Szépirodalmi könyvek, regények

- Több mint 10 000 termék
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Helló húsvét!
legnépszerűbb
Mayta története Rövid leírás:
Egy perui trockista forradalmárról szól Mario Vargas Llosa 1984-ben megjelent regénye: Alejandro Maytáról, aki 1958-ban egy elvetélt, tragikomikus, mindössze tizenkét óráig kitartó forradalmi felkelés vezére volt. A szerző a szemtanúkat kérdezve igyekszik rekonstruálni az eseményeket, feltárni az igazságot, hogy aztán annak ismeretében „hazudhasson", mert hiszen nem történelmet ír, hanem regényt, melynek jelen idejében egy „világvége-korszakot élő", háború, terrorizmus és idegen katonai beavatkozás sújtotta Perut képzel el. Az utolsó fejezetben találkozik a megöregedett, beteg, életét fagylaltárusként tengető Maytával is: a fikció szembesülhet a valósággal, ha a „valóság" szónak van egyáltalán értelme. Mert az egy éven át tartó nyomozás ellenére csak annyi bizonyos, hogy „mindenütt hegyekben áll a szemét", és az emberi nyomorúsággal szemben a forradalmi akciók éppoly tehetetlenek, mint egy regény. A tehetetlenségnek ez az érzése és a nyomorúság elleni dacos - akár irodalmi, akár forradalmi - lázadás kapcsolja össze a szerzőt és hősét, olyannyira, hogy a regény lapjain már-már összeolvadnak ők ketten: Mario Vargas Llosa, az író és Mayta, a forradalmár, akinek hitével és világnézetével az író nem ért egyet, mégis szeretne hinni erkölcsi tisztaságában.

Szerző: Mario Vargas Llosa Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2008 Méret: 130x187mm Oldalszám: 368 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
750 Ft
600 Ft
Helló húsvét!
Boszporusz felett a híd Rövid leírás:
A regény főhőse, a Németországban élő magyar agykutató keresztúthoz ér: elveszti a feleségét, és nem sokkal ezután súlyos, rejtélyes betegség viszi el egyetlen fiát is. Ő, aki mindentudónak hitte magát, még azt sem tudja, mibe hal bele a fia. A halálos ágy mellett döbben rá, hogy nem is ismeri a fiatal férfit, aki őt apának hívta. Mit kezdjen magával? Mennyit ér kapaszkodója, az egzakt tudomány? Hogyan kerülhet közelebb saját lelkéhez, amikor eddig keveset törődött érzelmekkel, indulatokkal, ösztönös felismerésekkel, s legfőként: nem volt benne hit? Fájdalmas önkereső és öngyötrő út vár rá, amelynek kiindulópontja az egzotikus, ellentmondásos Marokkó. Tanger az a hely, ahol a gyászmunka elkezdődik. Hősünk itt ismerkedik meg mindazokkal, akik a lelki békéhez és megnyugváshoz vezető utat az iszlám hiten és bölcsességen keresztül mutatják meg neki. Belső útján a tudós nemcsak önmagát kezdi megtalálni, hanem egy másik világot, idegen szemléletet is megtanul elfogadni. Mi pedig bejárjuk vele együtt a polrtikai, vallási aktualitások miatt is egyre fontosabb Marokkót, Kis-Ázsiát és Szaúd-Arábiát, s közelebbről megismerjük az iszlám számunkra nehezen hozzáférhető világát Elkísérjük őt a mekkai zarándoklatra is, amelynek során ugyanazt halljuk, mint bárhol, ahol a békesség utáni óhaj kap hangot. Ahol bizonyossá válik, hogy a megélt hit, a megismerés, a szeretet és az egymáshoz vezető út lehet az összetartó erő, s a közös újjászületés záloga.

Szerző: Tolvaly Ferenc Kiadó: Kortárs Kiadó Kiadás éve: 2007 Méret: 130x202mm Oldalszám: 296 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
750 Ft
600 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Helló húsvét!
A Medúza átka Rövid leírás: 1816-ban francia flotta indul Szenegálba, hogy a békeszerződés értelmében visszavegyék az angoloktól a gyarmatot. A parancsnok alkalmatlansága miatt zátonyra fut a Medúza, evakuálni kell, de nincs elég csónak, hevenyészett tutajra szorul százötven ember, kivontatásukkal pedig a szerencsésebbek nem hajlandók vesződni. Mindössze tizenötüket találja életben több mint két hét elteltével az amúgy nem is értük, hanem a roncson maradt javakért indított mentőhajó. Csodás megmenekülés? Emberevés az ára. Ráadásul szálka a felelősök szemében, akik bármi áron eltussolnák az esetet. Jean Baptiste Savigny, a hullát darabolni sem rest bajtársias fiatal sebész a tengerészeti minisztériumnak szánja tárgyilagos vallomását, öngyógyító célzattal, csakhogy politikai intrikák következtében a szenzációhajhász sajtó kap rajta. így születhet belőle egy fogékony művész - kezdetben amúgy fanyalogva fogadott - remeke... A Medúza tutaja Théodore Géricault francia festőtől (1791— 1824) a Louvre-ban kapott helyet. Fogalom, de sajnos nemcsak mint korszakos jelentőségű ábrázolás, hanem mert hovatovább teljesen szétmarja a barna tónusok művészi hatásának fokozására használt bitumen. A vászon megörökíti, egyszersmind el is nyeli az ihletadó botrányt. Ahol a restaurátor tehetetlen, közbelép az író: Érik Emptaz, a Le Canard enchaînée című patinás élclap főszerkesztője első regényében avatottan, érzékletesen bontja ki epizódról epizódra a történteket.

Szerző: Érik Emptaz Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2008 Méret: 156x235mm Oldalszám: 190 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Joseph - Egy kettős ügynök emlékiratai Rövid leírás:
Joseph Bosham emlékiratait tartja kezében az olvasó. Emlékezései visszavarázsolnak bennünket a 18-19. század fordulójának Spanyolországába, amely a napóleoni hódítások nyomán igen mozgalmas és egyben véres időket él át. Maga Bosham sajátos helyzetben van, azt állítja magáról, hogy apja felszentelt katolikus pap, furcsa mód mégis törvényes gyermek, egyszóval már származását is sűrű homály fedi... Apja a felvilágosodás tanításainak elkötelezett híveként a Ráció mindenhatóságára neveli egy olyan korban, amikor csecsemők szétszaggatásának, tucatnyi ember brutális meggyilkolásának lesz szemtanúja. Joseph életútját a kora gyermekkori csínytevésektől a felelőtlen és vidám tanulóéveken át, Napóleon spanyolországi bukásáig követhetjük nyomon vidám ünnepek, tragikomikus bikaviadalok, iszonyú csaták, felkavaró szerelmek, öröknek tűnő barátságok és aljas árulások lenyűgözően izgalmas történetein keresztül. Joseph nem hős, nem gazember, de nem is szent, csupán egyszerű ember, aki a történelem iszonyatában egyetlen törvényt követ: a túlélés törvényét.

