a mars terraformálása társasjáték

- 8 181 db
5 napos szállítással
21 599 Ft
Új termék a Pepitán
A Mars Terraformálása igazi, izgalmas stratégiai társasjáték, ahol nagyon fontos küldetést kaptok. A feladatotok a Mars élhetővé tétele. A játék történetének lényege, hogy a Földön híres és befolyásos cégek, a Marson is szeretnék bővíteni piacukat. Emiatt küldenek fel bátor, és rátermett cégvezetőket, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy olyan körülményeket teremtsenek a Marson, amelyek által, az teljesen lakhatóvá válik az emberek számára. Minden játékosnak ugyanaz a célja, győzni mégis az fog, aki a legtöbbet teszi, hogy elérjék céljukat.
A Mars Terraformálása stratégiai társasjátékban a küldetésünk nem kevesebb, mint élhetővé tenni a vörös bolygót, és közben sikeresen működtetni a vállalatunkat. Ezzel a társasjátékkal egy különleges környezetben próbálhatjuk ki magunkat vállalatvezetőként és tesztelhetjük stratégiai érzékünket is. A Mars Terraformálása, avagy eredeti nevén Terraforming Mars nem véletlenül kapta meg BoardGameGeeken a stratégiai társasjátékok ranglistáján a 6., az összesített toplistán pedig a 9. helyet. A Mars Terraformálása társasjáték tartozékai: 1 db magyar nyelvű szabályfüzet 1 db Mars játéktábla 5 db játékos tábla 17 db vállalat kártya 208 db projekt kártya 8 db referencia kártya 200 db kocka (5 színben) 200 db erőforrás jelző (arany, ezüst, és réz színekben) 3 db játéktábla jelző 9 db óceán lapka 60 db város lapka 11 db különleges lapka 1 db kezdő játékos jelölő Játékosok száma: 2-6 játékos
Játékidő: kb. 120 perc
12 éves kortól ajánljuk Következő »
Raktáron van!
14 390 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Képes lennél egyedül irányítani egy bolygóközi vállalatot? Szerinted élhetővé tudnád tenni a Vörös bolygó felszínét? Ha nem ijedsz meg a kihívásoktól, akkor munkáddal képes leszel hozzájárulni, hogy a Mars lakható legyen – természetesen nemcsak a profit, hanem az emberiség érdekében! Taktikázz, építs ki egy biztos stratégiát és tedd élhetővé a Mars felületét. Próbáld ki magad a Mars Terraformálása társasjátékot. Képes lennél egyedül irányítani egy bolygóközi vállalatot? Szerinted élhetővé tudnád tenni a Vörös bolygó felszínét? Ha nem ijedsz meg a kihívásoktól, akkor munkáddal képes leszel hozzájárulni, hogy a Mars lakható legyen – természetesen nemcsak a profit, hanem az emberiség érdekében! 2400-ban, a távoli jövőben járunk. A világunkat óriásvállalatok irányítják, akik új feladatra vállalkoztak: a cél meghódítani a Marsot! Egy ilyen nagyvállalat élén a feladatod különféle projekteket végrehajtása: városokat kell építened, növényeket és állatokat kell meghonosítanod, vagy a Jupiter holdjait kell kibányásznod. A világkormány írja ki a feladatokat a Mars hőmérsékletének emelésére, az oxigénszint emelésére és az óceánok mennyiségére is. Minden végrehajtott feladat közelebb visz a célhoz: Meghódítani és élhetővé tenni a Vörös bolygót! Rajta hát! Jellemzői: - Játékosszám: 1 - 5 fő - 12 éves kortól ajánlott - Játékidő: 120 perc - Magyar nyelvű A doboz tartalma: - 1 szabályfüzet - 1 játéktábla - 5 játékostábla - 17 cégbirodalom kártya - 208 projektkártya - 8 súgó kártya - 200 játékosjelölő (átlátszó műanyag kockák, 5 színben) - 200 erőforráskocka (műanyag kockák, arany, ezüst és réz színben) - 3 játéktábla jelölő (nagy méretű műanyag kockák, fehér színben) - 9 óceánlapka - 60 növényzet-/városlapka - 11 különleges lapka - 1 kezdőjátékos-jelölő Következő »
Ingyenes kiszállítás!
Raktáron van!
17 995 Ft
A Mars terraformálás a 2016-os megjelenését követően csakhamar felküzdötte magát a legnépszerűbb társasjátékok közé. Az Árész-Expedíció, ami hangulatban ugyanazt hozza el a játékosoknak, mint a 2016-os klasszikus, viszont a játékélménye rengeteget javult elődjéhez képest. A Mars terraformálásnak kissé komótos játékmenete helyett az Árész-Expedícióban egy pörgős, dinamikus játékmenettel találkozunk. A játékosok az 5 fázis közül Fejlesztés, Építés, Akció, Termelés és Kutatás kiválasztják titokban az egyiket, hogy ők melyiket szeretnék végrehajtani, annak bónuszával együtt, és amikor mindenki döntött, felfedik a választásaikat. Ezután mindenki mindegyik kiválasztott fázist végrehajtja, azok sorrendjeit betartva, viszont a fázisokhoz tartozó extra bónuszokat csak azok kapják meg, akik az adott fázist választották. Így előfordulhat, hogy csak 1, vagy 2 fázis jön létre a fordulóban az 5-ből, de teljes létszámmal akár 4 különböző is létrejöhet. Ezt leszámítva gyakorlatilag a játékmenet ugyanaz maradt.; ; A játékosok kártyákat játszanak ki maguk elé, amiknek megkapják a bónuszaikat, kék kártyákat válogatnak össze úgy, hogy azok minél jobban működjenek egymással, és eközben igyekeznek minél több pontot bezsebelni, hogy megelőzzék a riválisaikat és megnyerjék a vállalatok versenyét. Ami érezhetően nagy különbség lesz az alap Mars terraformálásához képest, az a játékidő, az Árész-Expedíciót ugyanis 45-60 percre optimalizálták, az előd 2-3-több órás játékidejéhez képest. Ha szeretnéd átélni a Mars terraformálásának élményét, de eddig elriasztott a maratoni játékmenet, vagy szeretnéd ugyanazt a játékélményt egy kompaktabb formában kipróbálni, esetleg te vagy a naprendszer legnagyobb Mars terraformálása rajongója, és egyetlen darab sem hiányozhat számodra a sorozatból, az Árész-Expedíció tökéletes választás lesz számodra.; ; ; ; Tartalma:; ; - 1 játéktábla; ; - 4 játékos tábla; ; - 5 fáziskövető; ; - 9 db óceán hatlapú lapka; ; - 24 db erdő hatlapú lapka; ; - 242 kártya ; ; - 2 átlátszó kocka a hőmérséklet és az oxigén követéséhez; ; - 52 játékos kocka; ; - 148 nyersanyagkocka; ; - Gyors játékkezdése útmutató; ; - 11 Projektkártya; ; ; ; Játékosok száma 1-4 fő; ; Játékidő kb 45-60 perc Következő »
Raktáron van!
12 980 Ft
Új termék a Pepitán
Fontos! Csak a termék csomagolása sérült! Képes lennél egyedül irányítani egy bolygóközi vállalatot? Szerinted élhetővé tudnád tenni a Vörös bolygó felszínét? Ha nem ijedsz meg a kihívásoktól, akkor munkáddal képes leszel hozzájárulni, hogy a Mars lakható legyen – természetesen nemcsak a profit, hanem az emberiség érdekében! Taktikázz, építs ki egy biztos stratégiát és tedd élhetővé a Mars felületét. Próbáld ki magad a Mars Terraformálása társasjátékot. Képes lennél egyedül irányítani egy bolygóközi vállalatot? Szerinted élhetővé tudnád tenni a Vörös bolygó felszínét? Ha nem ijedsz meg a kihívásoktól, akkor munkáddal képes leszel hozzájárulni, hogy a Mars lakható legyen – természetesen nemcsak a profit, hanem az emberiség érdekében! 2400-ban, a távoli jövőben járunk. A világunkat óriásvállalatok irányítják, akik új feladatra vállalkoztak: a cél meghódítani a Marsot! Egy ilyen nagyvállalat élén a feladatod különféle projekteket végrehajtása: városokat kell építened, növényeket és állatokat kell meghonosítanod, vagy a Jupiter holdjait kell kibányásznod. A világkormány írja ki a feladatokat a Mars hőmérsékletének emelésére, az oxigénszint emelésére és az óceánok mennyiségére is. Minden végrehajtott feladat közelebb visz a célhoz: Meghódítani és élhetővé tenni a Vörös bolygót! Rajta hát! Jellemzői: - Játékosszám: 1 - 5 fő - 12 éves kortól ajánlott - Játékidő: 120 perc - Magyar nyelvű A doboz tartalma: - 1 szabályfüzet - 1 játéktábla - 5 játékostábla - 17 cégbirodalom kártya - 208 projektkártya - 8 súgó kártya - 200 játékosjelölő (átlátszó műanyag kockák, 5 színben) - 200 erőforráskocka (műanyag kockák, arany, ezüst és réz színben) - 3 játéktábla jelölő (nagy méretű műanyag kockák, fehér színben) - 9 óceánlapka - 60 növényzet-/városlapka - 11 különleges lapka - 1 kezdőjátékos-jelölő Következő »
Raktáron van!
11 000 Ft
A marsi civilizáció a káosz korszakát éli. Különböző ideológiák csapnak össze a hatalomért folytatott harcban, miközben pusztító homokviharok és más természeti katasztrófák sújtják a marsi közösségek fejlődését. Juttasd be saját embereid a Terraformálási Bizottságba, hogy érvényre juttasd terveid! Készítsd fel cégbirodalmad a közelgő eseményekre és találd meg a saját számításod ezekben a gondterhes, mégis lehetősséggel teli időkben! Ez a Mars Terraformálása kiegészítő minden játékost érintő, globális eseményeket hoz játékba - ezek három generációra előre láthatók. Emellett megbízottakat kell küldeni a Terraformálási Bizottságba, hogy befolyást szerezzenek a játékosok, és eldöntsék, mely párt lesz hatalmon a következő generációban. 6 különböző párt van, mindegyik másmilyen, egyszeri bónusszal és politikával bír (különleges hatás vagy akció), melyek akkor lépnek életbe, amikor hatalomra kerülnek. Jellemzői: - Játékosok száma: 1 - 5 fő - Játékidő: 90 - 120 perc - 12 éves kortól ajánlott A doboz tartalma: - 35 db küldött (színenként 7 darab) - 14 db semleges küldött - 16 db projektkártya - 5 db cégbirodalom kártya - 2 db segédletkártya - 31 db globális esemény kártya - 1 db Dominanciajelölő - 6 db politikalapka - Mérföldlapka - Terraformálási Bizottság tábla - Globális esemény tábla - Játékszabály Következő »
Raktáron van!
9 495 Ft
A Mars terraformálása: Kockajáték

Készen állsz újra meghódítani a vörös bolygót? Utazz áhított csillagközi otthonunkba, ám ezúttal egy csavarral: a díjnyertes A Mars terraformálása minden izgalmát és kihívását kockajáték formájában gondolták újra. Vedd kézbe, szó szerint, a Mars sorsát, alapozd meg az élet feltételeit, és legyen a Tiéd a leghatalmasabb gigavállalat a bolygó felszínén. Játékosszám: 1-4 fő | játékidő: 45 perc | korosztály: 10+ Következő »
4 napos szállítással
14 499 Ft
5 napos szállítással
15 119 Ft
5 napos szállítással
12 149 Ft
5 napos szállítással
7 279 Ft

A Mars Terraformálása - Kezdetek társasjáték kiegészítő
Egy vállalkozást nem egyszerű elindítani, és ez alól A Mars terraformálása sem kivétel. A kezdetek megkönnyítésének célját szolgálja a társasjáték Kezdetek nevű kiegészítője.

A Kezdetek a Mars Terraformálásának harmadik kiegészítője. A lapok között vannak olyanok, amik a gyorsabb terraformálást segítik elő, míg mások a saját vállalatunkat lendíti előre.

Amit a A Mars Terraformálása - Kezdetek társasjáték kiegészítőről még tudni érdemes:
A társasjáték dobozában találsz:

7 projektkártyát
5 vállalat kártyát
35 a játék kezdetén használható kártyát

A játék a Mars Terraformálása kiegészítője, önmagában nem játszható!

Játékosszám: 1 - 5 fő
Játékidő: 90 - 120 perc
A doboz mérete: 16 x 12 x 3,5 cm
Társasjáték nyelve: Magyar
A Mars Terraformálása - Kezdetek kiegészítő társasjátékot 12 éves kortól ajánljuk

Kiválóstratégiai társasjátékokszéles választékával várunk!
Következő »
Raktáron van!
6 495 Ft
Hódítsátok meg a Naprendszer peremvidékeit!

Hódítsátok meg a Naprendszer peremvidékeit! A Mars terraformálása - Távoli gyarmatok kiegészítőben a cégbirodalmak a Plútó nitrogénbányáit, a Szaturnusz gyűrűit próbálják kihasználni, hogy sikerre vigyék saját vállalkozásukat! A terraformálás hihetetlenül sok erőforrásba kerül, a Föld szűköd készleteit már máshonnal kell kitermelni, és eljuttatni a Mars felszínére. Utazz több millió kilométert, fejleszd a gyarmatokat, kereskedj és érd el, hogy a te céged körül forogjon az egész világ! A Mars terraformálása Távoli gyarmatok kiegészítő nem önálló játék, csak a Mars Terraformálása alapjátékkal használható együtt. Tartalom: 49 projektkártya, 5 cégbirodalom, 11 gyarmatlapka, segédlapka, kereskedelmi lapka, 8 gyarmatsáv-jelölő, 8 kereskedelmi flotta, játékszabály.
Következő »
5 napos szállítással
10 799 Ft
Tegnap még azon törtük a fejünket, hogy építsünk olyan vasúthálózatot, ami összeköti egy kontinens keleti régióját a nyugati partokkal. Megoldhatatlan feladatnak tűnt akkoriban, de elődeink mégsem adták fel. Valaha Kalifornia volt a cél, most a Plútó-felszíni nitrogénbányák erőforrásait kellene a lehető legminimálisabb extra költséggel hasznosítani. A játékosok ezúttal a kozmosz távolabb eső részeibe merészkedhetnek fellelhető erőforrások után kutatva. A Távoli gyarmatok kiegészítő tehát nemcsak elérhető új világrészekkel, de új elérhető erőforrásokkal is gazdagítja az alapjátékot. Ezen felül új vállalatok, új projektek és még annál is több lehetőség vár ebben a csomagban. Csapj le Te elsőként a naprendszer távoli zugaiban fellelhető erőforrásokra és folytasd felmenőid megkezdett munkáját! A Távoli gyarmatok kiegészítő nem önálló játék, csak A Mars Terraformálása alapjátékkal együtt játszható, és bármelyik másik kiegészítővel vegyíthető! Jellemzői: - Játékosok száma: 1 - 5 fő - Játékidő: 60 perc - 12 éves kortól ajánlott A doboz tartalma: - 49 db projektkártya - 5 db cégbirodalom - 11 db gyarmatlapka - 1 db segédlapka - 1 db kereskedelmi lapka - 8 db gyarmatsáv-jelölő - 8 db kereskedelmi flotta - Játékszabály Következő »
Raktáron van!
8 995 Ft
A Mars terraformálása társasjáték első kiegészítője a Hellas & Elysium, mely egy kétoldalas játéktáblát tartalmaz, amin a Mars eddig ismeretlen területei láthatóak. Az új mérföldkövek és a díjak változatos lehetőségeket nyújtanak, és még tovább növelik az újrajátszhatóságot.; Fedezd fel a Mars másik oldalát!; Hellas: A Mars déli sarkának zord vidékével és a 7 hexából álló, óriási Hellas kráterrel ismertet meg minket. Ezen a térképen új építési bónusz jelenik meg hő formájában.; Elysium: A Mars egyenlítőjének másik oldalát ábrázolja, északon hatalmas medencékkel az óceánok számára. Itt magasodik Naprendszerünk legmagasabb csúcsa, az Olympus Mons 21.283 méteres magassággal. Ha a hegy területét elfoglalod, három kártyát húzhatsz.; Mindkét térkép a területre specifikus mérföldköveket és díjakat tartalmaz.; A játék önmagában nem játszható, csak A Mars terraformálása alapjátékkal együtt! Következő »
6 napos szállítással
6 200 Ft
Hódítsd meg a felhőket, és szelídítsd meg a perzselő felszínt! A Vénusz a naprendszerünk talán leghalálosabb bolygója... de még így is ígéretes lehetőségeket rejt! A maró felhők között, távol a felszín égető forróságától az emberek megkezdték a gyarmatosítást és a terraformálást. A cégbirodalmad lebegő városok építésével, az üvegházhatás csökkentésével, a pokoli napsugarak leárnyékolásával, a bolygó életrekeltésével most komoly hírnevet szerezhet! Csak a legkiválóbbak képesek két ilyen horderejű feladatot egyszerre levezényelni. Te köztük vagy? Bizonyíts! A Következő állomás: Vénusz által megkezdheted a Vénusz terraformálását, és új városokat építhetsz a belső naprendszerben. Ez a kiegészítő új projektkártyákat, új cégbirodalmakat és Vénusz mérföldkövet, díjat tartalmaz. A játék csak A Mars terraformálása alapjátékkal együtt játszható! A doboz tartalma: 49 projektkártya 5 cégbirodalom kártya 1 mérföldkő lapka 1 díj lapka 1 Vénusz tábla 1 jelölő szabályfüzet
Következő »
5 napos szállítással
9 449 Ft
Új termék a Pepitán
Hódíts meg a távoli gyarmatokat is!
Ha már meghódítottad a Mars és a Vénusz eldugott területeit is, akkor vesd ki a hálódat a kisboly-gókra és a holdakra. A Távoli gyarmatok kiegészítő a Mars Terraformálása társasjáték kiegészítője, így önállóan nem játszható. A Távoli gyarmatok kiegészítő tehát nemcsak elérhető új világrészekkel, de új elérhető erőforrásokkal is gazdagítja az alapjátékot. Ezen felül új vállalatok, új projektek és még annál is több lehetőség vár ebben a csomagban.
A Mars terraformálása egy hosszas, folyamatos munkát igénylő projektnek ígérkezik az emberiség számára. Ahhoz, hogy az élethez szükséges ivóvíz, oxigén, és megfelelő hőmérséklet permanensen biztosítva legyen, körültekintő tervezésre és a közbülső projektek következetes megvalósítására van szükség. Egyelőre minden a tervek szerint halad, de az erőforrások szűkösek, melyek utánpótlásáról hosszútávon gondoskodni kell. A naprendszer távolabbi szegleteinek nyersanyag-készleteit felkutatva talán megoldást találunk e problémára.
Isaac Uken, 2415. január 16.
A Mars Terraformálása - Távoli gyarmatok kiegészítő társasjátékot 12 éven felülieknek ajánljuk.
Önmagában nem játszható, szükség van az alap játékra is: A Mars Terraformálása! Következő »
Raktáron van!
7 090 Ft
Az bátran kijelenthetjük, hogy a Vénusz a naprendszerünk talán leghalálosabb bolygójának számít. Azonban túl sok ígéretes lehetőségeket rejt ahhoz, hogy az emberiség ne tegyen egy próbát arra, hogy megvesse a lábát a felszínén! A maró felhők között, távol a felszín égető forróságától az emberek megkezdték a gyarmatosítást és a terraformálást. A cégbirodalmad lebegő városok építésével, az üvegházhatás csökkentésével, a pokoli napsugarak leárnyékolásával, a bolygó életrekeltésével most komoly hírnevet szerezhet! Csak a legkiválóbbak képesek két ilyen horderejű feladatot egyszerre levezényelni. A játék során lehetőség nyílik arra, hogy bizonyítsd a rátermettségedet egy ilyen nagy horderejű feladattal kapcsolatban.; ; ; ; Ez a magyar nyelvű kiegészítő csak A Mars Terraformálása játékkal együtt használható!; ; Új projektkártyákat, új cégbirodalmakat és Vénusz mérföldkövet, díjat tartalmaz.; ; ; ; Tartalma:; ; - 49 projektkártya; ; - 5 cégbirodalom kártya; ; - 1 mérföldkő lapka; ; - 1 díj lapka; ; - 1 Vénusz tábla; ; - 1 jelölő; ; - szabályfüzet; ; ; ; Játékosok száma 1-5 fő; ; Játékidő 90-120 perc Következő »
Raktáron van!
7 495 Ft
Az Árész-Expedíció - Alapítványok kiegészítő szett lehetővé teszi a játékosok számára, hogy tovább fejlesszék a játékot, és izgalmasabbá tegyék a Mars terraformálási folyamatát az alapjátékkal. Ez a kiegészítő szett új alapítványokat és kihívásokat tartalmaz, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy még jobban kibontakoztassák a stratégiai készségeiket, hiszen új épületeket és alapítványokat építhetnek a Mars felszínén, hogy tovább fokozzák a terraformálási folyamatot. Az új alapítványok közé tartoznak például a Karszt alapítvány, a Felszín alapítvány és az Atmoszféra alapítvány, amelyek mindegyike új lehetőségeket nyújt a játékosok számára. A szettben szerepelnek olyan új kártyák is, amelyek még nagyobb kihívást jelentenek a játékosok számára. Ezek a kártyák tartalmazzák a Szélvihar, a Fagy és az Aszály kártyákat, amelyek nehézsége révén új kihívásokat jelentenek a játékosok számára. A kiegészítő szett nem csak a játékmenetet teszi izgalmasabbá, hanem magas minőségű anyagokat tartalmaz, amelyek garantálják a hosszú élettartamot. A játékosok tovább fejleszthetik a játékukat és új kihívásokkal találkozhatnak, miközben élvezik a társasjáték izgalmas élményét. Nagyszerű ajándék lehet azoknak a stratégiai játékok szerelmeseinek, akik élvezik a Mars terraformálási folyamatát. Ha szeretnél kihívást jelentő és izgalmas játékot játszani barátaiddal vagy családoddal, rendeld meg most az Ares Expedition Foundations kiegészítő szettet, és élvezd a társasjáték élményét!; ; ; ; Jellemzők:; ; - 1-4 játékos számára; ; - 60 perc játékidő; ; - kártyákkal; ; - kiegészítő játék Következő »
5 napos szállítással
10 050 Ft
Az emberi törekvések új határa!

Az első telepesek 2037-ben érkeztek a Marsra. Az alaptábor létrehozása utáni évtizedekben különféle magáncégek önfenntartó telepek kialakításán dolgoztak.

Az egyik ilyen vállalat vezető űrhajósaként részese lehetsz a legnagyobb, legfejlettebb Mars-kolónia kialakításának. Kezdetben teljesen a Föld támogatásától függsz, és sokat kell ingáznod az űrállomás és a bolygó felszíne között. Ahogy a kolónia növekszik, a földi nyersanyagoktól való függésed úgy csökken, bányák, energiagenerátorok, vízkinyerők, üvegházak, oxigéngyárak és menedékek építésével. A célod, hogy önfenntartó kolóniává váljatok, függetlenedve minden földi szervezettől.

Ehhez meg kell találnod a túléléshez szükséges nyersanyagok – a víz, a levegő, az energia és az élelem – egyensúlyát.

Elég bátor vagy, hogy részt vegyél az emberiség legnagyobb kihívásában? Következő »
5 napos szállítással
-3%
50 160 Ft
48 610 Ft
Tulajdonságok: Az bátran kijelenthetjük, hogy a Vénusz a naprendszerünk talán leghalálosabb bolygójának számít. Azonban túl sok ígéretes lehetőségeket rejt ahhoz, hogy az emberiség ne tegyen egy próbát arra, hogy megvesse a lábát a felszínén! A maró felhők között, távol a felszín égető forróságától az emberek megkezdték a gyarmatosítást és a terraformálást. A cégbirodalmad lebegő városok építésével, az üvegházhatás csökkentésével, a pokoli napsugarak leárnyékolásával, a bolygó életrekeltésével most komoly hírnevet szerezhet! Csak a legkiválóbbak képesek két ilyen horderejű feladatot egyszerre levezényelni. A játék során lehetőség nyílik arra, hogy bizonyítsd a rátermettségedet egy ilyen nagy horderejű feladattal kapcsolatban.Ez a magyar nyelvű kiegészítő csak A Mars Terraformálása játékkal együtt használható!

Tulajdonságok: Az bátran kijelenthetjük, hogy a Vénusz a naprendszerünk talán leghalálosabb bolygójának számít. Azonban túl sok ígéretes lehetőségeket rejt ahhoz, hogy az emberiség ne tegyen egy próbát arra, hogy megvesse a lábát a felszínén! A maró felhők között, távol a felszín égető forróságától az emberek megkezdték a gyarmatosítást és a terraformálást. A cégbirodalmad lebegő városok építésével, az üvegházhatás csökkentésével, a pokoli napsugarak leárnyékolásával, a bolygó életrekeltésével most komoly hírnevet szerezhet! Csak a legkiválóbbak képesek két ilyen horderejű feladatot egyszerre levezényelni. A játék során lehetőség nyílik arra, hogy bizonyítsd a rátermettségedet egy ilyen nagy horderejű feladattal kapcsolatban.Ez a magyar nyelvű kiegészítő csak A Mars Terraformálása játékkal együtt használható! Következő »
4 napos szállítással
-2%
8 600 Ft
8 450 Ft
Miért ez a legjobb választás?

● Ismeretterjesztő és kreatív játék a Mars felfedezéséről
● Fejleszti a tudást a világűrről és a csillagászatról
● Kiváló választás fiatalabb és idősebb játékosoknak egyaránt
● Minőségi játékelemek
● Egyszerű szabályok, gyorsan megtanulható
● Tanulságos és izgalmas játék Következő »
6 napos szállítással
11 390 Ft
Amint elkezdtétek létrehozni az első telepet a Marson, felfedeztétek, hogy nem vagytok egyedül a galaxisban… és hogy nem látnak szívesen sehol a Földön kívül. Játszd el a Marsot elérő emberi civilizáció ismerős szerepét, vagy az ellenoldalét, ami harcol, hogy megelőzze ezeknek a lényeknek a terjedését, ami megfertőzi a galaxis összes lakható bolygóját!

A Mars: Idegen invázió egy valamelyest kooperatív kiegészítő A Mars játékhoz. Ez a doboz Nathan Morse történetének négy fejezetét tartalmazza, és minden rész lehetővé teszi, hogy más módon játszd a Vital Lacerda által tervezett játékot. Játszhatsz egy mindenki ellen; teljesen kooperatív módon; és még szólóban is, ha szeretnél, a fejezettől függően. Négy friss és többször újrajátszható mód, hogy létrehozz telepeket A Marson!

Ez egy kiegészítő, használatához szükségetek lesz a A Mars társasjátékra. Következő »
5 napos szállítással
24 000 Ft
Ez a játék a legkisebbeket vezeti be a társasjátékok világába, miközben a játékosok igyekeznek bejuttatni a kis állatokat a lakhelyükre a cica előtt. Egy madár, egy egér és egy mókus igyekszik a lakhelyére egy fán. Igen ám, de Max, a kandúr éhes és el akarja kapni őket. A játékosok együtt vigyáznak a kis élőlényekre. Mindegyikőjük el tud menekülni a saját kis “egérútján”, de Max is ismeri ezeket. Még szerencse, hogy el tudjuk csábítani egy kis finom csemegével! Max egy izgalmas játék, ami nagyobb gyerekeknek is élvezhető. Együtt vitatják meg, melyik kis állatot juttassák először haza, vagy hogy mikor adják oda a csemegét Maxnak. Vagy hogy hogyan éreznek, mikor Maxnak sikerül az egyik kisállatot elcsípnie.; ; ; ; Tartalma:; ; - 1 Játéktábla összeállítható fával; ; - 4 állatbábú; ; - 4 csalétek kártya; ; - 2 speciális dobókocka; ; - 4 extra csalétek kártya; ; - 1 pillangó; ; - játékszabály; ; ; ; Játékosok száma 1-8 fő; ; Játékidő kb 20 perc Következő »
4 napos szállítással
5 900 Ft
5 napos szállítással
7 839 Ft
A LUNA MARIS társasjátékban egy tudóscsapat koordinátora vagy, akiknek az a küldetésük, hogy bányászni kezdjenek a Holdon. A játékosokat azok a szerencsés cégek alkalmazzák, amelyek engedélyt kaptak a Hold természeti erőforrásainak kitermelésére és visszaküldésére, miközben biztosítják a holdkolónia fenntartható fejlődését is. A cégek befektetői egy szervezetet béreltek fel arra, hogy megállapítsa, melyik koordinátor teljesített a legjobban (szerezte a legtöbb győzelmi pontot). A küldetésetek 2,5 holdnap (5 forduló) után ér véget, amikor a befektetők megérkeznek a holdkolóniára, hogy az összes koordinátor teljesítményének értékelését felügyeljék. A legkedvezőbb eredményt hozó stratégiát eladják a többi befektetőnek, illetve felhasználják a jövőbeni földön kívüli bányászati tevékenységek során, ezzel halhatatlanná téve a koordinátor nevét az űrhajózás történetében. ; ; ; ; Tartalma:; ; - 1 központi játéktábla; ; - 4 játékostábla; ; - 30 megrendeléslapka; ; - 1 fejlesztett fenntarthatóságkutatás-lapka; ; - 5 összegzőkártya; ; - 36 élelmiszerkártya; ; - 24 1. szintű tudóskártya; ; - 16 2. szintű tudóskártya; ; - 8 fejlesztett modul lapka; ; - 7 különleges felszerelés lapka; ; - 12 MI-kártya; ; - 16 szonda; ; - 4 Oxigén jelölő; ; - 4 feszültségjelölő; ; - 4 űrhajós; ; - 36 korong; ; - 28 energia; ; - 20 víz; ; - 12 Hélium-3 ; ; - 16 titán; ; - 40 vas/hulladék; ; - 1 játékszabály; ; ; ; Játékosok száma 1-4 fő; ; Játékidő kb 30-120 perc Következő »
5 napos szállítással
20 140 Ft
Macska mancs brancs társasjáték

Játékosok száma: 1 játékos,
Korosztály: 7 éves kortól ajánlott,
Játékidő: változó.

Macska rajongóknak szinte kötelező ez a játék. Ha pedig nem vagy cica bolond ez a logikai játék garantáltan megszeretteti veled a macskákat. Tedd próbára magadat és tudásodat a Macska Mancs Brancs macskajó feladványaival. A játék elsőre igen egyszerűnek tűnik. Négy különböző nehézségi fokozat közül válogathatsz, de mindnél ugyan az a cél: A macskákkal rakd ki a feladvány kártyán lévő ábrát, úgy hogy teljesen lefedjék azt. A kiválasztott feladványkártyán megtalálsz minden szükséges információt - a kártya nehézségi szintjét, a feladathoz szükséges macskák számát és hogy azt hány rétegből kell felépítened. Figyelj jól, mert egy-némely feladvány több rétegből épül fel! (A feladvány lapok hátulján megtalálható a megoldás, bár az nem azt jelenti hogy másféle képen nem lehet megoldani.) A jól záródó doboz segítségével a logikai játékot könnyebb szállítani és a feladványkártyák is biztonságban vannak. Próbáld ki ezt a macskajó szőrbombasztikus logikai játékot és mutasd meg milyen jól bánsz a cicákkal!

A doboz tartalma:
- 48 feladvány
- 48 megoldás
- 12 cica
- 1 utazó doboz.

Dobozméret: 16,5 x 9 x 4 cm. Következő »
Raktáron van!
4 995 Ft
5 éves kortól, 2-5 játékos részére, játékidő: 30 perc

Ebben a játékban az állatkertbe látogattok az osztállyal. A tanítónéni kiosztja a feladatot, hogy kinek milyen állatokat kell megnéznie a kirándulás során. Juss el minél gyorsabban a küldetéslapodon szereplő állatokhoz, és nézd meg a lehető legtöbb állatot útközben! Ez persze nem is olyan könnyű. Szükséged lesz szerencsére, vagy némi csemegére, hogy előcsalogasd a kifutóban megbúvó állatokat. Következő »
5 napos szállítással
10 490 Ft
Tulajdonságok:Válassz egy kártyát, vedd ki a dobozból a feladathoz szükséges macskákat, és hajrá! A célod, hogy a cicusokkal lefedd az ábrázolt területet - ez csak első ránézésre tűnik könnyű feladatnak! A különböző, egyre nehezedő feladatok között mindenki megtalálhatja a maga kihívását. Vigyázz, a nehezebb feladványok már többrétegűek, így 3D-ben kell gondolkodnod a megoldásukhoz! Nyelv: Magyar Kor: 7+ Játékosok száma: 1 fő Játékidő: 15 perc

Tulajdonságok:Válassz egy kártyát, vedd ki a dobozból a feladathoz szükséges macskákat, és hajrá! A célod, hogy a cicusokkal lefedd az ábrázolt területet - ez csak első ránézésre tűnik könnyű feladatnak! A különböző, egyre nehezedő feladatok között mindenki megtalálhatja a maga kihívását. Vigyázz, a nehezebb feladványok már többrétegűek, így 3D-ben kell gondolkodnod a megoldásukhoz! Nyelv: Magyar Kor: 7+ Játékosok száma: 1 fő Játékidő: 15 perc Következő »
5 napos szállítással
-23%
6 540 Ft
5 020 Ft
Tulajdonságok:Ha egy lebilincselően izgalmas detektív társast keresel, a Társasházban biztosan nem fogsz csalódni. A Keller & Mayer stratégiai társasjátékának kiindulópontja a következő: A rendőrfőnök egy csapat ifjú detektívet bíz meg egy-egy bűnöző felkutatásával, akik mind ott rejtőznek a társasházban. Vajon kitaláljátok melyik ajtó mögött? 2-4 játékos a fiatal nyomozók bőrébe bújik, 1 pedig játékmester lesz, aki megválaszolja a nyomozók kérdéseit. Az nyer, aki elsőként kapja el a számára kijelölt bűnözőt. A játékot 3-5 játékos játszhatja Remek kikapcsolódást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így nem csak ideális családi társasjáték, de szuper party társasjáték is lehet A doboz tartalma: 1 játéktábla 30 ajtókártya 24 karakterkártya 48"jegyzettömb" kártya 4 "statisztikai megfigyelések" lap 12 bankjegy 1 jegyzettömb 4 kartonból készült figura 4 műanyag talp 1 dobókocka 2 válaszkártya 1 játékszabály

Tulajdonságok:Ha egy lebilincselően izgalmas detektív társast keresel, a Társasházban biztosan nem fogsz csalódni. A Keller & Mayer stratégiai társasjátékának kiindulópontja a következő: A rendőrfőnök egy csapat ifjú detektívet bíz meg egy-egy bűnöző felkutatásával, akik mind ott rejtőznek a társasházban. Vajon kitaláljátok melyik ajtó mögött? 2-4 játékos a fiatal nyomozók bőrébe bújik, 1 pedig játékmester lesz, aki megválaszolja a nyomozók kérdéseit. Az nyer, aki elsőként kapja el a számára kijelölt bűnözőt. A játékot 3-5 játékos játszhatja Remek kikapcsolódást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt, így nem csak ideális családi társasjáték, de szuper party társasjáték is lehet A doboz tartalma: 1 játéktábla 30 ajtókártya 24 karakterkártya 48"jegyzettömb" kártya 4 "statisztikai megfigyelések" lap 12 bankjegy 1 jegyzettömb 4 kartonból készült figura 4 műanyag talp 1 dobókocka 2 válaszkártya 1 játékszabály Következő »
Raktáron van!
11 490 Ft
Társasjáték küzdő ellenfeleknek és együttműködő játékosoknak.

A társasjáték a macska részéről egérvadászatból, az egér részéről a menekülésről és a sajtgyűjtésről szól.Ebben a játékban megállapodás kérdése, hogy ki az üldöző és ki az üldözött. A játékosok választhatnak maguknak játékfigurát. Játszhaják úgy is a társasjátékot, hogy az egerek összefognak a macska ellen, de megvívhatják a kis szürke egerek a maguk egyéni kis csatájukat is. Az egerek menekülés közben sajtot gyűjtenek, az a győztes, aki 10 darab sajtot begyűjt. A macskának nem sok esélye van a győzelemre, annál is inkább nincs, mert ő nem sajtot gyűjt, hanem egeret. Ám ha az előtt kapja el a kis szürkét, mielőtt az összeszedte volna a maga 10 db sajtját a játék az egér vereségével ér véget. Mégis csak lehet győztes a macska? Dobókockákon dől el, ki hova léphet, a lépések után pedig a kis kártyalapról derül ki, hogy még mit tehet, vagy mit kell tennie a játékosnak. Edények törnek, macska ül az asztalon, az egér visszabújik az egérlyukba -- igazán kalandos és bohókás társasjáték, ami kis taktikát, de nagy eligazodát kíván a játéktér kockáin és lapkáin.Tartalma:1 db macskafigura4 db egérfigura1 db konyha játékmező1 db asztalka38 db járólap képA doboz méretei: 30 x 28 x 4 cmBemutatás Következő »
8 napos szállítással
14 506 Ft