a mennyország felfedezése

- 472 db
Kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk?A mennyország létezik szerzője letűnt korok bölcseivel, modern természettudósokkal és azokkal a hétköznapi emberekkel karöltve írta meg ezt a könyvet, akik mélyen spirituális élményeik során ráébredtek, hogy a mennyország tényleg létezik, mi pedig valójában kozmikus lények vagyunk.Amikor A mennyország létezik megjelent, néhány olvasó azt írta Dr. Eben Alexandernek, hogy szerintük a halálközeli élménye lehetetlenség. Ugyanakkor sokan írtak neki arról is, hogy a története összhangban áll a saját élményeikkel. Dr. Alexandernek ez segített rájönni, hogy ha megosztja a történetét, az sokaknak lehetővé teszi, hogy elhiggyék, amit őseink konkrétan tudtak: az életnek és az univerzumnak mélyebb jelentősége van a földi létezésünknél.Dr. Alexander több ezer olyan emberrel találkozott és levelezett, akikre hatással volt a története. Továbbá abba is beleásta magát, hogy mit mondanak a világ nagy vallásai és filozófusai arról, hogy a lélek túléli a halált. Mélyen meglepte, hogy a múltnak ezek a hangjai milyen gyakran állnak összhangban azzal, amit a jelenkor hétköznapi szereplőitől hall. A mennyország felfedezésében megoszt néhányat azon történetek közül, amelyeket az emberek meséltek el neki, és feltárja az összefüggéseket közöttük, és aközött, amit világunk spirituális hagyományai állítanak a lélek útjáról.A mennyország felfedezése megmutatja, hogyan feledtük el azt, amire most végre kezdünk rájönni: hogy kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk. Magnólia Ezotéria 176 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9786155468780 Szerző: Dr. Eben Alexander Kiadás éve: 2014

Kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk?A mennyország létezik szerzője letűnt korok bölcseivel, modern természettudósokkal és azokkal a hétköznapi emberekkel karöltve írta meg ezt a könyvet, akik mélyen spirituális élményeik során ráébredtek, hogy a mennyország tényleg létezik, mi pedig valójában kozmikus lények vagyunk.Amikor A mennyország létezik megjelent, néhány olvasó azt írta Dr. Eben Alexandernek, hogy szerintük a halálközeli élménye lehetetlenség. Ugyanakkor sokan írtak neki arról is, hogy a története összhangban áll a saját élményeikkel. Dr. Alexandernek ez segített rájönni, hogy ha megosztja a történetét, az sokaknak lehetővé teszi, hogy elhiggyék, amit őseink konkrétan tudtak: az életnek és az univerzumnak mélyebb jelentősége van a földi létezésünknél.Dr. Alexander több ezer olyan emberrel találkozott és levelezett, akikre hatással volt a története. Továbbá abba is beleásta magát, hogy mit mondanak a világ nagy vallásai és filozófusai arról, hogy a lélek túléli a halált. Mélyen meglepte, hogy a múltnak ezek a hangjai milyen gyakran állnak összhangban azzal, amit a jelenkor hétköznapi szereplőitől hall. A mennyország felfedezésében megoszt néhányat azon történetek közül, amelyeket az emberek meséltek el neki, és feltárja az összefüggéseket közöttük, és aközött, amit világunk spirituális hagyományai állítanak a lélek útjáról.A mennyország felfedezése megmutatja, hogyan feledtük el azt, amire most végre kezdünk rájönni: hogy kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk. Magnólia Ezotéria 176 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9786155468780 Szerző: Dr. Eben Alexander Kiadás éve: 2014 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Raktáron van!
2 980 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A mennyország felfedezése

Kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk? A mennyország létezik szerzője letűnt korok bölcseivel, modern természettudósokkal és azokkal a hétköznapi emberekkel karöltve írta meg ezt a könyvet, akik mélyen spirituális élményeik során ráébredtek, hogy a mennyország tényleg létezik, mi pedig valójában kozmikus lények vagyunk. Amikor A mennyország létezik megjelent, néhány olvasó azt írta Dr. Eben Alexandernek, hogy szerintük a halálközeli élménye lehetetlenség. Ugyanakkor sokan írtak neki arról is, hogy a története összhangban áll a saját élményeikkel. Dr. Alexandernek ez segített rájönni, hogy ha megosztja a történetét, az sokaknak lehetővé teszi, hogy elhiggyék, amit őseink konkrétan tudtak: az életnek és az univerzumnak mélyebb jelentősége van a földi létezésünknél. Dr. Alexander több ezer olyan emberrel találkozott és levelezett, akikre hatással volt a története. Továbbá abba is beleásta magát, hogy mit mondanak a világ nagy vallásai és filozófusai arról, hogy a lélek túléli a halált. Mélyen meglepte, hogy a múltnak ezek a hangjai milyen gyakran állnak összhangban azzal, amit a jelenkor hétköznapi szereplőitől hall. A mennyország felfedezésében megoszt néhányat azon történetek közül, amelyeket az emberek meséltek el neki, és feltárja az összefüggéseket közöttük, és aközött, amit világunk spirituális hagyományai állítanak a lélek útjáról. A mennyország felfedezése megmutatja, hogyan feledtük el azt, amire most végre kezdünk rájönni: hogy kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk. Következő »
4 napos szállítással
2 906 Ft
A csomag az alábbi könyveket tartalmazza:

Dr. Eben Alexander: A mennyország létezik

Dr. Eben Alexander & Ptolemy Tompkins: A mennyország felfedezése

Ptolemy Tompkins: Modern halottaskönyv Következő »
Raktáron van!
9 340 Ft
Preston Cantrell sikeres védőügyvéd Baltimore-ban. A charme-os nőcsábász nagyanyja halála után visszatér a szülővárosába, hogy testvéreivel együtt gondjaiba vegye az örökséget: Cocót, a játékos labradorkölyköt és a családi panziót, amelyet közös erővel szeretnének a város legjobb vendégváró helyévé varázsolni. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Egy dél-amerikai kalandtúrán történt kajakbaleset során egy orvosnő a mennyországba jut - ahol megtapasztalja Isten békéjét, örömét és találkozik angyalaival - majd visszatér onnan. 1999-ben, Chile déli részén a Los Rios régióban, Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
„Mesés – az ember legszívesebben egy szuszra elolvasná. Bájos, romantikus és nagyon mulatságos.” Kate Harrison A két kezem közé fogtam az arcát, és viszonoztam a csókot. Úgy éreztem, ennél már nem is lehetne tökéletesebb az életem. Igazam volt. Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával – a kedves, jóképű, szellemes Dannel – már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe került. Az esküvő előestéjén azonban Lucy halálos balesetet szenve... Következő »
Raktáron van!
3 299 Ft
1957 karácsonya. A Sempere & Fiai könyvkereskedésben felbukkan egy baljós alak, és könyvet dedikál az épp távol levő segédnek. A segéd Fermín Romero de Torres, a könyv a Monte Cristo grófja. A nagyszájú, vagány Fermín a dedikáció láttán elsápad, és attól kezdve egyre furcsábban viselkedik. Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
Kaphatunk-e garancialevelet életünk útelágazásainál, ami biztosítja, hogy helyes irányba indultunk? Egyedül rajtunk múlik, merre kanyarog a sorsunk, vagy olykor úgy érezzük, nem mindent mi irányítunk?Gyanútlanul üldögél Benjámin, a pláza alkalmazottja a háztartásigép-részlegen. Megszokott rutinnal fogadja a reklamáló vásárlók hívásait, bélyegzi a jótállásokat. Ennél már nem is lehetne szürkébb az élete, gondolja - egészen addig, míg egy különös idegen be nem kapcsolódik a vonalba. Aki a telefonáló vevők múltjának minden apró részletét ismeri, és tudja, a jövőjükben is kérdőjelek bukkannak fel. Benjámin helyett most ő küld garanciapecséteket, néhány rejtélyes szó kíséretében. Hogyan változik ezután az újszülöttként elhagyott Flóri viszonya édesanyjához, miként békélnek meg az öregedéssel az idősotthon lakói? Mi hoz fordulatot a hentespult mögött álló Zsoltnak, hogy a vegán életet válassza, és többé rá se nézzen a húsokra, miközben arra is ráébred, hogy korábbi szerelmét nem tudta lélekben elengedni? Eligazodik-e az autista élő Robi az egészségesek világában?Benjámin sem marad válaszok nélkül. Megtalálja a lányt, aki mellett igazán önmaga lehet, félénk srác helyett nyíltszívű társ. Boldog is lehetne - ám közbeszól az elmúlás árnya. Ő vajon kap-e erőt a furcsa idegentől a telefonban, aki lehet Isten, vagy gondolhatja másnak? Szeretné tagadni, szeretné hinni, de a bizonyosság talán nem is odafönn van, hanem egészen közel. Libri Könyvkiadó Kft Szórakoztató irodalom 294 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634330844 Szerző: Galgóczi Dóra

Kaphatunk-e garancialevelet életünk útelágazásainál, ami biztosítja, hogy helyes irányba indultunk? Egyedül rajtunk múlik, merre kanyarog a sorsunk, vagy olykor úgy érezzük, nem mindent mi irányítunk?Gyanútlanul üldögél Benjámin, a pláza alkalmazottja a háztartásigép-részlegen. Megszokott rutinnal fogadja a reklamáló vásárlók hívásait, bélyegzi a jótállásokat. Ennél már nem is lehetne szürkébb az élete, gondolja - egészen addig, míg egy különös idegen be nem kapcsolódik a vonalba. Aki a telefonáló vevők múltjának minden apró részletét ismeri, és tudja, a jövőjükben is kérdőjelek bukkannak fel. Benjámin helyett most ő küld garanciapecséteket, néhány rejtélyes szó kíséretében. Hogyan változik ezután az újszülöttként elhagyott Flóri viszonya édesanyjához, miként békélnek meg az öregedéssel az idősotthon lakói? Mi hoz fordulatot a hentespult mögött álló Zsoltnak, hogy a vegán életet válassza, és többé rá se nézzen a húsokra, miközben arra is ráébred, hogy korábbi szerelmét nem tudta lélekben elengedni? Eligazodik-e az autista élő Robi az egészségesek világában?Benjámin sem marad válaszok nélkül. Megtalálja a lányt, aki mellett igazán önmaga lehet, félénk srác helyett nyíltszívű társ. Boldog is lehetne - ám közbeszól az elmúlás árnya. Ő vajon kap-e erőt a furcsa idegentől a telefonban, aki lehet Isten, vagy gondolhatja másnak? Szeretné tagadni, szeretné hinni, de a bizonyosság talán nem is odafönn van, hanem egészen közel. Libri Könyvkiadó Kft Szórakoztató irodalom 294 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634330844 Szerző: Galgóczi Dóra Következő »
Raktáron van!
3 090 Ft
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az állásponton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét. Magnólia Ezotéria 208 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789634198192 Szerző: Dr. Eben Alexander Kiadás éve: 2020

Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az állásponton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét. Magnólia Ezotéria 208 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789634198192 Szerző: Dr. Eben Alexander Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
3 090 Ft
Annie még kislány, amikor baleset éri egy vidámparkban. Itt találkozik először Eddie-vel, a karbantartóval, aki mindent elkövet, hogy megmentse a lány életét. Találkozásuk mindössze egyetlen pillanat. Eddie meghal, Annie viszont...Mitch Albom Öten a mennyországban című bestsellerének várva várt folytatásában az immár felnőtt Annie-vel utazhatunk egy különös helyre, amely akár a mennyország is lehet. Útja során öt felejthetetlen találkozás várja, öt olyan személy, akik alakították az életét. Ahogy egyre több részletre derül fény a lány múltjából, az apró mozaikokból lassan kirajzolódik valódi története.Vajon mi történt a szörnyű gyermekkori baleset után? Mit keres Annie a nászéjszakáján egy hőlégballonban? És vajon a sors mindent elrendez, vagy épp ellenkezőleg, összekuszálja a szálakat?Mitch Albom megrázó, ugyanakkor felemelő regénye újra emlékezetünkbe vési, hogy nincsenek véletlenek. Animus Könyvek Regény 208 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789633246313 Szerző: Mitch Albom Kiadás éve: 2020

