a névtelen család

- 10 000 db
Alsó-Kanadában az angolok még soha nem voltak olyan elszántak, mint az 1830-as évek végén. Mindenáron angolosítani akarják e területet. A franciák elhatározzák, hogy akár a törvénnyel szembeszegülve is, de útját állják e terv megvalósításának. Jean, a Névtelen a franciapártiak vezére a legveszélyesebb helyzeteket vállalva egész életét a függetlenségi harcnak szenteli. Hívei nem sejtik, hogy a hazaszereteten kívül apja bűneiért is vezekel, aki egy korábbi összeesküvés árulója lett. Következő »
Raktáron van!
3 500 Ft
A névtelen család

Alsó-Kanadában az angolok még soha nem voltak olyan elszántak, mint az 1830-as évek végén. Mindenáron angolosítani akarják e területet. A franciák elhatározzák, hogy akár a törvénnyel szembeszegülve is, de útját állják e terv megvalósításának. Jean, a Névtelen a franciapártiak vezére a legveszélyesebb helyzeteket vállalva egész életét a függetlenségi harcnak szenteli. Hívei nem sejtik, hogy a hazaszereteten kívül apja bűneiért is vezekel, aki egy korábbi összeesküvés árulója lett. A Névtelen mindenütt ott van, ahol szükség van szervezésre, honfitársai buzdítására. Az angolok vérdíjat tűznek ki fejére, és a legmegbízhatóbb rendőreiket küldik a nyomába. Sikerül-e a Névtelennek megszerveznie az összeesküvést? Vajon elfogják-e? Fény derül-e a kilétére? A fordulatos, izgalmas történet során az olvasók felfedezhetik a Szent Lőrinc-folyam csodálatos, szemkápráztató vidékét. Következő »
4 napos szállítással
3 640 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
2012 egyik legnagyobb politikai botránya az volt, hogy Szegedi Csanádról, a Jobbik alelnökéről kiderült: zsidó származású. Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
A család ereje

Klasszikussá vált gyereknevelési könyv korunk egyik leginkább zavarba ejtő és félreértett jelenségéről – azaz a kortársak egymásra gyakorolt hatásáról – talán soha nem volt ennyire aktuális Dr. Máté Gábor és a dr. Gordon Neufeld pszichiáter egyesült erővel elemzik korunk egyik legégetőbb problémáját, miszerint a kortársak egyre inkább átveszik a szülők szerepét gyermekeink életében. A gyerekek társaiktól tanulják meg, mi a jó és mi a rossz, milyenek legyenek, hogyan viselkedjenek, ez azonban aláássa a családokat, megmérgezi az iskola levegőjét, agresszivitással és korai szexualitással teli ifjúsághoz, a kamaszbandák, az iskolai erőszak, a kamaszkori öngyilkosságok számának emelkedéséhez vezet. Ne hagyjuk! A bennünk szunnyadó természetes szülői ösztönöket felébresztve A család ereje segítségével arra koncentrálhatunk, hogy milyen szerepet kell betöltenünk a gyerekeink életében. Az a modern keletű rögeszme, hogy a szülői nevelés olyan készségek együttese, amelyekre akkor tehetünk szert, ha a szakértők tanácsait követjük, valójában az intuícióink és a gyermekkel való kapcsolatunk elvesztéséből fakad. A szülőség ugyanis nem más, mint kapcsolat. Ha a szülői szerepünk biztos lábakon áll, a természetes ösztöneink aktiválódnak, és ezek elirányítanak bennünket azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljük és oktassuk a gondoskodásunkra bízott gyermekeket. A titok nyitja, hogy tiszteletben kell tartanunk a gyermekeinkkel való kapcsolatot minden velük való érintkezésünkben. A család ereje visszahelyezi jogaiba a szülőt, az elméleti háttér megismertetésén túl pedig gyakorlati tanácsokkal szolgál, hogy visszataláljunk ősi szerepünkbe. Segít, hogy gyermekeinknek irányt mutassunk, hogy megtapasztalhassák a család erejét. A mai világban – olyan okoknál fogva, amelyeket a későbbiekben kifejtünk – a szülői szerep meggyengült. Sok alattomos versenytárssal kell megküzdenünk, akik és amik elcsábítják tőlünk a gyermekeinket, és ezzel egyidejűleg minket is eltérítenek a szülői szerep betöltésétől. Napjaink kultúrája már nem rendelkezik azzal a gazdasági és társadalmi alappal, amely támogatná a szülőséget, és azt szent küldetésnek tartaná. Míg a korábbi kultúrákban feltételezhették, hogy a gyermekek szüleikhez való kötődése szilárd és tartós, nekünk nem adatik meg ez a luxus. Modern szülőkként tudatosítani kell magunkban, hogy mi az, ami hiányzik, miért és hogyan nem működnek a dolgok a kis- és kamasz gyermekeink nevelésében és oktatásában. Ez a tudatosság felkészít minket arra a kihívásra, amelyet a gyermekeinkkel való olyan kapcsolat kialakítása jelent, amelyben mi, gondoskodó felnőttek visszaszerezhetjük az irányítást anélkül, hogy erőszakhoz és a mesterségesen kiagyalt következmények eszközéhez folyamodnánk annak érdekében, hogy a gyermekeink együttműködjenek velünk, engedelmeskedjenek nekünk és tiszteljenek bennünket. A velünk való kapcsolat az a közeg, amelyben a gyermekeinek eljuthatnak a fejlődésnek arra a szintjére, hogy független, önmotivált és érett emberi lények lehessenek, akik értékelik saját magukat, és tiszteletben tartják mások érzéseit, jogait és emberi méltóságát. „Egy rendkívül értékes könyv anyák és apák számára egyaránt” Mary Pipher „Mélyen megindító” The Vancouver Sun Következő »
4 napos szállítással
4 615 Ft
Miklya Zsolt költészete csupa kérdés és játékosság. Verseiben életre kel a begipszelt kéz, a nyakra tekert sál, és váratlanul mesébe fordul bármilyen hétköznapi helyzet. Ebben a gyerekléptékű világban bebarangolhatjuk a család, az iskola jellemző tereit, valamint a fantázia és az álom birodalmát. A formailag gazdag, mégis egységes kötet versei az... Következő »
Raktáron van!
2 499 Ft
Új termék a Pepitán
Termék leírás:

Végtelen Sál Model 171235 Be Knit MM-171235. Színe: Rózsaszín
A meleg kémény nemcsak a hideg napokon tartja melegen, hanem kiegészíti az őszi és téli stílusát is. Akril 75 %
Nylon 15 %
Gyapjú 10 %
Következő »
10 napos szállítással
12 190 Ft
Új termék a Pepitán
Termék leírás:

Végtelen Sál Model 136410 Be Knit MM-136410. Színe: Fekete
Ez a rendkívül puha és meleg kapucni beburkol és megvéd az őszi és téli hidegtől. A tágas snood kétszer is a nyakad köré tekerhető. Akril 100 %
Következő »
10 napos szállítással
9 190 Ft
Új termék a Pepitán
Termék leírás:

Végtelen Sál Model 148895 Be Knit MM-148895. Színe: Drapp
Az illeszkedő, meleg és kellemes tapintású kémény felváltja a garbót, és egész ősszel és télen kényelmet és meleget biztosít.
Magassága 35 cm, szélessége 30 cm. Akril 75 %
Nylon 15 %
Gyapjú 10 %
Következő »
10 napos szállítással
10 290 Ft
Új termék a Pepitán
Termék leírás:

Végtelen Sál Top Secret MM-185567. Színe: Sárga
Poliészter 100 %
Következő »
10 napos szállítással
4 790 Ft
Teljes értékű, kiegyensúlyozott eledel felnőtt, ivartalanított macskák részére. Összetétel: dehidratált hal (lazac) (32%), rizs (25%), kukorica, kukorica glutén, borsórost (8%), dehidratált csirkehús, csirkezsír, szárított cukorrépapép (6%), hidrolizált állati eredetű fehérje, halolaj, növényi olaj, dehidratált egész tojás, útifűmag, nátrium-klorid, kálium-klorid, kálcium-szulfát-dihidrát, szárított sörélesztő, mono-nátrium-foszfát. Adalékanyagok/kg - tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 16000NE; D3-vitamin 1600NE; E-vitamin 160mg; C-vitamin 160mg; niacin 40mg; pantoténsav 16mg; B2-vitamin 8mg; B6-vitamin 6.4mg; B1-vitamin 4.8mg; H-vitamin 0.4mg; folsav 0.48mg; B12-vitamin 0.06mg; kolin-klorid 2500mg; cink-oxid 108mg; cink-szulfát, monohidrát 120mg; mangán-szulfát, monohidrát 150mg; vas-szulfát, monohidrát 44mg; vas-karbonát 60mg; réz-szulfát, pentahidrát 50mg; kálcium-jodát, anhydrous 2.4mg; nátrium-szelenit 0.22mg; DL-metionin 3000mg; L-karnitin 250mg. Technológiai adalékanyagok: mikrokristályos cellulóz. Analitikai alkotórészek: nyersfehérje 31.00%; nyers olajok és zsírok 11.00%; nyers rost 5.90%; nyershamu 6.60%; kálcium 0.90%; foszfor 0.85%; magnézium 0.08%; keményítő 19.50%; cukor 0.60%; taurin 1800mg/kg. Etetési javaslat: lásd a táblázatot. Kedvtelésből tartott állatok etetésére szolgáló termék. Mindig gondoskodjon friss, tiszta ivóvízről kedvence részére!

Teljes értékű, kiegyensúlyozott eledel felnőtt, ivartalanított macskák részére. Összetétel: dehidratált hal (lazac) (32%), rizs (25%), kukorica, kukorica glutén, borsórost (8%), dehidratált csirkehús, csirkezsír, szárított cukorrépapép (6%), hidrolizált állati eredetű fehérje, halolaj, növényi olaj, dehidratált egész tojás, útifűmag, nátrium-klorid, kálium-klorid, kálcium-szulfát-dihidrát, szárított sörélesztő, mono-nátrium-foszfát. Adalékanyagok/kg - tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 16000NE; D3-vitamin 1600NE; E-vitamin 160mg; C-vitamin 160mg; niacin 40mg; pantoténsav 16mg; B2-vitamin 8mg; B6-vitamin 6.4mg; B1-vitamin 4.8mg; H-vitamin 0.4mg; folsav 0.48mg; B12-vitamin 0.06mg; kolin-klorid 2500mg; cink-oxid 108mg; cink-szulfát, monohidrát 120mg; mangán-szulfát, monohidrát 150mg; vas-szulfát, monohidrát 44mg; vas-karbonát 60mg; réz-szulfát, pentahidrát 50mg; kálcium-jodát, anhydrous 2.4mg; nátrium-szelenit 0.22mg; DL-metionin 3000mg; L-karnitin 250mg. Technológiai adalékanyagok: mikrokristályos cellulóz. Analitikai alkotórészek: nyersfehérje 31.00%; nyers olajok és zsírok 11.00%; nyers rost 5.90%; nyershamu 6.60%; kálcium 0.90%; foszfor 0.85%; magnézium 0.08%; keményítő 19.50%; cukor 0.60%; taurin 1800mg/kg. Etetési javaslat: lásd a táblázatot. Kedvtelésből tartott állatok etetésére szolgáló termék. Mindig gondoskodjon friss, tiszta ivóvízről kedvence részére! Következő »
Raktáron van!
2 390 Ft
Raktáron van!
2 012 Ft
Raktáron van!
17 330 Ft
„Elérkezett egy új kezdet ideje, ahol a család már nem bilincs, ami gúzsba köt, hanem a föld, amelyből virágba szökkenünk, és az ég, ahol repülni tanulunk ..." Következő »
Raktáron van!
5 990 Ft
A Szandra és a csajok hatodik, és úgy tűnik, utolsó (!) részében a nyolcadikosok új osztálytársat kapnak, akiről meglepő dolgok derülnek ki. Szandra rábukk... Következő »
Raktáron van!
2 290 Ft
Levelek a Kner család életéből 1938-1949

Kötetünk betekintést nyújt egy nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába: Kner Izidor leszármazottai, az 1940-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kner Albert és felesége, valamint a magyarországi családtagok és neves barátok - művészek, értelmiségiek - levelezéséből válogat. A menni vagy maradni latolgatása után az amerikai beilleszkedés időszaka következik, amikor az érkező leveleket pesti kávéházakban, amolyan lélekerősítő társasági esemény keretében olvasták fel - lám, van, akinek sikerült, s ha nem is lehet követni, az otthon maradottak legalább erőt meríthetnek a házaspár példájából. A háborús években a levelezés megszakadt, majd 1945-ben újraindult. Nagy forrásértékű, felkavaró levelek maradtak ránk ebből az időszakból: számos családtag és jóbarát vált a holokauszt közvetlen vagy közvetett áldozatává, s a tragédia feldolgozása mellett a szemünk előtt foszlik szét a régi otthonos világ újraépítésének reménye. Kner Albert ekkoriban írt leveleiben igyekezett a demokráciára és bizalomra épülő amerikai élet előnyeit ecsetelni a nővére, Kner Erzsébet számára, aki utóbb követte őt az emigrációba. Párhuzamosan a hazai levelek a háború utáni budapesti világról adnak képet. A leveleket Erdész Ádám történész, levéltáros válogatta és rendezte sajtó alá. Következő »
4 napos szállítással
8 319 Ft
Első versemet húszévesen írtam, viccből. Ilyesmivel szórakoztattuk egymást néhány barátommal, unalmas egyetemi előadásokon. Azt a verset azóta leközölték, sőt el is lopták. Szövege ma már nehezen érthetően avíttas, mivel születése óta már hatvanhárom év telt el. (Tessék matekolni, hány éves a szerző!)

Első versemet húszévesen írtam, viccből. Ilyesmivel szórakoztattuk egymást néhány barátommal, unalmas egyetemi előadásokon. Azt a verset azóta leközölték, sőt el is lopták. Szövege ma már nehezen érthetően avíttas, mivel születése óta már hatvanhárom év telt el. (Tessék matekolni, hány éves a szerző!) Következő »
Raktáron van!
2 490 Ft
A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül... Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak... ők a névtelenek.Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba... Így kezdődött a keringőnk.A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve. Ajánlók: „Ha idén csak egy könyvet olvasol el, akkor ez legyen az!” Varga Viktória, kreatív szövegíró " Izgalmas, kalandos és elgondolkodtató! Alig várom a folytatást!" Gutási Gábor, blogger " Minden fantasy rajongónak kötelező olvasmány." Hegedűs Alexandra, projekt előadó, könyvgyűjtő Olvasni Menő Kft. Szórakoztató irodalom 608 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786156094025 Szerző: Aurora Lewis Turner Kiadás éve: 2020

A Föld halott. Már több mint 2000 éve az. Az emberiség maradéka áldott tudatlanságban él hat Föld-szerű bolygón. Ők nem is sejtik, hogy vannak mások rajtuk kívül... Olyanok, mint én, Auróra. Olyanok, akik különleges erőkkel bírnak... ők a névtelenek.Két út van tehát; vagy az ő érdekeiket szolgálva titkon vadászunk a fajtánkra, vagy futunk, és így mi leszünk a vad. Én így futottam egyenesen Lloyd, egy medveerejű zsoldos karjaiba... Így kezdődött a keringőnk.A Névtelenek a Bolygókeringő trilógia első könyve. Ajánlók: „Ha idén csak egy könyvet olvasol el, akkor ez legyen az!” Varga Viktória, kreatív szövegíró " Izgalmas, kalandos és elgondolkodtató! Alig várom a folytatást!" Gutási Gábor, blogger " Minden fantasy rajongónak kötelező olvasmány." Hegedűs Alexandra, projekt előadó, könyvgyűjtő Olvasni Menő Kft. Szórakoztató irodalom 608 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786156094025 Szerző: Aurora Lewis Turner Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Első versemet húszévesen írtam, viccből. Ilyesmivel szórakoztattuk egymást néhány barátommal, unalmas egyetemi előadásokon. Azt a verset azóta leközölték, sőt el is lopták. Szövege ma már nehezen érthetően avíttas, mivel születése óta már hatvanhárom év telt el. (Tessék matekolni, hány éves a szerző!) Következő »
Raktáron van!
2 590 Ft
Első versemet húszévesen írtam, viccből. Ilyesmivel szórakoztattuk egymást néhány barátommal, unalmas egyetemi előadásokon. Azt a verset azóta leközölték, sőt el is lopták. Szövege ma már nehezen érthetően avíttas, mivel születése óta már hatvanhárom év telt el. (Tessék matekolni, hány éves a szerző!)

Ezután évtizedekig csak elvétve jutott eszembe a versírás. Amit ebben a kötetben olvashatnak, javarészt hetvenéves korom után született. Ami megjelent, azt álnéven közöltem. Hogy miért? Ugyan, ki bízná magát olyan orvos kezeire, aki homályos versek írásával szórakoztatja magát? Mert hogy orvos a foglalkozásom. Ma is praktizálok, de már karrier szempontokkal nem bonyolítom az életemet. Hogy mi késztet az írásra? Milyen ars poeticát követek? Milyen irányzathoz sorolom magam? Fogalmam nincs. Poétikához, esztétikához annyit értek, mint madarak az ornitológiához. (Ezt a hasonlatot Reich-Ranicki német kritikustól oroztam, a kötet egyébként plágium-mentes).
Kötésmód: puhatáblás, ragasztókötött
Következő »
4 hetes szállítással
3 109 Ft
Végtelen sál - Gyerekversek

Miklya Zsolt költészete csupa kérdés és játékosság. Verseiben életre kel a begipszelt kéz, a nyakra tekert sál, és váratlanul mesébe fordul bármilyen hétköznapi helyzet. Ebben a gyerekléptékű világban bebarangolhatjuk a család, az iskola jellemző tereit, valamint a fantázia és az álom birodalmát. A formailag gazdag, mégis egységes kötet versei az... Következő »
4 napos szállítással
2 599 Ft
400g

A Matisse Salmon Neutered egy teljes értékű, kiegyensúlyozott lazacos eledel felnőtt, ivartalanított macskák részére, elkerülendő a súlyproblémák kialakulását és az ezzel együtt járó egészségügyi gondokat. Következő »
Raktáron van!
1 690 Ft
10kg

A Matisse Salmon Neutered egy teljes értékű, kiegyensúlyozott lazacos eledel felnőtt, ivartalanított macskák részére, elkerülendő a súlyproblémák kialakulását és az ezzel együtt járó egészségügyi gondokat. Következő »
Raktáron van!
18 090 Ft
Helló húsvét!
A csomag tartalma:

- 1 db Csali, horgász csali VilágossárgaA horgászat a mindened?
Szeretnéd sorra kifogni a halakat, úgy ahogy azt a hollywoodi filmekben teszik?
Most itt a lehetőség, hogy felpörgesd kapásaid számát!
Ennek a Horgász csalinak hála megsokszorozhatod a kifogott halaidnak a számát.
Gondolom Te is elábrándoztál arról, hogy milyen jó is lenne, ha bedobnád a csalit, és máris húzhatnád ki a halat?
Sajnos, ilyen technológia nem létezik, viszont ennek a csalinak köszönhetően jelentősen javíthatsz a kapási arányodon.
Amíg mások kifognak egy halat, addig te emeld ki a hatodikat!
Hasznos tudnivalók:

Feltűnő színe miatt egyből felkelti a ragadozó halak figyelmét. Szerte ágazó farka, mégnagyobb vibrálást kelt a víz alatt, amitől igazán fogós ez a csali.

A Horgász csali tulajdonságai:

Anyag: ABS műanyag
Súlya: 10g
Hossza: 90mm
Horog: kettős acél fekete horog
Választható színvilág
Következő »
Raktáron van!
-11%
3 350 Ft
2 990 Ft
Helló húsvét!
A csomag tartalma:

- 1 db Csali, horgász csali NarancssárgaA horgászat a mindened?
Szeretnéd sorra kifogni a halakat, úgy ahogy azt a hollywoodi filmekben teszik?
Most itt a lehetőség, hogy felpörgesd kapásaid számát!
Ennek a Horgász csalinak hála megsokszorozhatod a kifogott halaidnak a számát.
Gondolom Te is elábrándoztál arról, hogy milyen jó is lenne, ha bedobnád a csalit, és máris húzhatnád ki a halat?
Sajnos, ilyen technológia nem létezik, viszont ennek a csalinak köszönhetően jelentősen javíthatsz a kapási arányodon.
Amíg mások kifognak egy halat, addig te emeld ki a hatodikat!
Hasznos tudnivalók:

Feltűnő színe miatt egyből felkelti a ragadozó halak figyelmét. Szerte ágazó farka, mégnagyobb vibrálást kelt a víz alatt, amitől igazán fogós ez a csali.

A Horgász csali tulajdonságai:

Anyag: ABS műanyag
Súlya: 10g
Hossza: 90mm
Horog: kettős acél fekete horog
Választható színvilág
Következő »
Raktáron van!
-11%
3 350 Ft
2 990 Ft
Bombabiztos csali, amire garantáltan ráharapnak a halak. Maximalizáld a kapásaidat, légy Te a legjobb a stégen...

Bombabiztos csali, amire garantáltan ráharapnak a halak. Maximalizáld a kapásaidat, légy Te a legjobb a stégen! A leghatékonyabb módszer a ragadozó halak elkapására. A horgászat a mindened? Szeretnéd sorra kifogni a halakat, úgy ahogy azt a hollywoodi filmekben teszik? Most itt a lehetőség, hogy felpörgesd kapásaid számát! Ennek a Horgász csalinak hála megsokszorozhatod a kifogott halaidnak a számát. Gondolom Te is elábrándoztál arról, hogy milyen jó is lenne, ha bedobnád a csalit, és máris húzhatnád ki a halat? Sajnos, ilyen technológia nem létezik, viszont ennek a csalinak köszönhetően jelentősen javíthatsz a kapási arányodon. Amíg mások kifognak egy halat, addig te emeld ki a hatodikat! Hasznos tudnivalók: Feltűnő színe miatt egyből felkelti a ragadozó halak figyelmét. Szerte ágazó farka, mégnagyobb vibrálást kelt a víz alatt, amitől igazán fogós ez a csali. A Horgász csali tulajdonságai: Anyag: ABS műanyag Súlya: 10g Hossza: 90mm Horog: kettős acél fekete horog Választható színvilág Mit rejt a termék doboza? 1 db Horgász csali, Wobbler Következő »
Raktáron van!
2 690 Ft
Bombabiztos csali, amire garantáltan ráharapnak a halak. Maximalizáld a kapásaidat, légy Te a legjobb a stégen...

Bombabiztos csali, amire garantáltan ráharapnak a halak.
Maximalizáld a kapásaidat, légy Te a legjobb a stégen!
A leghatékonyabb módszer a ragadozó halak elkapására. A horgászat a mindened? Szeretnéd sorra kifogni a halakat, úgy ahogy azt a hollywoodi filmekben teszik? Most itt a lehetőség, hogy felpörgesd kapásaid számát! Ennek a Horgász csalinak hála megsokszorozhatod a kifogott halaidnak a számát. Gondolom Te is elábrándoztál arról, hogy milyen jó is lenne, ha bedobnád a csalit, és máris húzhatnád ki a halat? Sajnos, ilyen technológia nem létezik, viszont ennek a csalinak köszönhetően jelentősen javíthatsz a kapási arányodon. Amíg mások kifognak egy halat, addig te emeld ki a hatodikat! Hasznos tudnivalók:

Feltűnő színe miatt egyből felkelti a ragadozó halak figyelmét. Szerte ágazó farka, mégnagyobb vibrálást kelt a víz alatt, amitől igazán fogós ez a csali.

A Horgász csali tulajdonságai: Anyag: ABS műanyag Súlya: 10g Hossza: 90mm Horog: kettős acél fekete horog Választható színvilág Mit rejt a termék doboza? 1 db Horgász csali, Wobbler Következő »
Raktáron van!
2 690 Ft
Bombabiztos csali, amire garantáltan ráharapnak a halak. Maximalizáld a kapásaidat, légy Te a legjobb a stégen...

Bombabiztos csali, amire garantáltan ráharapnak a halak.
Maximalizáld a kapásaidat, légy Te a legjobb a stégen!
A leghatékonyabb módszer a ragadozó halak elkapására. A horgászat a mindened? Szeretnéd sorra kifogni a halakat, úgy ahogy azt a hollywoodi filmekben teszik? Most itt a lehetőség, hogy felpörgesd kapásaid számát! Ennek a Horgász csalinak hála megsokszorozhatod a kifogott halaidnak a számát. Gondolom Te is elábrándoztál arról, hogy milyen jó is lenne, ha bedobnád a csalit, és máris húzhatnád ki a halat? Sajnos, ilyen technológia nem létezik, viszont ennek a csalinak köszönhetően jelentősen javíthatsz a kapási arányodon. Amíg mások kifognak egy halat, addig te emeld ki a hatodikat! Hasznos tudnivalók:

Feltűnő színe miatt egyből felkelti a ragadozó halak figyelmét. Szerte ágazó farka, mégnagyobb vibrálást kelt a víz alatt, amitől igazán fogós ez a csali.

A Horgász csali tulajdonságai: Anyag: ABS műanyag Súlya: 10g Hossza: 90mm Horog: kettős acél fekete horog Választható színvilág Mit rejt a termék doboza? 1 db Horgász csali, Wobbler Következő »
Raktáron van!
2 690 Ft
Egy minőségi kirakós játéknak pihentetőnek és szórakoztatónak kell lennie. A puzzle kirakása mind a gyermekek, mind a felnőttek számára nagyszerű módja a készség, a megfigyelés és a koncentráció fejlesztésének. A Trefl egy lengyel vállalat, amelynek székhelye a Pomorze régióban található. A vállalat 1985 óta gyárt rejtvényeket, majd később a játékkártyák és társasjátékok szegmensét is kifejlesztette. Ma a Trefl vezető szerepet tölt be Lengyelországban és terjeszkedik Európában. A Trefl termékeket mindenhol nagyra értékelik A) A technológia, amellyel gyártják őket, biztosítja a darabok tökéletes illeszkedését, minden darab egyedi és csak oda illeszkedik, ahol a helye van B) A kínálat több mint 1000 minőségi kirakójátékot tartalmaz, felelősséggel és a környezetre való odafigyeléssel C) Híres Disney gyermeklicenceket tartalmaz, Pókember, Frozen, Tranformers, Puppy Patrol, Disney hercegnők és még sok más D) A darabok tartósak, gyermekbiztos anyagból készültek E) A Trefl portfóliójában lenyűgözően sokféle kirakó található minden korosztály számára. Következő »
5 napos szállítással
1 480 Ft
Két fiatal lány. Két család. És egy elkerülhetetlen végzet. Sofia Colicchio szabadon és öntörvényűen éli az életét. Antonia Russo megfontoltan, csendes megfigyelőként szemléli a világot maga körül. A két lány, akik születésük óta szívbéli jó barátnők, apáik titokzatos közösségének, a Családnak az árnyékában élnek.A hagyományos vasárnapi vacsorák alkalmával a famíliák tagjai összegyűlnek, hogy a bőséges lakoma mellett üzletről tárgyaljanak, és újra meg újra megerősítsék a vérből és szeretetből táplálkozó szoros köteléket. Ám egy nap Antonia apja hirtelen eltűnik, és onnantól minden megváltozik. Sofia és Antonia hamarosan fiatal nővé serdül. Feleségként, anyaként és a Családban betöltött szerepük szerint igyekeznek helytállni a felnőttek világában. A brooklyni hétköznapok során egyre elszántabban feszegetik a határaikat, amelyeket a társadalmi elvárások kényszerítenek rájuk, és közben minden erejükkel azon vannak, hogy megőrizzék a barátságukat, amely nélkül létezni sem tudnak.Egy végzetes estén azonban a sors próbára teszi a hűségüket egymás és a Család iránt. És csak az egyikük húzhatja meg a ravaszt, mielőtt túl késő lenne.A 20. század első felében játszódó történelmi családregény nem pusztán két, mindenre elszánt fiatal nő küzdelmét, de a maffia könyörtelen törvényeit is kegyetlen őszinteséggel mutatja be.
Fordító: Novák Petra
Kötésmód: kartonált
Következő »
4 hetes szállítással
4 776 Ft
Visszakaphatod-e az elrabolt életed?
Tizenkét évvel ezelőtt Sarah Bakert elrabolta és számtalanszor megerőszakolta a Watt Lake-i gyilkos. Hónapokat töltött a férfi fogságában, de végül sikerült megszöknie. Következő »
Raktáron van!
3 899 Ft