Társasjátékok - 7 Wonders-7 Csoda

- 2 db
  • 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Helló húsvét!
A 7 Csoda társasjátékot aligha kell bárkinek is bemutatni, hiszen 2011-ben megnyerte a rangos év játéka címet. A Párbaj ennek a sikeres játéknak a két személyre fejlesztett változata. Az eredmény egy komplex, de gyors, fordulatos, stratégiai kártyajáték, ami nem utolsó sorban rendkívül szép is. A játék során a játékosok felváltva szereznek lapokat a közös készletből és építik a saját civilizációjukat. Noha a játék mechanikája egyszerűnek tűnik a játék valójában nem az. Az alapjátékból ismerős három kor, vagyis forduló ebben a változatban is visszaköszön, egy három előre kirakott kártyaelrendezést formájában, nyílt és rejtett lapokkal. A játékosok ezekből a lapokból válogatnak, ügyelve rá, hogy közben az ellenfél nehogy leszorítsa őket a harci sávról, vagy éppen túlságosan nagy tudományos fölényre tegyen szert, mert az azonnal a játék végét jelenti! Ennek a rendszernek, valamint a többféleképp kombinálható és felhasználható kártyáknak, illetve a változatos kezdőállásoknak köszönhetően egy izgalmas és megunhatatlan játékká teszi a 7 Csoda: Párbajt.; ; ; ; Tartalma:; ; - 1 tábla; ; - 23 db „I. kor” kártya; ; - 23 db „II. kor” kártya; ; - 20 db „III. kor” kártya; ; - 7 céhkártya; ; - 12 csodakártya; ; - 4 katonai lapka; ; - 10 fejlődéskorong; ; - 1 konfliktusjelző; ; - 31 érme (14 db 1-es, 10 db 3-as és 7 db 6-os értékű); ; - 1 pontozófüzet; ; - 1 segédlet; ; - magyar nyelvű játékszabály; ; ; ; Játékosok száma 2 fő.; ; Játékidő kb 30-40 perc. Következő »
Raktáron van!
-10%
10 995 Ft
9 890 Ft
Tulajdonságok: Irányítsd az ókori világ hét nagy városának egyikét!Termeld ki a földed nyújtotta természetes nyersanyagokat, vegyél részt a fejlődés véget nem érő folyamatában, fejleszd kereskedelmi kapcsolataidat és állítsd fel hadseregedet!Hagyj nyomot a civilizáció történelmében olyan építészeti csodák révén, amelyek meghaladják az eljövendő korokat!A 7 Wonders stratégiai játék 3-7 játékos részére, 2 személyes játékváltozattal haladó játékosok számára! Neme Lányok és Fiúk számára Korosztály 10+ Következő »
Raktáron van!
15 370 Ft
  • 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!

Társasjátékok
kérdések-válaszok

Kifejezetten fiús társasjátékunk viszonylag sok van, az alábbi linkre kattintva nézelődhettek:

Fiús társasjátékok

Ezen felül vannak uniszex játékaink is, amit fiúk és lányok egyaránt szívesen játszhatnak:

Uniszex társasjátékaink

A társasjátékok kiválasztásánál két főbb szempontot is érdemes figyelembe venni.

  1. Hányan szeretnétek játszani?

Amikor kiválasztjátok a társasjátékot gondolkodjatok el el pillanatra, hogy hányan szeretnétek játszani. Vannak játékok, amit akár egyedül, ketten vagy kisebb nagyobb csoportokban is tudtok játszani. Ha nagyobb társaság mellé választanátok, mindenképpen nézzétek meg a maximum létszámot, amivel a társasjáték játszható. Ezt általában a társasjátékra kattintva a jellemzőknél találjátok.

  1. Hány éves emberek szeretnének játszani?

Felnőttként játszanátok? Esetleg gyerekek számára szeretnétek társast venni? Nem mindegy! Vannak játékaink 2 éves kortól egészen 18 évesnél idősebb korosztály számára is.

2 évestől - 5 éves korig:

2-től 5-ig

6 évestől - 10 éves korig:

6-tól 10-ig

11 évestől - 16 éves korig:

11-től 16-ig

A felnőttek és nagyobb gyerekek, főleg 18 éven felüliek számára pedig az alábbi linken találhattok kiváló társasjátékokat:

Társasjátékok 18+

Sokféle lányos, igazán csajos társasjátékunk van. Ilyeneket az alábbi linkre kattintva kereshettek:

Társasjátékaink lányoknak

Ezen felül vannak uniszex játékaink is, amit fiúk és lányok egyaránt szívesen játszhatnak:

Uniszex társasjátékaink

Így igaz vannak angol nyelvű társasjátékaink is, ezeket az alábbi linken böngészhetitek:

Angol nyelvű társasjátékok

-1

Az alábbi linkre kattintva megtekintheti kínálatunkat, ami 3 éves kortól ajánlottak: https://pepita.hu/tarsasjatekok-c1360;3-ev-f7460?size=120

-1

A felnőttek és nagyobb gyerekek, főleg 18 éven felüliek számára az alábbi linken találhattok kiváló társasjátékokat:

Társasjátékok 18+

-19

Igen, 14 napon belül kérdés nélkül visszaküldheted a pepita.hu-n vásárolt termékeket 🤗

Ha a termék hibás, kérheted annak javítását vagy cseréjét.

A visszaküldési, javítási, vagy garanciális kérdéseket itt tudod intézni: Elállás és garancia ügyintézés

Van pár kivétel:

  • Kibontott higéniai termékek árát nem tudjuk visszatéríteni, ezt külön jelezzük a termék adatlapján.
  • Ha a terméket használod kibontás után, akkor számíts arra, hogy nem a teljes vételárat kapod vissza, hiszen az a termék már újként jogilag nem értékesíthető.

Ha ajándékba kaptál valamit, ami nem tetszik, de visszaküldeni se szeretnéd:

  • Ajándékozd el valakinek aki szívesen használná a környezetedben.
  • Ajánld fel rászorulóknak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szívesen fogad felajánlásokat.
  • A jövőben kérj pepita.hu vásárlási utalványt, amit több mint 182 600 termékre tudsz felhasználni a pepita.hu oldalon.

Hogyan kapom vissza a pénzem?

  • Bankártyádra utaljuk vissza, ha azzal fizettél.
  • Bankszámládra utaljuk, ha utánvéttel vagy utalással fizettél.

Igyekszünk egy héten belül visszautalni neked, erről minden esetben értesítünk.

A társasjátékok hamar a család kedvenceivé válhatnak, mivel ebben tényleg együtt, közösen is résztvehettek. Társasjátékozás közben a gyerkőc logikája is fejlődik, valamint megtanul csapatban, közösségben játszani és megismeri mit jelent nyerni vagy veszíteni.