a reggel, amikor eljöttek értünk

- 10 000 db
Janine di Giovanni több mint két évtizeden át dolgozott a Közel-Keleten. A szíriai forradalmat kitörése óta figyelemmel kíséri, 2012 és 2016 között többször is járt az országban. Könyvében elmeséli azoknak az ellenzéki aktivistáknak a történetét, akiket a legkisebb provokációért börtönbe vetettek, és beszámol a damaszkuszi elit szállodákban rendezett fényes fogadásairól, míg a közelben bombák hullanak. A reggel, amikor eljöttek értünk hiteles tudósítás arról, hogyan kerül az összeomlás szélére egy önmagát toleránsnak tartó multikulturális társadalom, és hogyan fordul szomszéd szomszéd ellen. Szenvedéllyel, félelem nélkül és érzékletesen megírt mű egy széteső ország hétköznapjairól és a legborzalmasabb körülmények között is megmutatkozó emberi ellenállásról. A kötet a Nemzetközi Női Média Alapítvány újságírói bátorság díjának győztese. HVG Kiadó Zrt. Ismeretterjesztő 216 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789633045091 Szerző: Janine di Giovanni Kiadás éve: 2017

Janine di Giovanni több mint két évtizeden át dolgozott a Közel-Keleten. A szíriai forradalmat kitörése óta figyelemmel kíséri, 2012 és 2016 között többször is járt az országban. Könyvében elmeséli azoknak az ellenzéki aktivistáknak a történetét, akiket a legkisebb provokációért börtönbe vetettek, és beszámol a damaszkuszi elit szállodákban rendezett fényes fogadásairól, míg a közelben bombák hullanak. A reggel, amikor eljöttek értünk hiteles tudósítás arról, hogyan kerül az összeomlás szélére egy önmagát toleránsnak tartó multikulturális társadalom, és hogyan fordul szomszéd szomszéd ellen. Szenvedéllyel, félelem nélkül és érzékletesen megírt mű egy széteső ország hétköznapjairól és a legborzalmasabb körülmények között is megmutatkozó emberi ellenállásról. A kötet a Nemzetközi Női Média Alapítvány újságírói bátorság díjának győztese. HVG Kiadó Zrt. Ismeretterjesztő 216 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789633045091 Szerző: Janine di Giovanni Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Mit gondolsz, vajon a fák is alszanak éjszaka? Hallottál már az erdő internetéről? Szerinted a szajkó vagy a mókus jegyzi meg jobban, hová rejtette a téli tartalékait? Következő »
Raktáron van!
4 999 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A fák titkos élete az elmúlt évek egyik legnagyobb tudományos bestsellere volt. Szerzője, Peter Wohlleben német erdész könyvében feltárta, mennyivel többet rejt az erdő annál, mint amit sejtünk róla. Következő »
Raktáron van!
5 999 Ft
"Képzeld el, milyen lenne, ha a kőkorszakban, az ókori Egyiptom idejében, rómaiként, esetleg vikingként születtél volna. Teljesen más életet élnél. Valószínűleg veszélyesebb, izgalmasabb, sőt talán még mókásabb is lenne!"Ismerd meg a régmúlt idők gyermekeit!Tudd meg, hogyan éltek az emberek réges-régen! Fedezd fel a mindennapi életük csodáit, hogy mit ettek, hol éltek és hogyan játszottak!Lásd a történelmet a gyerekek szemén át, akik olyanok, akárcsak te! Kolibri Kiadó Történelmi könyvek 64 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789634376965 Szerző: Ben Hubbard Kiadás éve: 2020

