4 veg

- 10 000 db
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.

Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.

Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.

Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.

Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.

Add át magad a reménynek!

Könyvmolyképző Kiadó

Regény

424 oldal

Kötés: kartonált

ISBN: 9789634572435

Szerző: Colleen Hoover

Kiadás éve: 2017

Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Menetes vég 3/4 - 3/4 piros Menetes vég 3/4 - 3/4 piros Következő »
4 napos szállítással
121 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Menetes vég 5/4 - 5/4 piros Menetes vég 5/4 - 5/4 piros Következő »
4 napos szállítással
192 Ft
Ez a foglalkoztatókönyv tele van trükkös feladvánnyal, titkosított üzenettel, izgalmas játékkal, színezővel, matricával és még sok más szórakoztató feladattal. Következő »
Raktáron van!
2 400 Ft
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett.

Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Következő »
Raktáron van!
5 390 Ft
Különleges csíkos grafitceruza végén kutyás formaradírral. A grafitceruza végén található radír levehető a ceruzáról.

4-féle mintával rendelhető. Az ár 1 darabra vonatkozik. Mintával kapcsolatos kérését a megjegyzés rovatban jelezheti.

Ceruza hossza 20 cm, radír mérete kb. 3x1,3 cm. Következő »
Raktáron van!
680 Ft
Különleges munkagépes grafitceruza végén munkagép autós  formaradírral. A grafitceruza végén található radír levehető a ceruzáról.

4-féle mintával rendelhető. Az ár 1 darabra vonatkozik. Mintával kapcsolatos kérését a megjegyzés rovatban jelezheti.

Ceruza hossza 20 cm, radír mérete kb. 3,5x1,4 cm. Következő »
Raktáron van!
600 Ft
Különleges cicás grafitceruza végén macskás formaradírral. A grafitceruza végén található radír levehető a ceruzáról.

4-féle mintával rendelhető. Az ár 1 darabra vonatkozik. Mintával kapcsolatos kérését a megjegyzés rovatban jelezheti.

Ceruza hossza 20 cm, radír mérete kb. 2,4x1,3 cm. Következő »
Raktáron van!
630 Ft
Menetes vég 1 - 3/4 piros Menetes vég 1 - 3/4 piros Következő »
4 napos szállítással
140 Ft
4 napos szállítással
185 Ft
Új termék a Pepitán
Ragadd meg bájitalodat, véggyöngyödet és elvarázsolt íjadat, és készülj a végső Minecraft™ összecsapásra! Pusztítsd el a végzetkristályt, győzd le a bevégzőt és végül a tűzgolyót lövő végzetsárkányt, hogy megnyerd a Végzet csatáját! Élvezd a kézzelfogható Minecraft kalandokat a LEGO® Minecraft készlettel! Kombináld a modellt más készletekkel, hogy megalkosd saját, egyedi LEGO Minecraft univerzumodat! A készlet továbbá tartalmaz egy új, 2019. januárjában megjelenő sárkányölő minifigurát, és egy kódot, melyet skinre válthatsz be a Minecraft Bedrock Edition online játékban.

Ragadd meg bájitalodat, véggyöngyödet és elvarázsolt íjadat, és készülj a végső Minecraft™ összecsapásra! Pusztítsd el a végzetkristályt, győzd le a bevégzőt és végül a tűzgolyót lövő végzetsárkányt, hogy megnyerd a Végzet csatáját! Élvezd a kézzelfogható Minecraft kalandokat a LEGO® Minecraft készlettel! Kombináld a modellt más készletekkel, hogy megalkosd saját, egyedi LEGO Minecraft univerzumodat! A készlet továbbá tartalmaz egy új, 2019. januárjában megjelenő sárkányölő minifigurát, és egy kódot, melyet skinre válthatsz be a Minecraft Bedrock Edition online játékban. Következő »
Raktáron van!
8 589 Ft
Ismét új pókember tűnik fel a színen, ám a jövevény nagyobb, gonoszabb, és ámokfutást rendez a városban. A Marvel-akcióhősök sorozatban bemutatkozik Venom! Következő »
Raktáron van!
1 490 Ft
Lara és Petra óvodás koruk óta a legjobb barátnők. Egyszerre kezdtek táncolni, ugyanazt a gimnáziumot választották, és ugyanabba a fiúba szerettek bele. Csakhogy Áron Lettivel kezd járni, az osztály legbalhésabb csajával, aki türkizkékre festi a haját és bakancsot hord. Egy véletlennek és Petrának köszönhetően Lettire terelődik a gyanú, hogy ellopta Petra méregdrágra fejhallgatóját, és Lara is falaz a barátnőjének. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Helló húsvét!
- LAMOT90322Leírás: Univerzális motorkerékpár kormárnyrúd végek Ø17/ 23 mm-es lyukakba történő felszereléshez.Alumíniumból készültek. Következő »
Raktáron van!
-11%
3 572 Ft
3 190 Ft
Helló húsvét!
Raktáron van!
-8%
149 Ft
137 Ft
Inebrya Color PPD-mentes hajfesték

- Professzionális hajfesték
- 100% őszfedést biztosít
- Intenzív színek, ragyogó és tartós színárnyalatok
- Lenmagolaj és Aloe Vera összetevőinek köszönhetően nem irritálja a fejbőrt és aktívan táplálja és ápolja a hajat
- PPD mentes hajfesték

Keverési arány:
- Normál árnyalatok: 1:1,5, pl. 30 g hajfesték + 45 g hidrogén-peroxid
- Szuperszőke árnyalatok: 1:2 pl. 30 g hajfesték + 60 g hidrogén-peroxid

Kiszerelés: 100 ml
Következő »
Raktáron van!
3 404 Ft
Niki és Soma - rengeteg félreértést leküzdve - végre összejöttek, de két röpke hét járás után útjaik egy időre elválnak. Soma kénytelen elkísérni a szüleit egy féléves dél-afrikai kiküldetésre, de mindketten bíznak abban, hogy kibírják a távkapcsolatot. Hála a chatnek és a videóhívásoknak, először jól viselik az első heteket, és barátaik is próbálják tartani bennük a lelket. Különösen Nikiben, mert kettejük közül látszólag ő viseli nehezebben a kényszerű távollétet. Következő »
Raktáron van!
2 990 Ft
Fantasztikus LEGO® Minecraft® csaták a Vég arénában Sehol sem találsz fantasztikusabb Minecraft® csatákat, mint a LEGO® Minecraft A Vég aréna (21242) szettben. A 8 éves vagy nagyobb játékosoknak minden Minecraft készségükre szükségük lesz, ha túl akarják élni az akciót ebben a mókás, gyakorlatias készletben. Játékosok közötti kalandos csaták A Minecraft játékosok egy Végharcost és egy sárkányíjászt állíthatnak szembe egymással a legendás Vég arénában. A harcosok páncéllal és harci eszközökkel vannak felszerelve, azonban más veszélyeket is le kell küzdeniük a túlélésért. A kilövő megnyomásával lávablokkokat lőhetsz a Végzetsárkány szobor szájából, ami az aréna fölé tornyosodik, a mozgatható padló pedig szétcsúszik, így lávatenger kerül a harcosok lába alá. A kiegészítő játéklehetőségeket 2 népszerű Minecraft mob ihlette – egy bevégző és egy shulker –, emellett olyan videójátékos kiegészítőket is találsz, mint az arany répa és a bájital. A gyerekekre digitális móka is vár, hiszen a LEGO Builder app intuitív nagyító és forgató eszközeivel építés közben megjeleníthetik a modelljüket. Jellemzői: • Ikonikus helyszín – A LEGO® Minecraft® A Vég aréna (21242) egy akciódús helyszínt nyújt a játékosok közötti Minecraft küzdelemhez • Klasszikus karakterek – A szett egy Végharcos, sárkányíjász, bevégző és shulker Minecraft® figuráit tartalmazza • LEGO® Minecraft® akció – A játékosok egymás ellen harcolnak, miközben felülről láva zúdul rájuk, alattuk pedig lávatengerek jelennek meg • Minecraft® ajándék – Ajándékozd meg a 8 éves vagy nagyobb Minecraft játékosokat születésnapra, ünnepekre vagy bármilyen más alkalomból ezzel a gyakorlatias játékkészlettel • Bővíthető móka – A LEGO® Minecraft® A Vég aréna 13 cm magas, 17 cm széles és 13 cm mély, ami a téma további készleteivel is kombinálható • Interaktív, digitális építés – A LEGO® Builder app intuitív nagyító és forgató eszközökkel segít a gyerekeknek építés közben megjeleníteni a modelljüket • Életre keltett Minecraft® – A LEGO® Minecraft készletekkel a gyerekek különféle módokon élvezhetik a népszerű videójátékot, hiszen a mobokat, helyszíneket és funkciókat a LEGO kockák gyakorlatias kreativitása kelti életre • Garantált minőség – A LEGO® elemek megfelelnek a szigorú iparági és minőségi szabványoknak, annak érdekében, hogy egységesek, kompatibilisek és zökkenőmentesen összeilleszthetők legyenek minden alkalommal • Garantált biztonság – A LEGO® elemeket ledobjuk, felhevítjük, összenyomjuk, megcsavarjuk és megvizsgáljuk, így biztosítva, hogy megfeleljenek a szigorú, globális biztonsági szabványoknak Következő »
Raktáron van!
6 790 Ft
Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei.

Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei. Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Helló húsvét!
A kisvonat teljes hossza 40 cm x 8 cm. Fából készült dekoráció. Következő »
Raktáron van!
-6%
3 190 Ft
2 990 Ft
Hagyja, hogy a gyermekek mosolyogva tegyenek rendet a szobájukban. Ezeket a túlméretes LEGO® téglakat úgy tervezték, hogy egymásra is rakhatják, akárcsak az eredeti LEGO téglákat.

Felhívjuk figyelmét: a LEGO téglákat nem tartalmazza.

Méretek: 250 x 250 x 180 mm / 9,8 x 9,8 x 7,1Anyag: Polipropilén (PP)
BPA és ftalát mentes. Nem használt PVC-t. Következő »
5 napos szállítással
12 900 Ft
Helló húsvét!
- LAM20857Leírás : Puha, az ajtóra pattintós élvédők, 4 db-os szett. Lehet vágni, illeszkedik ives ajtó formákra is. Bepattintós szerelés.Méretek : 2 darab 870 mm 2 darab 670 mm Következő »
Raktáron van!
-12%
2 833 Ft
2 490 Ft
Olvass velünk! (4) - Ivanhoe

Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei. Négy különböző szinten rengeteg történet várja a gyerekeket, amelyekből megismerhetik a klasszikus történeteket, és talán ez meghozza a kedvüket arra, hogy később az eredeti műveket is elolvassák. Sir Walter Scott 1819-ben írta meg az Ivanhoe című történelmi regényét, amely a középkori Angliába kalauzolja az olvasót. Főhőse, Ivanhoe hazatét a Szent Földért vívott háborúból, ás otthon folytatja a küzdelmet a szabadságért. Következő »
4 napos szállítással
2 070 Ft
Helló húsvét!
A RUBY komód, melyet a Butorpiac.hu Bútorház kínál Önnek, megfelelő minden beltérbe egyedi stílusának köszönhetően. Ideális tárolásra és különböző tárgyak szortírozására. Gyönyörű eleme lesz az Ön előszobájának, háló- vagy fürdőszobájának. Anyag: fa/vessző Szín: régies fehér keret + régies fehér kosár Stabil keret 4 fonott kosárral Komód mérete (SzéxMaxMé): 40x73x29 cm Kosár mérete (SzéxMa): 32,5x12,5 cm Lábak magassága: 5,6 cm Termék száma: 0000105543 Komódok Következő »
3 hetes szállítással
-6%
39 990 Ft
37 590 Ft
Helló húsvét!
- LAM20869Leírás : Puha, az ajtóra pattintós élvédők, 4 db-os szett. Lehet vágni, illeszkedik ives ajtó formákra is. Bepattintós szerelés.Méretek : 2 darab 870 mm 2 darab 670 mm Következő »
Raktáron van!
-9%
2 956 Ft
2 690 Ft

Komód szilárd kerettel és 4 fonott kosárral Anyag: fa / vessző, Méretek (SzéxMaxMé): 40x73x29 cm Következő »
3 hetes szállítással
37 890 Ft
Régi idők játékai - "Ki nevet a végén?" társasjáték / 2-4 játékos részére

A "Ki nevet a végén?" a több ezer évvel ezelőtt született PACHISI táblás játék népszerű, mai változata. A játékot 2-4 fő játszhatja.

A játék célja: mind a 4 bábunkat elsőként a Célba juttatni. A játékosok választanak 4-4 egyforma színű játékbábut és elhelyezik azokat a tábla sarkaiban lévő, hasonló színű Start mezőkre. A kezdés sorrendjét a játékosok próbadobással döntik el. A legnagyobb értéket dobó játékos kezdi meg a játékot. A játékot csak hatos értékű dobással lehet megkezdeni. Akinek ez nem sikerül, úgy az első startkockára helyezi a kezdő játékbábuját, majd dob, az éréknek megfelelően lép és megkezdi a játékot az óramutató járásával megegyező irányba.

A játékban egyidejűleg a játékosok több bábuja is részt vehet. A játék során bármelyik bábuval lehet haladni a dobás érékének megfelelően. Minden hatos dobás esetén, a lépések megtétele után, újra lehet dobni, lépni mindaddig, amíg hatosokat dobunk. Dobásaink során, ha olyan mezőre lépünk, ahol ellenfelünk bábuja áll, úgy kiütjük azt. A kiütött bábut visszahelyezzük a kezdés helyére és a szabályoknak megfelelően újra kezdjük a játékot. A célba csak pontos dobással lehet bejutni. (Célszerű egy másik bábunkkal lépni, ha túldobjuk a Célt.)

A játék győztese az a játékos, aki mind a 4 bábuját elsőként juttatja a Célba.

A doboz tartalma: 16 db játékbábu, 1 db játéktábla, 1 db dobókocka, 1 db játékszabály. A társasjátékot 4 évesnél idősebb gyerekeknek ajánljuk.

A termék jellemzői:
"Ki nevet a végén?" társasjátékRégi társasjátékKiváló családi szórakozás2-4 játékos részéretábla mérete: 20x20 cm Következő »
7 napos szállítással
5 990 Ft
Fémmegmunkálás, forgácsolás > Fémipari kiegészítők

Fémipari fűrészszalag 2750x27x0,9 p3/4 M42-Co végt (3357754) - 16678.91

LEÍRÁS

Feldolgozásra alkalmas fűrészszalagok:

Szerkezeti acél

Mélyhúzó acél

acél vágása

edzőacél

edzett acél

Vastag falú cső

Tömör anyag, kerek acél

Öntöttvas

cső

hordozó

csokor

Általános információk a kétfém fűrészszalagokról:

E kétfém fűrészszalagok kiindulási anyaga egy kétkomponensű anyag (kétfém), amelyet elektronhegesztéssel nyernek. Az ebből az anyagból készült szalagnak nagy keményedésű, kopásálló, nagy teljesítményű, nagy sebességű acél van a fogakban, míg az ötvözött edzett acélból készült szalagtest rugóálló és fáradtságálló.

MŰSZAKI ADATOK

Általános információ

Vastagság 0,9 mm fogszög 0 °

Fogmagasság 10 - 14ZpZ

Méretek és súlyok

Hossz (termék) kb. 2750 mm, szélesség / mélység (termék) kb. 27 mm
Következő »
10 napos szállítással
16 679 Ft
Fémmegmunkálás, forgácsolás > Fémipari kiegészítők

Fémipari fűrészszalag 3660x27x0,9 p3/4 M42-Co végt. (3656304) - 22519.64

Ajánljuk a követekző gépeinkhez:

BMBS 300x320 CNC DG X 1500

BMBS 300x320 HA-Dg-2

BMBS 300x320 CNC-G

BMBS 300x320 H-DG

BMBS 300x320 HA-DG
Következő »
10 napos szállítással
22 520 Ft