a jedi visszatér

- 10 000 db
„A Jedi Akadémia végső soron ugyanattól jó, amitől a Darth Vader és fia volt, hogy a sok star warsos külsőségen átsüt a személyes hitelesség, hogynemondjam a hideg űrön a lélek melege. Ezért szerettük annyira olvasni hatéves, első osztályba járó csemetémmel, és emiatt várjuk mind a ketten izgatottan a folytatásokat.” Varró Dániel
„Azt hittem, a második évem a Jedi Akadémián simán fog telni, és így is volt… eleinte. Építettem egy szuper robotot, tanulmányútra mentem egy jeges bolygóra, és messzire elkerültem Gammy galaktikus kajáját. Aztán minden összekuszálódott! A pilótaképzés sokkal nehezebb volt, mint vártam, a legjobb barátaim hanyagolni kezdtek, és az osztály zsarnokai megpróbáltak átcsábítani a sötét oldalra – ami egész jó mókának tűnt! És én még azt hittem, hogy az általános iskola volt nehéz…”
A Jedi Akadémia-sorozat folytatása az előző részhez hasonlóan képregények, naplóbejegyzések, levelek, rajzok és újságkivágások segítségével idézi fel a sulis lét minden vicces és kínos pillanatát.
A szerző a Vader kicsi hercegnője, a Darth Vader és barátai és a Jó éjt, Darth Vader! című könyvekből jól ismert Jeffrey Brown-stílussal ezúttal is gondoskodik a felnőttek és gyerekek önfeledt szórakozásáról. Következő »
Raktáron van!
2 499 Ft
Salsa, szivar, szenvedély Adrian Perez, a spanyol milliomos örökös úgy él, ahogyan kedve tartja. Évek óta költi apja pénzét bulikra, piákra, nőkre, és szolgáltat mindeközben elsőosztályú címlapsztorikat a pletykamagazinoknak. Hiába harminchat éves, képtelen megkomolyodni. Noha szemtelenül jóképű és vonzó, elkényeztetett, fennhéjázó és beképzelt. Érdekember, aki pénzben méri az emberi kapcsolatok fontosságát is. Tökéletes élete azonban egy csapásra összeomlik, amikor megtudja, hogy örökbe fogadták. Családja és a sajtó elől egészen Kubáig menekül. Camila Romero életvidám, szenvedélyes nő, akinek aranyból van a szíve. Imádja a családját, barátait. Alázattal fogad mindent, amit az élet kínál számára. Legyen az akár a szerelme, ami a salsa, a hivatása, ami a művészet, vagy az otthona, ami Havanna. Nincs hozzászokva olyan emberi gonoszsághoz, amilyet megtapasztalni kénytelen, miután egy bajba jutott idegennek segítő kezet nyújt a kubai éjszakában. Adrian és Camile két külön világban él. Nem csak testben. Lélekben is. Egy forró, kubai éjszaka azonban mindent megváltoztat. Hogy találkozhat két ember útja, ha azok külön irányba haladnak? Megfér egymás mellett szegénység és gazdagság? Kedvesség és gonoszság? Boldogság és keserűség? Képes beleszeretni egymásba két ember, akik közül az egyiknek semmije nincs, a másiknak pedig mindene megvan? B. E. Belle olyan különleges módon állítja szembe az eltérő emberi tulajdonságokat, amire csak kevesen képesek. A Visszatérők egy igazán különleges kisregény, amely bemutatja a valódi gazdagságot, amellyel a pénz még csak nem is versenyezhet. A nagy sikerű Hazugok és Vándorok című regények spin-off története egy igazi nyári csemege. A kötet kizárólag a www.book24.hu és a kiadó webáruházában vásárolható meg! Maraton Kiadó Regény 208 oldal Kötés: puha kötés ISBN: 9786158187596 Szerző: B. E. Belle Kiadás éve: 2022

Salsa, szivar, szenvedély Adrian Perez, a spanyol milliomos örökös úgy él, ahogyan kedve tartja. Évek óta költi apja pénzét bulikra, piákra, nőkre, és szolgáltat mindeközben elsőosztályú címlapsztorikat a pletykamagazinoknak. Hiába harminchat éves, képtelen megkomolyodni. Noha szemtelenül jóképű és vonzó, elkényeztetett, fennhéjázó és beképzelt. Érdekember, aki pénzben méri az emberi kapcsolatok fontosságát is. Tökéletes élete azonban egy csapásra összeomlik, amikor megtudja, hogy örökbe fogadták. Családja és a sajtó elől egészen Kubáig menekül. Camila Romero életvidám, szenvedélyes nő, akinek aranyból van a szíve. Imádja a családját, barátait. Alázattal fogad mindent, amit az élet kínál számára. Legyen az akár a szerelme, ami a salsa, a hivatása, ami a művészet, vagy az otthona, ami Havanna. Nincs hozzászokva olyan emberi gonoszsághoz, amilyet megtapasztalni kénytelen, miután egy bajba jutott idegennek segítő kezet nyújt a kubai éjszakában. Adrian és Camile két külön világban él. Nem csak testben. Lélekben is. Egy forró, kubai éjszaka azonban mindent megváltoztat. Hogy találkozhat két ember útja, ha azok külön irányba haladnak? Megfér egymás mellett szegénység és gazdagság? Kedvesség és gonoszság? Boldogság és keserűség? Képes beleszeretni egymásba két ember, akik közül az egyiknek semmije nincs, a másiknak pedig mindene megvan? B. E. Belle olyan különleges módon állítja szembe az eltérő emberi tulajdonságokat, amire csak kevesen képesek. A Visszatérők egy igazán különleges kisregény, amely bemutatja a valódi gazdagságot, amellyel a pénz még csak nem is versenyezhet. A nagy sikerű Hazugok és Vándorok című regények spin-off története egy igazi nyári csemege. A kötet kizárólag a www.book24.hu és a kiadó webáruházában vásárolható meg! Maraton Kiadó Regény 208 oldal Kötés: puha kötés ISBN: 9786158187596 Szerző: B. E. Belle Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Salsa, szivar, szenvedély
Adrian Perez, a spanyol milliomos örökös úgy él, ahogyan kedve tartja. Évek óta költi apja pénzét bulikra, piákra, nőkre, és szo... Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
A tavasz közeledtével Alyss és háznépe izgatottan várja a két úton levő, Tilo és John of Lynne visszatértét. A férfiak helyett azonban csak egy hír érkezik: hajójukat kalózok támadták meg, és nem tudni, hogy élnek-e vagy halnak. Következő »
Raktáron van!
3 800 Ft
A jobboldal visszatérőben van. Több évtizednyi megaláztatás és politikai hibák után az ellenzék újjászervezi magát, naprakésszé válik és rendezi a sorait... Következő »
Raktáron van!
1 900 Ft
Linda, a Los Angeles-i fiatal festőnő sikeres galériát működtet, és látszólag mindene megvan, amire egy XXI. századi modern nő vágyik. Csupán a házassága k... Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Mark Winegardner műve a hiányzó évek krónikáját adja hozzá minden idők leghíresebb bűnügyi családregényéhez. Michael Corleone éppen véres győzelmet aratott a New York-i gengsztercsaládok között dúló háborúban. Most szeretné megszilárdítani hatalmát megmenteni házasságát s törvényes vállalkozásokra alapozni családja jövőjét.

Mark Winegardner műve a hiányzó évek krónikáját adja hozzá minden idők leghíresebb bűnügyi családregényéhez. Michael Corleone éppen véres győzelmet aratott a New York-i gengsztercsaládok között dúló háborúban. Most szeretné megszilárdítani hatalmát megmenteni házasságát s törvényes vállalkozásokra alapozni családja jövőjét. Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
Amikor apját, Wolfford hercegét felakasztják a Viktória királynő elleni merénylet előkészítésében játszott állítólagos szerepe miatt, Marcus Stanwicket minden vagyonától megfosztják. Ekkor megfogadja, hogy visszaszerzi családja becsületét, és leleplezi a hazaáruló összeesküvés valódi résztvevőit. Nyomozás közben egy olyan nőhöz kell fordulnia, akit megvet - méghozzá egy közismert szajhához!

Amikor apját, Wolfford hercegét felakasztják a Viktória királynő elleni merénylet előkészítésében játszott állítólagos szerepe miatt, Marcus Stanwicket minden vagyonától megfosztják. Ekkor megfogadja, hogy visszaszerzi családja becsületét, és leleplezi a hazaáruló összeesküvés valódi résztvevőit. Nyomozás közben egy olyan nőhöz kell fordulnia, akit megvet - méghozzá egy közismert szajhához! Következő »
Raktáron van!
5 190 Ft
„A két főhős között csak úgy vibrál a levegő, és alig várom, hogy végigolvashassam a történetet." – Miss Petitte Brunette Book Blog Felforgattad az életemet... Gabriel Legend más, mint a férfiak, akiket eddig megismertem. Berobbant az életembe, és minden előítéletemet romba döntötte. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történhet velem. Nem voltam felkészülve rá. De az élet megdöbbentő eseményeket zúdított rám, amelyek minden addigi gondolatomat elsöpörték. Történjen azonban bármi, egy dologban biztos vagyok: Már sosem leszek ugyanaz, mint aki akkor voltam, mielőtt megismertem őt. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője a Legenda-trilógia második kötetében még több betekintést enged Legend tragikus múltjába, és kiderül, Scarlettnek és neki lehet-e közös jövője. Álomgyár Kiadó Romantikus 240 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635700257 Szerző: Meghan March Kiadás éve: 2021

„A két főhős között csak úgy vibrál a levegő, és alig várom, hogy végigolvashassam a történetet." – Miss Petitte Brunette Book Blog Felforgattad az életemet... Gabriel Legend más, mint a férfiak, akiket eddig megismertem. Berobbant az életembe, és minden előítéletemet romba döntötte. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történhet velem. Nem voltam felkészülve rá. De az élet megdöbbentő eseményeket zúdított rám, amelyek minden addigi gondolatomat elsöpörték. Történjen azonban bármi, egy dologban biztos vagyok: Már sosem leszek ugyanaz, mint aki akkor voltam, mielőtt megismertem őt. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője a Legenda-trilógia második kötetében még több betekintést enged Legend tragikus múltjába, és kiderül, Scarlettnek és neki lehet-e közös jövője. Álomgyár Kiadó Romantikus 240 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635700257 Szerző: Meghan March Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
„Ez egy gyönyörű szívmelengető könyv." – Shh Moms's Reading „Végigszáguld az érzelmek teljes skáláján." – Little Read Riding Hood „Egy szívbe markolóan szép történet." – Jersey Girl Book Reviews „Betekintést nyújt az emberi lélekbe!" – Nathasha is a Book Junkie Léteznek hibák, melyeket egész életünkben bánunk. Christian akkor hibázott, amikor elhagyta Elizabethet és születendő gyermeküket. Eltökélte, hogy jogász lesz, és egy napon elfoglalja a partneri pozíciót az apja jogi cégénél. Céljaiért mindent feláldozott. Elizabeth magára maradt, a következő öt évben egyedül gondoskodott a gyermekéről. Christian később megbánja, hogy elhagyta a családját, és már mindent megtenne, hogy visszaszerezze őket. Elizabeth azonban meg akarja védeni a kislányát attól a szívfájdalomtól, amit Christian minden bizonnyal okozna nekik. Vajon Elizabeth képes megbocsátani a megbocsáthatatlant? Lehetséges szerelmet találni ott, ahol évekig gyűlölet lakott? Vagy ezek olyan mély sebek, amelyek sosem gyógyulnak be?Mindenki megérdemli a második esélyt? A. L. Jacksonnak, a New York Times bestsellerszerzőjének második magyar nyelven megjelent története a szerelemről, a gyűlöletről és a második esélyről elvarázsolja az olvasókat. Álomgyár Kiadó Romantikus 384 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155929502 Szerző: A. L. Jackson Kiadás éve: 2019

„Ez egy gyönyörű szívmelengető könyv." – Shh Moms's Reading „Végigszáguld az érzelmek teljes skáláján." – Little Read Riding Hood „Egy szívbe markolóan szép történet." – Jersey Girl Book Reviews „Betekintést nyújt az emberi lélekbe!" – Nathasha is a Book Junkie Léteznek hibák, melyeket egész életünkben bánunk. Christian akkor hibázott, amikor elhagyta Elizabethet és születendő gyermeküket. Eltökélte, hogy jogász lesz, és egy napon elfoglalja a partneri pozíciót az apja jogi cégénél. Céljaiért mindent feláldozott. Elizabeth magára maradt, a következő öt évben egyedül gondoskodott a gyermekéről. Christian később megbánja, hogy elhagyta a családját, és már mindent megtenne, hogy visszaszerezze őket. Elizabeth azonban meg akarja védeni a kislányát attól a szívfájdalomtól, amit Christian minden bizonnyal okozna nekik. Vajon Elizabeth képes megbocsátani a megbocsáthatatlant? Lehetséges szerelmet találni ott, ahol évekig gyűlölet lakott? Vagy ezek olyan mély sebek, amelyek sosem gyógyulnak be?Mindenki megérdemli a második esélyt? A. L. Jacksonnak, a New York Times bestsellerszerzőjének második magyar nyelven megjelent története a szerelemről, a gyűlöletről és a második esélyről elvarázsolja az olvasókat. Álomgyár Kiadó Romantikus 384 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155929502 Szerző: A. L. Jackson Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
A tőr ezekben a pillanatokban indul el végzetes útjára. Ám miközben mindez végigfutott Tarzan agyán, a majomember teljes erejéből rohant a főpapnő hangjának Következő »
Raktáron van!
2 000 Ft
A 25. század emberiségének legnagyobb kalandja, az első csillagközi expedíció végcéljához közeledik a Tau Ceti rendszerében, ahol azt remélik, lakható bolygóra is bukkanhatnak. Egy váratlan katasztrófa azonban idő előtt leszállásra kényszeríti az űrhajósokat, és kétségessé teszi, egyáltalán hazajuthatnak-e még valaha. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Úgy tűnik, Analfa nem hajlandó beletörődni a vereségbe. A szigligeti Alkotóházban egyre különösebb dolgok történnek, és a konyhás nénik is olyan furcsák… Szerencsére az írónő segítségére siet a közelben táborozó 5. d. De ebből vajon mi lesz?!

,,Ha szeretitek a kalandot, a humort, a Balcsit, ha izgalmas olvasmányra vágytok, ez a ti könyvetek! Ajánlom lányoknak és fiúknak. Gyereknek és felnőttnek. Ez a könyv boszorkányosan tündéres. Vagy tündéresen boszorkányos? De tudjátok, mit? Döntsétek el magatok!” – Nagy Judit, aszódi okleveles Tündérkönyvtáros
Következő »
Raktáron van!
2 999 Ft
Mark Winegardner műve a hiányzó évek krónikáját adja hozzá minden idők leghíresebb bűnügyi családregényéhez. Michael Corleone éppen véres győzelmet aratott a New York-i gengsztercsaládok között dúló háborúban. Most szeretné megszilárdítani hatalmát megmenteni házasságát s törvényes vállalkozásokra alapozni családja jövőjét. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Norman Manea emlékiratának három folyamatosan visszatérő fő témája a gyerekkorban átélt holokauszt, az emberi és írói lét a román totalitárius rendszerekben, valamint a száműzetés, az íróember helykeresése a világban. Manea a regényben nem ítélkezik. Emlékezik, mesél, töpreng. Tanúvallomása a két diktatúráról, Bukovináról, szüleiről, barátairól, a száműzetése éveiről, saját kétértelműségeiről, ettől a személyes és elfogulatlan töprengéstől válik hitelessé.

Kiadó: Alexandra Kiadó Méret: 236x287mm Oldalszám: 416 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
599 Ft
479 Ft
Úgy tűnik, Analfa nem hajlandó beletörődni a vereségbe. A szigligeti Alkotóházban egyre különösebb dolgok történnek, és a konyhás nénik is olyan furcsák… Szerencsére az írónő segítségére siet a közelben táborozó 5. d. De ebből vajon mi lesz?!

„Ha szeretitek a kalandot, a humort, a Balcsit, ha izgalmas olvasmányra vágytok, ez a ti könyvetek! Ajánlom lányoknak és fiúknak. Gyereknek és felnőttnek. Ez a könyv boszorkányosan tündéres. Vagy tündéresen boszorkányos? De tudjátok, mit? Döntsétek el magatok!” – Nagy Judit, aszódi okleveles Tündérkönyvtáros

„Nem szeretsz olvasni? Hiszen most is olvasol! Ráadásul pont az én ajánlómat. Ha már elkezdted, kérlek, olvasd végig… lehetőleg a teljes Tündérboszorkány-trilógiát. Meglátod, nem fogod megbánni! Tündérkönyvtárosi becsületszavam adom rá!” – Paraginé Tóth Edina, zákányszéki okleveles Tündérkönyvtáros

„Analfa, add fel! A Jóhegyi Lacik és a Tündérkönyvtárosok nyerésre állnak. Szerintünk mindenképp!” – Kolibri Kiadó Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Eiger Levente költészetét a tiszta, őszinte szerelemmel, hittel, becsülettel, hazaszeretettel, sorssal és az elmúlással kapcsolatos gondolatok változatos lírai megjelenítése jellemzi. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
1940. szeptember 5-én reggel a második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség átlépte a trianoni békeszerződésben megállapított magyar-román határt, és ezzel Észak-Erdély 50 hónapra ismét Magyarország része lett. Ablonczy Balázs könyve e bő négy év krónikája: bemutatja, miképpen lett újra magyar Észak-Erdély, milyen eszközökkel próbálta a magyar kormányzat átformálni magyar nemzeti térré, hogyan igyekezett megtartani, és végül miként veszett el újra. Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
Úgy tűnik, Analfa nem hajlandó beletörődni a vereségbe. A szigligeti Alkotóházban egyre különösebb dolgok történnek, és a konyhás nénik is olyan furcsák… Szerencsére az írónő segítségére siet a közelben táborozó 5. d. De ebből vajon mi lesz?!

Úgy tűnik, Analfa nem hajlandó beletörődni a vereségbe. A szigligeti Alkotóházban egyre különösebb dolgok történnek, és a konyhás nénik is olyan furcsák… Szerencsére az írónő segítségére siet a közelben táborozó 5. d. De ebből vajon mi lesz?! Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
„Kötelező olvasmány mindenkinek, aki szeretné átlátni a modern kori Afganisztán szövevényes viszonyait.” - Sunday Express 1839 tavaszán a britek első ízben rohanták le Afganisztánt. Közel húszezer főnyi katonaság özönlötte el az országot, és állította vissza Sáh Sudzsá al-Mulk uralmát. Ám kétesztendei megszállás után véres lázadás tört ki; az afgán nép a dzsihád hívó szavára fegyvert ragadott. A hófödte hegyeken át visszavonuló brit katonákat az afgán törzsek harcosai szinte mind egy szálig lemészárolták – ez volt a 19. század legszégyenteljesebb katonai veresége. William Dalrymple korábban publikálatlan afgán és indiai forrásokból merítve lebilincselően eleveníti fel a brit birodalmat megrendítő egyik legsúlyosabb katasztrófát. Szemléletes példázattal szolgál gyarmatosító törekvésekről, kulturális konfliktusokról és végzetes elbizakodottságról. A sah visszatér történelem a javából – égetően aktuális és könyörtelenül lényeglátó. William Dalrymple (1965) skót történész, művészettörténész, író. Kutatási területe India, Pakisztán, Afganisztán és a Közel-Kelet történelme és művészete. A sah visszatér című könyvéért 2015-ben Hemingway-díjat és Kapuścińki-díjat kapott; utóbbit olyan műveknek ítélik oda, melyek „irodalmi szintre emelik a riport műfaját”. Park Könyvkiadó Kft. Történelmi könyvek 640 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789633553480 Szerző: William Dalrymple Kiadás éve: 2022

„Kötelező olvasmány mindenkinek, aki szeretné átlátni a modern kori Afganisztán szövevényes viszonyait.” - Sunday Express 1839 tavaszán a britek első ízben rohanták le Afganisztánt. Közel húszezer főnyi katonaság özönlötte el az országot, és állította vissza Sáh Sudzsá al-Mulk uralmát. Ám kétesztendei megszállás után véres lázadás tört ki; az afgán nép a dzsihád hívó szavára fegyvert ragadott. A hófödte hegyeken át visszavonuló brit katonákat az afgán törzsek harcosai szinte mind egy szálig lemészárolták – ez volt a 19. század legszégyenteljesebb katonai veresége. William Dalrymple korábban publikálatlan afgán és indiai forrásokból merítve lebilincselően eleveníti fel a brit birodalmat megrendítő egyik legsúlyosabb katasztrófát. Szemléletes példázattal szolgál gyarmatosító törekvésekről, kulturális konfliktusokról és végzetes elbizakodottságról. A sah visszatér történelem a javából – égetően aktuális és könyörtelenül lényeglátó. William Dalrymple (1965) skót történész, művészettörténész, író. Kutatási területe India, Pakisztán, Afganisztán és a Közel-Kelet történelme és művészete. A sah visszatér című könyvéért 2015-ben Hemingway-díjat és Kapuścińki-díjat kapott; utóbbit olyan műveknek ítélik oda, melyek „irodalmi szintre emelik a riport műfaját”. Park Könyvkiadó Kft. Történelmi könyvek 640 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789633553480 Szerző: William Dalrymple Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
5 390 Ft
"Az a fajta könyv, amit képtelen vagy letenni." - I Love Reading UK "Fantasztikus olvasmány egy fantasztikus szerzőtől." - Stardust Book Reviews "Alig bírtam kivárni, mi fog még történni!" - Cameron Book Reviews "WOW... Micsoda olvasmány!" - Have Books, Will Read Következő »
Raktáron van!
4 999 Ft
Amikor apját, Wolfford hercegét felakasztják a Viktória királynő elleni merénylet előkészítésében játszott állítólagos szerepe miatt, Marcus Stanwicket minden vagyonától megfosztják. Ekkor megfogadja, hogy visszaszerzi családja becsületét, és leleplezi a hazaáruló összeesküvés valódi résztvevőit. Nyomozás közben egy olyan nőhöz kell fordulnia, akit megvet - méghozzá egy közismert szajhához! Következő »
Raktáron van!
5 680 Ft
Luke Skywalker kalandjai nem értek véget a Halálcsillag elpusztításávalNoha a Lázadó Szövetség megnyert egy fontos csatát, a Birodalom elleni háború csak most kezdődött el.Az ellenség bosszújától tartó Lázadók felépítettek egy rejtett bázist a Hoth nevű jégbolygón, de még azon a távoli, jelentéktelen helyen sem tudnak sokáig elbújni Darth Vader kutató tekintete elől. A sötét nagyúr alattvalói hamarosan a nyomukba szegődnek, így Han Solo, Leia hercegnő és társaik ismét menekülni kényszerüln... Következő »
Raktáron van!
2 980 Ft
Thomas Berger nem siette el a dolgot. A Kis Nagy Ember rajongóinak harmincöt évet kellett várniuk, hogy a szerző visszatérjen pályafutása egyik legsikeresebb regényéhez és annak 111 (112?) éves elbeszélőjéhez, az indiánok és a fehér ember világa közt csetlő-botló Jack Crabbhez. Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
"Valami kurva nagy buli lehet most Európában, annyian utaznak oda." ... Következő »
Raktáron van!
1 900 Ft
Alig kezdődött meg az új tanév Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiáján, Szerényi Mildred megint nyakig ül a bajban. Pedig nagyon igyekszik, de szerencsétlenségére Cirok kisasszony épp az ő gondjaira bízza az új tanulót, Enidet.

Alig kezdődött meg az új tanév Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiáján, Szerényi Mildred megint nyakig ül a bajban. Pedig nagyon igyekszik, de szerencsétlenségére Cirok kisasszony épp az ő gondjaira bízza az új tanulót, Enidet. Következő »
Raktáron van!
2 390 Ft
Olvasóink sokaságának nem kis örömére, és frissességéből mit sem veszítve 10 év után jelenik meg újra magyarul. Jamie Oliver, Anglia népszerű sztárszakácsa nyolcévesen, szülei kiskocsmájában kezdett főzni az essexi Claveringben.  Következő »
Raktáron van!
6 900 Ft
1893-ra, a Sherlock Holmes emlékiratai című novelláskötet megjelenése után Doyle olyannyira megelégelte a zseniális nyomozó hallatlan népszerűségét, hogy - a bűnözőfejedelem, Moriarty professzorral folytatott halálos küzdelem során - a svájci Reichenbach-vízesés jeges mélységébe fojtotta főhősét. Ám a népharag utolérte az írót, aki nem tehetett mást, mint feltámasztotta a rajongók kedvencét, így Sherlock Holmes újabb izgalmas esetek nyomozása során mutathatta meg kiváló képességeit. Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Pampalini, a mindenre elszánt, híres vadász visszatér!

A dzsungel mélyén lesben állva egy perc nyugta sincs, mivel folyton elárasztják a levelek. Kinek óriáskígyó, kinek gorilla kell, de van, akinek zsiráfra fáj a foga. Pampalini mindent tud az állatokról és az összes fortély rendelkezésére áll, hogy becserkéssze a kért vadat, azonban minden kísérlete során kiszámíthatatlan balszerencse éri.

Kudarcai ellenére a nagy vadász soha nem adja fel. Ha sikerül is elfogni a vadat, Pampalini nagylelkűen visszaadja a szabadságát. Pampalini új kalandjai Magyarországon még soha nem látott részekkel bővül. Következő »
Raktáron van!
990 Ft
Az új Micimackó film története nagyjából ott folytatódik, ahol Milne regénye befejeződik. Vége a hosszú kalandokkal teli nyárnak, eljött a tanulás ideje. R... Következő »
Raktáron van!
1 490 Ft