Szerző: Julian Rathbone Kiadó: Alexandra Kiadó Kiadás éve: 2009 Méret: 130x198mm Oldalszám: 672 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
900 Ft
720 Ft
Helló húsvét!
Budapest - Schneider Fáni regénye Rövid leírás:
Buda, Óbuda és Pest egyesülése után negyed század alatt megduplázódott Budapest lakosainak száma. Nem természetes szaporulat, hanem bevándorlások által. Vidéken megélni nem tudó tanult vagy iskolázatlan magyarok, szlovákok és svábok, a Habsburg Birodalom más országaiból érkező műszaki értelmiségiek és szakmunkások tömegeit szippantotta fel a város. És a munkát keresők mellett hamarosan kialakult a parazita félvilág meg a gátlástalan alvilág is. Lux Terka - ami természetesen írói álnév - szintén vidékről érkezett: ő lett azon kevés írónők egyike, aki az írásaiból akart megélni. Az ő főhősnője Schneider Fáni, Budapest szimbóluma, akinek alakját az írónő egy városi kuplé szövegéből teremtette meg. A város multietnikusságának megfelelően félig német, félig szlovák, munkáscsaládba született, rendkívüli szépségű Schneider Fáni örök életű: gyerekként a város egyik legrégebbi, már a honfoglalás előtt is lakott részében, az írónő életében szegények lakta, apró házakból álló Rácvárosban, ismertebb nevén Tabánban játszik az utca porában. Később a középkori Buda Szent Péter nevű külvárosában énekléssel keresi a kenyerét, karrierje a Gizella téri Német Színházban folytatódik. Csak színházi karrierje után, a századfordulóra lesz belőle a nagyvárosi életformát jelképező könyörtelen, hideg, számító, pénzéhes "magyar kokott". Akinek regénye is lesz: ez a könyv.

Szerző: Lux Terka Kiadó: Noran Kiadó Kiadás éve: 2011 Méret: 125x184mm Oldalszám: 280 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Tobacco Road - A Semmi közepén Rövid leírás: Teljes munkásságát a társadalmi igazságtalanságok (általában pedig: az alávalóság) elleni harcnak szentelte, egészen természetes hát, hogy azt, amit tett, honfitársainak nem kis része egyszerűen hazaárulásnak tekintette. A büszke Dél nemes lakóit a nagyközönség a Tobacco Road előtt leginkább Margaret Mitchell szörnyűséges epopeiájából, az Elfújta a szélből ismerte, s nem csoda, hogy sokan és fölöttébb megütköztek azon, amit Caldwell elébük tárt.

Szerző: Erskine Caldwell Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó Oldalszám: 225 oldal Méret: 210x120mm Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
II.Rákóczi Ferenc magánélete - Egy szabadsághős másik arca Rövid leírás:
Ha valaki azt hiszi, hogy a szabadságharc legendás vezérének csak a politika, a harc töltötte ki mindennapjait, az nagyon téved. A szerző igen mélyre ásott le a korabeli forrásokban és amit talált, az bizony meglepheti önöket is. Ebben a műben nem a történelemkönyvek lapjairól ismert „nagy Rákóczi” köszön ránk. Inkább szerelmi kalandokban, házasságtörésekben is bővelkedő „másik életét” ismerhetjük meg. Kalandos vállalkozásai, szökései több börtönből, menekülései orgyilkosok és üldözők elől országhatárokon át, tengeri kalandjai, majd a bujdosás és emigráció éveinek eseményein keresztül jut hozzánk közelebb az az ember, aki nagy hősiessége mellett gyarló ember is volt. És mint ilyen, talán sokkal emberibb is, mint bármilyen más „hősi” pózban…

Szerző: Nemere István Kiadó: Csengőkert Kiadó Méret: 120x200mm Oldalszám: 208 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
750 Ft
600 Ft
Helló húsvét!
Rövid ismertető:
Könyvünket nemcsak azoknak ajánljuk, akik IQ-jukról, műveltségükről szeretnének képet kapni, hanem azoknak is, akik ezen feladatsorok segítségével játékosan szeretnék "intelligenciájukat" gyarapítani. Az olvasó három feladatcsoportot talál a kötetben, csoportonként száz-száz feladattal. Az egyes feladatok megoldására következetesen az első sorozatban maximum kettő, a másodikban másfél, a harmadikban egy perc gondolkodási időt javaslunk, bár az időtényező mellőzésével is - szándékunk szerint - hasznos és nem utolsósorban szórakoztató időtöltésben lesz része.

Szerző: Kis Dezső Kiadó: Könyvmíves Könyvkiadó Méret: 130x195 Oldalszám: 208 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
400 Ft
320 Ft
Helló húsvét!
Rövid ismertető:
A Kísértet a mozdulatlan test fölé hajolt, és a hangtompítót a mellkashoz nyomva keresztüllőtte a férfi szívét. - Dr. Jonathan Ransom, az Orvosok Határok Nélkül sebésze a Svájci-Alpokban síel a feleségével, a jótékonysági szervezet adminisztratív munkatársával. Emma balesetet szenved: eltörik a lába, ráadásul vihar közeleg. Férje segítségért siet, de mire visszaér a hegyimentőkkel, az asszonyt egy száz méter mély gleccserhasadék alján, halva találják. Nem tudják kiemelni. Huszonnégy órával később Jonathan egy feleségének címzett borítékot kap a szállodában, benne két csomagmegőrzőjegy. Semmit sem értve elmegy a poggyászért a landquarti vasútállomásra ahol érthetetlen módon rátámad két svájci rendőr. Jonathan önvédelemből megöli az egyiket, s aztán nincs más választása, menekülnie kell. Hamarosan arra is rádöbben: egyetlen esélye az életben maradásra, ha kideríti, miféle szörnyű titok lappangott a felesége életében. - Christopher Reich amerikai író 1961-ben született Tokióban. Eddig három regényt írt Jonathan Ransom kalandjairól, s nemsokára megjelenik a negyedik is. A megtévesztés szabályai-t magyarul A bosszú szabályai követi majd hamarosan.

Szerző: Christopher Reich Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 122x200 Oldalszám: 660 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
900 Ft
720 Ft
Helló húsvét!
Rövid ismertető:
1778-ban Martinique szigetén egy érdekes arcú, érzéki testű fiatal lány él, Rose Tascher, akit Franciaországba küldenek, és férjhez adnak Beauharnais grófhoz, hogy a Tascher család anyagi helyzetét rendbe tegyék. A fiatalasszony először a francia forradalom előtti Párizs divatos szalonjaiba jut be, majd a híres-hírhedt orgiák egyik közkedvelt szereplője lesz. Itt ismerkedik meg Bounaparte tábornokkal, a későbbi Napóleon császárral, akinek első felesége lesz... Nagyszerű regény egy ambiciózus, erkölcsi gátlások nélküli, ugyanakkor könnyen sebezhető asszony sikerekkel és kudarcokkal teli életéről.

Szerző: Carolly Erickson Kiadó: Gabo Kiadó Kiadás éve: 2010 Méret: 125x197 Oldalszám: 437 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
495 Ft
396 Ft
Helló húsvét!
Rövid ismertető:Sophia Siméonidis, a görög származású operaénekesnő egy ideje visszavonultan él párizsi villájában, unalmas férje mellett. Egy reggel arra ébred, hogy az éjjel valaki elültetett a kertjében egy bükkfát. A babonás Sophiát rossz előérzet gyötri, ezért segítségért fordul a szomszéd házat bérlő három csóró bölcsészhez. Az énekesnő váratlan eltűnése után a három történész a negyedik lakótárs, egy minden hájjal megkent volt zsaru segítségével izgalmas nyomozásba kezd. A fordulatokban gazdag történetben többen is gyanúba keverednek; gyilkosság gyilkosságot követ, de sem az élőket, sem a holtakat nem könnyű azonosítani. A megfejtés szálai a múltba vezetnek, a majdnem tökéletes bűntényt kitervelő gyilkos viszont ott van a közelben... A Fred Vargas írói álnéven működő, nemzetközi hírű és igen népszerű írónő civilben középkorász. Okos és mulatságos regényei krimik a javából. A Talpra, halottak!-at Fred Vargas-sorozatunk második darabjaként jelentetjük meg.

Szerző: Fred Vargas Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 124x184 Oldalszám: 305 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
699 Ft
559 Ft
Helló húsvét!
Betyárkaland Rövid leírás: A 19. század második felében járunk. A magyar nép szabadságharcát leverte az orosz cár segítségével a Habsburg Birodalom. A betyárvilág virágkora ez, zavaros és kegyetlen időszak, amikor mindennaposak a rablások és a gyilkosságok. Ez idő tájt történik, hogy egy fiatal nagylelei tanítót, Szabados Józsefet azzal bízzák meg, hogy egy lopás közben tetten ért betyárt falujából Makóra szállítson. A bujkáló zsiványokkal teli nádtengeren át vezető veszélyes úton társával, Báló Mártonnal együtt viharba keverednek, és elveszítik foglyukat, aki ádáz bosszút esküdik ellenük… A poétalelkű, jámbor tanító, akinek szívét reménytelen szerelem hevíti egy gyönyörű parasztlány iránt, ily módon kerül szembe egyik napról a másikra a kínhalál közvetlen fenyegetettségével és az elvadult betyárok vérszomjas, könyörtelen világával.

Szerző: Rozsnyai János Kiadó: Lazi Könyvkiadó Oldalszám: 240 oldal Méret: 144x204mm Következő »
Raktáron van!
-22%
1 399 Ft
1 090 Ft
Helló húsvét!
A kezdetektől Szent Istvánig Rövid ismertető: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Kik a rokonaink? Hogyan éltek őseink? Milyen tényezők alakították népünk és országunk történetét? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok minden magyar ember számára fontos kell, hogy legyenek, hiszen e nélkül nem érthetjük meg sem a régmúlt, se a közelmúlt, sőt a jelen eseményeit sem. Nem érthetjük meg, hogy mit és miért tettek őseink, miért védte nagyapánk fegyverrel kezében az 1956-os forradalom vívmányait, vagy dédapánk miért harcolt még a második világháború utolsó évében is a hazánkra törő ellenséggel. Jelen kötetünk az egész magyar történelmet a kezdetektől Szent István koráig mutatjuk be. A magyar történelemnek e dicső, de ugyanakkor embert próbáló korszakainak történései nemcsak érdekesek és tanulságosak, hanem egyszersmind a jogos büszkeség érzetét is kiváltják belőlünk.

Szerző: Szendrei László Kiadási év: 2009 Kiadó: Pro-Book Könyvkiadó Méret: 145x200 mm Oldalszám: 160 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
350 Ft
280 Ft
Helló húsvét!
Rövid ismertető:Nicholas Fandorin angol történész újabb lélegzetelállító kalandokat él át Moszkvában. Akarva-akaratlan egy gyilkosságsorozat szálait próbálja kibogozni, s közben csak misztikus szerencséjének köszönheti, hogy életben marad a mai Oroszország ép ésszel szinte felfoghatatlan, szövevényes világában... Pedig Nyikolasz legszívesebben a történelemmel foglalkozna most is: szabad idejében egy számítógépes játékon dolgozik, melynek főhőse Mitridat, a zseniális kisfiú, aki megmenti II. Katalin cárnőt egy összeesküvéstől. S ahogy azt megszokhattuk Akunyin regényeiben, a történelem varázslatosan megelevenedik: egyszer csak ott vagyunk a XVIII. században, a bővérű cárnő palotájában, majd a végtelen Oroszország útjain, ahol hősünk egy gyönyörű nemes hölggyel együtt menekül... De a felsült összeesküvők bosszút forralnak, és ugyan mit tehetne ellenük egy kisgyerek, legyen bármilyen okos? Ám ekkor megjelenik Nyikolasz egyik őse, a nemes lelkű, de kemény öklű remete, Danyila Fondorin... Az Ajánlott olvasmányok "A Magiszter Kalandjai" című sorozat második kötete - A cár könyvtára című regényben megismert Nicholas kalandjai folytatódnak benne, aki, ellentétben a nagyapjával, Eraszt Fandorinnal, csetlik-botlik az életben, többnyire nem érti, mi történik vele (meg hát az oroszokat tényleg nem könnyű megérteni), de csodálatos módon mégis mindig megtalálja a megoldást. Mert a maga hidegvérű angol módján azért Nyikolasz is zseniális és nemes lelkű: igazi hős!