"Képzeld el, milyen lenne, ha a kőkorszakban, az ókori Egyiptom idejében, rómaiként, esetleg vikingként születtél volna. Teljesen más életet élnél. Valószínűleg veszélyesebb, izgalmasabb, sőt talán még mókásabb is lenne!"Ismerd meg a régmúlt idők gyermekeit!Tudd meg, hogyan éltek az emberek réges-régen! Fedezd fel a mindennapi életük csodáit, hogy mit ettek, hol éltek és hogyan játszottak!Lásd a történelmet a gyerekek szemén át, akik olyanok, akárcsak te! Kolibri Kiadó Történelmi könyvek 64 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789634376965 Szerző: Ben Hubbard Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
"Képzeld el, milyen lenne, ha a kőkorszakban, az ókori Egyiptom idejében, rómaiként, esetleg vikingként születtél volna. Teljesen más életet élnél. Valószínűleg veszélyesebb, izgalmasabb, sőt talán még mókásabb is lenne!" Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
Érted a fák beszédét? - Kalandozások az erdőben

A fák titkos élete az elmúlt évek egyik legnagyobb tudományos bestsellere volt. Szerzője, Peter Wohlleben német erdész könyvében feltárta, mennyivel többet rejt az erdő annál, mint amit sejtünk róla. A fák titkos élete után Érted a fák beszédét? című gyerekkönyvében Wohlleben a kisebbek számára is tapinthatóvá teszi az erdő varázsát. Mit gondolsz, vajon a fák is alszanak éjszaka? Hallottál már az erdő internetéről? Szerinted a szajkó vagy a mókus jegyzi meg jobban, hová rejtette a téli tartalékait? Ha kíváncsi vagy minderre, és szeretnél még több elképesztő dolgot megtudni a fákról és az erdő lakóiról, tarts velünk ezen a felfedezőúton! Fény derül az erdőlakók titkaira, megismerheted a szokásaikat és mindazokat a trükköket is, amelyeket a túlélés érdekében alkalmaznak. Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Gyerekeknek írt művében lenyűgöző megfigyeléseiről és kutatásairól mesél a kisebbek számára is érthető nyelven. Egyedülálló ismeretterjesztő könyvét számos kvíz és játékos feladat teszi még szórakoztatóbbá. Következő »
4 napos szállítással
6 239 Ft
"Miss Jones két hónapig dolgozott nálam gyors- és gépírónőként. A gyorsírása pontatlan, és nem tud helyesen írni. Azért távozik, mert lopja a napot. Victoria elfintorodott. - Nem valami kedves ajánlólevél - állapította meg. - Nem is akartam, hogy az legyen."

"Miss Jones két hónapig dolgozott nálam gyors- és gépírónőként. A gyorsírása pontatlan, és nem tud helyesen írni. Azért távozik, mert lopja a napot. Victoria elfintorodott. - Nem valami kedves ajánlólevél - állapította meg. - Nem is akartam, hogy az legyen." Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
A fiatal, csinos és igen sokat füllentő Victoria Jonest éppen most rúgták ki rém unalmas gyors- és gépírói állásából, amikor egy parkban a véletlen összehozza egy jóképű fiatalemberrel. A lány egyből beleszeret Edwardba, akiről csak annyit tud meg, hogy főnökével, a kultúráért élő-haló dr. Rathbone-nal egy különös misszió miatt hamarosan Bagdadba utazik. Victoria gondol egy merészet, és elhatározza, hogy ő is Bagdadba megy Edward után - csak hát egy vasa sincs az útra. Következő »
Raktáron van!
2 999 Ft
"Miss Jones két hónapig dolgozott nálam gyors- és gépírónőként. A gyorsírása pontatlan, és nem tud helyesen írni. Azért távozik, mert lopja a napot.
Victoria elfintorodott.
- Nem valami kedves ajánlólevél - állapította meg.
- Nem is akartam, hogy az legyen." Következő »
Raktáron van!
3 699 Ft
Mit gondolsz, vajon honnan tudja egy ló, hogy milyen kedvedben vagy? Hallottál már olyan halakról, amik pukizva üzennek egymásnak? Szerinted egy bálna vagy egy kagyló él hosszabb ideig?

