3 eres kabel

- 10 000 db
Egy csomagban az Észedző, Szómágus és Gyorsan és Ügyesen Képességfejlesztők 3-4 éves gyermekek számára! Észedző – intelligencia fejlesztő csomag 3–4 éveseknek Cikkszám: 5999884515227 Aki érti a dolgok és történések közötti összefüggéseket, az a saját életére nézve jobb döntéseket tud hozni. A szülők közös vágya a lényeget és az összefüggéseket gyorsan felismerő, szabadon gondolkodó gyerekek nevelése. Manapság a gyerekeket sok adattal terhelik, de kevés időt szánnak az összefüggések felismerésére. Így ezzel a sok adattal a gyerekek nem tudnak mit kezdeni. Most, óvodás és kisiskolás korban kell az idegpályák összeköttetéseit úgy kialakítani, hogy ez a felismerés készségszintre emelkedjen, mert kisiskolás kor után ezt már nagyon nehéz. Ez a csomag a tudás – sikerélmény kapcsolatot is erősíti gyermekedben. Játék közben és játék után észlelni fogod, ahogyan a gyermeked saját szintjén önálló gondolkodóvá válik. Ez a fejlesztendő készség óriási lökést adhat a logikai és kommunikációs fejlődésének is. Szakpedagógusaink javaslata ezért az, hogy ezt a 3 alapképességet így egyben fejleszd, hogy többszörözni tudd a hatásfokát. Fektess gyermekedbe időt, és vásárold meg most ezt a nagyszerű csomagot! Csomag tartalma: 1 db gyűrűs mappa 22 db kivehető, letörölhető feladatlap (40 oldal feladat + 4 oldal mese) 1 db fólia a kinyomtatható ajándék feladatlapokhoz 1 db vízbázisú filctoll (gyermek-, és ruhabarát) + ingyenesen letölthető online tartalom Szómágus – nyelvi képességfejlesztő csomag 3–4 éveseknek Cikkszám: 5999884515784 A 21. században a legfontosabb készség a kommunikáció. Az emberek sikere azon múlik, hogy a gondolataikat hogyan ültetik át mások fejébe. A kérdés az, hogy a Te gyermeked ezt hogyan fogja elsajátítani. Tudtad, hogy ez lesz az a képesség, ami által megkaphatja, amire vágyik? Valójában semmit sem tud igazán elérni a gyerek, ha rosszul kommunikál. Ez egy olyan meghatározó alapképesség, hogy az 5 alapképesség ékkövének is nevezhetnénk. Szakértőink által a játék úgy van felépítve, hogy már 3–4 éves korban bármikor elkezdhető, így az elejétől önbizalmat ad gyermekednek. A játékot kitalálta és tervezte: Dr. Juhász Valéria PhD, Szegedi Tudományegyetem A játékos gyakorlatokat nem tudjátok elrontani, mindenképpen pozitív irányba fejlesztitek gyermeketeket. Mivel ezt ők játéknak fogják fel, ezért észrevétlenül, és nagyon gyorsan fejlődnek. Fontos az idő, hogy minél korábban elkezdődjön a gyakorlás, mert ebben a korban szivacsként szippantanak be mindent, amire később egyre kevesebb az esély. Ha még gondolkodsz azon, hogy az 5 alapképesség csomagból melyiket megvásárold meg, akkor ezt mindenképpen ajánljuk! A szülők nagy része beszámolt arról, hogy amióta a terméket használják, gyermekeik választékosabban és érthetőbben fejezik ki magukat. Sokan jelezték, hogy a gyerekek idegen nyelv tanulása is könnyebbé vált! Mivel ilyen lényeges tényező korunkban a kommunikáció, ezért javasoljuk számodra ezt a csomagot, hogy gyermeked ezen fejlesztett képessége által elérhesse majd, amire vágyik. Vásárold meg most, és kezdjétek a játékos gyakorlást! Gyorsan és ügyesen – mozgáskoordinációs képességfejlesztő csomag 3–4 éveseknek Cikkszám: 5999884515746 Léteznek izgő-mozgó és kevésbe mozgékony gyerekek. Sok esetben ez a születés pillanatában eldől. A jó hír az, hogy ennél a képességnél rendkívül gyors fejlődést lehet elérni nagyon rövid idő alatt. Hogyan is kezdj Te ehhez hozzá? Hiszen nem lehet minden szülő fejlesztőpedagógus, hiába van jó képességű gyermeke! Szükséged van egy kiindulási pontra. Ez a játék jó támpontot adhat számodra. A játékot kitalálta és tervezte: Szabó Csilla fejlesztőpedagógus A játéktesztelések során azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek mindig újra és újra szerették volna játszani az érdekesebbnél érdekesebb feladatokat. A valóság az, hogy a kevésbé mozgékony, az ügyetlenebb gyerekek nem élvezik a mozgást annyira nagyon, szenvednek az óvodai/iskolai mozgásos foglalkozásokon. Elképzelheted, ahogyan arról megy a gyerekek között a vita, hogy gyermeked melyik csapatba NE ne kerüljön. Sok esetben valóban kevésbé élvezik a közös játékokat. Jelzőket, címkéket akasztanak az ügyetlenebb gyerekekre. Tegyél érte, és segítsd őt! A családok, ahol már kipróbálták ezt a játékot, arról számoltak be, hogy az első pozitív jelzéseket a pedagógusoktól nagyszülőktől kapták, akik elmondták, az unoka mozgása, aktivitása pozitívan jelentősen megváltozott. Nagyon sok esetben már néhány hét alatt komoly eredmény várható. Segítséged sokat érhet gyermeked számára. Vásárold meg ezt a fejlesztőjátékot most, és kezdjétek el mihamarabb! Csomag tartalma: 1 db kör alakú játéktábla, 30 db feladatkártya, 1 db Játékszabály + ingyenesen letölthető online tartalom A játék menete: Keverjük meg a kártyákat, és terítsük szét úgy, hogy a színes oldaluk legyen fölfelé! A különböző színű kártyák más-más feladatcsoportot jelölnek. A piros kártyák utánzó mozgásokat tartalmaznak, a kék kártyák a névutókat gyakoroltatják, zöldek a testrészeket. A legfiatalabb játékos kezdi a pörgetést. Amilyen színű mezőn áll meg a nyíl, olyan színű kártyából választ egyet, és teljesíti az adott feladatot. Ha sikerül, a kártya az övé, és a mellette ülő játékos következik az óramutató járásával megegyezően. A sárga mezők 1-1 mondókát rejtenek, melyeket utánzó mozgással kísérhetünk. Ha olyan színű mezőt pörgetünk, amelyikhez már elfogyott a feladatkártya, akkor a játékot a soron következő társunk folytatja. A játék végén az nyer, akinek a legtöbb kártyát sikerül összegyűjtenie. Következő »
Raktáron van!
13 590 Ft
Tökéletes alumínium anyag.Stabilabb Munka, tanulás.Csúszásmentes ! Nincs karcolás!.Tartós kialakítás, könnyen hordozható.Ergonomikus kialakítás a helyes testtartásért.Sokoldalú kompatibilitás. Következő »
5 napos szállítással
18 920 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A népszerű 3-5-8 perces mesék nyomán 3-5-8 éveseknek alkottuk meg ezt a játékot, de a legnehezebb játék a felnőtteknek is kihívás! DOBJ ÉS SZÍNEZZ! Lajka, az űrutazó kutya felfedező útra indul. Találkozik egy csomó érdekes űrlénnyel, majd megérkezik a Kutyuri bolygóra, ahol különleges űrkutyaeledeleket és -játékokat fedez fel, végül a Hexa bolygón nyomoz űrkukacok után… Segítsetek Lajkának, dobjatok a színkockákkal, színezzétek be az űrállatokat, az űrkutyajátékokat, és szerezzetek pontokat a minél hosszabb, színesebb űrkukacokkal! 3 játékváltozat egy dobozban, amiben még ezt találod: 3 db színezőtömb, 6 db színes ceruza, 4 db színkocka Ideális 3-10 éves korig, 2-4 játékos részére, a játékidő kb. 20 perc. Korosztály: 3 éves kortól
Terjedelem: Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Delaney Masterson nem vágyik népszerűségre. Igen, híresek a szülei, és megy a tévében egy valóságshow-ja is, ám ő távolról sem az a vadóc celeb, akinek... Következő »
Raktáron van!
3 499 Ft
Három és hat éves kor között ajánljuk ezt a remek köténykét. Mérete: 18 x 2 x 28 cm.; A csomagolás mérete 18 x 2 x 28 cm; Anyaga: polyester Következő »
7 napos szállítással
2 550 Ft
A babaházakat pedig be kell rendezni! Az Astrup fából készült bútordarabjai nemcsak stabilak, hanem különösen kecsesek is, skandináv dizájnnal és lágy, semleges színekkel. Az öltözőasztal, a tükör, a csúszda és a csendes játszóház azok a darabok, amelyek a babák játék- és sportszobájának bútorszettjét alkotják. Most pedig játsszunk, játsszunk! Következő »
Raktáron van!
11 118 Ft
3 kg-os kiszerelésű, gyorsan oldódó etető pelletek, négyféle ízesítéssel.
Következő »
Raktáron van!
2 190 Ft
Réz lakat. Méret: 50 mm. Anyag: réz. Erős kivitel. Hosszú kengyelű Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
Ideje sétálni a babádat vagy a mackódat? Nem probléma. Csak vidd magaddal őket. Amikor elfáradnak és aludni szeretnének, a kiságyban tarthatod őket, ahol békésen alhatnak.
Ez az exkluzív babahordozótáska levehető kapucnival és felső patenttal rendelkezik, így nagyon sokoldalúan használható. A kapucni és a fedél nyomógombokkal rögzíthető, így könnyen válthatsz a lehetőségek között. Az oldalak merevek, a két fogantyú pedig megkönnyíti a baba vagy a mackó szállítását a landoutban.
A kiságyhoz párna és paplan is jár, gyönyörű mintás szövetből, amely illik a kiságyhoz.
A byASTRUP® babamackó elegánsnak és exkluzívnak tűnik, mivel kifinomult bársonyból készült, és 35 cm-es méretben, levendula színben kapható.
Tökéletesen illik a byASTRUP® rattan babakocsihoz.
Játékainkat kifejezetten tanulásra és szórakozásra terveztük.
Minden játékunk megfelel a hatályos európai játékbiztonsági előírásoknak, és CE-jelöléssel rendelkezik.

