a jósda rejtélye

- 8 012 db
Négy barát, és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába, vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátaink. Kija macska szintén a fáraók korából származik – a gyerekek az első kalandos időutazásukról hozták magukkal a jelenbe. Ha a három jó barát érdeklődni kezd egy izgalmas történelmi kor iránt, vagy egy titokzatos bűnügyi történet sejlik fel a múltból, a Tempusz segítségével odautaznak. A Tempusz az időutazókat mindig visszahozza a jelenbe. Juliannak, Leonnak és Kimnek csak vissza kell térniük pontosan arra a helyre, ahol a múltba érkeztek a kaland elején. Onnan aztán visszatérhetnek saját korukba. Ha a barátok utazása a múltban napokig tart is, a jelenben egyetlen másodperc sem telik el közben – s így senki sem szerez tudomást az idődetektívek titokzatos utazásairól…
Delphoi időszámításunk előtt 336-ban. Görögország leghíresebb szentélyében izgatott várakozás előzi meg az ifjú makedón uralkodó, Nagy Sándor látogatását. A királyi vendég érkezése előtt vészjósló esemény történik: eltűnik Irini, a jósnő. Csak nem Apollón átka sújtott le rá? Az idődetektívek rájönnek, hogy a jósdában valaki csaláshoz folyamodik…
– Izgalmas krimi
– Kalandos utazás a múltba
– Hiteles történelmi háttér
– Szószedet a korszak jellemző kifejezéseivel
– Függelék a történelmi tényekről

Következő »
Raktáron van!
2 975 Ft
Karácsonyi rejtély

Egy lány ötven évvel ezelőtt Norvégiában eltűnik az otthonából, Európából Palesztinába fut a báránya után, és találkozik a Szent Családdal Betlehemben. Az időutazás során angyalokkal, pásztorokkal, bölcsekkel és más bibliai karakterekkel hozza össze a sors, akik a zarándoklat során csatlakoznak hozzá. Napjainkban furcsa adventi naptár kerül egy kisfiú kezébe. Minden egyes ablak egy kis történetet rejt. Ezekből bontakozik ki apránként a lány különös élete, és egy öregemberé, aki ezt a régi naptárt készítette. Következő »
4 napos szállítással
4 150 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Átfogó ismertető a múlt nagy civilizációinak megfejthetetlen rejtélyeiről. Szakrális helyek, szimbolikus tájak, ősi, eltűnt civilizációk: a legfrissebb ismeretek az emberiséget évezredek óta foglalkoztató mítoszokról és legendákról, egyetlen kötetbe összegyűjtve. Izgalmas utazás a régészet és a... Következő »
Raktáron van!
5 990 Ft
Hollywood rejtélyes hely. A Los Angeles-i csillogás itt különös fénytörést kap: a fű zöldebb, a cipősarok magasabb, a bikini kisebb, az öltöny elegánsabb, a vágyak forróbbak. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Hívd elől a benned rejlő detektívet!

30 rejtélyes bűntény vár megoldásra, a kulcs pedig nálad van. Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft

Márka:Napraforgó
papiron keywords:dekorációs áruház,
, SDKOGYENF00584, Dekoráció > Plüssök, játékok, könyvek, matricák > Könyvek, 3618.23

A termék kiválasztásakor  kérjük figyelembe venni a mennyiségi egységet! /db, szett, csomag, doboz, kiló, karton, tömb, tubus, ív, pár, display, bliszter, liter, lap, henger,készlet stb./  A sikeres bankkártyás fizetés /BARION/ érdekében kérjük regisztráljon!
Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Következő »
Raktáron van!
990 Ft
Whiskey Beach csodálatos tengerpartja minden évben rengeteg turistát vonz a környékre. A hely legjellegzetesebb épülete a part egyik sziklájára épült Oromház, amely már nemzedékek óta a Landon család otthona. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Randal Diamante királynő udvari varázslójaként él Gyldenberg kastélyában. Szívesen eleget tesz az uralkodó kívánságának, s maga mellé veszi a mágusiskolában nehézségekkel küszködő Wilfrede-et. A fiú tanításakor azonban furcsa jelenségeket tapasztal: úgy érzi, valamilyen gonosz erő lappang a fiúban, amely akár a trónra is veszélyt jelenthet. Randal és hű barátja, Lys elkísérik a fiút a tarnsbergi Schola Sorceriae mágusiskolába, mert Randal szerint a szálak az iskola tanáraihoz vezetnek. Vajon Randal időben rájön, hogy ki akarja tönkretenni az iskolát, s rászabadítani Brecelande-ra a sötétség erőit? Következő »
Raktáron van!
1 499 Ft
A Disney Indul a sulibusz foglalkoztatókönyvek kiváló segédeszközök gyermekünk képességeinek fejlesztéséhez. A könyv olyan jól felépített feladatsorokat tartalmaz, melyek célja, hogy gyermekünk elsajátítsa a sikeres iskolai szereplés szempontjából rendkívül fontos alapkészségeket. Az interaktív matricák, játékok, kirakók és más szórakoztató feladatok élvezetessé teszik a tanulást, és segítenek abban, hogy a kicsi megismerkedjen a helyi értékkel és a feladatmegoldási stratégiákkal. Miért fontos a helyi értékek megismerése? Tízes számrendszerünkben egy számjegy értéke a számban elfoglalt helyétől függ. A gyermekeknek tisztában kell lenniük a helyi érték fogalmával, hogy az összeadás, kivonás, szorzás és osztás során át tudják csoportosítani a számokat. A 285 esetében például tudniuk kell, hogy a 2 a százasok helyén áll (azaz 2 százas van); a 8 a tízesek helyén áll (tehát 8 tízes van); és az 5 az egyesek helyén áll (tehát 5 egyes van). A helyi érték pontos megértése olyan készséggel ruházza fel gyermekünket, ami lehetővé teszi számára, hogy hatékonyan birkózzon meg a számok felismerésével, rendezésével és a matematikai műveletekkel. A foglalkozások alatt tartsuk szem előtt gyermekünk tűrőképességét. Ne fárasszuk ki túlságosan, de ne is hagyjuk unatkozni. A tanulás legyen kihívás, ám ugyanakkor szórakozás is. Akkor fejezzük be a munkát, amikor gyermekünk még élvezi a tanulást, hogy később kedve legyen a folytatáshoz. Legyünk partnerei gyermekünknek, és segítsük a könyv feladatainak megoldása közben, hogy elérje azokat a fontos mérföldköveket, melyek teljesítésével magabiztos és önálló tanulóvá válhat az iskolában. - Tündérrév lakói lázasan készülődnek a Tündérbálra. Csingiling és barátai a nagy munkában találnak időt arra is, hogy elmagyarázzák neked, hogyan bonthatod egyesekre, tízesekre és százasokra a nagy számokat. Tündérmatek haladóknak. Következő »
Raktáron van!
1 800 Ft
Klasszikus Christie-novelláskötet, tizenkét különös történettel. Hova tűnt Lord Listerdale, ki adja bérbe a házait és lakásait? Következő »
Raktáron van!
2 490 Ft
Tölgyesi Eliza szenvedélye a történelem, ám amikor barátjával, Dáviddal a Tölgypataki kastélyba látogat, még nem is sejti, hogy mi minden vár rá ezen az elbűvölő helyen.
A kastélyban Eliza és Dávid rejtélyes hangokra lesznek figyelmesek, majd a múlt suttogását követve szörnyű titokra bukkannak... Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Monte-Carlo, 1925 forró nyara, a jazz aranykora. Franciaország egykor álmos tengerpartja élettel teli, zenés teraszairól amerikai nyaralók bámulják a Riviéra fényeit. A kaszinókban vagyonokat nyernek, veszítenek, lopnak és rejtenek el néha. Amikor Mary Russell és Sherlock Holmes megérkeznek, a nyomozópáros újfajta örömökkel, régi bűnökkel, vakító napfénnyel, lüktető jazz-zel és új vonzalmakkal néz szembe. A minden lében kanál Russell gyorsan összebarátkozik az elbűvölő amerikai házaspárral, Sara és Gerald Murphyvel, akiknek pompás tengerparti élete híres írókat és művészeket vonz, de néhány, a monte-carlói alvilághoz tartozó bűnözőt is. Murphyék társasága számos hírességnek ad ihletet F. Scott Fitzgeraldtól Pablo Picassóig, ám 1925 nyarán Russell számára a legérdekesebb a társaság új tagja: a Holmes házaspár egykori házvezetőnője, Mrs. Hudson, akit nem látott, amióta az asszony elmenekült Angliából egy gyilkosság hamis vádja elől. Amikor Mrs. Hudson nappalijában rátalálnak egy fiatalember hullájára, ismét ő az első számú gyanúsított. Russell biztos Mrs. Hudson ártatlanságában, Holmes azonban nem. Ám az idős asszony színes múltja már régóta feszültség forrása kettejük között. Mindeközben a veszélyes játékosok, akik irányítják Monte-Carlo pompás kaszinóit, semmitől nem riadnak vissza, hogy megakadályozzák, hogy a nyomozópáros megtudja azt, amire Mrs. Hudson fiatalkorának története fényt deríthet. A Riviéra az a hely, ahol a kincs talán hamis, a szerelem pusztíthat, és ahol az élet – ahogy Mary Russell és Sherlock Holmes is tapasztalja – akkor is olcsó lehet, ha tömör aranyból van. A Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz című sorozat rendkívül izgalmas és szórakoztató indítókötetét tartja kezében az olvasó. Kossuth Kiadó Zrt. Szórakoztató irodalom 400 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635443314 Szerző: Laurie R. King Kiadás éve: 2021

Monte-Carlo, 1925 forró nyara, a jazz aranykora. Franciaország egykor álmos tengerpartja élettel teli, zenés teraszairól amerikai nyaralók bámulják a Riviéra fényeit. A kaszinókban vagyonokat nyernek, veszítenek, lopnak és rejtenek el néha. Amikor Mary Russell és Sherlock Holmes megérkeznek, a nyomozópáros újfajta örömökkel, régi bűnökkel, vakító napfénnyel, lüktető jazz-zel és új vonzalmakkal néz szembe. A minden lében kanál Russell gyorsan összebarátkozik az elbűvölő amerikai házaspárral, Sara és Gerald Murphyvel, akiknek pompás tengerparti élete híres írókat és művészeket vonz, de néhány, a monte-carlói alvilághoz tartozó bűnözőt is. Murphyék társasága számos hírességnek ad ihletet F. Scott Fitzgeraldtól Pablo Picassóig, ám 1925 nyarán Russell számára a legérdekesebb a társaság új tagja: a Holmes házaspár egykori házvezetőnője, Mrs. Hudson, akit nem látott, amióta az asszony elmenekült Angliából egy gyilkosság hamis vádja elől. Amikor Mrs. Hudson nappalijában rátalálnak egy fiatalember hullájára, ismét ő az első számú gyanúsított. Russell biztos Mrs. Hudson ártatlanságában, Holmes azonban nem. Ám az idős asszony színes múltja már régóta feszültség forrása kettejük között. Mindeközben a veszélyes játékosok, akik irányítják Monte-Carlo pompás kaszinóit, semmitől nem riadnak vissza, hogy megakadályozzák, hogy a nyomozópáros megtudja azt, amire Mrs. Hudson fiatalkorának története fényt deríthet. A Riviéra az a hely, ahol a kincs talán hamis, a szerelem pusztíthat, és ahol az élet – ahogy Mary Russell és Sherlock Holmes is tapasztalja – akkor is olcsó lehet, ha tömör aranyból van. A Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz című sorozat rendkívül izgalmas és szórakoztató indítókötetét tartja kezében az olvasó. Kossuth Kiadó Zrt. Szórakoztató irodalom 400 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635443314 Szerző: Laurie R. King Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
„Legszívesebben azonnal útra kelnék, hogy láthassam, átélhessem mindazt, amit Anne papírra vetett.” – K. M. Holmes Amikor egy életen át őrzött titok felszínre kerül, az mindent megváltoztat Katie és Daniele életének fonala a köztük lévő ellentétek dacára egymásba fonódott. Szerelmük gyökere mélyre nyúlik, de megpróbáltatásaiknak közel sincs még vége. Szembe kell nézniük az Allegrinik titkainak béklyóival és a birtokot fenyegető rosszakarókkal. Daniele a nyomás hatására kitörésre készül. Úgy dönt, megméretteti egy neves borversenyen a Toszkána vérét. Kétségek gyötrik ugyan a sikert illetően, hiszen jól tudja, bárhogyan végződik a verseny, az egész életük megváltozik. Ha nyernek, a dicsőségnek hála határ a csillagos ég, ám ha veszítenek, a birtok jövőjét és az Allegrinik nevét örökre megbélyegzik, de jól tudja, az az egyetlen helyes döntés, ha a szívét követi. A Toszkán rejtély a Hatalom, mámor, Toszkána-sorozat befejező része, amelyben az írónő váratlan helyzetekkel és a tőle már megszokott csavarokkal borzolja fel az olvasók kedélyeit. A történet előrehaladtával felmerül a kétely, vajon a szerelem beérik-e a legsötétebb időkben is. „Szinte ott éreztem magam a zöldellő szőlőtőkék tövében, a számban éreztem a Chianti bor ízét.” – Nikii blog „Az írónő egyszerre ejti rabul az olvasó szívét és érzékszerveit.” – Adry olvasósarka Álomgyár Kiadó Romantikus 480 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786156145703 Szerző: Anne L. Green Kiadás éve: 2022

„Legszívesebben azonnal útra kelnék, hogy láthassam, átélhessem mindazt, amit Anne papírra vetett.” – K. M. Holmes Amikor egy életen át őrzött titok felszínre kerül, az mindent megváltoztat Katie és Daniele életének fonala a köztük lévő ellentétek dacára egymásba fonódott. Szerelmük gyökere mélyre nyúlik, de megpróbáltatásaiknak közel sincs még vége. Szembe kell nézniük az Allegrinik titkainak béklyóival és a birtokot fenyegető rosszakarókkal. Daniele a nyomás hatására kitörésre készül. Úgy dönt, megméretteti egy neves borversenyen a Toszkána vérét. Kétségek gyötrik ugyan a sikert illetően, hiszen jól tudja, bárhogyan végződik a verseny, az egész életük megváltozik. Ha nyernek, a dicsőségnek hála határ a csillagos ég, ám ha veszítenek, a birtok jövőjét és az Allegrinik nevét örökre megbélyegzik, de jól tudja, az az egyetlen helyes döntés, ha a szívét követi. A Toszkán rejtély a Hatalom, mámor, Toszkána-sorozat befejező része, amelyben az írónő váratlan helyzetekkel és a tőle már megszokott csavarokkal borzolja fel az olvasók kedélyeit. A történet előrehaladtával felmerül a kétely, vajon a szerelem beérik-e a legsötétebb időkben is. „Szinte ott éreztem magam a zöldellő szőlőtőkék tövében, a számban éreztem a Chianti bor ízét.” – Nikii blog „Az írónő egyszerre ejti rabul az olvasó szívét és érzékszerveit.” – Adry olvasósarka Álomgyár Kiadó Romantikus 480 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786156145703 Szerző: Anne L. Green Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba.

Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Következő »
Raktáron van!
3 890 Ft
Misztikus thriller Az Einstein-prófécia bestsellerszerzőjétől
Az 1880-as évek Londonjából a mai Kaliforniába repít bennünket egy hajdani rémálom, mely úgy tűnik, sosem múlik el.
A Topanga kanyonban járőröző környezettudós, Rafael Salazar orvvadászokra számít, ehelyett egy régi ruhákkal teli ládára és benne egy naplóra bukkan. Robert Louis Stevenson hagyatéka a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regény keletkezésének körülményéről szól. Rettenetes titkot tár fel – a XIX. századi, hí... Következő »
Raktáron van!
4 290 Ft
Egy lány ötven évvel ezelőtt Norvégiában eltűnik az otthonából, Európából Palesztinába fut a báránya után, és találkozik a Szent Családdal Betlehemben. Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Egyesek szerint a szülőkkel együtt töltött hosszú hétvége a természet lágy ölén: halálos unalom. Van, akinek tényleg az lehet. De Csibu számára, aki akaratlanul is a szemtanúja lesz az éjszaka közepén, ahogy a megnyíló sziklafalból apró lények sorjáznak elő, se nem unalmas, se nem halálos. A rémületes külsejű, furcsa idegenek egyike viszont hidegvérű gyilkos! De melyikük? Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Következő »
Raktáron van!
4 290 Ft
Varga Oszkár Szalonikibe utazik, hogy találkozzon külföldi ismerősével, Lea Baumannal, aki iránt egy ideje már többet érez barátságnál. A nő azonban nem érkezik meg a találkozóra. Oszkár rosszat sejt, ezért kutatni kezdi Lea távolmaradásának okát, melynek során egy sötét ügybe keveredik. Ennek ellenére kitartóan próbál a nő nyomára bukkanni, miközben ismeretlen fegyveresek többször is az életére törnek. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Nora Kellyt, a fiatal és sikeres kurátort egy egészen szokatlan régészeti projekt ötletével keresi fel a megnyerő történész, Clive Benton. A férfi beavatja Norát a Donner-társaságként ismert telepesek tragédiájába, akik 1847 telén egy óriási hóvihar miatt a kaliforniai hegyekben rekedtek. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Nora Kellyt, a fiatal és sikeres kurátort egy egészen szokatlan régészeti projekt ötletével keresi fel a megnyerő történész, Clive Benton. A férfi beavatja Norát a Donner-társaságként ismert telepesek tragédiájába, akik 1847 telén egy óriási hóvihar miatt a kaliforniai hegyekben rekedtek. Amikor a mentőcsapat rábukkant a csonttá soványodott túlélőkre, fokozatosan derültek ki a sikertelen vállalkozás részletei bátorságról, találékonyságról, balszerencséről, gyilkosságról, kegyetlenkedésekről - végül pedig éhezésről és kannibalizmusról.

Norát elvarázsolja Benton beszámolója, és elvállalja az expedíció vezetését, amelynek célja, hogy a vadregényes Sierra Nevada ösvényein haladva, a természeti erőkkel dacolva megtalálják a pionírok "elveszett táborát". A kutatócsoport azonban hamar rájön, hogy az éhezők táborának a felderítése csupán a jéghegy csúcsa, és a mélyben rejtőző igazság jóval vérfagyasztóbb és hátborzongatóbb, mint ahogyan azt elsőre gondolták volna...
Fordító: Kajsza Krisztina
Kötésmód: puhatáblás
Következő »
4 hetes szállítással
5 388 Ft
Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Az anyja, akitől rég elhidegült, férjhez készül menni karácsonykor. Lily, bár megfogadta, hogy többet be sem teszi a lábát az országba, mégis elutazik az esküvőre. Úgy gondolja, azt a pár napot könnyedén átvészeli, de hiba csúszik a számításába. Ráadásul mindjárt kettő.

Raffaele, a szemtelenül szexi mostohabátyja.
És egy vérbe fagyott holttest a sípályán.

Lily Raffaele segítségével nyomozni kezd, de azzal nem számol, hogy a közös kalandjaik a halálos veszedelem mellett jóval ijesztőbb következménnyel is járnak - érzelmekkel, amik a szívét sodorják veszélybe.

Jud Meyrin az olasz Alpokba kalauzolja el az olvasókat három izgalmas, fordulatos, romantikával teli kisregényben, amelyekből megismerhetjük Lily és Raffaele történetét.
Kötésmód: puhatáblás
Következő »
4 hetes szállítással
5 149 Ft
Effy-t, az építészhallgatót sok mindennek nevezték már: hazugnak, cédának, problémás fiatal nőnek, de ő mindenekelőtt túlélő. Amikor megpillant egy pályázati hirdetést kedvenc írója, Emyrs Myrddin családi birtokának megtervezésére, biztos benne, hogy ez a végzete. A férfi leghíresebb művének, az Angharadnak – ami egy lányról szól, aki beleszeret a Tündérkirályba –, szakadt, szamárfüles példánya állandóan Effy éjjeliszekrényén hever. Míg mások kitalációként olvassák a történeteit, a lány tud... Következő »
Raktáron van!
4 980 Ft
Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabas Pandyt, akiről ő soha életében nem hallott? Erről a Barnabasról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle.És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne.Hány levél lehet még? Ki küldte őket és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Csodás nyomoznivaló egy mesterdetektív számára! Helikon Kiadó Krimi 356 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789634791096 Szerző: Sophie Hannah Kiadás éve: 2019

Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabas Pandyt, akiről ő soha életében nem hallott? Erről a Barnabasról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle.És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne.Hány levél lehet még? Ki küldte őket és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Csodás nyomoznivaló egy mesterdetektív számára! Helikon Kiadó Krimi 356 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789634791096 Szerző: Sophie Hannah Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Misztikus thriller Az Einstein-prófécia bestsellerszerzőjétől Az 1880-as évek Londonjából a mai Kaliforniába repít bennünket egy hajdani rémálom, mely úgy tűnik, sosem múlik el. A Topanga kanyonban járőröző környezettudós, Rafael Salazar orvvadászokra számít, ehelyett egy régi ruhákkal teli ládára és benne egy naplóra bukkan. Robert Louis Stevenson hagyatéka a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regény keletkezésének körülményéről szól. Rettenetes titkot tár fel – a XIX. századi, hírhedt londoni gyilkos, Hasfelmetsző Jack személyazonosságát. A ládában a napló mellett egy titokzatos üvegcsében lapulnak a gonoszt megidéző elixír utolsó cseppjei. Aki megissza, mágikus erő birtokába kerül... A kristálymeth labort működtető Spirith banda ördögei és Rafe küzdelmében vajon a londoni pszichopata szelleme vagy a természet szeretete és a szerelem kerekedik felül? Robert Masello díjnyertes újságíró, televíziós író, illetve számos bestseller és ismeretterjesztő könyv szerzője. Legújabb, több mint tucatnyi nyelvre lefordított regényei: Az Einstein-prófécia, A Romanov-kereszt, A Medúza-amulett és a Vér és jég. Hat évig a Claremont McKenna College irodalom vendégelőadója volt. Evanstonban született, jelenleg Santa Monicában él. 21. Század Kiadó Szórakoztató irodalom Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9786155915482 Szerző: Robert Masello Kiadás éve: 2019

Misztikus thriller Az Einstein-prófécia bestsellerszerzőjétől Az 1880-as évek Londonjából a mai Kaliforniába repít bennünket egy hajdani rémálom, mely úgy tűnik, sosem múlik el. A Topanga kanyonban járőröző környezettudós, Rafael Salazar orvvadászokra számít, ehelyett egy régi ruhákkal teli ládára és benne egy naplóra bukkan. Robert Louis Stevenson hagyatéka a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regény keletkezésének körülményéről szól. Rettenetes titkot tár fel – a XIX. századi, hírhedt londoni gyilkos, Hasfelmetsző Jack személyazonosságát. A ládában a napló mellett egy titokzatos üvegcsében lapulnak a gonoszt megidéző elixír utolsó cseppjei. Aki megissza, mágikus erő birtokába kerül... A kristálymeth labort működtető Spirith banda ördögei és Rafe küzdelmében vajon a londoni pszichopata szelleme vagy a természet szeretete és a szerelem kerekedik felül? Robert Masello díjnyertes újságíró, televíziós író, illetve számos bestseller és ismeretterjesztő könyv szerzője. Legújabb, több mint tucatnyi nyelvre lefordított regényei: Az Einstein-prófécia, A Romanov-kereszt, A Medúza-amulett és a Vér és jég. Hat évig a Claremont McKenna College irodalom vendégelőadója volt. Evanstonban született, jelenleg Santa Monicában él. 21. Század Kiadó Szórakoztató irodalom Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9786155915482 Szerző: Robert Masello Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
3 890 Ft
1919, VELENCE. Az impozáns Palazzo degli Angeli tizenhét éve még Phoebe Wyndham otthona volt. Most ide tér vissza, pedig megfogadta, hogy azután, ami itt történt vele, sosem teszi be a lábát. Phoebe mostanra elismert fotós lett külföldön.

1919, VELENCE. Az impozáns Palazzo degli Angeli tizenhét éve még Phoebe Wyndham otthona volt. Most ide tér vissza, pedig megfogadta, hogy azután, ami itt történt vele, sosem teszi be a lábát. Phoebe mostanra elismert fotós lett külföldön. Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Mi történt a suliban? Ki sétálgat éjszakánként a kihalt folyosókon? Milyen titkokat rejt a pince, ahol soha egyetlen diák sem járt még? Ki forgatta fel a kémia szertárt, és ki ütötte le Cornue urat, a szertárost? Az iskola igazgatója a kollégium bentlakó diákjai között keresi a tettest… Réminek és Pedál Pepének egy lehetősége marad: Matild segítségével ki kell deríteni az igazságot, még akkor is, ha ahhoz le kell merészkedni a pincébe, hogy találkozzanak a besurranóval… Vivandra Kft. Gyerekkönyvek 176 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9786155347160 Szerző: Jean-Philippe Arrou-Vignod Kiadás éve: 2018

Mi történt a suliban? Ki sétálgat éjszakánként a kihalt folyosókon? Milyen titkokat rejt a pince, ahol soha egyetlen diák sem járt még? Ki forgatta fel a kémia szertárt, és ki ütötte le Cornue urat, a szertárost? Az iskola igazgatója a kollégium bentlakó diákjai között keresi a tettest… Réminek és Pedál Pepének egy lehetősége marad: Matild segítségével ki kell deríteni az igazságot, még akkor is, ha ahhoz le kell merészkedni a pincébe, hogy találkozzanak a besurranóval… Vivandra Kft. Gyerekkönyvek 176 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9786155347160 Szerző: Jean-Philippe Arrou-Vignod Kiadás éve: 2018 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Kalandra hívnak benneteket Tea Angyalai!
Hogy kicsoda Tea Stilton?
Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány! Ő a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Az újság szerkesztőségét bátyja, a híres Geronimo Stilton vezeti. Tea könyvei öt rendkívüli nyomozólány barátságáról és kalandjairól szólnak. Ők Tea Angyalai!
Rejtély Párizsban
Milyen titok lappanghat a híres Cinnmódi Divatakadémia falai között? Miért lopja el valaki Julie ruhakollekcióját? A párizsi vakáció újabb megoldásra váró rejtélyt tartogat Tea Angyalai számára, akik a tolvaj nyomába erednek az Eiffel-torony árnyékában... Következő »
Raktáron van!
3 699 Ft
Kalandos küldetés - A rejtélyek múzeuma. A Kalandos küldetés-sorozat kötetei különleges élményt ígérnek a 8-12 éves gyerekeknek. Ezekben a rendhagyó könyvekben az olvasó a főhős, ő dönti el, mit választ, merre halad az izgalmas történetben. Útközben számos rejtély és talány állja útját, ám ezek egy igazi hősnek nem jelenthetnek akadályt, s végül sikeresen oldhatja meg a küldetéseket, hiszen a kötet visszatereli a helyes ösvényre. Ráadásul útközben észrevétlenül gyarapodik a gyermekek matematikai és történelmi tudása is, így lesz igazán hasznos élmény egy-egy kaland. Kategória: Ismeretterjesztés gyerekeknek. Korosztály: 8 éves kortól. Méret: 170 x 230 mm. Oldal: 48. Kötés: cérnafűzött. Jelleg: kaland szerepjáték matematika.
papiron keywords:dekorációs áruház, interaktív babakönyv
, SDKOGYENF00249, Dekoráció > Plüssök, játékok, könyvek, matricák > Könyvek, 2242.82

A termék kiválasztásakor  kérjük figyelembe venni a mennyiségi egységet! /db, szett, csomag, doboz, kiló, karton, tömb, tubus, ív, pár, display, bliszter, liter, lap, henger,készlet stb./  A sikeres bankkártyás fizetés /BARION/ érdekében kérjük regisztráljon!
Következő »
Raktáron van!
1 432 Ft