2 l cola

- 10 000 db
Egy Coca-Cola, legyen szó bármelyikről, különlegesebbé teszi a pillanatot.1886-ban John Pemberton atlantai gyógyszerész alkotta meg a világhírű üdítőital alapjául szolgáló szirupot. A márka mindig is ismert volt meglepő lépéseiről, például a Coca-Cola szerepeltetett először színes bőrű embereket reklámjaiban és az első termék volt, ami megjelent az amerikai Time magazin címlapján. A sport kiemelkedően fontos szerepet tölt be a márka életében, 1928-tól a legrégebbi szponzora az újkori Olimpiai Játékoknak, illetve hivatalos FIFA és UEFA támogató.A népszerű üdítőital ma már több változatban is kapható, gondolva azokra, akiknek az íz mellett a cukor-, illetve a kalóriabevitel is számít. Az „egy márka” stratégiával az eredeti Coca-Cola értékeit és ikonikus vonzerejét az egész termékcsaládra kiterjesztették, hiszen az emberek bármelyiket is választják – akár cukorral vagy anélkül – mindenképpen a remek ízű és frissítő üdítőt akarják évezni, mert semmi sem fogható a jéghideg Coca-Cola ízéhez! Ma már mindenki maga döntheti el, hogy a klasszikus üdítőitallal szeretne felfrissülni, vagy annak kalóriamentes Coca-Cola light és zero cukor változataival. Mindemellett az ízesített Coca-Cola kedvelőinek a cseresznyés ízű, cukormentes Coca-Cola zero Cherry lehet a kedvence, amely szintén megtalálható a Coca-Cola hazai kínálatában. A Coca-Cola változatokról még több információ elérhető a www.coke.hu oldalon.
Márka:Coca Cola
VideoWeb Irodaszer:IRODAVENDEITALOUDISZ
Típus név:Üdítőitalok
Súly (kg):0,53
Fő cikkcsoportnév:Konyhai termékek
Cikkcsoportnév:Üdítőitalok
, EUUDCOCSA00007, Dekoráció > Parti vendéglátás > Üditő italok, 645.16

A termék kiválasztásakor  kérjük figyelembe venni a mennyiségi egységet! /db, szett, csomag, doboz, kiló, karton, tömb, tubus, ív, pár, display, bliszter, liter, lap, henger,készlet stb./  A sikeres bankkártyás fizetés /BARION/ érdekében kérjük regisztráljon!
Következő »
Raktáron van!
469 Ft
Szénsavas frissítő üdítőital. A Coca-Cola része életünk nagy pillanatainak, ott van a mindennapokban is, hogy jobbá tegye azokat. Ez a Coke varázsa.

Minden nap, mindenhol, mindenkor. A Coca-Cola eredeti, emberközeli és fiatalos.

A Coca-Cola felfrissít, egyedi ízvilága van, és élvezetessé teszi az étkezéseket.

Űrtartalom: 0,33 l Következő »
Raktáron van!
359 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Coca-Cola Zero Lemon 0,33l dobozos üdítőital

- A Coca Cola termékek legújabb Zero tagja citromos ízben, zero cukor, zero kalória, maximális Cola íz egy csepp citrommal felpezsdítve, hűtve ajánljuk fogyasztását.- Űrtartalom: 0,33l Következő »
Raktáron van!
359 Ft
Coca-Cola 0,5 l colaízű szénsavas üdítőital

Szénsavas frissítő üdítőital. A Coca-Cola része életünk nagy pillanatainak, ott van a mindennapokban is, hogy jobbá tegye azokat.
Ez a Coke varázsa. Minden nap, mindenhol, mindenkor.
A Coca-Cola eredeti, emberközeli és fiatalos. A Coca-Cola felfrissít, egyedi ízvilága van, és élvezetessé teszi az étkezéseket.

Tárolás:
Ne tegye ki közvetlen napfénynek! Száraz, hűvös helyen tárolja!

Összetevők:

Víz

Fruktóz-glükózszörp

Szén-dioxid

Színezék: szulfitos-ammóniás karamell

Étkezési sav: foszforsav

Természetes aromák koffeinnel

Tápanyagok 100 ml/250 ml (%*):
Energia: 190 kJ; 45 kcal/475 kJ; 113 kcal (6%)
Zsír: 0 g/0 g (0%)
amelyből telített zsírsavak: 0 g/0 g (0%)
Szénhidrát: 11,2 g/28 g (11%)
amelyből cukrok: 11,2 g/28 g (31%)
Fehérje: 0 g/0 g (0%)
Só: 0 g/0 g (0%)

Következő »
Raktáron van!
691 Ft
Spinners and spoons acknowledged by fishermen fo rmany years, being systematicaly enriched by new patterns, design, and colour solutions. Both classical, known for years, and the latest models not only please the fisherman's eye, but are also effective. Konger's offer includes every metal lure you may need in our waters. Következő »
5 napos szállítással
6 480 Ft

3 942 Ft

5 967 Ft

4 392 Ft

4 491 Ft

Helló húsvét!
Coca Cola – Original Coke Highway 66 - Tárolódoboz.

Exkluzív, fémből készült, magas minőségű tárolódoboz dombornyomott mintával.
Méretei: 10 cm x 14 cm 20 cm.
Következő »
5 napos szállítással
-10%
4 990 Ft
4 490 Ft
Coca-Cola Zero 0,5 l citromos energiamentes szénsavas üdítőital édesítőszerekkel

Szénsavas frissítő üdítőital. A Coca-Cola része életünk nagy pillanatainak, ott van a mindennapokban is, hogy jobbá tegye azokat.
Ez a Coke varázsa. Minden nap, mindenhol, mindenkor.
A Coca-Cola eredeti, emberközeli és fiatalos. A Coca-Cola felfrissít, egyedi ízvilága van, és élvezetessé teszi az étkezéseket.

Tárolás:

Ne tegye ki közvetlen napfénynek! Száraz, hűvös helyen tárolja!

Összetevők:

Víz

Szén-dioxid

Színezék: szulfitos-ammóniás karamell

Természetes aromák koffeinnel

Citromlé 0,1% (sűrítménybõl)

Édesítőszerek: ciklamátok

Aceszulfám K és aszpartám

Étkezési sav: foszforsav

Savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-citrátok

Kevesebb, mint 1% gyümölcslével

Fenilalanin-forrást tartalmaz.

Tápanyagok 100 ml/250 ml (%*):

Energia 4 kJ; 1 kcal /10 kJ 3kcal
Zsír: 0 g/0 g (0%)
amelyből telített zsírsavak: 0 g/0 g (0%)
Szénhidrát: 0 g/0 g (0%)
amelyből cukrok: 0 g/0 g (0%)
Fehérje: 0 g/0 g (0%)
Só: 0,02 g/0,05 g (1%)

Következő »
Raktáron van!
469 Ft
EZetil 522500 Coca-Cola® Classic Hűtőtáska • Klasszikus Coca-Cola® mintával • Ideális választás piknikre, strandra vagy kültéri tevékenységekhez • Űrtartalom: 5,7 liter • 5 mm vastag PE habszigetelés • Külső anyag: 300D poliészter • PEVA varrat nélküli bélés - szivárgásmentes és könnyen tisztítható • Szigetelési teljesítmény: 4 óra • Méretek: 20.0 x 15.0 x 22.0 cm / 0,2 kg Következő »
Raktáron van!
5 190 Ft
COCA COLA 0,33 l dobozos szénsavas üdítőital

Szénsavas frissítő üdítőital. A Coca-Cola része életünk nagy pillanatainak, ott van a mindennapokban is, hogy jobbá tegye azokat. Ez a Coke varázsa.

Minden nap, mindenhol, mindenkor. A Coca-Cola eredeti, emberközeli és fiatalos.
A Coca-Cola felfrissít, egyedi ízvilága van, és élvezetessé teszi az étkezéseket.

Űrtartalom: 0,33 l

Következő »
Raktáron van!
598 Ft
A Schmidt Spiele prémium sorozatának rejtvényei sokféle formával, maximális illeszkedési pontossággal és speciális matt lakkkal nyűgöznek le a tükör nélküli rejtvényekhez. Ez a rejtvény egy Coca-Cola üzletet mutat motívumként.
A kész puzzle mérete 69,3 x 49,3 centiméter. Következő »
5 napos szállítással
7 740 Ft
Helló húsvét!
Coca - Cola Ice Coldtárolódoboz

Exkluzív, fémből készült, magas minőségű tárolódoboz. Következő »
5 napos szállítással
-11%
4 590 Ft
4 090 Ft
Helló húsvét!
Coca-Cola - Ice Cold - Fémtábla.

Függeszthető fémtábla 10x20cm méretben. Következő »
5 napos szállítással
-11%
3 490 Ft
3 090 Ft
Helló húsvét!
Coca - Cola Ice Cold Fémtábla.

Exkluzív dombornyomott fémtábla.
Méret: 20 x 30 cm.
4 szélén előlyukasztott az egyszerű felrakás érdekében. Következő »
5 napos szállítással
-10%
5 890 Ft
5 290 Ft
48 l-es termoelektromos hűtő, Coca-Cola® stílusú – 12/230 V

A Coca-Cola MT48W az egyik legnagyobb mobilhűtőnk, és minden parti tökéletes kiegészítője. Ráadásul erős kerekeinek és emelőfogantyúinak köszönhetően bárhová magával viheti! Töltsd meg étellel és itallal minden barátodnak, és hagyd, hogy teljen a jó idő!

A 48 literes teljes térfogat akár 78 doboz vagy 12 db 1,5 literes palack (11 álló helyzetben) számára biztosít helyet.

Két erős kerék, kihúzható fogantyú és oldalfogantyúk az emeléshez biztosítják a kényelmes hordozhatóságot

A kempingekben akár a jármű akkumulátoráról, akár a hálózati áramról működik

Az osztott fedél minimalizálja a hideg levegő elvesztését

Kábelrekesz a fedőben a tiszta tárolás érdekében használaton kívül

Dupla ventilátorrendszer a gyorsabb hűtés érdekében

ELEKTROMOS

Bemeneti feszültség (AC) 220-240 V

Bemeneti feszültség (DC) 12 V

Bemeneti frekvencia 50/60 Hz

MÉRETEK

Méretek termék mélység 532 mm

Méretek termék magasság 452 mm

Méretek termék szélesség 400 mm

Nettó tömeg 7,62 kg

Következő »
Raktáron van!
62 790 Ft
Ertedeti Nostalgic Art termék!

A fémdobozokat négyszínű ofszternyomással (CMYK) nyomtatják. Ez borotvaéles motívumot garantál ragyogó színekkel. A felvitt védőlakk lezárja a felületet és gyönyörű, tartós fényt varázsol. A perselyek nyithatók, visszazárhatók. Fém Dobozaink erős lemezből készülnek.
Következő »
Raktáron van!
3 529 Ft
Helló húsvét!
Coca - Cola - Fémpersely.

Fémből készült persely.
Magasság: 13 cm.
Átmérő: 10 cm.
Könnyen eltávolítható fedéllel, így a persely többször felhasználható! Következő »
5 napos szállítással
-11%
3 590 Ft
3 190 Ft
Helló húsvét!
A Coca-Cola fülbevaló egy különleges és szemet gyönyörködtető ékszer, amely a híres ital logóját viseli. A fülbevaló fém beakasztóból és Coca-Cola logós üveg alakú műanyagból készül. A fülbevalónak szinte nincs súlya, így nem fog megterhelni vagy zavarni semmilyen tevékenység során. Választhatod akár magadnak, akár barátaidnak is!

Vedd figyelembe, hogy mi minden termékünkre 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk és számlát adunk! Ne vásárolj kétes eredetű termékeket!
Következő »
Raktáron van!
-5%
2 519 Ft
2 390 Ft
Coca Cola desing füzet rajongóknak! A4-es méretű, 40 lapos kockás füzet.
Borítója puha táblás, lekerekített sarkok.
Mérete: A4.
Márka: LipaMill - MAR MAR

Többféle mintával rendelhető, kockás és vonalas változatban - lásd &,gt;&,gt;

Következő »
Raktáron van!
950 Ft
Coca-Cola párnahuzat 40*40 cm

Mérete: 40x40 cm.

Anyaga: 100% poliészter.
Következő »
5 napos szállítással
1 190 Ft
Coca-Cola Light 0,5 l energiamentes szénsavas üdítőital édesítőszerekkel

Szénsavas frissítő üdítőital. A Coca-Cola része életünk nagy pillanatainak, ott van a mindennapokban is, hogy jobbá tegye azokat.
Ez a Coke varázsa. Minden nap, mindenhol, mindenkor.
A Coca-Cola eredeti, emberközeli és fiatalos. A Coca-Cola felfrissít, egyedi ízvilága van, és élvezetessé teszi az étkezéseket.

Tárolás:

Ne tegye ki közvetlen napfénynek! Száraz, hűvös helyen tárolja!

Összetevők:

Víz

Szén-dioxid

Színezék: szulfitos-ammóniás karamell

Édesítőszerek: aszpartám és aceszulfám K

Étkezési sav: foszforsav

Természetes aromák koffeinnel

Savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-citrátok

Fenilalanin-forrást tartalmaz

Tápanyagok 100 ml/250 ml (%*):

Energia: 1,4 kJ; 0,3 kcal/4 kJ 1 kcal
Zsír: 0 g/0 g (0%)
amelyből telített zsírsavak: 0 g/0 g (0%)
Szénhidrát: 0 g/0 g (0%)
amelyből cukrok: 0 g/0 g (0%)
Fehérje: 0 g/0 g (0%)
Só: 0,02 g/0,05 g (1%)

Következő »
Raktáron van!
691 Ft
Coca-Cola Zero 1,75 l energiamentes szénsavas üdítőital édesítőszerekkel

Szénsavas frissítő üdítőital. A Coca-Cola része életünk nagy pillanatainak, ott van a mindennapokban is, hogy jobbá tegye azokat.
Ez a Coke varázsa. Minden nap, mindenhol, mindenkor.
A Coca-Cola eredeti, emberközeli és fiatalos. A Coca-Cola felfrissít, egyedi ízvilága van, és élvezetessé teszi az étkezéseket.

Tárolás:

Ne tegye ki közvetlen napfénynek! Száraz, hűvös helyen tárolja!

Összetevők:

Víz

Szén-dioxid

Színezék: szulfitos-ammóniás-karamell

Édesítőszerek: nátrium-ciklamát

Aceszulfám K és aszpartám

Étkezési sav: foszforsav

Természetes aromák koffeinnel

Savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-citrát

Fenil-alanin forrást tartalmaz

Tápértékre vonatkozó információk:

Tápanyagok 100 ml/250 ml (%*)
Energia: 0,9 kJ; 0,2 kcal /2,3 kJ; 1 kcal
Zsír: 0 g/0 g (0%)
amelyből telített zsírsavak: 0 g/0 g (0%)
Szénhidrát: 0 g/0 g (0%)
amelyből cukrok: 0 g/0 g (0%)
Fehérje: 0 g/0 g (0%)
Só: 0,02 g/0,05 g (1%)

Következő »
Raktáron van!
1 241 Ft
Helló húsvét!
RETRO Coca-Cola Ice Cold - Fém Hőmérő.

Fémből készült vintage hőmérő Celsius és Fahrenheit skálázással.
Méret: 28 x 6,5 cm. Következő »
5 napos szállítással
-10%
4 990 Ft
4 490 Ft
A “Nostalgic-Art” egy stílus, termékei az elmúlt évtizedek hangulatát idézi meg. Ezek az ajándék tárgyak megmutatják a múltat és nosztalgikus érzéseket keltenek azokban akik értékelik a retro stílust. Dekoratív, jó minőségű ötletes ajándékok retró dizájnnal és motívummal ellátva.

Különféle terméktípusok megtalálhatóak a palettán mint például bögrék, kulcstartók,fémdobozok vagy fémtáblák, hőmérők, faliórák. Magas minőségű anyagokból és gondos tervezéssel készült ajándékok a retró kedvelőknek.

A “Nostalgic-Art” egy német vállalat és termékei Európán belül és kívül egyaránt megtalálhatók. Összességében a Nostalgic Art egy olyan márka mely az évtizedek stílusát és kulturális örökségét ünnepli.
Következő »
Raktáron van!
4 119 Ft
John Pemberton atlantai gyógyszerész alkotta meg 1886-ban az üdítőital alapjául szolgáló szirupot, melyet szénsavas vízzel vegyített. Népszerűségének köszönhetően világszerte elterjedt, így a Coca-Cola ma már a világ minden táján megtalálható. Klasszikus kedvenc, ami minden alkalomhoz illik 1886 óta Katalóguskód: 25967

24 db/csomag

Következő »
5 napos szállítással
-4%
605 Ft
580 Ft
Üdítőital 1,75l Coca Cola

John Pemberton atlantai gyógyszerész alkotta meg 1886-ban az üdítőital alapjául szolgáló szirupot, melyet szénsavas vízzel vegyített. Népszerűségének köszönhetően világszerte elterjedt, így a Coca-Cola ma már a világ minden táján megtalálható. Klasszikus kedvenc, ami minden alkalomhoz illik 1886 óta Katalóguskód: 25969 8 db/csomag Következő »
5 napos szállítással
-4%
1 140 Ft
1 092 Ft