a különc varázsló

- 3 605 db
Miután Carter korán elveszítette szüleit, nagybátyja veszi gondjaiba. A férfinak sohasem volt munkája, szemfényvesztéssel csal ki pénzt a gyanútlan emberektől. Carter eltanulta bűvésztrükkjeit, de nem hajlandó képességeit lopásra használni, így elszökik tőle. A sors Bányavölgybe repíti, ahol megismerkedik a helyi illuzionista Dante Vernonnal, és összebarátkozik öt vele egykorú bűvésszel. Következő »
Raktáron van!
2 499 Ft
A húszéves Jesper Lier már csak egy dolgot tud: változtatnia kell az életén, mégpedig radikálisan. Hiszen író szeretne lenni, és a nagy áttörést tervezi készülő regényével. De a sorsfordító mű csak nem akar elkészülni, már több mint ezeroldalnyira dagadt és ott hömpölyög a pincelakásban, ahova szerzője bezárkózott vele. Nem csoda hát, hogy a leendő nagy író egyre furább állapotba kerül. Ki tudná ilyenkor szétválasztani a valóságot a képzelettől? Talán valódiak Berlin utcái a farkasok? És az a néhány alak, aki hirtelen körülveszi Jespert? A lánynak azonban, akibe szerelmes, annak kell lennie. Vagy őt is csak elképzeli?
A fiatal Benedict Wells tragikomikus regényt írt a félelemről, arról, hogy néha az ember nem meri meghozni az egyetlen helyes döntéseket. Ironikus hangvételű, mélyre hatoló és elgondolkodtató története tele van szókimondó, keserű humorral.
Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Varázsigék, varázslatok, varázsfőzetek, bűbájok. Szerelemre vágyik? Mogorva a főnöke? Túl sok a stressz? Vagy csak parkolóhelyet akar találni? A Boszorkánykézikönyv varázslatai, bűbájai, és varázsigéi, varázsfőzetei segítenek. Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
"Az élet, a szerelem és a barátság regénye"

Az Egy különc srác feljegyzései című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan - olykor mulatságosan, olykor meghatóan - egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok... Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a Zabhegyező jelentett a szüleik generációinak. Következő »
Raktáron van!
2 999 Ft
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja ... Következő »
Raktáron van!
3 780 Ft
Varázsigék, varázslatok, varázsfőzetek, bűbájok. Szerelemre vágyik? Mogorva a főnöke? Túl sok a stressz? Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Varázsigék, varázslatok, varázsfőzetek, bűbájok. Szerelemre vágyik? Mogorva a főnöke? Túl sok a stressz? Vagy csak parkolóhelyet akar találni? A Boszorkánykézikönyv varázslatai, bűbájai és varázsigéi, varázsfőzetei segítenek. Következő »
Raktáron van!
5 500 Ft
Párizs, a fények városa közel harminc éve ad otthont egy meghívásos alapon szerveződő különleges eseménynek. Az összejövetel talpig fehérbe öltözött résztvevői minden kellékről maguk gondoskodnak: az asztalokon fehér terítő, virágok, porcelán étkészlet, szikrázó kristálypoharak és fenséges ételek. Aztán lángra lobban ezernyi gyertya, és kezdetét veszi a varázslatos Fehér Vacsora. Jean-Philippe vendégei, akik közt francia, olasz, amerikai és indiai egyaránt akad, ekkor még nem is sejtik, hog... Következő »
Raktáron van!
2 699 Ft
Egy szó megváltoztat mindent. Több mint húsz évszázadon keresztül egy szent irat félreértett szavai majdnem mindenkit megtévesztettek és összezavartak. A történelem során csak nagyon kevesen ismerték föl, hogy ezek a szavak egy rejtvény alkotórészei. Amint fölfeded a rejtélyt, egy új világ tárul a szemed elé. A Varázslatban Rhonda Byrne a világ elé tárja ezt az átalakító erejű tudást, majd egy 28 napos, varázslatos utazás során megtanítja, hogyan alkalmazd a mindennapjaidban. Következő »
Raktáron van!
5 490 Ft
PolyHero RPG Varázsló kockakészlet - d20 kalap és d2 könyv - Varázskő (lila) RPG kockakészlet

PolyHero RPG Varázsló kockakészlet - d20 kalap és d2 könyv - Varázskő (lila) RPG kockakészletLeírásVáltoztasd a játékmenetedet egy felejthetetlen élményekkel telivé, és varázslatos hangulatot varázsolj a legapróbb részletekre is odafigyelve. Hagyja, hogy a bűvészek inspiráljanak egy csodálatos tűztámadással, egy fenomenális illúzióval vagy a titkos tudás éleslátó használatával. Most még a kockadobás is izgalmas lesz! A készlet 2 lila kockából áll, amelyek alakja varázslatos tárgyakra emlékeztet, mint például egy díszes varázslósapka és egy varázslatos könyv. Ne késlekedj! Ezek a kockák túl eredetiek ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket! Következő »
10 napos szállítással
6 890 Ft
Meghökkentően őszinte önéletrajz a hagymásbab és a pofonok nagymesterétől. Bár westernfilmek hőseként ismerte meg a nagyvilág, Carlo Pedersoli sokkal több ennél. Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
A Különben magyar költő vagyok című kötetben Radnóti Miklósnak a kortársaival való levelezését találja az olvasó. Hogy kik voltak a kortársai? Barátok, családtagok, költőtársak, szerkesztők, kritikusok, szerelmek. Az összegyűjtött levelek által 1926-tól követhetjük nyomon Radnóti Miklós életét, az erdélyi családtagokkal zajló kamaszlevelezés felhőtlen viccelődésétől egészen az utolsó munkaszolgálatra induló búcsújáig. Előttünk bontakozik ki a másfél évtizedes művészi pálya: az egyre szűkebb irodalmi térben mozgó magyar költőé. Tanúi lehetünk bírósági ügyének, bepillantást nyerünk egyetemi tanulmányaiba, beszámolókat kapunk a nyaralásokról, tudósításokat a munkaszolgálatokról. Helyet kaptak az érzelmi zavarokban született levelek: a Radnótit Reichenbergből szerelmével üldöző Tini üzenetei éppúgy, mint a Beck Judittal megélt valós szenvedély vallomásai. És mindenekelőtt a saját verseiért, saját költészetéért tollat ragadó és levelet író költő szólal meg a könyvben. Hol szelíden, hol önérzetesen, hol hivatalosan, hol érzelmesen, nem egyszer titokban. Radnóti Miklós levelezésének jelentős része 1945 tavaszán megsemmisült. Ami a hagyatékban fennmaradt, és amit össze lehetett gyűjteni, itt olvashatja az érdeklődő. Radnóti sorait mindezidáig általában csak címzettjük olvasta, amiket pedig neki írtak, azt csak ő maga. Most azonban az olvasó is új szemszögből láthat rá a költő életére. A kötetben közölt levelek jelentős része most először lát napvilágot. Jaffa Kiadó Kft. Szépirodalom 550 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786155715853 Szerző: Radnóti Miklós Kiadás éve: 2017

