100 év a magyar lovassport történetéből

- 10 000 db
"Egy különös vonzerővel bíró sportág, a lovassport magyarországi történetének első kötetét tartja kezében az olvasó. Ez a száz év a lovak idomítását és a lovaglást támogató egyesület 1872-es pozsonyi megalakításától az 1972-es müncheni olimpiáig ível, ezen belül pedig három korszakra osztható, amelyek történelmileg - de a lovaglási stílus, valamint a versenyzési forma alakulásában - szintén élesen elhatárolódnak egymástól.
Ebből adódott, hogy a magyar lovassport történetét három kötetben, az 1872-es kezdetektől a ló új feladatainak, korunkban betöltött új szerepének kiteljesedéséig tárgyaljam.
Az első kötet több témát is érint. Mindenekelőtt a lovassport alapjait képező, úgynevezett campagne-lovaglás kialakulását, vagyis a lovas katonák számára nélkülözhetetlen - kitartó, a terep akadályait biztosan leküzdő, egyensúlyban mozgó és engedelmes - lovak tömeges kiképzésének történeti körülményeit ismertettem, emellett pedig röviden foglalkoztam a magyarországi lovaskiképzés és versenyzés néhány intézményével is.
A "Jól betanított paripákat díjjazó társulat" megalakulásától és az először Pozsonyban, aztán Bécsben megrendezett díjlovagló versenyek jóvoltából a lovassport első évtizedei az egykori Monarchiában közösek, ámbár meglehetősen konzervatív felfogásúak voltak.
Budapesten 1894-ben tartották az első lovasversenyt a Tattersall pályáján. Noha a rendezőszervezetek köre néhányszor változott, a rendezők a bécsieknél nyitottabban fogadták el a korszerűbb versenykövetelményeket, amelyeket a gyakorlatban is alkalmaztak.
A XX. század elején újszerű volt a concours hippique-nek nevezett rendezvény, amelyen a díjlovaglás, a különböző követelményű díjugratások mellett már egyéb szakágak, például az összetett verseny (military), a fogathajtás, valamint a hölgyek versenyszámai is helyet kaptak.
Számos másféle lovas esemény is tarkítja ezt a korszakot. Ilyenek a Bécs-Berlin, illetve Berlin-Bécs és a Budapest-Bécs távlovaglások, valamint az ún. parancsőrtiszti versenyek, továbbá az első lovasPóló-mérkőzések.
Az anyaggyűjtés során bukkantam a kor egyik leghíresebb lovasának, Pongrácz Artúrnak az ugratásról szóló cikkére, amely külön figyelmet érdemel.
Végezetül a függelékben közölt táblázatba gyűjtöttem össze a bécsi, a budapesti és néhány vidéki verseny díjazott lovasait.
Munkámban a korabeli sajtó, Vadász- és Verseny-Lap, a bécsi kiadású Sport, a Hadsereg, a Magyar Katonai Közlöny, a Kavalleristische Monatsheft stb. tudósításaira támaszkodtam, a forrásokat (a szaklapok címét rövidítve, évszámot és oldalszámot jelölve) lábjegyzetekben adtam meg." (a Szerző)
"Ez a könyv tehát forrásmunka, adattár és egyúttal olvasmány is. Az utóbbit bizonyítja az olvasmányos stílusban, szép magyar nyelven megírt és érdekes, rövid történetekkel fűszerezett szöveg, amely nevezetes mondásokat és valaha híres, kitűnő lovasok nevét őrzi meg az utókor számára.
Ha minősíteni akarnám, valójában milyen műfajba tartozik, nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy adatok tömkelegét tároló kézikönyv lesz-e, vagy esetleg inkább tankönyv, hiszen a különböző, lovasokat és edzőket képző tanfolyamok és iskolák vagy akár egyetemek számára is kötelező tankönyvként ajánlható." (Bodó Imre) Következő »
Raktáron van!
4 000 Ft
Három kötetre tervezett munkám második kötetét adja közre ezzel a könyvvel a Kiadó. A korszakokhoz kötődő felosztást nemcsak a történelem, hanem a lovassportág fejlődési útjának elkülönülő szakaszai is indokolták. Így az első kötetben a lovaglás, az idomítás kultúrtörténeti vonatkozásait, a lovas sportág megszületését, a három szakág kialakulását és az újkori olimpián való megjelenését ismertettem. Ezt a fejlődést szakította meg az első világháború. A magyar lovassport háború utáni ú... Következő »
Raktáron van!
4 990 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A magyar lovassport történelmi korszakait bemutató sorozat harmadik, egyben utolsó kötetét tartja kezében az olvasó. Száz év - hosszú generációkon átívelő idő. Ernst József e forrásértékű művével időtálló emléket állít az életüket a lovassport ügyének áldozó lovasembereknek és az elmúlt idők kiváló sportlovainak a következő generációk számára.

A magyar lovassport történelmi korszakait bemutató sorozat harmadik, egyben utolsó kötetét tartja kezében az olvasó. Száz év - hosszú generációkon átívelő idő. Ernst József e forrásértékű művével időtálló emléket állít az életüket a lovassport ügyének áldozó lovasembereknek és az elmúlt idők kiváló sportlovainak a következő generációk számára. Következő »
Raktáron van!
5 890 Ft
A magyar lovassport történelmi korszakait bemutató sorozat harmadik, egyben utolsó kötetét tartja kezében az olvasó. Száz év - hosszú generációkon átívelő idő. Ernst József e forrásértékű művével időtálló emléket állít az életüket a lovassport ügyének áldozó lovasembereknek és az elmúlt idők kiváló sportlovainak a következő generációk számára. Következő »
Raktáron van!
6 500 Ft
Boncz Ödön, a kiváló jogtudás, genealógus-heraldikus jelen tanulmányában a magyar viselet kialakulását és fejlődését dolgozza fel. Tanulmánya olyan munkákkal említhető egy lapon, mint Kővári László: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások, Nagy Rózsa: Magyar viselet a XVIII. század végén és a XIX. század elején, Nagy Géza-Nemes Mihály: A magyar viselet története. Jelen kiadás a már több mint 100 évvel ezelőtt megjelent tanulmány új kiadása.
Kötésmód: puha
Következő »
4 hetes szállítással
2 281 Ft
Boncz Ödön, a kiváló jogtudás, genealógus-heraldikus jelen tanulmányában a magyar viselet kialakulását és fejlődését dolgozza fel. Tanulmánya olyan munkákkal említhető egy lapon, mint Kővári László: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások, Nagy Rózsa: Magyar viselet a XVIII. század végén és a XIX. század elején, Nagy Géza-Nemes Mihály: A magyar viselet története. Jelen kiadás a már több mint 100 évvel ezelőtt megjelent tanulmány új kiadása. Következő »
Raktáron van!
1 900 Ft
Boncz Ödön, a kiváló jogtudás, genealógus-heraldikus jelen tanulmányában a magyar viselet kialakulását és fejlődését dolgozza fel. Tanulmánya olyan munkákkal említhető egy lapon, mint Kővári László: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások, Nagy Rózsa: Magyar viselet a XVIII. század végén és a XIX. század elején, Nagy Géza-Nemes Mihály: A magyar viselet története. Jelen kiadás a már több mint 100 évvel ezelőtt megjelent tanulmány új kiadása. Nemzeti Örökség Kiadó Történelmi könyvek 62 oldal Kötés: puha ISBN: 9786155242854 Szerző: Boncz Ödön

Boncz Ödön, a kiváló jogtudás, genealógus-heraldikus jelen tanulmányában a magyar viselet kialakulását és fejlődését dolgozza fel. Tanulmánya olyan munkákkal említhető egy lapon, mint Kővári László: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások, Nagy Rózsa: Magyar viselet a XVIII. század végén és a XIX. század elején, Nagy Géza-Nemes Mihály: A magyar viselet története. Jelen kiadás a már több mint 100 évvel ezelőtt megjelent tanulmány új kiadása. Nemzeti Örökség Kiadó Történelmi könyvek 62 oldal Kötés: puha ISBN: 9786155242854 Szerző: Boncz Ödön Következő »
Raktáron van!
1 790 Ft
Nemzedékek sora nőtt fel Benedek Elek, a nagy mesemondó történetein. A legendás író és mesegyűjtő jóvoltából maradt ránk nemzetünk korábban szájhagyomány útján terjedő kultúrkincse, neki köszönhetően meríthetünk a legtisztább forrásból, a népművészetből. Gazdagon illusztrált kötetünkben százat nyújtunk át Benedek Elek halhatatlan történeteiből, közte olyan ékköveket, mint a Szélike királykisasszony, a Gyöngyike vagy a Fadöntő. Következő »
Raktáron van!
5 999 Ft
Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása."Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! Hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!..." ? írja művében a szerző.Ismerte Kazinczy Ferencet, Virág Benedeket, Vitkovics Mihályt és Szemere Pált, akikkel nyelvészeti és történeti vitákat folytatott. A kor jelentős tudósaival is kapcsolatban állt.Ma már tudománytalannak ítélik, de a maga korában lelkesítő, a magyar tudatot büszkévé tevő tudósnak számított. Nemzeti Örökség Kiadó Történelmi könyvek 132 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155797934 Szerző: Horvát István Kiadás éve: 2020

Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása."Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! Hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!..." ? írja művében a szerző.Ismerte Kazinczy Ferencet, Virág Benedeket, Vitkovics Mihályt és Szemere Pált, akikkel nyelvészeti és történeti vitákat folytatott. A kor jelentős tudósaival is kapcsolatban állt.Ma már tudománytalannak ítélik, de a maga korában lelkesítő, a magyar tudatot büszkévé tevő tudósnak számított. Nemzeti Örökség Kiadó Történelmi könyvek 132 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155797934 Szerző: Horvát István Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
2 590 Ft
Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása. Következő »
Raktáron van!
2 700 Ft
A könyvben szereplő mesék a magyar történelem megtörtént, ám kevésbé ismert, izgalmas eseményeit dolgozzák fel - cselekményükben, stílusukban, szóhasználatukban visszanyúlnak a népmesékhez. Anya és Apa sem marad ismeret nélkül: minden mesét az egykori történelmi esemény rövid összefoglalója követ. Gévai Csilla művészi rajzai tovább színesítik a gyerekek számára lebilincselő történeteket. (3-14 éves korig)

A könyvben szereplő mesék:
- A Jégkirálynő átka
- Tündérlátta kenyér
- A pillangó szárnya
- Parázs anyó gyermekei
- Titkok szigete
- A csámpás malac
- Az igazmondó búzavirág Következő »
Raktáron van!
2 680 Ft
4 napos szállítással
1 976 Ft
Két évtizeddel ezelőtt, amikor ez a kötet megjelent, Fodor András a következőket írta róla: „Dallos Szilvia valódi eseteket felsorakoztató anekdotagyűjteményében többről van szó, mint filmről, forgatásról, kis ügyetlenkedésekről és mulatságos esetekről. Valóságos társadalomrajz és művelődéstörténet bontakozik ki ezekből a feljegyzésekből, amiket az olvasó élvezni fog s észrevétlenül lesz részese egy művészeti ág, szakma belső életének, ugyanakkor annak, ami rajta kívül az országban és... Következő »
Raktáron van!
3 300 Ft
2019-ben azzal a céllal szerveztük meg az 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivált, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk az illusztrációs grafikával fo... Következő »
Raktáron van!
3 000 Ft
A Filmgyárban munkaköröm alapján elsősorban jelenetfotózást kellett végeznem, de a nagy színésznőkkel és színészekkel kialakult szinte baráti kapcsolatomnak köszönhetően beleszerettem a portréfotografálásba. Szerencsém volt abban is, hogy a sajtó részéről a színészportrékra nagy igény mutatkozott (Film-Színház-Muzsika, Filmvilág stb.). Több évtizedes filmgyári munkám során 53 játékfilm, és 50 televíziós film standfotóit készítettem a színészportrékon kívül. Következő »
Raktáron van!
1 800 Ft
A magyar filozófiatörténet tematikus vonulatában az emberi lét teljességére és az ezzel koherensen összefüggő hiány kérdésköreire vonatkozó kérdésfeltevéseket és a lehetséges válaszokat értelmezi a szerző különböző szövegek hermeneutikai elemzésével és összehasonlító analízisével. Következő »
Raktáron van!
2 500 Ft
A kötet 55 fejezete meglepő esetek elbeszélésével gyarapítja történelmi ismereteinket. Bemutatja többek között a 907-es pozsonyi csatát, amelynek győztes megvívása jelentősen megerősítette helyünket a Kárpát-medencében. Kiderül, hogy miért volt valódi parasztfelkelés a Budai Nagy Antal vezette 1437-es megmozdulás, s miért nem volt az az 1514-es Dózsa-féle parasztháború. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
A magyarság történelmének a mondák világában gyökerező első fejezetei elevenednek meg a Jankovics Marcell bábáskodása alatt készült rajzfilmsorozat kockáin. A részletes beszámolót adó epizódoknak hála, nyomon követhetjük népünk egykor volt hányattatásait, megismerhetjük régmúltunk gyakorta emlegetett alakjait - tisztább képet kapva a közismert és kevésbé emlegetett legendákról, eseményekről. A némi humorral fűszerezett történetek Mádi Szabó Gábor ízes tolmácsolásában kerülnek képernyőre. Következő »
Raktáron van!
1 990 Ft
100 Benedek Elek - mese - Válogatás a legnagyobb magyar mesemondó történeteiből

Nemzedékek sora nőtt fel Benedek Elek, a nagy mesemondó történetein. A legendás író és mesegyűjtő jóvoltából maradt ránk nemzetünk korábban szájhagyomány útján terjedő kultúrkincse, neki köszönhetően meríthetünk a legtisztább forrásból, a népművészetből. Gazdagon illusztrált kötetünkben százat nyújtunk át Benedek Elek halhatatlan történeteiből, közte olyan ékköveket, mint a Szélike királykisasszony, a Gyöngyike vagy a Fadöntő. A 100 Benedek Elek-mese tökéletes olvasmány az egész család számára: a szülők és nagyszülők újra átélhetik gyermekkoruk legszebb pillanatait, a gyermekek pedig ízelítőt kaphatnak a legnagyobb magyar mesemondó csodálatos világából. Következő »
4 napos szállítással
6 239 Ft
A 2020-as esztendőben a világ magyarsága a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára emlékezik. Következő »
Raktáron van!
7 990 Ft
Rajzolatok a Magyar Nemzet legrégiebb történeteiből

Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása. "Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! Hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!..." ? írja művében a szerző. Ismerte Kazinczy Ferencet, Virág Benedeket, Vitkovics Mihályt és Szemere Pált, akikkel nyelvészeti és történeti vitákat folytatott. A kor jelentős tudósaival is kapcsolatban állt. Ma már tudománytalannak ítélik, de a maga korában lelkesítő, a magyar tudatot büszkévé tevő tudósnak számított. Következő »
4 napos szállítással
2 808 Ft
Bánó Attila számtalan érdekes, talán kevésbé ismert rejtélyes történettel szórakoztatta eddig olvasóit. Ebben a kötetben a szerző 44 történeten keresztül a becsület különböző aspektusait mutatja be egy hatévszázados időutazáson keresztül. Nyomozhatunk egy kicsit Anjou Mária titokzatos halála kapcsán. Vajon a rejtélyes lovas baleset valóban baleset volt? Hogy viszonyultak a paráznasághoz a korabeli uralkodók? Igaz, hogy Hunyadi egy „dublőr” segítségével menekült meg? Mátyás király miért tört... Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft
30 újabb meglepő történet a magyar történelem vérzivataros századaiból. Szó lesz itt többek között a francia koronára áhítozó, 14. századi posztókészítőről... Következő »
Raktáron van!
4 699 Ft
A nagysikerű barangolás a tények és tévhitek birodalmába folytatódik. Ez a kötet mintegy folytatása az 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című korábbi munkának. Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
,,Alsóőr történetéből" címmel került bemutatásra az a reprint kiadvány, mely az alsóőri születésű Seper Károly magyar és német nyelvű írásait foglalja össze. Olvashatunk történelmi feljegyzéseket, a templomra, iskolára vagy a helyi tűzoltóságra vonatkozó adatokat, népszokásokról, de tréfás anekdotákról is. A legnagyobb esemény bizonyára a világ teremtése volt. Attól fogva nem szakadt meg az események láncolata. Nagy államokban, nagy országokban, és nagy városokban világra szóló nagy ... Következő »
Raktáron van!
4 800 Ft
30 új meghökkentő eset a magyar történelemből

30 újabb meglepő történet a magyar történelem vérzivataros századaiból. Szó lesz itt többek között a francia koronára áhítozó, 14. századi posztókészítőről, a mohácsi csata után a királyi kincseket Pozsony felé menekítő Habsburg Máriáról, szó lesz a felkapaszkodott Ludovico Gritti drágakőkereskedőről, aki Szapolyai János mellett feszített és a trónjára akart törni, és szó lesz Eger hőséről, Bornemissza Gergelyről, valamint a hóhérjáról, Móré Lászlóról. Mindig az a legérdekesebb, ami a történelemkönyvekből ki szokott maradni, pláne ha olyan szerző forgatja szavait, mint Bánó Attila, neves újságíró, történelmünk aprólékos és lelkes kutatója. Bánó Attila kötetei: 55 meghökkentő eset a magyar történelemből 44 meghökkentő eset a magyar történelemből Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig Családban a nemzet Következő »
4 napos szállítással
4 887 Ft
Az Elfelejtett irodalom a magyar gyermekirodalom történetének első és máig egyetlen áttekintése, mely elsősorban a XX.... Következő »
Raktáron van!
2 290 Ft
Vajon hányan tudják, hogy ki volt a "magyar Luther", aki új hite mellett tanúságot téve rá mert ülni egy puskaporos hordóra is, míg katolikus pap vitapartnere elszaladt a szokatlan istenítélet elől? Vagy azt, hogy ki mikor és hogyan szervezte meg a "Pallas magyar ivadékai" nevű első hazai irodalmi társaságot? És ki volt "Magyarország tanítója", az első magyar nyelvű - sok generáción át messze a legolvasottabb - történelem tankönyvünk szerzője? Következő »
Raktáron van!
2 980 Ft
A kötet a hazai történeti folklorisztika egyik alapvető területéről, a 19. századi magyar népmesegyűjtésről és -kiadásról nyújt sokoldalú képet. Különböző szempontok mentén mutatja be, hogyan hozták létre a korszak ismert és kevésbé ismert képviselői a népmese műfaját a kéziratos és a nyomtatott írásbeliségben. A könyv a magyar népmeseszövegek gyűjtésének történetét az intézményes keretek között zajló folklórgyűjtés kezdeteitől az első magyar népköltési gyűjteménysorozat megindulásáig, nagy... Következő »
Raktáron van!
4 000 Ft
Járdányi Pál (1920–1966) zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus születésének centenáriuma hívta életre e tanulmánykötetet. A kiadvány célja azonban nem... Következő »
Raktáron van!
3 990 Ft