Annie még kislány, amikor baleset éri egy vidámparkban. Itt találkozik először Eddie-vel, a karbantartóval, aki mindent elkövet, hogy megmentse a lány életét. Találkozásuk mindössze egyetlen pillanat. Eddie meghal, Annie viszont...Mitch Albom Öten a mennyországban című bestsellerének várva várt folytatásában az immár felnőtt Annie-vel utazhatunk egy különös helyre, amely akár a mennyország is lehet. Útja során öt felejthetetlen találkozás várja, öt olyan személy, akik alakították az életét. Ahogy egyre több részletre derül fény a lány múltjából, az apró mozaikokból lassan kirajzolódik valódi története.Vajon mi történt a szörnyű gyermekkori baleset után? Mit keres Annie a nászéjszakáján egy hőlégballonban? És vajon a sors mindent elrendez, vagy épp ellenkezőleg, összekuszálja a szálakat?Mitch Albom megrázó, ugyanakkor felemelő regénye újra emlékezetünkbe vési, hogy nincsenek véletlenek. Animus Könyvek Regény 208 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789633246313 Szerző: Mitch Albom Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Első könyvét követően tömegesen érkeztek Lorna Byrne-hez reakciók az olvasóktól. Vallási nézetektől függetlenül egyöntetűen mind azt mondják, hogy Lorna visszaadja számukra a reményt, és segít nekik ráébredni a tényre, miszerint nem számít, mennyire egyedül érzik magukat, hiszen velük van az... Következő »
Raktáron van!
3 500 Ft
A férfi olyan, mint a muskátli. Akkor kel életre, amikor már épp kidobná az ember. 1957 karácsonya. A Sempere & Fiai könyvkereskedésben felbukkan egy baljós alak, és könyvet dedikál az épp távol levő segédnek. A segéd Fermín Romero de Torres, a könyv a Monte Cristo grófja. A nagyszájú, vagány Fermín a dedikáció láttán elsápad, és attól kezdve egyre furcsábban viselkedik. Barátja, Daniel Sempere nyomozni kezd a baljós alak után, és elképesztő történetet göngyölít fel. A szálak a polgárh... Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
"Mesés... az ember legszívesebben egy szuszra kiolvasná. Bájos, romantikus és nagyon mulatságos." - (Kate Harrison)  Két kezem közé fogtam az arcát, és viszonoztam a csókot. Ügy éreztem, ennél már nem is lehetne tökéletesebb az életem. Igazam volt... Lucy Brown repes a boldogságtól. Almai férfijával - a kedves, jóképű, szellemes Dannel - már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucv halálos balesetet szenved. Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad... szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek ...  És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események... Tizennégy éves kortól ajánljuk. Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az állásponton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. ... Következő »
Raktáron van!
3 280 Ft
1980 márciusában az egyetemista Peter Panagore elindult, hogy egy barátjával megmássza a világhírű Könnyező-falat a kanadai Albertában. Társa tapasztalt jégmászó volt, ő azonban kezdő. Már lefelé ereszkedtek a hegyről, amikor csapdába estek a szikla oldalában, és rájuk esteledett. Peter kimerült, s a teste vészesen kihűlt. Ott, a hegyen átélte a halált. Azokban a percekben, amelyeket a túlvilágon töltött, megtapasztalta a Poklot, a megbocsátást és a feltétlen szeretetet, s látta, hog... Következő »
Raktáron van!
3 150 Ft
Mona, az egyedülálló londoni tolmácsnő, elakadt élete újrakezdésében, mert úgy érzi, manapság a férfiakból kiveszett a hódító. Egy nap, alighogy megérkezik rejtélyes fordítási helyszínére, a doveri fehér sziklákhoz, titokzatos üzenetet kap inkognitóba burkolózó megbízójától, Domina Felicitastól. A szálak az angol arisztokrácia néhány ősi családjához vezetnek, ahol egy rendkívüli szerelmi nyomozásra kérik fel őket. Mona úgy dönt, az idős hölggyel együtt beleveti magát a különleges ügybe. Így... Következő »
Raktáron van!
3 690 Ft
A nyolcvanas éveiben járó Eddie szinte egész életében karbantartóként dolgozott a Ruby rakpart vidámparkban. Egy nap kábelhiba miatt vészhelyzet alakul ki, és egy hirtelen villanás következtében Eddie már egy másik dimenzióban találja magát. Megkezdődik különös utazása a mennyországban, ahol öt emberrel találkozik, és szép lassan kibontakozik előttünk egykori élete: háborús múltja, nehéz gyermekkora, bonyolult kapcsolata apjával, és az, hogyan találkozott az igaz szerelemmel. Valamint fény derül a véletlenek játékára, amely bűnössé tette őt.Mitch Albom regénye nem csupán egy ember szívszorító története, hanem tanulságos mese, amely arra is figyelmeztet, hogy életünket sok olyan apró mozzanat befolyásolja, amelyekről nem veszünk tudomást. A mozaikok azonban csak a végső elszámoltatás idején állnak össze. A szerző legfontosabb üzenete pedig: nélkülünk a világ nem lenne ugyanaz.A könyvből 2004-ben film is készült Ellen Burstyn és Jon Voight főszereplésével. Animus Könyvek Regény 224 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789633246290 Szerző: Mitch Albom Kiadás éve: 2019

A nyolcvanas éveiben járó Eddie szinte egész életében karbantartóként dolgozott a Ruby rakpart vidámparkban. Egy nap kábelhiba miatt vészhelyzet alakul ki, és egy hirtelen villanás következtében Eddie már egy másik dimenzióban találja magát. Megkezdődik különös utazása a mennyországban, ahol öt emberrel találkozik, és szép lassan kibontakozik előttünk egykori élete: háborús múltja, nehéz gyermekkora, bonyolult kapcsolata apjával, és az, hogyan találkozott az igaz szerelemmel. Valamint fény derül a véletlenek játékára, amely bűnössé tette őt.Mitch Albom regénye nem csupán egy ember szívszorító története, hanem tanulságos mese, amely arra is figyelmeztet, hogy életünket sok olyan apró mozzanat befolyásolja, amelyekről nem veszünk tudomást. A mozaikok azonban csak a végső elszámoltatás idején állnak össze. A szerző legfontosabb üzenete pedig: nélkülünk a világ nem lenne ugyanaz.A könyvből 2004-ben film is készült Ellen Burstyn és Jon Voight főszereplésével. Animus Könyvek Regény 224 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9789633246290 Szerző: Mitch Albom Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
"Német nyelvterületen Liselotte Baertz az egyik legtapasztaltabb terapeuta és bölcsességoktató. Immár harminc éve vezeti az embereket a szellemi útjukon, és amikor eljön az idő, elvezeti őket világunk küszöbére, a fény birodalmába is..."

"Német nyelvterületen Liselotte Baertz az egyik legtapasztaltabb terapeuta és bölcsességoktató. Immár harminc éve vezeti az embereket a szellemi útjukon, és amikor eljön az idő, elvezeti őket világunk küszöbére, a fény birodalmába is..." Következő »
Raktáron van!
1 790 Ft
Annie még kislány, amikor baleset éri egy vidámparkban. Itt találkozik először Eddie-vel, a karbantartóval, aki mindent elkövet, hogy megmentse a lány életét. Találkozásuk mindössze egyetlen pillanat. Eddie meghal, Annie viszont... Következő »
Raktáron van!
2 980 Ft
Kaphatunk-e garancialevelet életünk útelágazásainál, ami biztosítja, hogy helyes irányba indultunk? Egyedül rajtunk múlik, merre kanyarog a sorsunk, vagy olykor úgy érezzük, nem mindent mi irányítunk? Gyanútlanul üldögél Benjámin, a pláza alkalmazottja a háztartásigép-részlegen. Megszokott rutinnal fogadja a reklamáló vásárlók hívásait, bélyegzi a jótállásokat. Következő »
Raktáron van!
3 299 Ft
A nyolcvanas éveiben járó Eddie szinte egész életében karbantartóként dolgozott a Ruby rakpart vidámparkban. Egy nap kábelhiba miatt vészhelyzet alakul ki, és egy hirtelen villanás következtében Eddie már egy másik dimenzióban találja magát. Megkezdődik különös utazása a mennyországban, ahol öt emberrel találkozik, és szép lassan kibontakozik előttünk egykori élete: háborús múltja, nehéz gyermekkora, bonyolult kapcsolata apjával, és az, hogyan találkozott az igaz szerelemmel. Valamint fény ... Következő »
Raktáron van!
2 980 Ft
A regény egy átalakulóban lévő kis országban, Ungriában játszódik.
A történet író főszereplője bekerül egy fura villaparkba, ahol senki sem az, aminek látszik. A boldogságot, a sikert, a hatalmat kergetik, kerülgetik a szereplők. A túlélés a tét. Bármi áron. Következő »
Raktáron van!
2 999 Ft
Susie Salmont tizennégy évesen, iskolából hazafelé menet gyilkolták meg. Bár szülei már régen elsiratták, Susie nem képes elszakadni befejezetlen életétől: a köztes lét állapotában, Föld és menny között lebegve igyekszik enyhíteni szerettei gyászán. Különös eszközeivel kitartóan küzd a miénkkel határos másvilágon, hogy apja leleplezhesse a kegyetlen gyilkost, ő maga pedig meglelhesse az örök nyugalmat.

Az Oscar-díjas* Peter Jackson rendező lenyűgöző képvilágú, feszültséggel teli filmje egy kislány életéről, haláláról és mindarról, ami az után következett. Fibit Media Kft. Fantasy 130 oldal ISBN: 5996255730968 Szerző: Peter Jackson Kiadás éve: 2016

Susie Salmont tizennégy évesen, iskolából hazafelé menet gyilkolták meg. Bár szülei már régen elsiratták, Susie nem képes elszakadni befejezetlen életétől: a köztes lét állapotában, Föld és menny között lebegve igyekszik enyhíteni szerettei gyászán. Különös eszközeivel kitartóan küzd a miénkkel határos másvilágon, hogy apja leleplezhesse a kegyetlen gyilkost, ő maga pedig meglelhesse az örök nyugalmat.

Az Oscar-díjas* Peter Jackson rendező lenyűgöző képvilágú, feszültséggel teli filmje egy kislány életéről, haláláról és mindarról, ami az után következett. Fibit Media Kft. Fantasy 130 oldal ISBN: 5996255730968 Szerző: Peter Jackson Kiadás éve: 2016 Következő »
Raktáron van!
1 590 Ft
Susie Salmont tizennégy évesen, iskolából hazafelé menet gyilkolták meg. Bár szülei már régen elsiratták, Susie nem képes elszakadni befejezetlen életétől: a köztes lét állapotában, Föld és menny között lebegve igyekszik enyhíteni szerettei gyászán. Különös eszközeivel kitartóan küzd a miénkkel határos másvilágon, hogy apja leleplezhesse a kegyetlen gyilkost, ő maga pedig meglelhesse az örök nyugalmat.Az Oscar-díjas* Peter Jackson rendező lenyűgöző képvilágú, feszültséggel teli filmje egy kislány életéről, haláláról és mindarról, ami az után következett.Fibit Media Kft.Fantasy130 oldalISBN: 5996255730968Szerző: Peter JacksonKiadás éve: 2016
Játékidő: 130 perc
Csomagolás: 0
Következő »
Raktáron van!
1 490 Ft
Colton Burpo a mennyországba tett utazásáról fontos üzenettel tért vissza: Jézus igazából nagyon-nagyon szereti a gyerekeket. Hogy minél több családot megszólítson örök érvényű üzenetével, a Magyarországon is bestsellerré vált történetet most maga Colton meséli el: egy gyerek a gyerekeknek. A kicsik ugyanazt a vigaszt és bizonyosságot kapják, amit megannyi felnőtt átélhetett az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikerének köszönhetően. A Colton iránymutatásai alapján illusztrált gyönyörű képeskönyvben a kisfiú saját maga meséli el a gyerekek számára fontos élményeit. A könyvben egy a szülőkhöz szóló levél is található, amely segítséget nyújt ahhoz, hogy hogyan beszéljenek a kicsiknek a mennyországról. A kérdések és a válaszok mellett bibliai hivatkozások egészítik ki ezt a csodaszép kiadványt. Következő »
Raktáron van!
2 500 Ft
Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?” Következő »
Raktáron van!
3 200 Ft
Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?”Pontosan így éreztem én is magam. Sokat szenvedtem gyermekként, majd pokolnak éreztem az életet, amikor eluralkodott rajtam a rák, és évekig állandó fájdalomban és félelemben éltem. A körülményeim áldozata voltam, legalábbis azt hittem – amíg meg nem haltam. A halál közeli élményem során megtapasztalt igazságok azonban segítettek abban, hogy a mennyországot ne egy fizikai helyként, hanem lelkiállapotként éljem meg. Megértettem, milyen hatalmasak vagyunk, elég erősek ahhoz, hogy mind a belső, mind a külső valóságunkat alakítsuk. Ennek megvalósításához számos, vitathatatlan igazságnak hitt kulturális mítoszt kell lerombolnunk. Az olyan hiedelmek, mint „azt kapjuk, amit megérdemlünk”, „önmagunk szeretete önzés” és „mindez puszta véletlen”, születésünktől fogva belénk ivódnak, és generációk tévelygéséhez vezetnek. Ez a könyv segít ezen változtatni. Anita Moorjani a Meghaltam, hogy önmagamra találjak (Bioenergetic Kiadó, 2012) című bestseller szerzője, nemzetközi előadó, első könyvét 45 nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példányban kelt el. „Sokan annyira rettegnek a haláltól, hogy félnek teljes életet élni. Anita Moorjani csodálatos módon eloszlatja mind az élettel, mind a halállal kapcsolatos tévhiteket elsősorban azzal, hogy feloldja belénk nevelt hiedelmeink babonáját, majd praktikus segítséggel szolgál ahhoz, hogyan szülessünk újjá ugyanabban az életben. Ez a könyv felszabadítja a lelket, és megtanítja, nem kell meghalni ahhoz, hogy a mennybe jussunk.” Dr. Joe Dispenza Bioenergetic Kiadó Kft. Ezotéria 176 oldal Kötés: puhatáblás, ragasztókötött ISBN: 9789632915548 Szerző: Anita Moorjani Kiadás éve: 2021

Mi lenne, ha hirtelen ráébrednénk, hogy ez már a mennyország – ez a fizikai élet, amit most élünk? Tudom, őrültségnek hangzik, és szinte érzem, ahogy sokan azt gondolják, „ha ez a mennyország, akkor én miért érzem mégis pokolnak?”Pontosan így éreztem én is magam. Sokat szenvedtem gyermekként, majd pokolnak éreztem az életet, amikor eluralkodott rajtam a rák, és évekig állandó fájdalomban és félelemben éltem. A körülményeim áldozata voltam, legalábbis azt hittem – amíg meg nem haltam. A halál közeli élményem során megtapasztalt igazságok azonban segítettek abban, hogy a mennyországot ne egy fizikai helyként, hanem lelkiállapotként éljem meg. Megértettem, milyen hatalmasak vagyunk, elég erősek ahhoz, hogy mind a belső, mind a külső valóságunkat alakítsuk. Ennek megvalósításához számos, vitathatatlan igazságnak hitt kulturális mítoszt kell lerombolnunk. Az olyan hiedelmek, mint „azt kapjuk, amit megérdemlünk”, „önmagunk szeretete önzés” és „mindez puszta véletlen”, születésünktől fogva belénk ivódnak, és generációk tévelygéséhez vezetnek. Ez a könyv segít ezen változtatni. Anita Moorjani a Meghaltam, hogy önmagamra találjak (Bioenergetic Kiadó, 2012) című bestseller szerzője, nemzetközi előadó, első könyvét 45 nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példányban kelt el. „Sokan annyira rettegnek a haláltól, hogy félnek teljes életet élni. Anita Moorjani csodálatos módon eloszlatja mind az élettel, mind a halállal kapcsolatos tévhiteket elsősorban azzal, hogy feloldja belénk nevelt hiedelmeink babonáját, majd praktikus segítséggel szolgál ahhoz, hogyan szülessünk újjá ugyanabban az életben. Ez a könyv felszabadítja a lelket, és megtanítja, nem kell meghalni ahhoz, hogy a mennybe jussunk.” Dr. Joe Dispenza Bioenergetic Kiadó Kft. Ezotéria 176 oldal Kötés: puhatáblás, ragasztókötött ISBN: 9789632915548 Szerző: Anita Moorjani Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Öten a mennyországban

A nyolcvanas éveiben járó Eddie szinte egész életében karbantartóként dolgozott a Ruby rakpart vidámparkban. Egy nap kábelhiba miatt vészhelyzet alakul ki, és egy hirtelen villanás következtében Eddie már egy másik dimenzióban találja magát. Megkezdődik különös utazása a mennyországban, ahol öt emberrel találkozik, és szép lassan kibontakozik előttünk egykori élete: háborús múltja, nehéz gyermekkora, bonyolult kapcsolata apjával, és az, hogyan találkozott az igaz szerelemmel. Valamint fény derül a véletlenek játékára, amely bűnössé tette őt. Mitch Albom regénye nem csupán egy ember szívszorító története, hanem tanulságos mese, amely arra is figyelmeztet, hogy életünket sok olyan apró mozzanat befolyásolja, amelyekről nem veszünk tudomást. A mozaikok azonban csak a végső elszámoltatás idején állnak össze. A szerző legfontosabb üzenete pedig: nélkülünk a világ nem lenne ugyanaz. A könyvből 2004-ben film is készült Ellen Burstyn és Jon Voight főszereplésével. Következő »
4 napos szállítással
3 100 Ft
Digitális művészet megismételhetetlen egyedi Séta pchihedelikus mennyországban v1 mintával. Póló elérhető többféle színben és méretben.

- A minta elhelyezkedése eltérhet a képeken látottaktól. Törekszünk a pontos megjelenítéshez de mivel minden pólót egyénileg kézzel készítünk így előfordulhat, hogy a minta nem mindig 100%-osan ott lesz pozícióban mint a képeken látható. Minden póló egyedi és megismételhetetlen ahogyan Te is.
- 100% fésült pamut, a fésült pamut puhább, mint a hagyományos pamut, mert nincsenek benne szennyeződések vagy kiálló szálak, és erősebb, mint a hagyományos pamut, mivel a kombinálási eljárás eltávolítja a rövid szálakat, amelyek hajlamosak a kopásra és elszakadásra
- Körkötött fazon
- Bordás, elasztikus nyakpasszé
- Szalagerősített nyakvonal
- Magnolion címke nyaknál és bal oldalt lent varrás mellett

- Kézi mosás 30 °C-on, mosd mindig kifordítva és kézzel, hogy megőrizd a nyomat és címke minőségét
- Gépi szárítás TILOS
- Vasalás, alacsony hőfokon (kizárólag a pólót nyomat és címke nélkül) a nyomatot és a címkéket vasalni TILOS!
- Nem vegytisztítható
- Nem fehéríthető

Színek:
- Fehér
- Melanzs szürke
- Égkék
- Krém

Méretek:
S: Testhossz: 70 cm, Mellbőség: 50 cm
M: Testhossz: 72 cm, Mellbőség: 53 cm
L: Testhossz: 74 cm, Mellbőség: 56 cm
XL: Testhossz: 76 cm, Mellbőség: 59 cm Következő »
Raktáron van!
7 990 Ft