A Különben magyar költő vagyok című kötetben Radnóti Miklósnak a kortársaival való levelezését találja az olvasó. Hogy kik voltak a kortársai? Barátok, családtagok, költőtársak, szerkesztők, kritikusok, szerelmek. Az összegyűjtött levelek által 1926-tól követhetjük nyomon Radnóti Miklós életét, az erdélyi családtagokkal zajló kamaszlevelezés felhőtlen viccelődésétől egészen az utolsó munkaszolgálatra induló búcsújáig. Előttünk bontakozik ki a másfél évtizedes művészi pálya: az egyre szűkebb irodalmi térben mozgó magyar költőé. Tanúi lehetünk bírósági ügyének, bepillantást nyerünk egyetemi tanulmányaiba, beszámolókat kapunk a nyaralásokról, tudósításokat a munkaszolgálatokról. Helyet kaptak az érzelmi zavarokban született levelek: a Radnótit Reichenbergből szerelmével üldöző Tini üzenetei éppúgy, mint a Beck Judittal megélt valós szenvedély vallomásai. És mindenekelőtt a saját verseiért, saját költészetéért tollat ragadó és levelet író költő szólal meg a könyvben. Hol szelíden, hol önérzetesen, hol hivatalosan, hol érzelmesen, nem egyszer titokban. Radnóti Miklós levelezésének jelentős része 1945 tavaszán megsemmisült. Ami a hagyatékban fennmaradt, és amit össze lehetett gyűjteni, itt olvashatja az érdeklődő. Radnóti sorait mindezidáig általában csak címzettjük olvasta, amiket pedig neki írtak, azt csak ő maga. Most azonban az olvasó is új szemszögből láthat rá a költő életére. A kötetben közölt levelek jelentős része most először lát napvilágot. Jaffa Kiadó Kft. Szépirodalom 550 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786155715853 Szerző: Radnóti Miklós Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
5 390 Ft
Olivia Velence hercegnője. Amikor az a veszély fenyeget, hogy a víz elárasztja a várost, tudja, hogy egyedül a varázsereje akadályozhatja meg a bajt.
A hercegnő elszántan kutat segítség és egy megbízható barát után, amikor hihetetlen felfedezést tesz – egy csodás teremtmény él láthatatlanul a vízben. Egy csodaparipa. Lucian ismeri a tenger legmélyebb titkait, amelyek segíthetnek megmenteni a várost. Megmaradhat-e a barátságuk az Olivia és Velence elleni összeesküvés után is?
Az elbűvölő Varázslatos Velence-sorozat első kötete a sikerszerző Holly Webb tollából. Következő »
Raktáron van!
2 490 Ft
dísz manó manó 15cm varázsló varázsló Következő »
10 napos szállítással
2 890 Ft
Rose, a teljesen átlagos tinilány véletlenül botlik ugyan Merdynbe, a sötét középkorból ideidőutazó boszorkánymesterbe, de rögtön tudja, hogy éppen őrá van szüksége. Egy bájitalért cserébe, amivel gatyába rázhatja szétesett családját, vállalja, hogy elkalauzolja Merdynt ebben a badar és kusza mai világban. (Például megtanítja neki, hogy a fürdőszobában álló, letakart csésze NEM mosdókagyló, hanem VÉCÉ, és nem jó ötlet arcot mosni benne.) Nincs is más dolga, mint beköltöztetni őt a sufniba anélkül, hogy az anyukája észrevenné, megtalálni Merdyn varázsbotját, és rájönni, hogyan küldheti vissza a sötét középkorba. Mindezt még azelőtt, hogy a morc boszorkánymester tűzgolyókkal kezdene dobálózni mérgében. Sima ügy! Teknős Könyvek Ifjúsági 376 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633248560 Szerző: Simon Farnaby Kiadás éve: 2021

Rose, a teljesen átlagos tinilány véletlenül botlik ugyan Merdynbe, a sötét középkorból ideidőutazó boszorkánymesterbe, de rögtön tudja, hogy éppen őrá van szüksége. Egy bájitalért cserébe, amivel gatyába rázhatja szétesett családját, vállalja, hogy elkalauzolja Merdynt ebben a badar és kusza mai világban. (Például megtanítja neki, hogy a fürdőszobában álló, letakart csésze NEM mosdókagyló, hanem VÉCÉ, és nem jó ötlet arcot mosni benne.) Nincs is más dolga, mint beköltöztetni őt a sufniba anélkül, hogy az anyukája észrevenné, megtalálni Merdyn varázsbotját, és rájönni, hogyan küldheti vissza a sötét középkorba. Mindezt még azelőtt, hogy a morc boszorkánymester tűzgolyókkal kezdene dobálózni mérgében. Sima ügy! Teknős Könyvek Ifjúsági 376 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633248560 Szerző: Simon Farnaby Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Egy regény fordulatosságával felérő olvasmány a huszadik század filozófiájának fénykoráról, amelyet Ludwig Wittgenstein, Walter Benjamin, Ernst Cassirer és Martin Heidegger neve fémjelez. Az 1919 és 1929 közötti évek a huszadik századi európai szellemi élet kimagasló évtizedét jelentik, amely meghatározóan formálta az emberek gondolkodását és életét. Ezt az időszakot négy nagy filozófus, Ludwig Wittgenstein, Walter Benjamin, Ernst Cassirer és Martin Heidegger munkássága határozta meg. Wolfram Eilenberger megismerteti olvasóit e négy kiemelkedő személyiség életútjával, rávilágít a meghatározó különbségekre és a lényeges közös pontokra, ugyanakkor rendkívül érzékletes képet fest a társadalmi háttérről, amelyet az első világháború okozta sokkból való kilábalás, a mindenen felülkerekedő életvágy, a gazdasági válság és a kibontakozó nemzetiszocializmus jellemez. A kötet hangulatos visszatekintés a húszas évekre, ugyanakkor a jelen számára is megszívlelendő tanulságokkal szolgál. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban izgalmas szellemi kaland és egy regény fordulatosságával felérő olvasmány. Scolar Kiadó Kft. Társadalomtudomány 464 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789635092758 Szerző: Wolfram Eilenberger Kiadás éve: 2021

Egy regény fordulatosságával felérő olvasmány a huszadik század filozófiájának fénykoráról, amelyet Ludwig Wittgenstein, Walter Benjamin, Ernst Cassirer és Martin Heidegger neve fémjelez. Az 1919 és 1929 közötti évek a huszadik századi európai szellemi élet kimagasló évtizedét jelentik, amely meghatározóan formálta az emberek gondolkodását és életét. Ezt az időszakot négy nagy filozófus, Ludwig Wittgenstein, Walter Benjamin, Ernst Cassirer és Martin Heidegger munkássága határozta meg. Wolfram Eilenberger megismerteti olvasóit e négy kiemelkedő személyiség életútjával, rávilágít a meghatározó különbségekre és a lényeges közös pontokra, ugyanakkor rendkívül érzékletes képet fest a társadalmi háttérről, amelyet az első világháború okozta sokkból való kilábalás, a mindenen felülkerekedő életvágy, a gazdasági válság és a kibontakozó nemzetiszocializmus jellemez. A kötet hangulatos visszatekintés a húszas évekre, ugyanakkor a jelen számára is megszívlelendő tanulságokkal szolgál. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban izgalmas szellemi kaland és egy regény fordulatosságával felérő olvasmány. Scolar Kiadó Kft. Társadalomtudomány 464 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789635092758 Szerző: Wolfram Eilenberger Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
6 990 Ft
Fitzhuber Dongó nemcsak hogy kajla fülű, krumpliorrú, csálé kis varázsló, de bizony valóban kétbalkezes is: önmagát változtatja békává a hercegnő helyett, kiengedi a dzsinnt a palackból, egyszóval bajt bajra halmoz a varázslóiskolában.

Fitzhuber Dongó nemcsak hogy kajla fülű, krumpliorrú, csálé kis varázsló, de bizony valóban kétbalkezes is: önmagát változtatja békává a hercegnő helyett, kiengedi a dzsinnt a palackból, egyszóval bajt bajra halmoz a varázslóiskolában. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Ritkán történik meg, de néha azért előfordul, hogy egy-egy gyermek nem hisz a mesékben, a csodákban, a Télapóban, az álmok színes világában... Ezek a gyerekek sincsenek azonban szürkeségre ítélve, hisz Tündéranyó és tündérei harcba szállnak az álmokért. Varázslattal, szeretettel nyitják fel a gyerekek szemét, hogy láthassák azt, ami a felnőttek számára láthatatlan.Tarts Palkóval és Bimbirkével egy varázslatos utazásra Álomországba!Kalandos az út, mely az álmokhoz vezet, de a két barát együtt legyőzi az akadályokat.Vajon lehet újra hinni a csodákban?Gyere velünk és mindenre fény derül! Álomgyár Kiadó Gyerekkönyvek 64 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786155692949 Szerző: Rigó Rella Kiadás éve: 2018

Ritkán történik meg, de néha azért előfordul, hogy egy-egy gyermek nem hisz a mesékben, a csodákban, a Télapóban, az álmok színes világában... Ezek a gyerekek sincsenek azonban szürkeségre ítélve, hisz Tündéranyó és tündérei harcba szállnak az álmokért. Varázslattal, szeretettel nyitják fel a gyerekek szemét, hogy láthassák azt, ami a felnőttek számára láthatatlan.Tarts Palkóval és Bimbirkével egy varázslatos utazásra Álomországba!Kalandos az út, mely az álmokhoz vezet, de a két barát együtt legyőzi az akadályokat.Vajon lehet újra hinni a csodákban?Gyere velünk és mindenre fény derül! Álomgyár Kiadó Gyerekkönyvek 64 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786155692949 Szerző: Rigó Rella Kiadás éve: 2018 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Totó kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire került az otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza az otthonába. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Számtalan kaland után elérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló „megajándékozza” a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel, s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.
E mesevilág – és hősei – már sok nemzedék fiataljait gyönyörködtették. A meseregényből több sikeres filmfeldolgozás is készült. E könyvben a teljes szöveget tesszük közzé. Következő »
Raktáron van!
2 490 Ft
,,Néha nem árt megállni, és végiggondolni, honnan hová jutottunk el. Mit valósítottunk meg a vágyainkból, terveinkből és mit nem. Én ezt eddig elmulasztottam. Most megpróbálom pótolni. Még sok olyan feladatom van, ami nagyon is érdekel, a világ és önmagam iránti kíváncsiságom nem csökken. Jó, hogy így van, mert az érdeklődés elmúltával megállíthatatlanul beköszönt az öregkor. És ha kimaradt valami? Hát talán majd egyszer..." Halász Judit ,,Igaz történetek az igazi Halász Juditról, ... Következő »
Raktáron van!
3 500 Ft
A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Totó kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire került az otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével térhet vissza az otthonába. Következő »
Raktáron van!
2 590 Ft
Történetünk első helyszíne: a varázslóiskola, hőse Fitzhuber Dongó, a legügyetlenebb varázslótanonc, aki éppen a diplomájára vár. Ha megkapja, okleveles mestervarázslóként lehet pályakezdő. Békés Pál kitűnő humorú meseregénye a kétbalkezes varázsló első nagy tettének izgalmas krónikája. Hogyan kutatja fel hősünk egy irdatlan lakótelepen Első Badar király egykori mesebirodalmának szétszórt udvartartását és a király legkisebb lányát, a szépséges Lanolint. Következő »
Raktáron van!
2 499 Ft
Csodák márpedig léteznek!
Ritkán történik meg, de néha azért előfordul, hogy egy-egy gyermek nem hisz mesékben, a csodákban, a Télapóban, Álomországban... Ezek a gyerekek sincsenek azonban szürkeségre ítélve, hisz Tündéranyó és tündérei harcba szállnak az álmokért. Varázslattal, szeretettel nyitják fel a gyerekek szemét, hogy láthassák azt, ami a felnőttek számára láthatatlan.  Tarts velünk egy varázslatos utazásra Álomországba, Palkóval és Bimbirkével!
Kalandos az út, mely az álmokhoz vezet, de a két barát együtt legyőzi az akadályokat.  Lehet újra hinni a csodákban? Gyere velünk és mindenre fény derül! Következő »
Raktáron van!
2 999 Ft
Légy percek alatt kész az ablaktakarítással. Tartályába beletöltheted az ablakmosószert, így nem kell egy plusz flakonnal zsonglőrködnöd...

Légy percek alatt kész az ablaktakarítással!
Tartályába beletöltheted az ablakmosószert, így nem kell egy plusz flakonnal zsonglőrködnöd.
A tökéletesen tiszta ablakok titka. Csíkos és itt-ott maszatos is marad az ablakod, miután megtakarítottad? Hiába a méregdrága mosószer, az üvegeket sose tudod patyolattisztára törölni? A gond nem a folyadékkal van, hanem a kendővel vagy papírral, amellyel a mosószert csak szétmázgálod az ablakon. Ám mielőtt megijednél, ez orvosolható probléma, mégpedig az Ablaktörlő varázslóval, amellyel a felületek egyszeriben ragyogóvá válnak. Széles elejének köszönhetően, ezentúl nem fog órákat igénybe venni a takarítás. Sőt nem lesz szükséged plusz törlőruhára sem, mivel egy mozdulattal szárazzá varázsolhatod az ablakod az eszköz segítségével.

Ugyanakkor nem csak ablaküvegeken használhatod, hanem az egész háztartásban is a segítségedre lesz. Alkalmazhatod a fürdőszobád csempéjén, az autód ablakán vagy akár a konyhapultodon is. Garantáltan mindenhol elégedett leszel a végeredménnyel. Egy eszköz mindenre! Az ablakmosó nyele tartályként szolgál, amelybe nyugodtan beletöltheted az ablakmosó folyadékodat és a tetején lévő sprayfej segítségével rápermetezheted a problémás felületre. Ennek köszönhetően le sem kell tenned a kütyüt takarítás közben, hiszen minden fontos eszközt egymagában helyettesít a termék. A végeredmény minden esetben lenyűgözően tiszta és csíkmentes lesz! Tulajdonságok: Méret: kb. 30 x 27.5 cm Anyag: műanyag és gumi

Nyele tartályként funkcionál, amelybe a mosószer tölthető. Szín: változó Mit rejt a termék doboza? 1 db Ablakmosó varázsló Következő »
Raktáron van!
2 490 Ft
Rose, a teljesen átlagos tinilány véletlenül botlik ugyan Merdynbe, a sötét középkorból ideidőutazó boszorkánymesterbe, de rögtön tudja, hogy éppen őrá va... Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Raktáron van!
7 995 Ft
Ritkán történik meg, de néha azért előfordul, hogy egy-egy gyermek nem hisz a mesékben, a csodákban, a Télapóban, az álmok színes világában... Ezek a gyerekek sincsenek azonban szürkeségre ítélve, hisz Tündéranyó és tündérei harcba szállnak az álmokért. Varázslattal, szeretettel nyitják fel a gyerekek szemét, hogy láthassák azt, ami a felnőttek számára láthatatlan.Tarts Palkóval és Bimbirkével egy varázslatos utazásra Álomországba!Kalandos az út, mely az álmokhoz vezet, de a két barát együtt legyőzi az akadályokat.Vajon lehet újra hinni a csodákban?Gyere velünk és mindenre fény derül!
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
4 hetes szállítással
3 599 Ft
Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei.
Négy különböző szinten rengeteg történet várja a gyerekeket, amelyekből megismerhetik a klasszikus történeteket, és talán ez meghozza a kedvüket arra, hogy később az eredeti műveket is elolvassák. Tarts Dorkával és Totó kutyával a sárga úton, ismerd meg a barátait, a gyáva oroszlánt, a bádogembert és a madárijesztőt. Vajon Óz, a nagy varázsló teljesíti a legnagyobb vágyukat?
Fordító: Rusznák György
Kötésmód: keménytáblás
Következő »
4 hetes szállítással
2 388 Ft
A szülő-gyermek kapcsolat kialakulása már jóval a gyermek megszületése előtt történik: olyan kettős szerep, melynek mindkét oldalát megéli az ember, csakhogy több évtizedes időeltolódással. Mindenki volt gyermek, átélte saját szüleivel ennek a szerepnek a gyermeki oldalát, majd évtizedek múltával az egykori gyerek lesz szülő - és megéli a másik oldalát is. Egykori gyermekkori élményeink ellentmondásosan csapódnak le bennünk: van, amit követünk, van, amit elutasítunk szüleink egykori viselkedéséből, s mindez elkeveredik azóta szerzett tapasztalatainkkal, élményeinkkel. Könyvünk a harmonikus személyiség kibontakoztatásának módjairól szól. Ha a két kiváló pszichológus tanácsait megfogadjuk, gyermekeink biztosan különbek lesznek nálunk, de magunk is csak nyerhetünk az önneveléssel. Következő »
Raktáron van!
2 950 Ft
Cso Csunszu igazán szerencsés észak-koreai gyereknek mondhatja magát. Tudja, hogy a Nagy Vezető és utódja, a Kedves Vezető óvja álmát és országukat, és szülei leleményességének hála nem is éhezik, szemben több százezernyi sorstársával.

Cso Csunszu igazán szerencsés észak-koreai gyereknek mondhatja magát. Tudja, hogy a Nagy Vezető és utódja, a Kedves Vezető óvja álmát és országukat, és szülei leleményességének hála nem is éhezik, szemben több százezernyi sorstársával. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft