a vadász

- 3 748 db
Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy egy nagy kerek erdőben járunk. Ez a kerek erdő az otthonunk, a városunk, a hazánk, az a hely, ahol éljük mind... Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy egy nagy kerek erdőben járunk. Ez a kerek erdő az otthonunk, a városunk, a hazánk, az a hely, ahol éljük mindennapjainkat. Bizony, ebben a képzeletbeli erdőben minden megeshet. Megeshet, hogy láthatjuk Robin Hood-ot vágtatni a lován, láthatjuk Hamupipőkét és Hófehérkét kart-karba öltve andalogni, láthatjuk Lúdas Matyit menekülni az erdőből, láthatjuk Rómeót és Júliát, Tomot és Jerryt, Piroskát és a Farkast, és még sok-sok hőst, akiknek a történeteit eddig csak egyféleképp ismertük. Ez a kerek erdő azonban, melyet nevezhetünk Magyarországnak, mindig tartogat számunkra meglepetést. A könyv huszonkét, egymással nem összefüggő, humoros, ám sokszor elgondolkodtató történetet mesél el. A fejezeteket a Hobo Blues Band 1984-ben megjelent Vadászat című alkotásának egy-egy gondolata ihlette. A Vadászat mestermű, amely az értő közönség számára többet jelent egy virtuóz zenei produkciónál. Könyvem írása során, egyebek mellett, a Vadászat alkotói iránt érzett tisztelet és hála vezérelt. Köszönöm!
Következő »
4 hetes szállítással
4 189 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Új termék a Pepitán

Kiadó: Pannon-Literatúra Kft. Méret: 230x330mm Kiadás éve: 2023 Következő »
Raktáron van!
2 299 Ft
Egyvalami világos: kiválasztottnak lenni könnyű, választani viszont nehéz. Nina és az ikertestvére, Artemis közel sem hétköznapiak. De nem is lehetnek... Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Következő »
Raktáron van!
4 290 Ft
A harmincas éveibe lépő Fekete István a Nimród című folyóiratban jelentkezett első írásaival; irodalmi érdeklődése, a családi hagyományok és a foglalkozása egyaránt magától értetődővé tették a választást. Eleinte hozzászólásokat és rövid megfigyeléseket küldött a vadászújságnak, ám a főszerkesztő, Kittenberger Kálmán ezek alapján is ígéretes munkatársat látott benne, és fővárosi beszélgetésre hívta a fiatal ajkai gazdatisztet. Emlékezetes találkozásuk szárnyakat adott Fekete Istvánnak: közl... Következő »
Raktáron van!
2 500 Ft
Ha ?azt hiszed, biztonságban vagy… nem árt, ha újragondolod
Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Nincs sem vérfolt, sem lövedék vagy kés okozta seb, a fején és a felsőtestén sem éktelenkedik dudor vagy horzsolás, sem fojtogatásra utaló vérömleny a nyakán. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
A bögre 3 dl űrtartalmú, fényes felülető kerámia bögre. A bögre mosható kézzel és mosogatógéppel egyaránt, sőt mikrohullámú sütőbe is betehetők!

Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Dekoratív fa bortartó doboz natur fa anyagból, ajándékozz stílusosan egy palack bort, pálinkát, pezsgőt vagy bármilyen különleges italt ebben a bortartó dobozban.
Magassága: 35,5 cm
Szélessége, mélysége: 10,5 cm x 10,5 cm
Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
A Ruike P127-B egy minimalista EDC eszköz, golyóscsapágyas 14C28N acél tanto pengével, dupla zárral és vészhelyzeti üvegtörővel.

A kés 91 mm hosszú, svéd 14C28N rozsdamentes acélból készült pengével rendelkezik, amelyet az ötvözet nagy tisztasága miatt nagy keménység, korrózióállóság és a felhasználó számára fontos - tartós munkaélesség jellemez. .

Ruike az acélt kriogén módszerrel 58-60 HRC optimális munkakeménységig edzik. A karcsú penge tanto profillal és lapos, egyenes, zökkenőmentes, agresszív vágás jellemez.

A penge egy kézzel gyorsan szétnyitható, köszönhetően egy speciálisan nagy szén-dioxid-tartalmú krómacélból készült mart flippernek és a golyóscsapágyaknak, amelyeket nagy keménység, kopásállóság és nagy munkabírás jellemez.

Ez biztosítja a nagyon sima, könnyű penge működését és a nagy kényelmet a használat során. Kihajtáskor a pengét két zár rögzíti: a belső rögzítő és egy további hüvelykujj- leállító mechanizmus, amely a főzár biztosítékaként működik.

A kés kis súlya (120 g) a tartós G10 laminált anyagból készült burkolatnak köszönhető, amely mechanikai sérüléseknek, kopásnak és időjárási körülményeknek ellenálló anyag. A kés szerkezetét a teljes acél betétek is megerősítik.

A markolat végén van egy éles volfrám-karbid csap , amely sürgősségi üvegtörőként vagy önvédelmi eszközként szolgál.
MŰSZAKI ADATOK
Alapinformációk
Penge profil Tanto
Acél keménység [HRC] 58-60
Penge zár típusa
Belső zár,
Hüvelykujj zár
Kés típus összecsukható
Nyitási típus flipper
Acél típus rozsdamentes acél - Sandvik 14C28N
További adatok
Az őr van
Csipesz hordozáshoz van
Burkolóanyag kompozit - G10
Korrozióállóság magas
Tompa ellenállás oké
Kivágás típusa lapos
A nyitás támogatása van / csapágyazott
Alkalmazás (rendeltetésszerű használat) EDC
Méretek
Teljes hossz [mm] 215
Penge hossza [mm] 91
Penge vastagsága [mm] 3.1
Súly [g] 112 Következő »
9 napos szállítással
24 074 Ft
Berlin, 1945 áprilisa. A szövetséges csapatok a várost ostromolják, a náci gépezetben főszerepet játszó tisztek zöme menekülni próbál, hogy elkerülje a felelősségre vonást. Köztük van Adolf Eichmann is, az SS alezredese, a végső megoldás levezénylője. Ő is alámerül: az osztrák Alpokon,... Következő »
Raktáron van!
3 900 Ft
Goki 51989 vadász kesztyűbáb textilből fa fejjel

Részletgazdag, faragott fa fejű vadász kesztyűbáb puha textilből. A báb magassága 27 cm.

Amit a bábozásról fontos tudni:

A bábozás az egyik legösszetettebb fejlesztési lehetőséggel bíró tevékenység. A bábjáték elsősorban esztétikai hatású, a művészet erejével hat, kiváló eszköze a vizuális nevelésnek. A bábban rejlő mozgatási lehetőség tevékenységre hívja a gyermeket, az énekes, mondókás bábozás során egyenletes lüktetésre mozog a gyermek, fejlődik ezáltal a ritmusérzéke. A bábjáték a gyermek beszédét színesebbé teszi. A bábozás olyan élményeket hordoz, melyek kifejezőbbek a gyermek számára minden más nevelő célzatú tevékenységnél.

A bábjáték nem csak az ép gyermekeknek ad különleges élményt, hanem a fogyatékkal élő gyermeknek is, továbbá alkalmas a speciális nevelési szükségletű gyermekek fejlesztésére.

Tipp: Olvassa el A bábozás segít című írásunkat a blogunkban!

A vadász textil és fa kesztyűbáb termékjellemzői:

Anyaga: textil + fa
Gyártó: goki
Nem: fiúknak, lányoknak
Magassága: 27 cm
Mérete: 15 x 7 x 27 cm
Súly: 0,11 kg Következő »
7 napos szállítással
3 290 Ft
Az elismert német vadászati szakember 265 oldalas könyve tömören, kellő alapossággal, jól áttekinthetően 12 fejezetben dolgozza fel a vadászattal kapcsolatos témákat, a 13. Fejezet értelmező szakszótárt tartalmaz.

Az elismert német vadászati szakember 265 oldalas könyve tömören, kellő alapossággal, jól áttekinthetően 12 fejezetben dolgozza fel a vadászattal kapcsolatos témákat, a 13. Fejezet értelmező szakszótárt tartalmaz. Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Rómát egy kegyetlen gyilkos tartja rettegésben. A szörnyű megszállott nem ismer kegyelmet, és nem hagy hátra semmilyen nyomot, amikor végez fiatal áldozataival. Az egyik helyszínre riasztják Sandrát, a bűnügyi fotóst, aki igazán kiváló abban, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant. A felvételek készítésekor azonban megdöbbentő felfedezést tesz.  Marcusnak nincs semmije - sem identitása, sem emlékezete -, de hajtja a benne munkáló harag és a titkos tehetsége. Az a feladata, hogy az eltérésekre ... Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
A több mint 1000 lenyűgöző fényképet tartalmazó kötet világos gyakorlati útmutatót nyújt a vad előkészítéséhez, emellett remek ötleteket ad a vadhús konyhai és a szabadban való elkészítéséhez, több mint 75 klasszikus és modern, ínycsiklandó nemzetközi vadételrecept gyűjteménye segítségével. Következő »
Raktáron van!
8 950 Ft
Az összes tipp, trükk, tény és rekord, amit tudnod

kell a Pokémon GO-ról – egyetlen könyvben!

A kitölthető Pokétárral tökéletes eszköz arra,

hogy dokumentáld a fejlődésedet a játékban,

amiért az egész világ megőrül! Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt. Thomas Vinterberg, a Születésnap, a Submarino és a Kedves Wendy! filmek rendezője Mads Mikkelsen főszereplésével készített fullasztó drámát, legbelső félelmeinkről. A rendező megtörtént gyerekpszichológiai eset alapján rendezte meg A vadászatot, és elmondása szerint, a valóság annyira kegyetlen volt, hogy azt valószínűleg senki sem hinné el. A vadászat világpremierje 2012-ben Cannes-ban volt, ahol három díjat is nyert, Mads Mikkelsen megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, illetve elnyerte az alkotás az ökumenikus zsűri díját is. A vadászatot Európa Filmdíjakra is jelölték, a forgatókönyv pedig elnyerte a legrangosabb európai elismerést. Eredeti cím:Jagten Rendezte: Thomas Vinterberg Főszereplők: -Mads Mikkelsen -Thomas Bo Larsen -Lasse Fogelstrom -Alexandra Rapaport -Anne Louise Hassing Képarány: 2,35:1 (16/9) Hang:: magyar Dolby Digital 5.1, dán Dolby Digital 5.1, dán DTS Felirat: magyar Játékidő: 115 perc Extrák: eredeti mozielőzetes, ajánlók, közvetlen jelenetválasztás Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott Formátum: DVD Következő »
Raktáron van!
999 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 5990-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
5 990 Ft

Ez a különleges póló remek ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg vele magadat, vagy szeretteidet.

Most a tiéd lehet csupán 5990-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. (Megfelelő mosás és vasalás mellett.)

Mosási mód: A pólót mindig kifordítva, kímélő programon mosd.

Mosási hőfok: A pólót 30°C fokon mosd.

Szárítógép: Hanyagold, nem tesz jót a nyomatnak.

Vasalás: Közepesen meleg vasalóval vasald, lehetőleg kifordítva és ügyelj, hogy közvetlenül ne érjen a vasaló a mintához.

Következő »
4 napos szállítással
5 990 Ft
A bögre 3 dl űrtartalmú, fényes felülető kerámia bögre. A bögre mosható kézzel és mosogatógéppel egyaránt, sőt mikrohullámú sütőbe is betehetők!

Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
A vadászat ősfoglalkozás, egyidős az emberrel. Évezredekkel ezelőtt, majd azt követően sok ezer évig a vadászat volt az ember „főfoglalkozása”, amire az el... Következő »
Raktáron van!
4 300 Ft
Az emberiséget halálos veszély fenyegeti. Amikor a vad Megbecsült Matrónák, gyilkos nők kaotikus csoportja visszatér a világegyetem ismeretlen részeiből a hajdani Atreides birodalomba, féktelen pusztításuk mögött a félelem bujkál. De mitől félhetnek azok, akik egész világokat képesek lakhatatlanná tenni, köztük a homokférgek legendás otthonát, a sivatagos Dűnét?

Murbella, a hajdani Megbecsült Matróna, azon fáradozik, hogy egyesítse a Matrónákat és a Bene Gesseriteket, hogy közösen vegyék fel a küzdelmet a titokzatos Ellenséggel. Ám nem csupán belső széthúzással kell megküzdenie, de saját céljai megvalósítását az univerzum más frakciói is nehezítik.

Mindeközben Duncan Idaho, a számtalan életet leélt hajdani legendás kardmester, a homokférgeknek parancsolni képes Sheeana, a katonai zseni Miles Teg bashar és Scytale, az utolsó tleilaxi mester a társaikkal együtt a világűrben bolyonganak egy lopott nemhajón, amellyel elmenekültek a Káptalanházról és Murbellától. A menekülőket két titokzatos jelenés akarja elfogni, hogy őket felhasználva megváltoztassák az univerzum sorsát. Ám senki sem tudja, kik is ők valójában, és mi a végső céljuk a nemhajóval.

Frank Herbert fia, Brian Herbert és szerzőtársa, Kevin J. Anderson olvasók millióinak kíváncsiságát elégítették ki, amikor kétkötetes történetükkel - A Dűne vadászaival és A Dűne homokférgeivel - epikus lezárást adtak az eredeti Dűne sagának. A Frank Herbert jegyzetei alapján készült regények a sci-fi leggrandiózusabb sorozatának fináléját jelentik, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen Dűne-rajongó polcáról sem.
Fordító: Galamb Zoltán
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
Raktáron van!
6 990 Ft
Háromujjas, puha textil anyagból készült báb. A bábozás fejleszti a motoros készséget, a szem-kéz koordinációt, a kommunikációt, az önbizalmat és a kreativitást. Kiválóan alkalmas szerepjátékokhoz, mely segítségével fejlődik a képzelőerő, a nyelvi- és kapcsolatteremtő képesség.

Magasság:18cm Következő »
Raktáron van!
4 380 Ft
Szerző: Brian Herbert, Kevin J. Anderson Kötésmód: keménytáblás Megjelenés: 2023 Kiadó: Gabo Kiadó Oldalszám: 508 Fordító: Galamb Zoltán Az emberiséget halálos veszély fenyegeti. Amikor a vad Megbecsült Matrónák, gyilkos nők kaotikus csoportja visszatér a világegyetem ismeretlen részeiből a hajdani Atreides birodalomba, féktelen pusztításuk mögött a félelem bujkál. De mitől félhetnek azok, akik egész világokat képesek lakhatatlanná tenni, köztük a homokférgek legendás otthonát, a sivatagos Dűnét?

Szerző: Brian Herbert, Kevin J. Anderson Kötésmód: keménytáblás Megjelenés: 2023 Kiadó: Gabo Kiadó Oldalszám: 508 Fordító: Galamb Zoltán Az emberiséget halálos veszély fenyegeti. Amikor a vad Megbecsült Matrónák, gyilkos nők kaotikus csoportja visszatér a világegyetem ismeretlen részeiből a hajdani Atreides birodalomba, féktelen pusztításuk mögött a félelem bujkál. De mitől félhetnek azok, akik egész világokat képesek lakhatatlanná tenni, köztük a homokférgek legendás otthonát, a sivatagos Dűnét? Következő »
5 napos szállítással
6 990 Ft
6 napos szállítással
6 400 Ft
Méretek: 60 x 40 x 0,5 cm Anyaga: filc, alja gumírozott Következő »
Raktáron van!
4 823 Ft
Humoros ajándék ötlet mindenkinek! Te is biztosan érezted már úgy, hogy egy kis magányra vágysz, de egyfolytában valakit odaevett a fene az ajtódba. Ha kirakod ezt a lábtörlőt, akkor biztosan kétszer is meggondolja az ismeretlen zaklató, hogy mit tegyen. Legyen az postás, villanyóra leolvasó, vagy akár egy tolakodó rokon. Na, de persze ez egy jópofa lábtörlő, biztos mosolyogni fog rajta mindenki. Ebből is következtethetnek arra, hogy te egy jó fej ember vagy, bőséges humorérzékkel megáldva. Rakd ki hát az ajtód elé és figyeld meg az idegenek, barátok reakcióit! Szuper móka lesz, az biztos! Méretek: 60 x 40 x 0,5 cm
Anyaga: filc, alja gumírozott Következő »
Raktáron van!
3 980 Ft
Helló húsvét!
Ez a profi távcső nem csak a vadászat szerelmeseinek megfelelő hanem a természetjáróknak és sportmeccsek nézőinek is. Ez a termék 10-szeres nagyításra képes, ami kompakt méretével együtt sokrétű felhasználást tesz lehetővé. Magas minőségű anyagának köszönhetően tartós, hosszú élettartamú és strapabíró termék. Tulajdonságai: 10x-es nagyítás látómező 56/1000 m méretek: 20 x 6,5 x 17cm súlya: 0,734 kg tok: tartozék színe: fekete Következő »
5 napos szállítással
-8%
9 090 Ft
8 390 Ft
Méretek: 60 x 40 x 0,5 cm Anyaga: filc, alja gumírozott

Méretek: 60 x 40 x 0,5 cm Anyaga: filc, alja gumírozott Következő »
Raktáron van!
4 190 Ft
Claudia Bishop egykor tökéletes élete darabjaira hullik, amikor egy brutális támadást követően házassága megromlik, neki pedig egyedül kell gondoskodnia újszülött kislányáról, és legyőznie az újra és újra rátörő szorongást. Amikor elvállalja egy elhanyagolt birtok felújítását, még nem is sejti, milyen szörnyű története van a háznak, és hogy milyen régóta szolgál eltemetett titkok rejtekéül. Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft