a bizalmas

- 59 db
Szigorúan bizalmas Rövid leírás:
A nő, Szulák Andrea (Internetes álneve: A NÉNI) Énekes és színésznő. Azon a júniusi estén dühösen ért haza szentendrei otthonába. Fárasztó napja volt, utálta a világot, hogy megnyugodjon, kinyitott egy üveg bort, leült a számítógép elé, s rákapcsolódott az egyik internetes honlap beszélgetős (chat) rovatára. Néhány perc múlva találkozott a fiúval, akivel gyakorlatilag percek alatt összeveszett. Élvezte a vitát. Végül megadta az e-mail címét, és várta a folytatást. A fiú másnap válaszolt, ezután fél évig leveleztek úgy, hogy nem árulták el egymásnak valóságos létüket. A legfurcsább az egészben, hogy látásból már korábban is ismerték egymást. Sőt egy születésnapi bulin udvariasan elbeszélgettek a hazai televíziózás nehézségeiről. Nem sejthették, hogy ekkor már hónapok óta tudták egymás legrejtettebb titkait… A férfi: Kirády Attila (Internetes álneve: DON) Televíziós újságíró. Azon a júniusi éjszakán egyáltalán nem volt dühös. Találkozott egy régi barátjával, söröztek, megbeszélték a világ fontos dolgait, aztán mindenki ment a dolgára. A fiú hazament, szokása szerint végigböngészte a világháló híreit, majd kipróbálta az egyik chatrovatot. Akkor először. Tetszett neki a netes kavalkád, élvezte a megszólalók nyíltságát és szabadságát. Már nem tudja, hogyan keveredett össze a lánnyal. Az azonban biztos, hogy idegesítette kioktató stílusa. Másnap csak azért írt neki, hogy elküldje a francba. Fél év múlva találkoztak személyesen.

Szerző: Kirády Attila Kiadó: Alexandra Kiadó Méret: 135x200mm Oldalszám: 264 oldal Következő »
Raktáron van!
-50%
399 Ft
200 Ft
Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969), a Nyugat című folyóirat első nagy nemzedékének tagja, a legendás kópéhős, Kakuk Marci megteremtője, élete vége felé, 1962-ben rendezte kötetbe szabálytalan portréit, majd 1964-ben bővítette is a pályatársairól szóló, különleges atmoszférájú sorozatot. A Nagy árnyakról bizalmasan nem a többé-kevésbé megszokott írói arcképekből áll össze: emberi, hétköznapi szituációkban, olykor irónikus, karikaturisztikus éllel készültek a "fotográfiák". Adytól Móriczig, Ka... Következő »
Raktáron van!
2 500 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A lenyűgöző, ám labilis mozicsillag, Jillian Croft és a híres színésztanár, Daniel Braddock három lánya szerető légkörben nőtt fel, még anyjuk tragikus hal... Következő »
Raktáron van!
4 599 Ft
A nápolyi kikötőben egy férfi késsel a hátában két nevet suttog Van Stratten barátnőjének. A haldokló szerint milliókat kereshetnek, ha egy bizonyos Mr. Arkadin meghallja, hogy mindent tudnak. A rejtélyes milliomos, a fél világot birtokló Mr. Arkadin amnéziára hivatkozva nagy összeget ajánl fel Van Strattenek, ha az kideríti származását. Különös emberi játszma veszi kezdetét, melyben üldöző és üldözött szerepe állandóan felcserélődik, a sötét titok napfényre kerüléséért pedig emberi életekkel kell fizetni.12 éven aluliaknak nem ajánlott - F/5332/J
Csomagolás: tok
Következő »
Raktáron van!
999 Ft

Ez a különleges bögre szuper ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg őket vagy magadat ezzel a csodás termékkel. Bögréink űrtartalma 300ml.

Most a tiéd lehet csupán 3490-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. A bögrékre nyomott minták több ezer használat után sem kopnak, vagy fakulnak.

Bögréink alkalmasak a mindennapi használatra, jól bírják a mosogatógépet és a mikrohullámú sütőt is.

Mosási mód: Kézi mosogatás ajánlott, de a mosogatógépet is bírja. Tisztítás során óvjuk az éles fém tárgyaktól, amelyek megsérthetik a kerámia felületét.

Következő »
4 napos szállítással
3 490 Ft
„Érdekes, de én teljesen nyugodt vagyok. Közelebb lépek a tükörhöz, hogy még jobban szemügyre vegyem ismerős, mégis ismeretlen arcom. Belém nyilall, mennyire akarom ezt. Kiérdemeltem. Mindent feladtam érte. Megérdemlem. ..." Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
#POV - Nézd új szemszögből a világot!
- Kérdések
- Válaszok
- Nézőpontok
Egy könyvsorozat, amelyen keresztül jobban megismerheted önmagad és a világ sokszínűségét. Következő »
Raktáron van!
3 999 Ft
Bizarr piknik, elrejtett gyémántok, vérdermesztő gyilkosságok és a lehető legkülönlegesebb slamasztikákba kerülő, de a hidegvérét és szellemességét végig m... Következő »
Raktáron van!
1 999 Ft
Párizs, 1975. Camille, a harmincas évei közepén járó könyvkiadó az anyja halála után egy feladó nélküli borítékot talál a postaládájában a részvétnyilvánító levelek között. Következő »
Raktáron van!
3 490 Ft
Szalárdi János (Szatmár vármegye, 1601. július 23. – Fogaras, 1666. szeptember 27. előtt, feltehetőleg augusztus 3-án) 17. századi erdélyi hivatalnok és tö... Következő »
Raktáron van!
4 100 Ft

Ez a különleges bögre szuper ajándék lehet szeretteidnek és persze saját magadnak is. Lepd meg őket vagy magadat ezzel a csodás termékkel. Bögréink űrtartalma 300ml.

Most a tiéd lehet csupán 3490-ért!

A nyomat egy varázslatos géppel készül, amely biztosítja arról a vásárlót, hogy az elkészült nyomat hosszú élettartamú, és nem fakul ki. A bögrékre nyomott minták több ezer használat után sem kopnak, vagy fakulnak.

Bögréink alkalmasak a mindennapi használatra, jól bírják a mosogatógépet és a mikrohullámú sütőt is.

Mosási mód: Kézi mosogatás ajánlott, de a mosogatógépet is bírja. Tisztítás során óvjuk az éles fém tárgyaktól, amelyek megsérthetik a kerámia felületét.

Következő »
4 napos szállítással
3 490 Ft
Tom Knelstonnak két vágya van: ügyvéd szeretne lenni, és munkáspárti politikusként segíteni akar a szegényeken. De vajon egy falusi postás fiaként nem túlságosan nagyratörő vágyak ezek?
Az elkényeztett Diana Southcott nem akar mást, mint a többi előkelő lány, akiket bemutatnak az udvarnál: egy jóképű, lehetőleg magas rangú férjet. Ha a kívánsága teljesül is, hajlandó-e megfizetni az érte szabott árat? Helyettesítheti-e a vidéki élet a londoni csillogást?
Alice Millernek és Jillie Curtisne... Következő »
Raktáron van!
4 699 Ft
Tom Knelstonnak két vágya van: ügyvéd szeretne lenni, és munkáspárti politikusként segíteni akar a szegényeken. De vajon egy falusi postás fiaként nem túlságosan nagyratörő vágyak ezek?Az elkényeztett Diana Southcott nem akar mást, mint a többi előkelő lány, akiket bemutatnak az udvarnál: egy jóképű, lehetőleg magas rangú férjet. Ha a kívánsága teljesül is, hajlandó-e megfizetni az érte szabott árat? Helyettesítheti-e a vidéki élet a londoni csillogást?Alice Millernek és Jillie Curtisnek eszük ágában sincs férjet fogni, ők karrierre vágynak. Alice ápolónő, Jillie orvos szeretne lenni. Vajon megtalálják a boldogságukat? És megváltozik-e a véleményük a férjhez menésről?Ned Welles elismert sebész édesapja kívánságával ellentétben gyerekorvosként képzeli el a jövőjét, egy sötét titok azonban beárnyékolja az életét, és rettegéssel tölti el a mindennapjait. Talál-e megoldást a problémájára, és képes lesz-e meghozni azt a döntést, amit elvárnak tőle?Az olvasó szeme láttára bontakozik ki ezeknek az annyira különböző társadalmi rétegekből származó embereknek a szétszálazhatatlanul összefonódó sorsa, akik velünk együtt válnak a másik titkainak ismerőjévé.
Kötésmód: keménytáblás, védőborítóval
Következő »
Raktáron van!
5 639 Ft
Létezik tökéletes étrend? Tényleg nyolc pohár vizet kell meginnunk naponta? Pontosan mi a glutén, és miért kerülik? Miért tilos a rizst újra melegíteni? Valójában mi az az antioxidáns? Következő »
Raktáron van!
6 699 Ft
Ez a játék nyerte Az Ország Játéka 2019 minősítést társasjáték kicsiknek kategóriában a szakmai zsűri értékelései alapján! Rókanyomon társasjátékban együtt nyomoz az egész család, vagy a gyerektársaság! Díjnyertes társasjáték, amiben nem egymás ellen játszunk, hanem egymást segítve nyerhetünk! Valamelyik ravasz róka elvitte nagyi rétesét, és a ti dolgotok megtalálni! A megoldáshoz először is nyomokat kell keresnetek: viselt kalapot az elkövető, és vajon volt nála zsebóra? Siessetek, nehogy a gazfickó meglógjon!

Egyszerűen botrány, ami történt! Elcsenték nagyi különdíjas pitéjét, és egyelőre nincs nyoma annak, hogy ki lehetett az elkövető.
Nagymama is csak annyit látott, hogy egy róka a ludas! De ez sajnos így még nagyon kevésEnnek az esetnek a felgöngyölítéséhez együtt kell dolgoznia a tyúkól minden egyes detektívjének! Szemtanúkat kell keresni, akik segíthetnek beazonosítani az elkövetőt. Volt vajon szemüvege, viselt zsebórát, vagy hordott mondjuk kalapot? Minden válasz segít közelebb kerülni a megoldáshoz!
Elő hát a nagyítót, és indulhat is a nyomozás! Deri?tsd ki ebben a díjnyertes társasjátékban, hogy ki a csibe?sz, me?g mielo?tt meglo?gna!
A Rókanyomon egy díjnyertes társasjáték, amely fejleszti a kis detektívek kooperációs és logikai készségeit. A játékosoknak nyomozókként össze kell dolgozniuk, hogy kiderítsék, hogy melyik róka volt az "elkövető". Nagyon ötletes kooperatív családi társasjáték. A gyerekek érdeklődését végig fenntartja, izgalmas játék, mely merőben új, más mint a "megszokott" társasjátékok. Kis nyomozók nagy rejtélye! Izgalmas, nyomozós társasjáték 6 éves kortól. A doboz tartalma: 16 gyanúsítottkártya 16 csibészkártya 12 nyomjelölő 4 nyomozókalap 3 egyedi dobókocka 1 rókafigura 1 nyomfejtő 1 játéktábla Játékszabály Játékosok száma: 2 +
Korosztály:6 éves kortól Következő »
Raktáron van!
6 891 Ft
A legegyszerűbb és leglátványosabb útmutató a világűrhöz Milyen alakú a Világegyetem? Kijuthat-e bármi egy fekete lyukból? Ártalmas-e az űrutazás? Következő »
Raktáron van!
7 499 Ft
Finomakat enni mindenki szeret. De finomakat és diétásakat enni? Sokszor azt gondoljuk, hogy ez lehetetlen, pedig a diétás étrend egyáltalán nem zárja ki a jó ízű étkezéseket. Az IdealBodynál ezt nap mint nap tapasztaljuk, és most a saját diétázóink után mindenkinek szeretnénk ezt megmutatni. Első saját szakácskönyvünkben 60 recepten keresztül mutatjuk meg, hogy a jó diéta nem jár koplalással, hanem úgy járul hozzá az egészségesebb életmód kialakításához, hogy közben még finomabbakat eszünk, mint előtte. Jó étvágyat kívánunk! Terjedelem: 144+2 oldal Következő »
Raktáron van!
4 500 Ft
Kapj el, ha tudsz! - Egy izgalmas történet Rövid leírás: Vajon ki fosztogatja Tortafalva cukrászdáit, és mi a következő terve? Tarts a nyomozókkal és segíts elkapni a tolvajokat! Ez a mesés foglalkoztató szuper feladatokkal és színes matricákkal vár téged. Ezt a foglalkoztatót 5 éves kortól ajánljuk, de tapasztalataink szerint kisebb és nagyobb gyermekek egyaránt szívesen oldják meg a benne lévő feladatokat.

Kiadó: Szalay Könyvkiadó Kiadás éve: 2022 Méret: 210x295 mm Oldalszám: 16 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
700 Ft
Már csak 3 másodperc az indulásig!
Visszaszámolás indul 3 - 2 1, és kilövés! Amikor az összes utas a fedélzeten van, a Space taxi sebességbe kapcsol. Vigyázat a hibás indítás végzetes következményekkel járhat!
Ki tudja feltölteni a Space taxit ugyanabból a fajból annyi űrlénnyel, amennyi csak lehetséges? Közben figyelni kell a tartálytöltésre, és át kell csempészni az értékes kristályokat is az értékes pontok megszerzéséhez.

Space Taxi - Izgalmas kockajáték
Játékosok száma: 3-5
Korosztály: 8 éves kortól Következő »
Raktáron van!
4 611 Ft
A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi testről
Következő »
Raktáron van!
6 699 Ft
Ezzel a 100 izgalmas játékkal hamar telik az idő! Megannyi labirintus, kirakó, pontösszekötő, szudoku és színező teszi érdekessé az unalmas órákat. A feladatok megoldása közben a gyerekek képességei játékosan fejlődnek. Koronát a fejre, varázspálcát a kézbe, és indulhat a játék! Következő »
Raktáron van!
1 999 Ft
Utazz vissza az időben, és fedezd fel a dínók világát! A foglalkoztató oldalain izgalmas játékok és érdekességek várnak rád. Következő »
Raktáron van!
1 990 Ft
Tulajdonságok:A Matricás történelem ezúttal a Jégkorszakba röpít vissza bennünket. Mindent megtudhatunk az ősemberekről, hogy miként vadásztak, és hogyan élték túl a zord körülményeket. Természetesen felfedezhetjük a korszak hihetetlen állatvilágát is, ami olyan csodálatos lényekkel büszkélkedhetett, mint a hatalmas gyapjas mamutok, a félelmetes kardfogú tigrisek és barlangi medvék, valamint az erszényes oroszlánok. Nem érdemes tovább várni, kezdj bele az időutazásba, és a matricák segítségével keltd életre a jégkorszak zord, de ugyanakkor csodálatos világát. 32 oldal 215x280 mm Puha borító

Tulajdonságok:A Matricás történelem ezúttal a Jégkorszakba röpít vissza bennünket. Mindent megtudhatunk az ősemberekről, hogy miként vadásztak, és hogyan élték túl a zord körülményeket. Természetesen felfedezhetjük a korszak hihetetlen állatvilágát is, ami olyan csodálatos lényekkel büszkélkedhetett, mint a hatalmas gyapjas mamutok, a félelmetes kardfogú tigrisek és barlangi medvék, valamint az erszényes oroszlánok. Nem érdemes tovább várni, kezdj bele az időutazásba, és a matricák segítségével keltd életre a jégkorszak zord, de ugyanakkor csodálatos világát. 32 oldal 215x280 mm Puha borító Következő »
Raktáron van!
1 990 Ft
Egy levél és egy váratlan örökség - az illatok rejtélyes világa Párizsban. Gyönyörűen megírt, különleges regény vágyakról, titkokról, emlékekről, szenvedélyről. Egy francia ügyvédi iroda levélben értesíti a Londonban élő Grace Munroe-t, hogy a módos parfümmúzsa, Madame Eva d'Orsey ráhagyta a... Következő »
Raktáron van!
4 890 Ft
Dzsungelben, víz alatt vagy hófödte hegytetőn - a Mancs Őrjárat mindig bevetésre kész! A színes oldalakon sok-sok izgalmas kaland, játék, fejtörő és móka vár rád és kedvenc kutyijaidra, matricákkal pedig még érdekesebb a játék! Mentőakcióra fel! Következő »
Raktáron van!
1 499 Ft
"Thomas kedvenc meséi - Hat izgalmas történet" egy gyűjteményes könyv, amely Thomas, a kis gőzmozdony és a Sodor szigetén élő barátainak kalandjait mutatja be. A könyvben hat különböző történet található, mindegyik tele van izgalommal, barátsággal és tanulságokkal. A történetek kiemelik az együttműködés, a kitartás és a problémamegoldás fontosságát.
Következő »
Raktáron van!
4 445 Ft
Mi történik, ha két különböző világlátású író egymás útjába akad? Ha egyik nő, másik férfi? Ha egyik romantikus lelkületű, másik kemény cinikus? Hát bizony izgalmas, kalandos, fordulatokkal teli, néhol drámai dolgok történnek, mert van egy nagyon is közös vonásuk: mindkettő akaratos és állhatatos. Következő »
Raktáron van!
799 Ft
Indulj bevetésre kedvenc kutyijaiddal! Most három rendkívüli mentőakcióban is velük tarthatsz! A Mancs Őrjárat és Merész Danny egy vadnyugati kalandparkba látogat. A fiú nagy álma, hogy igazi cowboy legyen, de a megbokrosodott robotlovat még neki sem sikerül megülnie. Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
Szeretnéd riasztóval megvédeni a titkos bunkered?
Kipróbálnád a víz alatti építkezést?
Vagy csak új technikákat tanulnál? Következő »
Raktáron van!
4 999 Ft
Rántsuk le a leplet a konyhai mítoszokról!  Zúzzuk vagy vágjuk a fokhagymát? Hogyan őrizhetjük meg a zöldségek tápértékét főzéskor? Mikor adjuk az ételhez a zöldfűszereket? Hogyan marad a hal szaftos sütéskor? Következő »
Raktáron van!
6 999 Ft