Korcsoport: 3+

Tartalom: landoo felső patenttal

Szín: levendula-lila

Méretek: 35 x 22 x 11 cm

Csuklya: I: 22 cm
Következő »
Raktáron van!
14 704 Ft

Honnan jött?

Közvetlenül a Real Madrid saját beszállítójától, spanyolországi gyárból
Prémium minőségű, tartós anyagok
Hivatalos, licenszelt Real Madrid termék
Minőség és design: Made in Spain​

​Anyag és részletek

Anyaga: 100% pamut
A Real Madrid címere és minden díszítés anyagba nyomott, így tökéletesen részlet gazdag és tartós nyomás

Méret

Méretek: 6 hónapos kortól 4 éves korig

Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
Fogápoló utazószett 4db-os, oroszlán mintával!3-6 éves korraTartalma:1 db eper ízű fogkrém fluormentes
1 db gyermekfogkefe tapadókorongos alj és fedőkupak
1 db fogmosópohár műanyag
1 db cipzáras tárolóLETÖLTHETŐ TUDÁSANYAG a gyerekek szájhigiéniájáról

Fogápoló utazószett 4db-os, oroszlán mintával!3-6 éves korraTartalma:1 db eper ízű fogkrém fluormentes
1 db gyermekfogkefe tapadókorongos alj és fedőkupak
1 db fogmosópohár műanyag
1 db cipzáras tárolóLETÖLTHETŐ TUDÁSANYAG a gyerekek szájhigiéniájáról Következő »
Raktáron van!
-11%
4 590 Ft
4 090 Ft
Apple 2m USB-C - Magsafe 3 kábel; Garancia: 12 hónap Következő »
5 napos szállítással
24 140 Ft

CAT 5e Network cable

Jellemzők:

2xRJ45 plugs
Szerelt UTP kábel
3 m
Szín: narancssárga
Következő »
Raktáron van!
473 Ft
Elosztó 3-as - szerelhető, kábel nélkül

Hagyományos fehér elosztó, amely 3 gyerekvédelemmel ellátott aljzattal rendelkezik. Az elosztó szétszedhető, így lehetőség van egyedi kábelezés kialakítására.

Figyelem! Villanyszerelési munkák esetén mindig kérjen szakmai segítséget!

Könnyen szerelhető Gyerekvédelemmel Fehér szín
Aljzatok típusa: 3 db védőérintkezős CEE 7/4 aljzat Max. áramerősség 10 / 16 A Névleges feszültség: 250 V AC, 50 Hz Ajánlott vezeték típus: H05VV-F 3 x 1,00 mm² Vezeték hossz: 0 m (kábel nem tartozék) Következő »
Raktáron van!
1 709 Ft
ROLINE 11.04.5603. Kábelhosszúság: 3 M, 1. csatlakozó: DisplayPort, 2. csatlakozó: DisplayPort Következő »
Raktáron van!
5 190 Ft
Leírás
Ez a Delock csupaszító eszköz koaxiális kábelek csupaszítására szolgál.

Könnyű használat
A szerszám belsejében lévő három pengének köszönhetően egy lépésben lehúzható a kerek kábelek (RG-6, RG-59, RG-58) külső burkolata, árnyékolása és belső vezető szigetelése. A pengék a kívánt magasságba állíthatók a kivehető imbuszkulccsal, amely a szerszámban van elhelyezve.

A csupaszítás hosszának megváltoztatása
A pengék helyzetükben változtathatóak az oldalsó csavar segítségével, amely kivehető. Nemcsak a csupaszítás magasságát, hanem hosszát is egyedileg lehet meghatározni.

Praktikus kezelhetőség
Ennek az eszköznek a fogantyúja és az ergonomikus kialakítása tökéletesen illeszkedik a kézbe. Egykezes munkavégzés lehetséges a fogantyú belsejében található fémrugó miatt.

Műszaki adatok
12,0 mm-es kábelátmérőig állítható
Megfelelő kábelek a csupaszításhoz: RG-6, RG-59, RG-58
Szín: szürke
Méretek (HxSzxM): kb. 10,8 x 4,7 x 2,4 cm

Rendszerkövetelmények
Megfelelő kábelek a csupaszításhoz

A csomag tartalma
Kábel csupaszító
Imbuszkulcs

Csomag
Hólyagos burkoló csomagolás Következő »
Raktáron van!
5 890 Ft
ROLINE 11.04.5603. Kábelhosszúság: 3 M, 1. csatlakozó: DisplayPort, 2. csatlakozó: DisplayPort Következő »
Raktáron van!
2 090 Ft
Helló húsvét!

Nem férsz el a kábelekkel? Túl kicsi a hely a sok kábelnek? Szűk a hely ahol el kéne vezetned?

Van rá megoldásunk!

3 méter hosszú lapos HDMI kábelünk számodra a megoldás!

Minden vezeték és árnyékolás rézből készült

Háromszoros árnyékolás a zavarmentes üzemelés érdekében

Minden érintkező aranyozott

CL3 tanúsítvány

Hossz: 3 m

Csatlakozók: HDMI

Következő »
Raktáron van!
-4%
1 760 Ft
1 690 Ft
Tulajdonságok: A HJR 3-20 kábeldob egy strapabíró műanyag tartóval lett ellátva, amelyhez 20 méter hosszú H05VV-F 3G1,0 mm2-es IP20 kivitelben készült kábel tartozik. A termék előnye, hogy akár feltekerve is használható. A HJR 3-20 kábeldob pipa alakú dugóval és négy db védőérintkezős aljzattal rendelkezik, valamint visszaállító gombbal a kioldott hővédelem törléséhez. A termék teljesítménye: 2300 W – letekerve, 1000 W - feltekerve. Vezeték típusa: H05VV-F 3G1,0 mm2 Vezeték hossza: 20 m Visszaállítható hővédelem: van Teljesítmény feltekerve: 250 V~ / max. 1000 W Teljesítmény letekerve: 250 V~ / max. 2300 W Aljzatok száma: 4 db IP védettségi fokozat: IP20 Következő »
4 napos szállítással
-17%
10 410 Ft
8 650 Ft
OnePlus 8048 microUSB / USB narancssárga adatkábel cink ötvözet csatlakozóval. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Termék Leírás: Az USB 2.0 hosszabbító kábel lehetővé teszi az USB eszközök hosszabb távolságból történő csatlakoztatását a számítógéphez. A kábel hossza 3.0 méter, ami lehetővé teszi a kényelmes csatlakoztatást a számítógép hátsó portjaihoz is. Az USB 2.0 interfész lehetővé teszi az adatátvitelt a számítógép és az eszköz között, és a sebessége akár 60 Mbps is lehet. Az USB 2.0 hosszabbító kábel kompatibilis az összes USB 2.0 eszközzel, így lehetővé teszi a legtöbb USB eszköz hosszabb távolságból történő használatát. Az USB 2.0 hosszabbító használata egyszerű: Csak csatlakoztatni kell az USB eszközt a kábel egyik végéhez, a másik végét pedig a számítógép USB portjába kell dugni. A kábel anyaga magas minőségű réz, ami biztosítja a megbízható adatátvitelt és a tartósságot. A hosszabbító kábel hasznos, amennyiben az USB eszköz (pl.: Billentyűzet, Egér) távolabb van a számítógéptől, de akkor is hasznos, ha szeretnénk a kábeleket rendezettebbé tenni. Az USB 2.0 hosszabbító kábel segítségével egyszerűen és kényelmesen csatlakoztathatjuk az USB eszközeinket a számítógéphez. Csomag tartalma: 1 x USB hosszabító (3 méter) Tulajdonságok: USB hosszabbító Kábel hossz: 300 cm Anyag: ABS/Gumi/Alumínium/Réz Kiváló minőségű, megbízható rázkábel és alumínium csatlakozóval. USB támogatás: 2.0 60MB/sec átviteli sebesség. 1. típusú csatlakozó: USB apa 2. típusú csatlakozó: USB anya Kompatibilitás: Univerzális Szín: Fekete Súly: 110 g Következő »
Raktáron van!
1 490 Ft
Elosztó 3-as - szerelhető, kábel nélkül - kapcsolós
Hagyományos fehér elosztó, amely 3 gyerekvédelemmel ellátott aljzattal rendelkezik. Az elosztó szétszedhető, így lehetőség van egyedi kábelezés kialakítására.

Figyelem! Villanyszerelési munkák esetén mindig kérjen szakmai segítséget!

Kapcsolós Könnyen szerelhető Gyerekvédelemmel Fehér szín
Aljzatok típusa: 3 db védőérintkezős CEE 7/4 aljzat Max. áramerősség 10 / 16 A Névleges feszültség: 250 V AC, 50 Hz Ajánlott vezeték típus: H05VV-F 3 x 1,00 mm² Vezeték hossz: 0 m (kábel nem tartozék) Következő »
5 napos szállítással
1 190 Ft
Bixenon kábel XN-KB/BI 3.Generáció

-relével ellátott kábel Bixenon szettekhez. Következő »
4 napos szállítással
7 349 Ft

Ez az USB 2.0 kábel lehetővé teszi, hogy iPod, iPad vagy iPhone készülékét - akár közvetlenül, akár a dokkolóállomáson keresztül - csatlakoztassa a számítógép USB-portjához (hatékony szinkronizáláshoz vagy az akkumulátor számítógépről történő töltéséhez) vagy egy Apple USB hálózati adapterhez (az akkumulátor konnektorról történő töltéséhez).
IPhone modellek
iPhone 4s
iPhone 4
iPhone 3Gs
iPhone 3G
Mac modellek
MacBook Air (13 hüvelykes, 2015-2017 eleje)
MacBook Air (11 hüvelykes, 2015 eleje)
MacBook Pro (Retina, 13 hüvelykes, 2012-2015 vége)
MacBook Pro (Retina, 15 hüvelykes, 2012-2015 közepe)
iMac (Retina 4K, 21.5 hüvelyk, 2017)
iMac (Retina 4K, 21.5 hüvelyk, 2015 vége)
iMac (Retina 5K, 27 hüvelyk, 2017)
iMac (Retina 5K, 27 hüvelyk, 2014-2015 vége)
iMac Pro (2017)
Mac mini (2018)
Mac mini (2014 vége)
Mac Pro (2013 vége)
IPod modellek
iPod touch 4. generáció
iPod touch 3. generáció
iPod touch 2. generáció. Következő »
Raktáron van!
15 900 Ft
Roline Notebook tápkábel 1.8m (19.08.1028) Következő »
Raktáron van!
3 299 Ft
Leírás

Hivatalos Sony liszenszelt HDMI kábel, mely kifejezetten az újgenerációs PlayStation 5 konzolokhoz ajánlott.

A kábel hosszúsága: 3 m

Következő »
4 napos szállítással
6 190 Ft
Insta360 GO 3 Mágneses függő biztonsági kábelA biztonsági kábel és a tökéletesen illeszkedő tok, amelynek kialakítása révén könnyen hozzáférhet az összes gombhoz és mikrofonhoz, lehetővé teszi a felszerelés védelmét anélkül, hogy a kényelem és a felvételi minőség romoljon. Rögzítse a fényképezőgépet a mágneses függőhöz, és használja a kábelt, hogy 100%-os bizonyosságot szerezzen arról, hogy fényképezőgépe nem fenyegeti leesés! Gyártó Insta360ModellCINSBBKE Súly Medál 32,7 g; betét 14,2 gBeállítási tartomány 50 - 80 cmAnyaga Medál: szilikon, műanyag, mágnes; betét: szilikon, fémKompatibilitás GO 3 Következő »
5 napos szállítással
2 290 Ft
Ezzel a Delock USB kábellel meghosszabbíthatja az USB 2.0 portját 3 méterrel.

Csatlakozók: USB-A apa > USB-A anya
Kábelhossz, kb. 3 m

Készlet tartalma
USB hosszabbító kábel

Csomagolás
Delock műanyag védőfólia
Gyártó: Delock
Szélesség cm: 15
Hosszúság cm: 20
Magasság cm:...

Leírás
Ezzel a Delock USB kábellel meghosszabbíthatja az USB 2.0 portját 3 méterrel.

Tulajdonságok
Csatlakozók: USB-A apa > USB-A anya
Kábelhossz, kb. 3 m

Készlet tartalma
USB hosszabbító kábel

Csomagolás
Delock műanyag védőfólia
Gyártó: Delock
Szélesség cm: 15
Hosszúság cm: 20
Magasság cm: 2 Következő »
Raktáron van!
1 409 Ft
Helló húsvét!
Valueline CAT5E UTP kábel 3 m szürke (UTP-0008/3)

Tulajdonságok: Ezzel a hálózati kábellel csatlakoztathatja számítógépét, laptopját, külső terminálját hálózatához, vagy egy másik számítógéphez. A kábel megfelel a Cat5E specifikációnak és használható 10/100/1000 Mbps hálózatokban. Következő »
Raktáron van!
-5%
840 Ft
798 Ft
- Optikai kábel, többcsatornás támogatással, a tökéltes hangzás elengedhetetlen kelléke.
Jellemzők:
- Kábel típusa: Audio
- Toslink csatlakozók (optikai) 2x TOSLINK apa (optikai), ø 2,2 mm
- Kábel hossza: 3 m
- Belső vezeték átmérő: 1.1
- Egyéb információk:
- Aranyozott vég: Igen
- Kábel színe: Black Következő »
Raktáron van!
2 136 Ft