Mit gondolsz, vajon honnan tudja egy ló, hogy milyen kedvedben vagy? Hallottál már olyan halakról, amik pukizva üzennek egymásnak? Szerinted egy bálna vagy egy kagyló él hosszabb ideig? Következő »
Raktáron van!
5 390 Ft
Mit gondolsz, vajon honnan tudja egy ló, hogy milyen kedvedben vagy? Hallottál már olyan halakról, amik pukizva üzennek egymásnak? Szerinted egy bálna vagy egy kagyló él hosszabb ideig? Következő »
Raktáron van!
4 999 Ft
Mit gondolsz, vajon honnan tudja egy ló, hogy milyen kedvedben vagy?
Hallottál már olyan halakról, amik pukizva üzennek egymásnak?
Szerinted egy bálna vagy egy kagyló él hosszabb ideig? Következő »
Raktáron van!
5 999 Ft
Így éltünk a régi időkben

"Képzeld el, milyen lenne, ha a kőkorszakban, az ókori Egyiptom idejében, rómaiként, esetleg vikingként születtél volna. Teljesen más életet élnél. Valószínűleg veszélyesebb, izgalmasabb, sőt talán még mókásabb is lenne!" Ismerd meg a régmúlt idők gyermekeit! Tudd meg, hogyan éltek az emberek réges-régen! Fedezd fel a mindennapi életük csodáit, hogy mit ettek, hol éltek és hogyan játszottak! Lásd a történelmet a gyerekek szemén át, akik olyanok, akárcsak te! Következő »
4 napos szállítással
3 639 Ft
Végleges méret: magasság 50 cm x szélesség 120 cm
Panelek a csomagban : 2 x 40 x 30 cm, 2 x 40 x 20 cm si 1 x 50 x 20 cmFelszerelésnél ajánlott a képek között 2-2.5 cm távolságot hagyni.A festmények színes, high-tech nyomtatással készülnek, 2 vagy 3 cm vastag MDF segédvázra feszített vászonra. Következő »
4 napos szállítással
21 822 Ft
Végleges méret: magasság 60 cm x szélesség 100 cm
Panelek a csomagban : 2 x 40 x 20 cm, 2 x 50 x 20 cm si 1 x 60 x 20 cmFelszerelésnél ajánlott a képek között 2-2.5 cm távolságot hagyni.A festmények színes, high-tech nyomtatással készülnek, 2 vagy 3 cm vastag MDF segédvázra feszített vászonra. Következő »
4 napos szállítással
23 130 Ft
Végleges méret: magasság 60 cm x szélesség 100 cm
Panelek a csomagban : 2 x 40 x 20 cm, 2 x 50 x 20 cm si 1 x 60 x 20 cmFelszerelésnél ajánlott a képek között 2-2.5 cm távolságot hagyni.A festmények színes, high-tech nyomtatással készülnek, 2 vagy 3 cm vastag MDF segédvázra feszített vászonra. Következő »
4 napos szállítással
23 130 Ft
A Négyszögletű Kerek Erdő

Az olvasó a mesegyűjtemény eredeti, teljes kiadás szójegyzékkel kiegészített változatát veheti kézbe. Téged is gyakran meglátogat a Szomorúság? Akkor irány a Négyszögletű Kerek Erdő, ott nincs hatalma! Egy napon becsönget majd hozzád Mikkamakka, és elvezet a tisztáshoz, ahol már sok különc, elvarázsolt barátja lelt új otthonra. Ha úgy tartja kedvük, költői versenyt rendeznek. Együtt találják meg a gyógymódot Szörnyeteg Lajos álmosságára vagy Bruckner Szigfrid kilyukadt szemfogára. Amikor pedig a gonosz Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon betiltja a bukfencezést, majd a pomogácsokkal riogatja az erdőlakókat, közös erővel túljárnak az eszén. A mesegyűjtemény 1985-ben jelent meg először a Móra Könyvkiadónál Réber László rajzaival. A Négyszögletű Kerek Erdő azóta generációk kedvence lett könnyed, mégis filozofikus humora és szerethető figurái miatt. Következő »
4 napos szállítással
4 159 Ft
A Fox Rage Mega Craw-ját arra tervezték, hogy az ellenállhatatlan mozgású ikerfarkának köszönhetően felingerelje a ragadozókat. Akár gyorsan vezetjük a hínár alatt, akár extra lassan a mélyben, ennek a csalinak nehezen áll majd Ellen egyetlen ragadozó is.

Nagyméretű rákutánzat, mely tökéletes a csuka és a süllő horgászatához
Kiemelkedően ingerlő farok mozgással rendelkezik úszás közben
Többféle módon szerelhető, kettős horogvájattal lett ellátva
Tökéletes multis és trolling horgászathoz
Elérhető hat rendkívül fogós Ultra UV színváltozatban: Green Pumpkin, Lemon Tiger, Pink Candy, Natural Craw, Pearl and Pepper és Red Head
Elérhető három méretben: 20, 16 és 13cm Következő »
5 napos szállítással
1 290 Ft
Fedezd fel a lassú, tudatos séta jótékony erejét, amely meggyógyítja a lelket és megerősíti a szívet: hagyd, hogy összes érzéked megfürödjön az erdő adta gyönyörökben.
Kapcsolódj össze a természettel, és hagyd, hogy meggyógyítson. Szívd tele a tüdőd az erdei levegővel, amelynek rákmegelőző fitoncid részecskéi csökkentik a vérnyomást, a stresszt és kilazítják az izmokat. Következő »
Raktáron van!
2 999 Ft
Pejin Lea költészete ugyanolyan féktelen maradt, mint amilyennek megismertük. Nem túl díszes, mindenféle modorosságtól mentes, nyers, lényegre törő. Érzelmes, fájdalmas, néhol keserédes, lázadó és megmondó lírai napló. Aligha van olyan költő jelenleg, aki jobban, hitelesebben ábrázolná az ifjonti vívódás és a lázadás életérzését, mint ő. Pejin Lea 1996-ban született a vajdasági Zentán. Költő, dalszerző, énekes. Első verseskönyve ‒ Nyugati csiga körfűrésszel álmodik ‒ 2017-ben jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Enumeráció debütsorozatában. Előretolt Helyőrség Íróakadémia Vers 68 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786156400062 Szerző: Pejin Lea Kiadás éve: 2021

Pejin Lea költészete ugyanolyan féktelen maradt, mint amilyennek megismertük. Nem túl díszes, mindenféle modorosságtól mentes, nyers, lényegre törő. Érzelmes, fájdalmas, néhol keserédes, lázadó és megmondó lírai napló. Aligha van olyan költő jelenleg, aki jobban, hitelesebben ábrázolná az ifjonti vívódás és a lázadás életérzését, mint ő. Pejin Lea 1996-ban született a vajdasági Zentán. Költő, dalszerző, énekes. Első verseskönyve ‒ Nyugati csiga körfűrésszel álmodik ‒ 2017-ben jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Enumeráció debütsorozatában. Előretolt Helyőrség Íróakadémia Vers 68 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786156400062 Szerző: Pejin Lea Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
2 390 Ft
Pejin Lea költészete ugyanolyan féktelen maradt, mint amilyennek megismertük. Nem túl díszes, mindenféle modorosságtól mentes, nyers, lényegre törő. Érzelm... Következő »
Raktáron van!
2 500 Ft
„Imádtam minden sorát!" – Aestas Book Blog „Aly Martineztől mindent magkaptam ezzel a sorozattal, amiről nem is tudtam, hogy vágyom rá." – Meghan March, USA Today bestsellerszerző „Egy gyönyörűen megírt és teljességgel magával ragadó történet." – Chelle Bliss, USA Today bestsellerszerző Visszaszerezhető az elveszett boldogsag? Az első randinkon megkértem a kezét. Kinevetett, őrültnek nevezett, mégis igent mondott. Boldogok voltunk. Elérkezett a nap, amikor úgy éreztük, csak egy gyermekkel lehet teljes az életünk. Sajnos a vágyunk hosszú-hosszú ideig nem teljesült. Orvosokhoz jártunk, rengeteg pénzt költöttünk a kezelésekre, adósságba vertük magunkat, harcoltunk. A családunknak, a barátainknak, mindenkinek azt hazudtuk, hogy minden rendben van. Aztán végre sikerült... Hamarosan azonban el kellett temetnünk a fiunkat. A fájdalom összetört, elpusztított bennünket... Azonban amikor már minden összedőlt, hirtelen új remény ébredt bennünk: lehet, hogy van valahol egy gyermekünk? Lehetünk újra boldogok? Aly Martinez, a USA Today bestsellerszerzője a nagy sikerű Cora és Penn-sorozata után egy újabb kétrészes, szívszorító, romantikus történetben mesél a szerelemről és a második esélyről. Álomgyár Kiadó Romantikus 260 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786156013200 Szerző: Aly Martinez Kiadás éve: 2019

„Imádtam minden sorát!" – Aestas Book Blog „Aly Martineztől mindent magkaptam ezzel a sorozattal, amiről nem is tudtam, hogy vágyom rá." – Meghan March, USA Today bestsellerszerző „Egy gyönyörűen megírt és teljességgel magával ragadó történet." – Chelle Bliss, USA Today bestsellerszerző Visszaszerezhető az elveszett boldogsag? Az első randinkon megkértem a kezét. Kinevetett, őrültnek nevezett, mégis igent mondott. Boldogok voltunk. Elérkezett a nap, amikor úgy éreztük, csak egy gyermekkel lehet teljes az életünk. Sajnos a vágyunk hosszú-hosszú ideig nem teljesült. Orvosokhoz jártunk, rengeteg pénzt költöttünk a kezelésekre, adósságba vertük magunkat, harcoltunk. A családunknak, a barátainknak, mindenkinek azt hazudtuk, hogy minden rendben van. Aztán végre sikerült... Hamarosan azonban el kellett temetnünk a fiunkat. A fájdalom összetört, elpusztított bennünket... Azonban amikor már minden összedőlt, hirtelen új remény ébredt bennünk: lehet, hogy van valahol egy gyermekünk? Lehetünk újra boldogok? Aly Martinez, a USA Today bestsellerszerzője a nagy sikerű Cora és Penn-sorozata után egy újabb kétrészes, szívszorító, romantikus történetben mesél a szerelemről és a második esélyről. Álomgyár Kiadó Romantikus 260 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786156013200 Szerző: Aly Martinez Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
AJÁNDÉK kitámasztó és sárvédő 21.480 Ft értékben

Váz

Váz anyaga: könnyű, kiváló minőségben kidolgozott AA-6061 alumínium kúpos csövekből

16"-os kerékméretl könnyű irányíthatósággal: a különösen alacsony átlépési magasság, nagyon alacsony üléshelyzet, hosszú tengelytáv és a hibákat toleráló kormánygeometria gondoskodnak a stabilitásról és a kiváló egyensúlyról, így növelve a kerékpározás örömét

A kormány körbefordulását kormányhelyzet korlátozó akadályozza meg

Villa

Könnyű Unicrown alumínium villa

1"-os tengely

Utánfutása a könnyű kormányozhatóságot támogatja

Kormánycsapágy

Integrált 1"-os kormánycsapágy

Tömített ipari csapágy

Integrált Ahead rendszerű rögzítés

Kormányhelyzet korlátozó

A villa és a váz között egy kis gumigyűrű található, amely megakadályozza a túlkormányzást és plusz stabilitás biztosít a kormánynak. Ez segíti a biztonságos egyenesen haladást és a kormány túl erős elfordulása miatti esések elkerülését

Kormányszár

Újabb, könnyebb kovácsolt alumínium kormányszár

40 mm / +10°

Az elöl elhelyezett rögzítőcsavarnak és az alakzáróan illeszkedő kormányrögzítésnek köszönhetően nincsenek kiálló csavarok – ezt nevezzük „térdbarát” kormányszárnak

A kormányt egy darab 5 mm-es imbuszcsavar rögzíti

Kormány

Széles, ergonomikus és könnyű alumínium kormány a jobb irányíthatóságért

BMX-stílus, a maximális állíthatóság érdekében nagy emelkedésű

Homokfúvott és feketére eloxált

19 mm átmérőjű a markolat területén, kifejezetten kicsi kezek számára is megfelelő

Szélesség: 500 mm

Markolatok

woom Ergogrip, a legkisebb markolat, ami kapható

Ergonomikus, káros anyagoktól mentes felület

A markolat végének extra széles az átmérője a jobb védelemért

Csavaral rögzíthető markolat a stabil tartásért

Hajtómű

Könnyű, kovácsolt, 95 mm hosszúságú hajtókarok kis lábtávolsággal (Q-tényező)

Kezdő áttétel: 25 fog elöl és 15 hátul

Műanyag pedálok

Kapszulázott patroncsapágy

Szabadon futás – nincs kontra funkció, a szabadon megválasztható pedálállás megkönnyíti a gyermekeknek az elindulást

Fék

Két egymástól függetlenül kezelhető fék

Mini V-fék kisgyermekek számára megfelelő áttételi aránnyal

,Small hand reach” fékkar állítható távolsággal, amely ergonomikusan illeszkedik a kicsi gyermekkezekhez

A kiváló minőségű, tömített Jagwire bovdenek csekély kopást és könnyű járást biztosítanak

A hatékonyabb fékezés-szabályozáshoz hátul puhább, elől keményebb fékbetétek találhatók

A hátsó fék zöld fékkarral és ugyan olyan zöld színű fékbetéttel rendelkezik, így könnyebben meg lehet különböztetni az első és a hátsó fékeket

Kerék

Szuperkönnyű Soopa-Doopa-Hoops alufelnik

Tömített csapágyakkal rendelkező alumínium kerékagyak

A kerék 5 mm-es imbuszkulccsal szerelhető fel és le

16 darab rozsdamentes küllő, duplán keresztben küllőzött

Gumiabroncsok

16 x 1,4" Schwalbe LITTLE JOE Perf - os könnyű abroncsok remek tapadással és elenyésző gördülési ellenállással

Az autószelepek révén minden benzinkútnál egyszerűen fel lehet fújni

Jó láthatóság a fényvisszaverő oldalfalnak köszönhetően

Nyereg

Korosztálynak megfelelő ergonomikus forma

Káros és mérgező anyagoktól mentes

Oldalsó védőelemmel, amely a házfalakhoz támasztáskor megvédi az ülést

Nyeregcső

Eloxált alumínium nyeregcső a maximálisan megengedett kihúzási magasság jelzésével

Nyeregbilincs

Alumínium gyorsrögzítő a kis kézi erőkifejtés érdekében hosszú rögzítőkarral

A bilincs biztosítva van elfordulás ellen

Mellékelt szerszámok

5 mm-es imbuszkulcs a kormányszárhoz

15 mm-es villáskulcs a pedálokhoz

Súly

5,3 kg (pedálok nélkül)

Színek

woom piros, napsárga, woom zöld, égkék, lila

Csomagméret

111 x 59 x 17,5 cm

Terhelhetőség

60 kg

Következő »
Raktáron van!
184 990 Ft
Érted az állatok beszédét? - Kalandozások az erdőben és a ház körül

Mit gondolsz, vajon honnan tudja egy ló, hogy milyen kedvedben vagy? Hallottál már olyan halakról, amik pukizva üzennek egymásnak? Szerinted egy bálna vagy egy kagyló él hosszabb ideig? A könyvből kiderül, miért félnek a földigiliszták az esőtől, és mit tehetünk azért, hogy a Föld minél kellemesebb élőhely maradhasson az állatok számára. Ha kíváncsi vagy, hogyan építs rovarovit, és megismernéd a lakás legkisebb élőlényeit is, tarts velünk! Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Gyerekeknek írt könyvében megfigyeléseiről és kutatásairól mesél a kisebbek számára is érthető módon. Egyedülálló ismeretterjesztő kötetét számos kvíz és játékos feladat teszi még szórakoztatóbbá. Következő »
4 napos szállítással
6 239 Ft
Három különböző ember. Három különböző nézőpont.
Cole. Az első szerelmem. A rosszfiú, akinek már a mosolya is veszélyes. Szenvedélyes, lobbanékony természet, aki mindig magára vonja a figyelmet. Sötétbarna szeme viszont csak értem ragyog. Következő »
Raktáron van!
4 499 Ft
AJÁNDÉK kitámasztó és sárvédő 21.480 Ft értékben

Váz

Váz anyaga: könnyű, kiváló minőségben kidolgozott AA-6061 alumínium kúpos csövekből

20"-os kerékméret gyors, de biztonságos irányíthatósággal: a különösen alacsony átlépési magasság, nagyon alacsony üléshelyzet,

hosszú tengelytáv és a hibákat toleráló kormánygeometria gondoskodnak a stabilitásról és a kiváló egyensúlyról, így növelve a kerékpározás örömét

Villa

Könnyű Unicrown alumínium villa

1"-os tengely

Utánfutása a könnyű kormányozhatóságot támogatja

Kormánycsapágy

Integrált 1"-os kormánycsapágy

Tömített ipari csapágy

Integrált Ahead rendszerű rögzítés

Kormányszár

Kovácsolt alumínium

Az új Vario kormányszárnak köszönhetően a kerékpár nemcsak magasabbá tehető, hanem hosszabbá is. A bicikli a gyermekkel együtt nő

A kormányt két darab 5 mm-es imbuszcsavar rögzíti

Kormány

A széles, ergonomikus, enyhén emelkedő és könnyű alumínium kormány jobb irányíthatóságot biztosít

Homokfúvott és feketére eloxált

Szélesség: 580 mm

Markolatok

Kis átmérője révén kifejezetten kis kezekhez is alkalmas

Nem tartalmaz lágyítószereket és káros anyagokat

A kormány végén csavarozott csővégdugók találhatók

Hajtómű

Könnyű, kovácsolt, 110 mm hosszúságú hajtókarok kis lábtávolsággal (Q-tényező)

Kezdő áttétel: 29 fog elől és 11-28 fog hátul

Műanyag platform pedálok

Kapszulázott patroncsapágy

Fék

Két egymástól függetlenül kezelhető fék

Mini V-fék gyerekek számára megfelelő áttételi aránnyal

Állítható távolságú fékkarok, melyek ergonomikusan illeszkednek a gyermekkezekhez

A kiváló minőségű, tömített Jagwire bovdenek csekély kopást és könnyű járást biztosítanak

Váltó

1 x 7 sebesség

MICRO Shift markolatváltó

Kerék

Szuperkönnyű Soopa-Doopa-Hoops dupla kamrás alufelnik

Tömített csapágyakkal rendelkező alumínium kerékagyak

A kerekek egyszerű fel- és leszerelését gyorszár könnyíti meg

20 darab rozsdamentes küllő, duplán keresztben küllőzött

Gumiabroncsok

20 x 1,4" Schwalbe LITTLE JOE Perf - os könnyű abroncsok remek tapadással és elenyésző gördülési ellenállással

Az autószelepek révén minden benzinkútnál egyszerűen fel lehet fújni

Jó láthatóság a fényvisszaverő oldalfalnak köszönhetően

Nyereg

Korosztálynak megfelelő ergonomikus forma

Káros és mérgező anyagoktól mentes

Oldalsó védőelemmel, amely a házfalakhoz támasztáskor megvédi az ülést

Nyeregcső

Eloxált alumínium nyeregcső a maximálisan megengedett kihúzási magasság jelzésével

Nyeregbilincs

Alumínium gyorszáras nyeregbilincs a kis kézi erőkifejtés érdekében hosszú rögzítőkarral

A bilincs biztosítva van elfordulás ellen

Mellékelt szerszámok

5 mm-es imbuszkulcs a kormányszárhoz

15 mm-es villáskulcs a pedálokhoz

Súly

7.7 kg (pedálok nélkül)

Színek

woom piros, napsárga, woom zöld, égkék, lila

Csomagméret

104 x 55 x 22 cm

Terhelhetőség

70 kg

Következő »
Raktáron van!
214 990 Ft
Érzékiség és művészet. Erato a szerelmes és erotikus költészet múzsája. Számtalan poéta hódolt az istenasszonynak, s még több olvasó kutatta nála a megfejthetetlen titkot és keresett nála kellemes borzongást. Eratónak dedikálták a magyarul először 1921-ben, a bécsi Hellas Verlagnál megjelent klasszikus versgyűjteményt. Mindössze 500 számozott példányt nyomtak belőle, kizárólag ínyenceknek szánták - mégis országos botrány lett belőle. Az erkölcstelenség vádjával megbélyegzett könyv ezek után... Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
Jóvá tudja-e tenni az ember egyetlen nap alatt egy élet tévedéseit? Következő »
Raktáron van!
4 299 Ft
Autós üldözés, hatalmas bunyók, patakokban folyó vér és whisky, lövöldözés, nőnek öltözött férfiak Következő »
Raktáron van!
2 500 Ft
Egy örökkévalósággal ezelőtt beleszerettem egy férfiba, aki mindig tudta, mit akar. Azt hittem, hogy engem, de elárult. Az évek alatt én felnőttem és továbbléptem, de ő még mindig ugyanaz a férfi, akihez egykor hozzámentem. Tele olyan veszélyekkel, amelyekre gondolni sem szeretek. Bárcsak elég lenne a szerelem, hogy helyrehozza, ami sérült! Bárcsak be tudná bizonyítani, hogy az a férfi, akinek hiszem! Willow Winters, a USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerzője egy lebilincselő romantikus sorozattal érkezik a magyar olvasókhoz. A könyvek két pár történetét mutatják be négy köteten keresztül. A második duettben Kat és Evan kapcsolata bontakozik ki az olvasók előtt. A szívfacsaró történet lezárása próbára teszi a legkőszívűbbeket is. „A feszültség, a küzdelem, a szerelem, az odaadás és a rejtély a könyvhöz fognak szögezni.” – Curvy Constellation „Willow Winters a székhez bilincseli olvasóit…” – Nicki - The Overflowing Bookcase Álomgyár Kiadó Romantikus 256 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635701650 Szerző: Willow Winters Kiadás éve: 2021

Egy örökkévalósággal ezelőtt beleszerettem egy férfiba, aki mindig tudta, mit akar. Azt hittem, hogy engem, de elárult. Az évek alatt én felnőttem és továbbléptem, de ő még mindig ugyanaz a férfi, akihez egykor hozzámentem. Tele olyan veszélyekkel, amelyekre gondolni sem szeretek. Bárcsak elég lenne a szerelem, hogy helyrehozza, ami sérült! Bárcsak be tudná bizonyítani, hogy az a férfi, akinek hiszem! Willow Winters, a USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerzője egy lebilincselő romantikus sorozattal érkezik a magyar olvasókhoz. A könyvek két pár történetét mutatják be négy köteten keresztül. A második duettben Kat és Evan kapcsolata bontakozik ki az olvasók előtt. A szívfacsaró történet lezárása próbára teszi a legkőszívűbbeket is. „A feszültség, a küzdelem, a szerelem, az odaadás és a rejtély a könyvhöz fognak szögezni.” – Curvy Constellation „Willow Winters a székhez bilincseli olvasóit…” – Nicki - The Overflowing Bookcase Álomgyár Kiadó Romantikus 256 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635701650 Szerző: Willow Winters Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft