, elszakítva a szeretteitől. Ez a tragikus valóság nem is állhatna messzebb Alma korábbi életétől. Gustav Mahler unokahúga nagyra becsült, ismert hegedűművészként mindig lenyűgözte a közönséget az előadásával, amikor azonban a nácik megszállták Európát, ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megmentse tőlük.Amikor a női tábor vezetője kinevezi Almát a zenekar karmesterének, hogy a munkába induló foglyoknak és a magas rangú náciknak játsszanak, Alma nem hajlandó rá, még ha döntése az életébe is kerül. Hamarosan azonban rájön, milyen hatalmat kínál neki ez a pozíció: extra fejadagokat szerezhet az éhező lányoknak, sokakat pedig megmenthet a haláltól.Így ismerkedik meg Miklóssal, a tehetséges magyar zongoristával. A kétségbeesés közepette boldogságra találnak a közös próbákon, a titkos üzenetekben és a közösen adott koncerteken. Eközben pedig folyton azért imádkoznak, hogy ez az egész egyszer véget érjen. Auschwitzban azonban megmérgezte a levegőt a veszteség, és az egyetlen biztos dolog csak a tragédia... Vajon képes életben maradni a szerelmük ezen a reménytelen helyen?A USA Today bestsellerszerző, Ellie Midwood lesújtóan szívet tépő, mégis gyönyörűen reményteljes regénye Alma Rosé felejthetetlen, igaz történetét meséli el, életre keltve a történelem egyik legvakmerőbb, leginspirálóbb és legbátrabb hősnőjét. Alma számtalan életet mentett meg, és reményt adott azoknak, akik már elfelejtették, hogy mit is jelent ez a szó. A kötet bebizonyítja, hogy a szerelem még a legsötétebb időszakokban is képes győzedelmeskedni – és olyan jövőt ígérni, amiért érdemes élni.A döntés, Az auschwitzi tetováló és az Árvák vonata olvasóinak ajánljuk ezt a remekművet.„Fenomenális! Elképesztően csodálatos! Ez a könyv vastapsot érdemel! Megsemmisítően szívfacsaró, mégis gyönyörű." - Battle of the Books„Sírtam rajta... Egy ültő helyemben elolvastam, de nem azért, mert olyan könnyű olvasmány, hanem mert képtelenség letenni." - The Hist Fic Chic
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
4 hetes szállítással
5 999 Ft
A Szökés Auschwitzba egy brit katona igaz története, aki önszántából került az Auschwitz III. néven ismert koncentrációs táborba. Denis Avey 1944 nyarán az Auschwitz melletti E715-ös tábor foglyaként hallotta a szinte felfoghatatlan szóbeszédeket a közelükben zajló szörnyűségekről, és arra a hajmeresztő elhatározásra jutott, hogy a saját szemével akarja látni, mi történik a koncentrációs tábor területén belül. Titokban ruhát cserélt az egyik rabbal, és a munkanap végeztével bevonult a menet... Következő »
Raktáron van!
4 499 Ft
Az auschwitzi szerelmesek története mesébe illő is lehetne, ám teljes egészében igaz: két fiatal Auschwitz poklában talál egymásra, esik szerelembe, majd tizenhárom nap erejéig a boldogságot is megízlelik, mielőtt történetük tragikus véget ér. Következő »
Raktáron van!
4 999 Ft
A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története
Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig. Következő »
Raktáron van!
4 999 Ft
Az Auschwitz gyógyszerésze Victor Capesius, a Bayer romániai gyógyszerügynökének kevéssé ismert története, aki 1943-ban, harmincöt évesen lett a náci SS tagja, és hamarosan a legnagyobb haláltábor, Auschwitz vezető gyógyszerészévé nevezték ki. Következő »
Raktáron van!
5 299 Ft
Mirjam több mint a testvérem. Ő a másik felem. A túlélésünk függ egymástól. Éva és Mirjam az életüket köszönhetik annak, hogy ikrek. Ám könnyen lehet, h... Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
1944. október 7-én felkelés tört ki a megsemmisítő táborban, és a Sonderkommando tagjai vettek részt benne. A reménytelen hősiességnek ezt a megnyilvánulását még soha nem dolgozták fel. Ezt a hiányt pótolja Gideon Greif professzor (Könnyek nélkül sírtunk), az auschwitzi Sonderkommando kutatója. Attól kezdve, hogy létrehozták az auschwitzi lágert, amely eredetileg nem megsemmisítő, hanem fogolytábor volt, jó néhány sikeres szökést végrehajtottak az ott raboskodók. Auschwitz II-nek, azaz Birkenaunak viszont csak egy célja volt: a zsidók minél gyorsabb és hatékonyabb megsemmisítése. Innen soha senki nem tudott megszökni, pedig sokan próbálkoztak vele. Résztvevők és szemtanúk vallomásai és különböző, köztük német feljegyzések világítják meg, hogyan léptek kapcsolatba a két külön táborban őrzött foglyok, hogyan vitatták meg és halasztották el többször a felkelést, főleg az Auschwitz I foglyai hatására, és hogy milyen szerepet játszottak az Union Gyárban dolgozó fiatal nők. Megtudjuk, kik vettek részt a felkelésben, hogyan végeztek velük a németek, és milyen következményekkel járt az akció. Egyetlen dolog nem fog már soha kiderülni, és elképzelni is alig tudjuk, hiába olvassuk el Gideon Greif könyveit vagy nézzük meg a Saul fiá-t, Jeles László Oscar-díjas filmjét: hogy az agyonhajszolt, lelkileg megtört, reménytelen helyzetben levő rabok honnan vették a bátorságot, hogy szervezkedjenek, fellázadjanak és harcoljanak. Európa Könyvkiadó Regény 384 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789634058144 Szerző: Gideon Greif Kiadás éve: 2017

1944. október 7-én felkelés tört ki a megsemmisítő táborban, és a Sonderkommando tagjai vettek részt benne. A reménytelen hősiességnek ezt a megnyilvánulását még soha nem dolgozták fel. Ezt a hiányt pótolja Gideon Greif professzor (Könnyek nélkül sírtunk), az auschwitzi Sonderkommando kutatója. Attól kezdve, hogy létrehozták az auschwitzi lágert, amely eredetileg nem megsemmisítő, hanem fogolytábor volt, jó néhány sikeres szökést végrehajtottak az ott raboskodók. Auschwitz II-nek, azaz Birkenaunak viszont csak egy célja volt: a zsidók minél gyorsabb és hatékonyabb megsemmisítése. Innen soha senki nem tudott megszökni, pedig sokan próbálkoztak vele. Résztvevők és szemtanúk vallomásai és különböző, köztük német feljegyzések világítják meg, hogyan léptek kapcsolatba a két külön táborban őrzött foglyok, hogyan vitatták meg és halasztották el többször a felkelést, főleg az Auschwitz I foglyai hatására, és hogy milyen szerepet játszottak az Union Gyárban dolgozó fiatal nők. Megtudjuk, kik vettek részt a felkelésben, hogyan végeztek velük a németek, és milyen következményekkel járt az akció. Egyetlen dolog nem fog már soha kiderülni, és elképzelni is alig tudjuk, hiába olvassuk el Gideon Greif könyveit vagy nézzük meg a Saul fiá-t, Jeles László Oscar-díjas filmjét: hogy az agyonhajszolt, lelkileg megtört, reménytelen helyzetben levő rabok honnan vették a bátorságot, hogy szervezkedjenek, fellázadjanak és harcoljanak. Európa Könyvkiadó Regény 384 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789634058144 Szerző: Gideon Greif Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
"Nem állítom, hogy az én élményeim voltak a legtragikusabbak a második világháború idején. De azok a jelenetek, amelyeknek szemtanúja voltam, az emberiség történetének leggyalázatosabb eseményei voltak...

"Nem állítom, hogy az én élményeim voltak a legtragikusabbak a második világháború idején. De azok a jelenetek, amelyeknek szemtanúja voltam, az emberiség történetének leggyalázatosabb eseményei voltak... Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
„A náci rémtettek zsidó áldozatai és azok a balszerencsés hadifoglyok, akik mindezeknek tanúi voltak, megérdemlik, hogy hallathassák a hangjukat.” Az Auschwitzban vallási és etnikai alapon fogvatartottak sorsáról számos beszámoló született, kevésbé ismert azonban, hogy a hírhedt haláltáborban hadifoglyok is voltak. Colin Rushton hiánypótló írásában Arthur Dodd és más elfeledett brit katonák történetét meséli el, akik közül sokan közel két évet töltöttek a minden képzeletet felülmúló borzalmas munka- és életkörülmények között. A folyamatos fenyegetettség ellenére emberek tudtak maradni, sokszor életüket kockáztatva segítették a náluk még nyomorúságosabb helyzetben lévő, az auschwitzi hierarchia alján elhelyezkedő zsidó rabtársaikat – ételt, ruhát juttattak nekik, és a lengyel partizánokkal együttműködve próbálták támogatni szökési kísérleteiket. A szörnyűségek és a rémálmok életük végéig kísértették őket, a háborút követően mégsem részesültek semmiféle jóvátételben vagy lelki támogatásban. Az Auschwitzi szabotőrök gördülékenyen és olvasmányosan mutatja be a történelem eddig ismeretlen szeletét, méltó emléket állítva a hősies hadifoglyoknak. HVG Kiadó Zrt. Történelmi könyvek 256 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635650842 Szerző: Colin Rushton Kiadás éve: 2021

„A náci rémtettek zsidó áldozatai és azok a balszerencsés hadifoglyok, akik mindezeknek tanúi voltak, megérdemlik, hogy hallathassák a hangjukat.” Az Auschwitzban vallási és etnikai alapon fogvatartottak sorsáról számos beszámoló született, kevésbé ismert azonban, hogy a hírhedt haláltáborban hadifoglyok is voltak. Colin Rushton hiánypótló írásában Arthur Dodd és más elfeledett brit katonák történetét meséli el, akik közül sokan közel két évet töltöttek a minden képzeletet felülmúló borzalmas munka- és életkörülmények között. A folyamatos fenyegetettség ellenére emberek tudtak maradni, sokszor életüket kockáztatva segítették a náluk még nyomorúságosabb helyzetben lévő, az auschwitzi hierarchia alján elhelyezkedő zsidó rabtársaikat – ételt, ruhát juttattak nekik, és a lengyel partizánokkal együttműködve próbálták támogatni szökési kísérleteiket. A szörnyűségek és a rémálmok életük végéig kísértették őket, a háborút követően mégsem részesültek semmiféle jóvátételben vagy lelki támogatásban. Az Auschwitzi szabotőrök gördülékenyen és olvasmányosan mutatja be a történelem eddig ismeretlen szeletét, méltó emléket állítva a hősies hadifoglyoknak. HVG Kiadó Zrt. Történelmi könyvek 256 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635650842 Szerző: Colin Rushton Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
3 690 Ft
„Hihetetlen igaz történet” „Frenetikus élettörténet... nagyszerű ember, kivételes életút." (Books Monthly) „Elsöprő élmény volt. Muszáj elolvasni." (Kenneth G. Ross) A szövetséges haderőben küzdött, foglyul ejtették, és a nácik Auschwitzban karnagynak tették meg - inspiráló igaz történet. Jackson tamburmajor, a szövetséges hatalmak katonája, mielőtt nekivágna, hogy újabb világháborúban harcoljon, megígéri feleségének, Mabelnek, hogy visszajön, hogy még egyszer szerenádot adjon neki. Német fogságba esik, Lengyelországba viszik, az Auschwitz IV. számú táborba. Ezzel szertefoszlik a remény, hogy beválthatja ígéretét - egészen addig, amíg náci fogvatartói meg nem teszik karnagynak. Jackson él a lehetőséggel. És titokban mindent lejegyez naplójába. Az Auschwitz IV zenésze Jackson naplóján alapul. Szerzője, Jaci Byrne a tamburmajor dédunokája. Ez a könyv lenyűgözően állít emléket Jackson állhatatosságának, bemutatva egy ember életét, aki a legsötétebb időkben is kitartott két nagy szerelme: a zene és Mabel mellett, aki otthon várt rá. 21. Század Kiadó Regény 304 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635681167 Szerző: Jaci Byrne Kiadás éve: 2022

„Hihetetlen igaz történet” „Frenetikus élettörténet... nagyszerű ember, kivételes életút." (Books Monthly) „Elsöprő élmény volt. Muszáj elolvasni." (Kenneth G. Ross) A szövetséges haderőben küzdött, foglyul ejtették, és a nácik Auschwitzban karnagynak tették meg - inspiráló igaz történet. Jackson tamburmajor, a szövetséges hatalmak katonája, mielőtt nekivágna, hogy újabb világháborúban harcoljon, megígéri feleségének, Mabelnek, hogy visszajön, hogy még egyszer szerenádot adjon neki. Német fogságba esik, Lengyelországba viszik, az Auschwitz IV. számú táborba. Ezzel szertefoszlik a remény, hogy beválthatja ígéretét - egészen addig, amíg náci fogvatartói meg nem teszik karnagynak. Jackson él a lehetőséggel. És titokban mindent lejegyez naplójába. Az Auschwitz IV zenésze Jackson naplóján alapul. Szerzője, Jaci Byrne a tamburmajor dédunokája. Ez a könyv lenyűgözően állít emléket Jackson állhatatosságának, bemutatva egy ember életét, aki a legsötétebb időkben is kitartott két nagy szerelme: a zene és Mabel mellett, aki otthon várt rá. 21. Század Kiadó Regény 304 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635681167 Szerző: Jaci Byrne Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
Győzedelmeskedhet a szerelem a gyűlölet fölött? Auschwitz, 1943 Alma, az 50381-es rab, több ezer másik fogollyal él együtt a szögesdrót kerítések útvesztőjében, elszakítva a szeretteitől. Ez a tragikus valóság nem is állhatna messzebb Alma korábbi életétől. Gustav Mahler unokahúga nagyra becsült, ismert hegedűművészként mindig lenyűgözte a közönséget az előadásával, amikor azonban a nácik megszállták Európát, ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megmentse tőlük. Amikor a női tábor vezetője kinevezi Almát a zenekar karmesterének, hogy a munkába induló foglyoknak és a magas rangú náciknak játsszanak, Alma nem hajlandó rá, még ha döntése az életébe is kerül. Hamarosan azonban rájön, milyen hatalmat kínál neki ez a pozíció: extra fejadagokat szerezhet az éhező lányoknak, sokakat pedig megmenthet a haláltól. Így ismerkedik meg Miklóssal, a tehetséges magyar zongoristával. A kétségbeesés közepette boldogságra találnak a közös próbákon, a titkos üzenetekben és a közösen adott koncerteken. Eközben pedig folyton azért imádkoznak, hogy ez az egész egyszer véget érjen. Auschwitzban azonban megmérgezte a levegőt a veszteség, és az egyetlen biztos dolog csak a tragédia... Vajon képes életben maradni a szerelmük ezen a reménytelen helyen? A USA Today bestsellerszerző, Ellie Midwood lesújtóan szívet tépő, mégis gyönyörűen reményteljes regénye Alma Rosé felejthetetlen, igaz történetét meséli el, életre keltve a történelem egyik legvakmerőbb, leginspirálóbb és legbátrabb hősnőjét. Alma számtalan életet mentett meg, és reményt adott azoknak, akik már elfelejtették, hogy mit is jelent ez a szó. A kötet bebizonyítja, hogy a szerelem még a legsötétebb időszakokban is képes győzedelmeskedni – és olyan jövőt ígérni, amiért érdemes élni. A döntés, Az auschwitzi tetováló és az Árvák vonata olvasóinak ajánljuk ezt a remekművet. „Fenomenális! Elképesztően csodálatos! Ez a könyv vastapsot érdemel! Megsemmisítően szívfacsaró, mégis gyönyörű." - Battle of the Books „Sírtam rajta... Egy ültő helyemben elolvastam, de nem azért, mert olyan könnyű olvasmány, hanem mert képtelenség letenni." - The Hist Fic Chic Álomgyár Kiadó Regény 400 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789635701186 Szerző: Ellie Midwood Kiadás éve: 2021

Győzedelmeskedhet a szerelem a gyűlölet fölött? Auschwitz, 1943 Alma, az 50381-es rab, több ezer másik fogollyal él együtt a szögesdrót kerítések útvesztőjében, elszakítva a szeretteitől. Ez a tragikus valóság nem is állhatna messzebb Alma korábbi életétől. Gustav Mahler unokahúga nagyra becsült, ismert hegedűművészként mindig lenyűgözte a közönséget az előadásával, amikor azonban a nácik megszállták Európát, ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megmentse tőlük. Amikor a női tábor vezetője kinevezi Almát a zenekar karmesterének, hogy a munkába induló foglyoknak és a magas rangú náciknak játsszanak, Alma nem hajlandó rá, még ha döntése az életébe is kerül. Hamarosan azonban rájön, milyen hatalmat kínál neki ez a pozíció: extra fejadagokat szerezhet az éhező lányoknak, sokakat pedig megmenthet a haláltól. Így ismerkedik meg Miklóssal, a tehetséges magyar zongoristával. A kétségbeesés közepette boldogságra találnak a közös próbákon, a titkos üzenetekben és a közösen adott koncerteken. Eközben pedig folyton azért imádkoznak, hogy ez az egész egyszer véget érjen. Auschwitzban azonban megmérgezte a levegőt a veszteség, és az egyetlen biztos dolog csak a tragédia... Vajon képes életben maradni a szerelmük ezen a reménytelen helyen? A USA Today bestsellerszerző, Ellie Midwood lesújtóan szívet tépő, mégis gyönyörűen reményteljes regénye Alma Rosé felejthetetlen, igaz történetét meséli el, életre keltve a történelem egyik legvakmerőbb, leginspirálóbb és legbátrabb hősnőjét. Alma számtalan életet mentett meg, és reményt adott azoknak, akik már elfelejtették, hogy mit is jelent ez a szó. A kötet bebizonyítja, hogy a szerelem még a legsötétebb időszakokban is képes győzedelmeskedni – és olyan jövőt ígérni, amiért érdemes élni. A döntés, Az auschwitzi tetováló és az Árvák vonata olvasóinak ajánljuk ezt a remekművet. „Fenomenális! Elképesztően csodálatos! Ez a könyv vastapsot érdemel! Megsemmisítően szívfacsaró, mégis gyönyörű." - Battle of the Books „Sírtam rajta... Egy ültő helyemben elolvastam, de nem azért, mert olyan könnyű olvasmány, hanem mert képtelenség letenni." - The Hist Fic Chic Álomgyár Kiadó Regény 400 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789635701186 Szerző: Ellie Midwood Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft