ágynemű felnőtt

- 5 803 db
A gazdaságilag fejlett társadalmak az egész életen át tartó tanulás paradigmáját mára elfogadni látszanak.

A gazdaságilag fejlett társadalmak az egész életen át tartó tanulás paradigmáját mára elfogadni látszanak. Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Felnőttekhez felnövő iskola?

A gazdaságilag fejlett társadalmak az egész életen át tartó tanulás paradigmáját mára elfogadni látszanak. Egyre határozottabban körvonalazódó jövőkép a tanuló társadalomé, mely alapjának tekinti az életkortól, lakóhelytől, iskolázottságtól független felnőttkori tanulást. Ha valóban minden életkori csoport számára hozzáférhető tanulási lehetőségekről beszélünk, akkor elhanyagolhatatlan mindennek tudományos-szakmai háttere is. Ma már túlhaladott az a felfogás, mi szerint az iskola (a gyermek- és ifjúkor) a felkészülés időszaka, melyet a munkatevékenység mint a hasznosítás időszaka (felnőttkor) követ. A technikai fejlődés életünk során számos tanulási folyamatot generál, melyeknek természetesen csak töredéke kapcsolható iskolapadhoz. Ha elfogadjuk, hogy a tanulás nem fejeződik be gyermekkorban, hanem felnőtt, sőt időskorban is folytatódik, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy a nevelés tudománya is több területre oszlik: a pedagógia a gyermekek nevelésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, az andragógia a felnőttoktatás, a gerontológia (gerontokrácia) pedig az idős oktatás tudománya. Kötetünk az iskolarendszerű felnőttoktatás sajátos világával foglalkozik, és célja, hogy megismertesse az olvasót a felnőttek iskolarendszerének sajátos világával, aktuális társadalmi kérdéseivel. Bár kitekintünk az iskolarendszer mindhárom szintjére, elsősorban az alapfokú iskolarendszerű felnőttoktatás helyzetét és problémáit tárgyaljuk részletesen, hogy felhívjuk a figyelmet a fentiekben vázolt problémákra.. Következő »
4 napos szállítással
2 028 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Szürke, oldalán csillaggal díszített amerikai futballsisak felnőtteknek. A sisak elején védőrács található.; A jelmez tartalma: sisak; A jelmez anyaga: 100% Polycarbonat; Technikai adatok: súlya: 0.432 kg; A csomagolás méretei: hossza: 300 mm; szélessége: 190 mm; magassága: 230 mm; Korosztály, kinek ajánljuk : felnőtt jelmez-Férfi; Milyen alkalomra ajánjuk : Karnevál; Tipusa: kiegészítő-egyéb; ,, Következő »
9 napos szállítással
13 600 Ft
A gazdaságilag fejlett társadalmak az egész életen át tartó tanulás paradigmáját mára elfogadni látszanak. Következő »
Raktáron van!
1 950 Ft
Fekete védősisak felnőtteknek. A sisak széles védőburkolattal és nézőablakkal rendelkezik. Az elülső oldalon nagy fehér betűkkel a "S.W.A.T." felirat látható.; A jelmez tartalma: S.W.A.T. ing; A jelmez anyaga: 100% Polycarbonat; Technikai adatok: súlya: 0.342 kg; A csomagolás méretei: hossza: 315 mm; szélessége: 230 mm; magassága: 150 mm; Korosztály, kinek ajánljuk : felnőtt jelmez-Férfi; Milyen alkalomra ajánjuk : Karnevál; Tipusa: kiegészítő-egyéb; ,, Következő »
9 napos szállítással
6 870 Ft
Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban... Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban.Azóta mindig makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 vagy inkább 85, akkor kaptam a második korrektúrát óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek.A regénynek a hatvanas évek magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről. Európa Könyvkiadó Regény 404 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789634051428 Szerző: Vámos Miklós

Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni, hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban.Azóta mindig makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 vagy inkább 85, akkor kaptam a második korrektúrát óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek.A regénynek a hatvanas évek magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről. Európa Könyvkiadó Regény 404 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789634051428 Szerző: Vámos Miklós Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
: méretei: 140X200cm+70X90cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Szörf ágynemű Szörf mintás ágynemű 100% pamutból
Sport rajongóinak ajánljuk ezt a kétrészes 100% pamutból készült ágyneműhuzatot, ahol egy ember éppen szörfözik. A szett 1 db 140x200 cm-es paplanhuzatot és 1 db 70x90 cm-es párnahuzatot tartalmaz. Következő »
Raktáron van!
10 290 Ft
méretei: 140X200cm+70X80cm 100% pamut mosási hőmérséklet bőrbarát anyag cipzáras záródás Oeko-Tex Standard 100 minősítés mi, mit jelent? kattints ide Nagyon vagány 2 részes Dollár mintás ágyneműhuzat garnitúra, mely kiváló 100% pamut anyagának köszönhetően tökéletes pihenést biztosít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Dollár ágynemű Gyönyörű 2 részes ágyneműhuzat garnitúra 100% kiváló minőségű pamutból. Cipzáras záródás, szín és formatartó. Ezzel az ágyneművel igazán feldobhatod a gyerekszobát. Következő »
Raktáron van!
9 990 Ft
: méretei: 135X200cm+80X80cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Motoros ágynemű Következő »
Raktáron van!
11 990 Ft
Helló húsvét!

Chameleon, állatos, felnőtt méretű gyerek ágynemű garnitúra

Két részes, 100% pamutból készült ágynemű huzat.
Teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány szobáról beszélünk-e, az biztos, hogy a hálószobák legfontosabb eleme az ágynemű szett.
Persze a választás leginkább a gyerkőc dolga, hisz az ő szobájában és ágyában lesz, így neki kell leginkább tetszenie.
Ez a kaméleon mintás szett, szín és formatartó, bőrbarát és strapabíró anyagból készült.
Mindkét oldalán más mintával.

A csomag tartalma:
1 darab párnahuzat: 70x90 cm
1 darab takaróhuzat: 140x200 cm

Anyaga: 100% pamut
Cipzáros, 40 fokon mosható Következő »
Raktáron van!
8 790 Ft
: méretei: 140X200cm+70X90cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Síelés ágynemű Síelés mintás ágynemű 100% pamutból
Síelő mintás ágyneműhuzat garnitúra. A 2 részes szett tartalmaz 1 db 140x200 cm-es paplanhuzatot, valamint 1 db 70x90 cm-es párnahuzatot. Anyaga 100% pamut. Szín-és formatartó, kiváló minőségű ágynemű. Következő »
Raktáron van!
9 990 Ft
méretei: 135X200cm+80X80cm 100% pamut mosási hőmérséklet bőrbarát anyag cipzáras záródás Oeko-Tex Standard 100 minősítés mi, mit jelent? kattints ide Gyönyörű 2 részes Kiselefántos ágyneműhuzat garnitúra, mely kiváló 100% pamut anyagának köszönhetően tökéletes pihenést biztosít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Elefántborjú ágynemű Elefántborjú mintás ágynemű 100% pamutból Nagyon cuki elefántborjús ágyneműhuzat garnitúra, olyanok számára tökéletes választás, akik imádják ezeket a pompás állatokat. A paplanhuzat 100% kiváló minőségű pamutból készült, mely bőrbarát, strapabíró, és többszöri mosás után is szín- és formatartó. A garnitúra 2 részes. A paplanhuzat mérete: 135x200 cm, a párnahuzat: 80x80 cm. Ez a gyermekágynemű bőrbarát anyagának köszönhetően, kiváló választás minden gyerkőc számára. Szín és formatartó, egyszerűen, az ágyneműn található mosási etiketten szereplő adatok alapján, mosógépben mosható. Javasoljuk, hogy kifordítva, becipzározva mossátok. Következő »
Raktáron van!
13 490 Ft
méretei: 140X200cm+70X90cm 100% pamut mosási hőmérséklet bőrbarát anyag cipzáras záródás Oeko-Tex Standard 100 minősítés mi, mit jelent? kattints ide Gyönyörű 2 részes Versenyautós ágyneműhuzat garnitúra, mely kiváló 100% pamut anyagának köszönhetően tökéletes pihenést biztosít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Versenyautós ágynemű Versenyautó mintás ágynemű 100% pamutból Kisfiúknak tökéletes választás ez az ágyneműhuzat garnitúra, melyen sok kis versenyautó látható. A paplanhuzat 100% kiváló minőségű pamutból készült, mely bőrbarát, strapabíró, és többszöri mosás után is szín- és formatartó. A garnitúra 2 részes. A paplanhuzat mérete: 135x200 cm, a párnahuzat: 80x80 cm. Következő »
Raktáron van!
13 490 Ft

Truck, felnőtt méretű gyerek ágynemű garnitúra

Két részes, 100% pamutból készült ágynemű huzat.
Teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány szobáról beszélünk-e, az biztos, hogy a hálószobák legfontosabb eleme az ágynemű szett.
Persze a választás leginkább a gyerkőc dolga, hisz az ő szobájában és ágyában lesz, így neki kell leginkább tetszenie.
Ez a Kamion mintás szett, szín és formatartó, bőrbarát és strapabíró anyagból készült.
Mindkét oldalán más mintával.

A csomag tartalma:
1 darab párnahuzat: 70x90 cm
1 darab takaróhuzat: 140x200 cm

Anyaga: 100% pamut
Cipzáros, 40 fokon mosható Következő »
Raktáron van!
9 990 Ft
: méretei: 135X200cm+80X80cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : rejtett cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Lovag ágynemű Lovag mintás felnőtt méretű ágyneműhuzat garnitúra A lovagkort idéző kétrészes ágyneműhuzat garnitúra. Az anyag kiváló minősége miatt, megtartja puhaságát, a színei nem fakulnak ki többszöri mosás után sem. Az ágynemű 1 db 135x200 cm-es paplanhuzatból és 1 db 80x80 cm-es párnahuzatból áll. Anyaga: 100 % pamut, mosógépben 60°C-on mosható. Záródása: cipzáros. Következő »
Raktáron van!
9 990 Ft
méretei: 135X200cm+80X80cm 100% pamut mosási hőmérséklet bőrbarát anyag cipzáras záródás Oeko-Tex Standard 100 minősítés mi, mit jelent? kattints ide Gyönyörű 2 részes Világítótornyos ágyneműhuzat garnitúra, mely kiváló 100% pamut anyagának köszönhetően tökéletes pihenést biztosít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Világítótorony ágynemű Világítótorony mintás ágynemű 100% pamutból Nagyon szép ágyneműhuzat garnitúra, melyen egy világítótorony látható a tengerparton. A paplanhuzat 100% kiváló minőségű pamutból készült, mely bőrbarát, strapabíró, és többszöri mosás után is szín- és formatartó. A garnitúra 2 részes. A paplanhuzat mérete: 135x200 cm, a párnahuzat: 80x80 cm. Ez a gyermekágynemű bőrbarát anyagának köszönhetően, kiváló választás minden gyerkőc számára. Szín és formatartó, egyszerűen, az ágyneműn található mosási etiketten szereplő adatok alapján, mosógépben mosható. Javasoljuk, hogy kifordítva, becipzározva mossátok. Következő »
Raktáron van!
13 490 Ft
méretei: 135X200cm+80X80cm 100% pamut mosási hőmérséklet bőrbarát anyag cipzáras záródás Oeko-Tex Standard 100 minősítés mi, mit jelent? kattints ide Gyönyörű 2 részes bolygós ágyneműhuzat garnitúra, mely kiváló 100% pamut anyagának köszönhetően tökéletes pihenést biztosít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Föld ágynemű Föld bolygó mintás ágynemű 100% pamutból Fantasztikus ágyneműhuzat garnitúra, amit mindenkinek ajánlunk. A huzaton gyönyörűen van ábrázolva a Föld. A paplanhuzat 100% kiváló minőségű pamutból készült, mely bőrbarát, strapabíró, és többszöri mosás után is szín- és formatartó. A garnitúra 2 részes. A paplanhuzat mérete: 135x200 cm, a párnahuzat: 80x80 cm. Ez a gyermekágynemű bőrbarát anyagának köszönhetően, kiváló választás minden gyerkőc számára. Szín és formatartó, egyszerűen, az ágyneműn található mosási etiketten szereplő adatok alapján, mosógépben mosható. Javasoljuk, hogy kifordítva, becipzározva mossátok. Következő »
Raktáron van!
13 490 Ft
méretei: 135X200cm+80X80cm 100% poliészter mosási hőmérséklet bőrbarát anyag cipzáras záródás Oeko-Tex Standard 100 minősítés mi, mit jelent? kattints ide Gyönyörű 2 részes Levendulamező ágyneműhuzat garnitúra, mely kiváló 100% poliészter anyagának köszönhetően tökéletes pihenést biztosít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Levendula ágynemű Levendula mintás ágynemű 100% poliészterből Nagyon szép levendula mező mintás ágyneműhuzat garnitúra. A paplanhuzat 100% poliészterből készült, mely bőrbarát, strapabíró, és többszöri mosás után is szín- és formatartó. A garnitúra 2 részes. A paplanhuzat mérete: 135x200 cm, a párnahuzat: 80x80 cm. Ez a gyermekágynemű bőrbarát anyagának köszönhetően, kiváló választás minden gyerkőc számára. Szín és formatartó, egyszerűen, az ágyneműn található mosási etiketten szereplő adatok alapján, mosógépben mosható. Javasoljuk, hogy kifordítva, becipzározva mossátok. Következő »
Raktáron van!
13 490 Ft
: méretei: 140X200cm+70X90cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Óceán ágynemű Óceán mintás ágynemű 100% pamutból
Óceán mintás ágyneműhuzat garnitúra. A 2 részes szett tartalmaz 1 db 140x200 cm-es paplanhuzatot, valamint 1 db 70x90 cm-es párnahuzatot. Anyaga 100% pamut. Szín-és formatartó, kiváló minőségű ágynemű. Következő »
Raktáron van!
12 490 Ft
: méretei: 140X200cm+70X90cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Jaguár ágynemű Jaguár mintás ágynemű 100% pamutból
Állat rajongóknak ajánljuk ezt Jaguár mintás kétrészes 100% pamutból készült ágyneműhuzat garnitúrát, mely ajándéknak is tökéletes választás. A szett 1 db 140x200 cm-es paplanhuzatot és 1 db 70x90 cm-es párnahuzatot tartalmaz. Következő »
Raktáron van!
13 590 Ft
: méretei: 140X200cm+70X90cm : 100% pamut : mosási hőmérséklet : bőrbarát anyag : rejtett cipzáras záródás : Oeko-Tex Standard 100 minősítés : mi, mit jelent? kattints ide

Pöttyös ágynemű Pöttyös mintás, ifjúsági ágyneműhuzat garnitúra Felnőtt méretű színes pöttyös 100% pamutból készült ágyneműhuzat. A garnitúra tartalmaz 1 db 140x200 cm-es paplanhuzatot és 1 db 70x90 cm-es párnahuzatot. Többszöri mosás után is megtartja eredeti színét és formáját. Következő »
Raktáron van!
5 990 Ft

Monopoly, felnőtt méretű gyerek ágynemű garnitúra

Két részes, 100% pamutból készült ágynemű huzat.
Teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány szobáról beszélünk-e, az biztos, hogy a hálószobák legfontosabb eleme az ágynemű szett.
Persze a választás leginkább a gyerkőc dolga, hisz az ő szobájában és ágyában lesz, így neki kell leginkább tetszenie.
Ez a Monopoly mintás szett, szín és formatartó, bőrbarát és strapabíró anyagból készült.
Mindkét oldalán más mintával.

A csomag tartalma:
1 darab párnahuzat: 70x90 cm
1 darab takaróhuzat: 140x200 cm

Anyaga: 100% pamut
Cipzáros, 40 fokon mosható Következő »
Raktáron van!
-5%
7 110 Ft
6 740 Ft
Az egyetlen útmutatás, amit azzal kapcsolatban adhatok, hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg őket! Következő »
Raktáron van!
2 900 Ft
Helló húsvét!
Könnyű és könnyen kezelhető teniszütő Ideális kezdőknek

Felnőtt teniszütő A teniszütő szett ideális választás azoknak a játékosoknak, akik most ismerkednek a tenisszel. A teniszütő kialakítása könnyű és könnyen kezelhető, tökéletesen megfelel a kezdők és a hobbi szinten teniszezők számára. A csomagban 1 db könnyen kezelhető teniszütő és egy hozdozó táska található. Főbb jellemzők: Teniszütő felnőtteknek Hordozó táskával Strapabíró kivitelezés Könnyű és könnyen kezelhető teniszütő Teljes mérete: 67x27x2cm Következő »
Raktáron van!
-5%
4 299 Ft
4 090 Ft
Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és hogy elszalasztja az anyává válás lehetőségét. Amikor betölti a negyvenet, úgy dönt, lefagyasztatja a petesejtjeit arra az esetre, ha találkozik majd a megfelelő társsal. A nagy elhatározást a tengerparti nyaralóban akarja bejelenteni a családtagjainak, ahol összegyűlnek, hogy megünnepeljék az anyja hatvanötödik születésnapját. Azonban Marthe, a húga megelőzi, és egy sokkal jelentősebb hírrel áll elő. Az idillinek induló nyaralás szép lassan kezd rémálomra hasonlítani… Marie Aubert regényében, akár egy Dogma-filmben, egy diszfunkcionális család dinamikája, múltja és jelene bontakozik ki néhány nap történéseibe sűrítve. A pörgős és humoros elbeszélés pontos képet ad arról, milyen nehéz másképp viselkedni, mint ahogyan a rég megszokott szerepek diktálják. Nehéz, de talán nem lehetetlen. Scolar Kiadó Kft. Szépirodalom 144 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789635093526 Szerző: Marie Aubert Kiadás éve: 2021

Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és hogy elszalasztja az anyává válás lehetőségét. Amikor betölti a negyvenet, úgy dönt, lefagyasztatja a petesejtjeit arra az esetre, ha találkozik majd a megfelelő társsal. A nagy elhatározást a tengerparti nyaralóban akarja bejelenteni a családtagjainak, ahol összegyűlnek, hogy megünnepeljék az anyja hatvanötödik születésnapját. Azonban Marthe, a húga megelőzi, és egy sokkal jelentősebb hírrel áll elő. Az idillinek induló nyaralás szép lassan kezd rémálomra hasonlítani… Marie Aubert regényében, akár egy Dogma-filmben, egy diszfunkcionális család dinamikája, múltja és jelene bontakozik ki néhány nap történéseibe sűrítve. A pörgős és humoros elbeszélés pontos képet ad arról, milyen nehéz másképp viselkedni, mint ahogyan a rég megszokott szerepek diktálják. Nehéz, de talán nem lehetetlen. Scolar Kiadó Kft. Szépirodalom 144 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789635093526 Szerző: Marie Aubert Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Kötélszáras gyűrűhinta. Mérete: 1,7 m kötélszárral, felnőtt fakarikával. Következő »
6 napos szállítással
14 110 Ft
Úgy érzem, Magyarországon ma egy rinyáló, rosszindulattal teli életérzés uralkodik. Nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni, hogy ennek az ellenkezőjét sugalljam egy könyvben. Félek tőle, hogy nem fog, ennek ellenére mindent megteszek, mert kihívások nélkül nem tudok élni. Nem akartam újra olyan könyvet írni, amely csak a problémákról szól, sokkal inkább egy olyat, amiben persze van fájdalom, sírás, menekülés, de mellettük ott a jókedv is; röhögések, kaják, borok, barátok, összetartás...

Úgy érzem, Magyarországon ma egy rinyáló, rosszindulattal teli életérzés uralkodik. Nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni, hogy ennek az ellenkezőjét sugalljam egy könyvben. Félek tőle, hogy nem fog, ennek ellenére mindent megteszek, mert kihívások nélkül nem tudok élni. Nem akartam újra olyan könyvet írni, amely csak a problémákról szól, sokkal inkább egy olyat, amiben persze van fájdalom, sírás, menekülés, de mellettük ott a jókedv is; röhögések, kaják, borok, barátok, összetartás... Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Helló húsvét!
Az esőkabát tökéletes lesz esős napokra. Nőknek és férfiaknak egyaránt alkalmas. Tökéletesen véd a szél és a nedvesség ellen. Ujj hossza: 140 cm Hossza: 120 cm Szélesség: 68 cm Szín: véletlenszerű választás Következő »
Raktáron van!
-7%
1 390 Ft
1 290 Ft
Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és... Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft