albert gábor

- 858 db
A Magyar Művészeti Akadémia kismonográfia-sorozatot indított Közelképek írókról címmel, Ács Margit sorozatszerkesztésében. A sorozatban összegző jelleggel mindeddig feltáratlan életművek kerülnek bemutatásra. A kötetekben mindegyik esetben válogatott bibliográfia és képmelléklet is helyet kap. Elsőként Gáspár György Albert Gáborról szóló monográfiáját veheti kézbe az olvasó. Következő »
Raktáron van!
3 400 Ft
Albert Gábor (1929-2017) Kossuth-díjas író, esszéíró, szociográfus. Tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű. Következő »
Raktáron van!
4 200 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Karinthy Gábor olyan úton járt, amelyhez nem volt elég erőssé edzve, ugyanakkor a pillanatban való örökös, önfeledt gyönyörködést sem tette lehetővé az a prolongált, időtlen gyötrelem, a jelentés nélküli, nyomasztó atmoszférának az az állandósága, amely osztályrészül jutott neki. De paradigmatikus következetességgel járt ezen az úton, amelyen "végigmenni" talán nem is lehet, mert közben vagy a költészet fogy el, vagy az élet.  Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
A csomag tartalma: SPURI® 1x500 ml + SPURI® 1x125 ml + tábla A SPURI® üzemanyagadalék mindkét fajtájának folyamatos használata, bármilyen típusú és üzemű (benzin és dízel) belső égésű motorhoz ajánlott, minden tankolásnál, beleértve a gáz üzemű autót is, ebben az esetben nem a gáztartályba, hanem a hagyományos üzemanyagtartályba kell tölteni. Jellemzői: -javítja és egyenletessé teszi az égés minőségét -csökkenti a kopást, ezáltal növeli az alkatrészek élettartamát -megakadályozza a lerakódások képződését a motorban és az egész üzemanyag rendszerben -csökkenti és egyenletessé alakítja a motorzajt -dermedésgátló hatása télen is könnyű indulást biztosít -8-12%-kal csökkenti a fogyasztást Használata: a 125 ml-es SPURI® üzemanyagadalékok egy tankhoz lettek kalibrálva, azaz 62,5 literhez. Tankolás előtt, közben és után is a tankba önthető. A SPURI® üzemanyagadalékok sok esetben már az első tankolásnál kifejtik a hatásukat, de igazán jó eredményeket csak 4-6 tankolásnál tud elérni. Javallott a folyamatos használata. Így az elért állapotot szinten is tudja tartani. A „piros” SPURI® terméket az átlagos felhasználóknak ajánljuk. A „kék” (JG-2) egy koncentráltabb és részben más összetételű prémium termék, melyet azon felhasználóknak ajánlunk, akik nagyobb terhelésnek teszik ki gépjárműveiket. Következő »
Raktáron van!
8 050 Ft
Arion sorozatai megmutatják a szépséget ott, ahol nem keressük. Budapesten vagy az ország egyéb tájain az elhagyott, út menti helyeket rögzíti. Munkái elsősorban technikai kidolgozottságukkal és mindenfajta stílustól való távolságtartásukkal tűnnek ki. A városképi elemek ugyanakkor mégis erőteljesen érvényesülnek a kép felületén. Mintha a szerző már az objektív előtti valóságot, azaz magát a helyszínt is médiumnak tekintené. Nem csoda ha képei nem is a fílm hanem e valóság közvetlen, átgond... Következő »
Raktáron van!
3 400 Ft
"36 évesen én voltam az ország legfiatalabb igazgatója."
"A jó színházvezető ismérve, hogy egy személyben igazgatója, pszichológusa, apja, anyja, barátja a beosztottjainak." Következő »
Raktáron van!
3 495 Ft
Más apától

Cecil Valance, a Cambridge-ben tanuló nemesifjú 1913-ban ellátogat barátja, George birtokára. Itt megírja ?Két Hold? című költeményét, melyet George húgának, Daphnénak ajánl, ám George-nak jó oka van azt hinni, hogy a vers valójában neki szól. ?Akar az özvegyem lenni?? ? Cecil megkéri Daphne kezét a háború alatt, ám nemsokára elesik. Daphne ezután hozzámegy a halott költő féktelen természetű bátyjához, Dudley Valance-hoz, azonban közös gyermekeik ellenére sem lel boldogságra mellette. Cecil hozzá írott verse a háború utáni években híressé válik, ahogy szerzője is; egy nemzedék, egy olyan Anglia szimbólumává lesz, mely örökre tovatűnt. újabb és újabb generációk kutatják Cecil és a Valance család titkait, melyekből nem kevés akad? Alan Hollinghurst nagy ívű regénye egészen napjainkig követi a költemény és a család sorsát, érzékeny portrét festve a huszadik századi Angliáról és annak változásairól, mesterien helyezkedve bele a különböző szereplők nézőpontjába. ?A Más apától ügyes, megigéző és ravasz.? Keith Miller, The Telegraph ?Alan Hollinghurst művelt, elegáns regénye egy meleg költő életéről és örökségéről szól, s feltárja, hogy az igazság hogyan ferdül el az emberi emlékezet és a történelem eróziója következtében.? Hari Kunzru, The Observer ?Általában amit gyönyörűnek tartanak, az csupán közönséges vagy akár túl egyértelműen gyönyörű, erőtlenül finom. Alan Hollinghurst egyike azon kevés kortárs írónak, aki mégis megérdemli a ?gyönyörű? jelzőt. Prózája rendelkezik az újraértelmezés erejével, rákényszerítve az olvasót, hogy észrevegyen valamit, amit addig mellőztek.? James Wood, The New Yorker ?Az időnként vérszegény angol írók között ő generációjának egyike, akinek leleményessége nem kerül összetűzésbe azzal a képességével, hogy egyszerre éreztesse és láttassa az olvasóval a történetet.? Emma Brockes, The New York Times Következő »
4 napos szállítással
-21%
4 108 Ft
3 250 Ft
Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja. Habár neve a nagyközönség számára rejtve maradt az elmúlt... Következő »
Raktáron van!
11 900 Ft
Örökké kíváncsi maradok! Albert Einstein már gyermekkorában is mindent a maga módján oldott meg. Inkább képekben, mintsem szavakban gondolkodott, és ez a különleges észjárás tette lehetővé számára, hogy olyan bonyolult dolgokat is megértsen, mint a zeneelmélet, vagy hogy miért mutat az iránytű mindig északi irányba. Ezek a gondolatok késztették arra, hogy folytassa az univerzum titkainak megfejtését. Sokan azt gondolták róla, hogy csak egy reménytelen álmodozó, de a kíváncsiságának köszönhetően Einstein a világ egyik legjelentősebb tudósává vált. Ez a vidám New York Times Bestseller életrajzi sorozat arra inspirálja a gyerekeket, hogy merjenek nagyot álmodni, mindezt nagyszerű és példaértékű embereken keresztül. Mindannyian lehetünk hősök!
Fordító: Katonai Rebeka
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
Raktáron van!
3 589 Ft
Én, Albert Einstein

Örökké kíváncsi maradok! Albert Einstein már gyermekkorában is mindent a maga módján oldott meg. Inkább képekben, mintsem szavakban gondolkodott, és ez a különleges észjárás tette lehetővé számára, hogy olyan bonyolult dolgokat is megértsen, mint a zeneelmélet, vagy hogy miért mutat az iránytű mindig északi irányba. Ezek a gondolatok késztették arra, hogy folytassa az univerzum titkainak megfejtését. Sokan azt gondolták róla, hogy csak egy reménytelen álmodozó, de a kíváncsiságának köszönhetően Einstein a világ egyik legjelentősebb tudósává vált. Ez a vidám New York Times Bestseller életrajzi sorozat arra inspirálja a gyerekeket, hogy merjenek nagyot álmodni, mindezt nagyszerű és példaértékű embereken keresztül. Mindannyian lehetünk hősök! Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
"A regény középpontjában egy kibontakozó szerelem és egy életen át tartó szövetség áll. A színhely Közép-Európa, Magyarország, 1956 októbere és novembere. ..." Következő »
Raktáron van!
4 995 Ft
Bögre 3dl kopásgaranciás

Űrtartalma: 3 dl Szélesség: 8 cm Magasság: 9,5 cm
Kopásgaranciás, Mikrózható, Mosogató gépben mosható
Következő »
4 napos szállítással
1 250 Ft
E hiánypótló zsebkönyvben nemcsak az a jó, hogy belefér egy kabát- vagy zakózsebbe, hanem, hogy többek között megtudjuk belőle:- hogyan készül a whisky

- mi a különbség a whisky és a whiskey között

- hányféle whiskykészítési hagyomány létezik

- tisztán, szódával, jéggel...hogyan "szabad" inni

- miként kóstoljuk és kóstoltassuk a whiskyt

Kezdőknek és haladóknak, óvatosaknak és elszántaknak egyaránt kötelező olvasmány, sőt, útitársnak sem utolsó, kivált, ha egy vérbeli whiskyországba indulunk, vagy otthon megbontunk egy jóféle palackkal.Kovács Dávid Gábor két évtizede tevékenykedik a whiskyiparban, foglakozik márkaépítéssel, a whisky kultúrtörténetének és aromatikájának tanulmányozásával. A budapesti Whisky Show és a Magyarországi Whisky Egyesület alapítója és 2004 óta az egyesület whiskyklubjának vezetője.
Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Szia!
Készülj, mert ha ez a mesekönyv egyszer kinyílik, onnantól nincs megállás, kezdetét veszi a Tábori jógakaland! Percek alatt Jógaországban találod magad, ahol te leszel az erdei állatok táborvezetője. Az a feladat vár rád, hogy mint egy igazi táborban, felejthetetlen kalandokon vezesd keresztül a kis erdőlakókat. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-543811. Színe: Fekete
Gabol Twist Eco válltáska GA-543811 Következő »
7 napos szállítással
10 790 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-544001. Színe: Fekete
Gabol Kendo Eco válltáska GA-544001 Következő »
7 napos szállítással
9 390 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-544021. Színe: Fekete
Gabol Kendo Eco válltáska GA-544021 Következő »
7 napos szállítással
16 491 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-517404. Színe: Fekete
GA-517404 Gabol Borneo válltáska Következő »
7 napos szállítással
18 891 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex övtáska GA-543867. Színe: Fekete
Gabol Twist Eco övtáska GA-543867 Következő »
7 napos szállítással
7 991 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-543903. Színe: Fekete
Gabol Crony Eco válltáska GA-543903 Következő »
7 napos szállítással
7 991 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-543913. Színe: Fekete
Gabol Crony Eco válltáska GA-543913 Következő »
7 napos szállítással
10 790 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-544011. Színe: Fekete
Gabol Kendo Eco válltáska GA-544011 Következő »
7 napos szállítással
10 790 Ft
Termék leírás:

Gabol Unisex Oldaltáska GA-544012. Színe: Fekete
Gabol Kendo Eco válltáska GA-544012 Következő »
7 napos szállítással
-2%
12 290 Ft
11 990 Ft
Lepje meg gyermekét ezzel a kiváló minőségű, egyedi, mintás kapucnis
pulóverrel!

Több színben (kék, piros, zöld, fekete, szürke) és méretben (XS-XL - 4-14 éves
korig) is kapható. Megrendeléskor kérjük,
jelezze a kívánt méretet és színt a megjegyzés rovatban!

Elérhető gyerek pulóver méretek:

XS - 4-6 év

- Hosszúság: nyakvarrástól mérve: 50 cm (A)

- Mellszélesség: hónalj alatt mérve a legszélesebb részen: 41 cm (B)

- Ujjhossz: nyak közepétől mérve: 60 cm (C)

S - 6-8 év

- Hosszúság: nyakvarrástól mérve: 54 cm (A)

- Mellszélesség: hónalj alatt mérve a legszélesebb részen: 43 cm (B)

- Ujjhossz: nyak közepétől mérve: 67 cm (C)

M - 8-10 év

- Hosszúság: nyakvarrástól mérve: 57 cm (A)

- Mellszélesség: hónalj alatt mérve a legszélesebb részen: 46 cm (B)

- Ujjhossz: nyak közepétől mérve: 70 cm (C)

L - 10-12 év

- Hosszúság: nyakvarrástól mérve: 61 cm (A)

- Mellszélesség: hónalj alatt mérve a legszélesebb részen: 48 cm (B)

- Ujjhossz: nyak közepétől mérve: 77 cm (C)

XL - 12-14 év

- Hosszúság: nyakvarrástól mérve: 65 cm (A)

- Mellszélesség: hónalj alatt mérve a legszélesebb részen: 51 cm (B)

- Ujjhossz: nyak közepétől mérve: 84 cm (C)

Elérhető gyerek pulóver színek:

Fazon: kapucnis, kenguruzsebes, passzés derékrész

Anyaga: 50% pamut, 50% poliészter, anyagvastagsága: 271 g/m2

Kezelése: kifordítva, max. 40 fokon mosható, kifordítva
vasalható Következő »
Raktáron van!
11 490 Ft
In the novel Story of a Stammer, Gábor Vida asks a fundamental question: Where does stammering come from? In the process of answering this question, he discovers that an entire historical period and an entire world have been stammering, too. Következő »
Raktáron van!
16 950 Ft
A magyar–osztrák származású brit író és újságíró, Gitta Sereny először 1995-ben (magyarul 1998-ban) megjelent könyve Hitler közeli bizalmasa, főépítésze, é... Következő »
Raktáron van!
5 999 Ft
Az Albero egy 2 az 1-ben ágy, amely átalakítható egy babaágyból egy idősebb gyermek ágyává. 3 magassági szint áll rendelkezésre. Rendelkezik esés elleni védelemmel. A babaágy alkalmas 120 x 60 cm-es matracokhoz. A babaágy természetes bükkfából készült. Következő »
Ingyenes kiszállítás!
Raktáron van!
44 990 Ft
Egyedi mintás 100% pamutvászon anyagú vászontáska.

3 színben kapható: fehér, fekete, natúr.

KÉRJÜK, MEGRENDELÉSKOR A MEGJEGYZÉS RÉSZBEN ADJA MEG, MILYEN SZÍNBEN KÉRI A
VÁSZONTÁSKÁT!

Választható színek:

100% pamutvászon anyagú válltáska

Hossza: 42 cm, szélessége: 38 cm

Anyagvastagsága: 130 g/m2

Kifordítva, maximum 40 fokon mosható Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Dr. Orient Gyula (Nagybocskó, 1869. október 21. – Kolozsvár, 1940. október 9.) gyógyszerész, orvos, orvostörténész. Bethlen Gábor idejéb... Következő »
Raktáron van!
2 300 Ft
Habszivaccsal töltött díszpárna egyedi mintával
100% fehér pamutvászon anyagú, fehér alapszínű huzattal
Mérete: kb. 35x35 cm
Kifordítva, maximum 40 fokon mosható Következő »
Raktáron van!
5 790 Ft