a por hatalma

- 10 000 db
Én a huszonegyedik század elejéről jöttem, a srác itt mellettem a tizennyolcadik századból, az idősebb úr a jobbomon pedig eredetileg a tizennyolcadikból indult, aztán átment a huszadikba, onnan a huszonegyedikbe, majd vissza a tizennyolcadikba, és most előre... ide. Jól ismert hőseink térben és időben végképp szétszóródva igyekeznek újra megtalálni egymást, és ami talán még ennél is fontosabb: életben maradni. Az ókori Rómába szakadt különítmény Petronius házában talál menedéket, és lassacskán bejáratos lesz Néró udvarába is. Jövőből hozott tudásuk egyre befolyásosabbá teszi őket a császárnál, amit a rejtélyes Seneca növekvő gyanakvással figyel. A jövőbe szakadt megismerkednek Buraváros minden csodájával, veszélyével és ifjú Uralkodójával. De a múltban és a jövőben is egyre jobban látszik, hogy az idő fogy, és az ellenfelek egyre alattomosabban támadnak. Hannáéknak minden tudásukra, leleményükre és bátorságukra szükségük lesz ahhoz, hogy képesek legyenek helytállni ebben az egyenlőtlen küzdelemben. A Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits kvartett rádiójátékából született regény 5. része!LETEHETETLEN, IZGALMAS, VICCES, MAI!12 éven felül mindenkinek Pozsonyi Pagony Kft. Szórakoztató irodalom 301 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635871735 Szerző: Vészits Andrea Kiadás éve: 2022

Én a huszonegyedik század elejéről jöttem, a srác itt mellettem a tizennyolcadik századból, az idősebb úr a jobbomon pedig eredetileg a tizennyolcadikból indult, aztán átment a huszadikba, onnan a huszonegyedikbe, majd vissza a tizennyolcadikba, és most előre... ide. Jól ismert hőseink térben és időben végképp szétszóródva igyekeznek újra megtalálni egymást, és ami talán még ennél is fontosabb: életben maradni. Az ókori Rómába szakadt különítmény Petronius házában talál menedéket, és lassacskán bejáratos lesz Néró udvarába is. Jövőből hozott tudásuk egyre befolyásosabbá teszi őket a császárnál, amit a rejtélyes Seneca növekvő gyanakvással figyel. A jövőbe szakadt megismerkednek Buraváros minden csodájával, veszélyével és ifjú Uralkodójával. De a múltban és a jövőben is egyre jobban látszik, hogy az idő fogy, és az ellenfelek egyre alattomosabban támadnak. Hannáéknak minden tudásukra, leleményükre és bátorságukra szükségük lesz ahhoz, hogy képesek legyenek helytállni ebben az egyenlőtlen küzdelemben. A Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits kvartett rádiójátékából született regény 5. része!LETEHETETLEN, IZGALMAS, VICCES, MAI!12 éven felül mindenkinek Pozsonyi Pagony Kft. Szórakoztató irodalom 301 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635871735 Szerző: Vészits Andrea Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
Én a huszonegyedik század elejéről jöttem, a srác itt mellettem a tizennyolcadik századból, az idősebb úr a jobbomon pedig eredetileg a tizennyolcadikból indult, aztán átment a huszadikba, onnan a huszonegyedikbe, majd vissza a tizennyolcadikba, és most előre... ide.

Jól ismer t hőseink térben és időben végképp szétszóródva igyekeznek újra megtalálni egymást, és ami talán még ennél is fontosabb: életben maradni. Az ókori Rómába szakadt különítmény Petronius házában talál menedéket, és lassacskán bejáratos lesz Néró udvarába is. Jövőből hozott tudásuk egyre befolyásosabbá teszi őket a császárnál, amit a rejtélyes Seneca növekvő gyanakvással figyel. A jövőbe szakadt megismerkednek Buraváros minden csodájával, veszélyével és ifjú Uralkodójával. De a múltban és a jövőben is egyre jobban látszik, hogy az idő fogy, és az ellenfelek egyre alattomosabban támadnak. Hannáéknak minden tudásukra,
leleményükre és bátorságukra szükségük lesz ahhoz, hogy képesek legyenek helytállni ebben az egyenlőtlen küzdelemben.
A Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits kvartett rádiójátékából született regény 5. része!
LETEHETETLEN, IZGALMAS, VICCES, MAI!
12 éven felül mindenkinek! Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Én a huszonegyedik század elejéről jöttem, a srác itt mellettem a tizennyolcadik századból, az idősebb úr a jobbomon pedig eredetileg a tizennyolcadikból indult, aztán átment a huszadikba, onnan a huszonegyedikbe, majd vissza a tizennyolcadikba, és most előre... ide. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Én a huszonegyedik század elejéről jöttem, a srác itt mellettem a tizennyolcadik századból, az idősebb úr a jobbomon pedig eredetileg a tizennyolcadikból indult, aztán átment a huszadikba, onnan a huszonegyedikbe, majd vissza a tizennyolcadikba, és most előre... ide. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
PIRET MIX POROZÓSZERA Panzi PiretMix rovarirtó porozó szer - bolhák és más rovarok hatékony távoltartására, természetes piretrin tartalommal. Biztos ölő és távoltartó hatás több hétig.Felhasználhatóság:Zárt térben rejtett életmódú rovarok (pl. csótány, ágyi poloska, hangya, ezüstös pikkelyke, bolha, stb.) és ruhamoly irtására használható fel.Fizikai, kémiai, hatástani és toxikológiai tulajdonságok:fehérszínű, jellemző szagú, enyhén viszkózus emulzió. Hatását érintő és gyomorméregként fejti ki.Alkalmazása: Célzottan juttassuk a porozószert a rovarok búvó-, és tartózkodási helyeire egyenletes rétegben.Élelmiszertől elkülönítve, gyermekek elől elzárva tartandó! A készítmény használata után alaposan kezet kell mosni. Letakaratlan élelmiszer, ivó- és evőedények közelében nem szabad felhasználni. Hidegvérű állatokra (hal, hüllő, kétéltű) ártalmas.kiszerelés: 100 g Következő »
Raktáron van!
999 Ft
A szerzok több mint nyolcvan történetet gyujtöttek össze a világ minden tájáról, hogy felhívják a figyelmet: az emberek apró tettei kello merészséggel és ötletességgel meglepo ellenerot képesek generálni az eroszak, az önkényuralom és a törvénytelenségekkel szemben. Következő »
Raktáron van!
3 900 Ft
Képregényünk pont ott kezdődik, ahol a NICKELODEON világhírű rajzfilm sorozata véget ért, azaz Korra és Asami megérkeznek a szellemvilágba és elkezdik közös vakációjukat... A nyugalom azonban nem tart sokáig, s Korra és Asami kénytelen visszatérni Köztársaság városba és szembenézni Kuvira támadásának következményeivel. Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Korra és a légidomárok visszatérnek a Szellemvilágba, ám az egykor zöldellő vadon mostanra kopár sivataggá változott, a kietlen világ megmaradt lényei pedig el akarják űzni az embereket. A másik oldalon ezalatt Iroh tábornok körbeveszi csapataival a portált, tovább növelve ezzel az emberek és szellemek közötti feszültséget. Mindeközben Zhu Li úgy dönt, hogy Köztársaságváros lakáshiány-problémáját kihasználva Raiko elnök helyére pályázik... A kiélezett helyzetben, melyben a szellemportál jöv... Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Termék teljes neve: HUAWEI műanyag védő tok / bőr hatású hátlap - ZÖLD - HUAWEI P40 - 51993711 - GYÁRI
Termék cikkszáma: ACC-163896
Gyártó: Huawei
Termék leírása:

Következő »
5 napos szállítással
6 202 Ft