Szerző: Borisz Akunyin Kiadó: Európa Könyvkiadó Méret: 125x205 Oldalszám: 696 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
629 Ft
503 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Norman Manea emlékiratának három folyamatosan visszatérő fő témája a gyerekkorban átélt holokauszt, az emberi és írói lét a román totalitárius rendszerekben, valamint a száműzetés, az íróember helykeresése a világban. Manea a regényben nem ítélkezik. Emlékezik, mesél, töpreng. Tanúvallomása a két diktatúráról, Bukovináról, szüleiről, barátairól, a száműzetése éveiről, saját kétértelműségeiről, ettől a személyes és elfogulatlan töprengéstől válik hitelessé.

Kiadó: Alexandra Kiadó Méret: 236x287mm Oldalszám: 416 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
599 Ft
479 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Putyin napjai meg vannak számlálva. Vajon mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép közeledik Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. Azt azonban senki sem sejti, hogy a pilótafülkében valami egészen más is van, amit az amerikai titkosszolgálat rejtett oda. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét… Mert valaminek változnia kell! A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, a lövészárkok sártengerében továbbra is ezrek pusztulnak el, de egyelőre még tűzszünetre sincs kilátás. Amerika kitart Ukrajna
mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A háttérben azonban ennél jóval nagyobb hatalmi játszma zajlik: a kérdés az, marad-e a fennálló világrend, vagy a nagyhatalmak újraosztják egymás között Európa keleti felét? És vajon mi lesz Magyarországgal, fenyeget-e minket a perifériára sodródás
veszélye? Miközben a világ aggódva figyeli a fejleményeket, minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában. Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos akcióthrillerben az olvasók újra találkozhatnak André Calvival.
Vele sok minden történt az elmúlt nyolc évben, amikor utoljára próbált „javítani az arányokon”. Az élete gyökeres fordulatot vett. Most azonban minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie…

Szerző: Frei Tamás Kiadás éve: 2023 Méret: 130x200mm Kötés: puhatáblás Következő »
Raktáron van!
-20%
6 499 Ft
5 190 Ft
Helló húsvét!
Karl May: A sivatag szelleme Rövid leírás: Gyanútlan utazók a sivatagi banditák kezébe kerülnek, ami ezen a vidéken egyenlő a biztos halállal. Derék fehérek és indiánok fognak össze az utazók megmentésére, sőt megjelenik a színen maga Old Shatterhand is.

Szerző: Karl May Kiadó: Duna International Kiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 170x110 mm Oldalszám: 222 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Karl May 16 :Winnetou IV. Rövid leírás: Történetünk negyedik részét beárnyékolja Winnetou halála… Tovább folyik a könyörtelen hajsza húga és édesapja gyilkosa után. Old Shatterhandhez és az apacs főnökhöz új vadász csatlakozik, és hármasban kísérlik meg sarokba szorítani a gonosztevőt, aki rendre kitér a nyílt harc elől. Winnetou egy lesből, távolról leadott lövés áldozatául esik. Késsel, tomahawkkal szemtől szemben nem győzhették le. A fehér vadászok megtört szívvel állnak a holtteste felett magasodó kőgúla előtt. Egy igaz, nemes szívű barátot gyászolnak. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a vörös fajt.

Szerző: Karl May Kiadó: Duna International Kiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 170x110 mm Oldalszám: 452 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: A világhírű lengyel regényíró, esszéista, forgatókönyv- és drámaíró jól ismerte a titokzatos Jerzy Kosinskit, aki főleg A festett madár című regényének köszönhetően óriási sikereket ért el Amerikában, majd 1991-ben öngyilkos lett. Ebben a regényben Kosinski egy készülő forgatókönyv hőse, aki a maga teátrális egyéniségével elképesztően manipulálja az embereket. S ahogy az egyik szereplő megjegyzi: Kosinski életében minden hazugság, de a démonok, amelyek elpusztítják, valódiak. Głowackinak nem a leleplezés a célja, miután Kosinski csalásainak, hazugságainak történetét már több életrajzban megírták (azt is, hogy A festett madár, a második világháború alatt, gyerekfejjel átélt borzalmakról szóló regénye, melyet hiteles önéletrajzi történetként adott elő, valójában színtisztán képzeletének szüleménye), hanem egy különlegesen tehetséges és ellentmondásos alkotó személyiségének mozgatórugóit, sikerének, majd bukásának rejtett okait próbálja megragadni.

Kiadó: EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT. Méret: 145x204 Oldalszám: 292 oldal Kötés:Keménytáblás Következő »
Raktáron van!
-20%
599 Ft
479 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Ez a két boldogtalan házasság történetét elbeszélő és elemző, lélektani megfigyelésekben gazdag, szinte pszichológiai tanulmánynak is beillő kis remekmű voltaképpen a szenvedély regénye. Narrátora, Dowell, a megcsalt férj, egy jámbor, meglehetősen szentimentális és a vakságig hiszékeny amerikai kvéker milliomos, visszaidézi az angol Ashburnhamékkel való viszonyuk tíz esztendejének eseményeit, ám amikor leül, hogy megírja a történteket, még nem tud mindent, nem is emlékszik tisztán mindenre, emlékei közt nem látja még az összefüggéseket. Ahogy fejezetről fejezetre előbbre halad az elbeszélésben, részben a természetes asszociációk, részben az elbeszélés során történő újabb események hatására egyre szélesebb, koncentrikus körökben elevenednek fel és kapcsolódnak össze emlékei, világosodnak meg addig homályos mozzanatok, rejtett rugók és összefüggések. ,,A világ legszomorúbb történetében" semmi sem az, aminek elsőre látszik: Dowell előtt ugyanakkor tárul fel a meztelen igazság a maga iszonyú teljességében, amikor az olvasó előtt. Ford Madox Ford - eredeti nevén Ford Hermann Hüffer (1873-1939) - német származású angol író, Joseph Conrad tanítványa és munkatársa volt. Hatalmas, mintegy hetvenöt kötetnyi életműve - regények, versek, visszaemlékezések, esszék, életrajzok, útirajzok, kritikai tanulmányok - ellenére halála után neve hosszú időre feledésbe merült, s csak az 1960-as évek elején fedezték fel újra, elsősorban nagy csodálójának, Graham Greene-nek köszönhetően. Ford életművének legtökéletesebb darabja, A jó katona csaknem fél évszázaddal első magyar megjelenése után lát ismét napvilágot

Kiadó: Európa Könyvkiadó Méret: 115x190 Oldalszám: 281 oldal Kötés:Keménytáblás Következő »
Raktáron van!
-20%
699 Ft
559 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Ez a regény tulajdonképpen két regény. Olyanszerű, mint a dupla hamburger. Egy dupla regényburger, amelyben Jozefát úr az egyik és Jozefát úr a másik hússzelet. De az is lehet, hogy ő a zsömle, és a regény a hús, a tulajdonképpeni főszereplő. A szerző humorának labirintusában semmi sem biztos, csak az, hogy minduntalan a röhögés újabb folyosójára lép az olvasó. Közbe-közbe sírhat is egy kicsit, mert a humor zokogtató líraisággal van fűszerezve. Vagy a zokogtató líraiság röhögőporral. Nem lehet pontosan meghatározni, hiszen éppen arról szól, hogy nem lehet. Döntse el az, aki egyszerre tud sírni, röhögni és töprengeni!

Kiadó: Pécsi Direkt Kft. Méret: 138x202 mm Oldalszám: 416 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
750 Ft
600 Ft
Helló húsvét!
Semper fortis Rövid leírás: Nem sok boldogság van a nyolcéves Tommy Bedford életében. Szülei idősek és zárkózottak, őt pedig bentlakásos iskolába járatják, mert a középosztálybeli angol családoknál így szokás, és mert ott leszoktatják majd az ágybavizelésről, és kemény legényt faragnak belőle. Tommy szenved a szadista diáktársaktól és szadista nevelőktől, ezért egy álomvilágba menekül, amelyet cowboyok és indiánok népesítenek be. Egy nap megtudja, hogy nővérét, Diane-t, a tehetséges fiatal színésznőt Hollywoodba hívják filmezni, és nem mással fog együtt élni, mint éppen Tommy egyik példaképével, egy westernhőssel, de az a legjobb az egészben, hogy Tommyt is viszik magukkal. Jó ideig minden olyan szép, mint egy mesében, idővel azonban rosszra fordulnak a dolgok, és végül szörnyűséges bűncselekmény történik, amelyhez sötét titok kapcsolódik.

Szerző: Nicholas Evans Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 128x204 Oldalszám: 414 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Mindhalálig Rövid leírás: Patrick ?Robinson, a New York Times könyveladási listáit vezető regényíró végre közreadta legprovokatívabb nemzetközi krimijét, és ezzel végéhez érkezik a nagy sikerű sorozat, melynek főszereplői Arnold Morgan admirális és a terrorista lángész, Ravi Rashood tábornok voltak. A hajtóvadászat akkor veszi kezdetét, amikor bomba robban a bostoni Logan repülőtéren. Arnold Morgan admirálisnak, az elnök legbizalmasabb tanácsadójának gyorsan kell lépnie, hogy felszámolja a vérontásért felelős terroristasejtet. Miközben Morgan Guantánamóra viteti vallatásra az iszlám fanatikusokat, a Hamasz főparancsnoksága gonosz tervet sző, hogy megöljék az admirálist, amint kiteszi a lábát az Egyesült Államokból. A támadást a Hamasz legjobb orgyilkosa, Ravi Rashood tábornok vezeti. Eközben Bedford elnök kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy bármi áron megvédje az admirálist, és csatába hívja a legjobb, legveszélyesebb haditengerészeti kommandóst, aki az Egyesült Államok szolgálatában áll. Ezzel megindul a lélegzetelállító üldözés, mely túllép az Államok határain, és elkalauzolja az olvasót Dél-Írország, London és Skócia varázslatos vidékeire. A közeli jövőben játszódó történet az intrika, a könyörtelen gyilkosságok és pusztítás mesterműve. A Mindhalálig Robinson legjobb művei közé tartozik. A feszültség egyre fokozódik, miközben a történet egy pillanatra sem válik valószerűtlenné, ahogy a lebilincselő végkifejlet felé halad – ez a sorozat nem is végződhet másként, a két főhős közül az egyiknek meg kell halnia.

Szerző: Parick Robinson Kiadó: Alexandra Kiadó Méret: 130x193mm Oldalszám: 375 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
800 Ft
640 Ft
Helló húsvét!
A kommunizmus füveskönyve Rövid leírás: Mi, kommunisták, különleges anyagból vagyunk gyúrva.Tartsuk magasra a vörös zászlót, ha 99%-unk belepusztul is.Szedjük fel a régi, kapitalista vasúti síneket, s rakjunk helyettük újakat, amelyek megfelelnek az új kor szellemének!Isten nélkül és imádság nélkül, de műtrágyával és traktorral!Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!Teljesítsük négy év alatt az ötéves tervet!Akkor győznek a forradalmak, ha vértől vöröslenek a folyók; érdemes is vért ontani, ha tökéletes emberi társadalom a jutalma.A kötetben az elképzelt kommunizmus és a megélt szocializmus szlogenjeit, szállóigéit gyűjtöttük csokorba, amelyek mára már szinte nevetségesnek hatnak (ám aki átélte, az legfeljebb csak kínjában mosolygott). Tartalmaz a kötet jellegzetes mozgalmi dalokat, rendszerhű költeményt és a kommunizmus vezetőiről szóló ömlengéseket, de a szocialista szatíra és rendszerkritika korai megjelenéseit is, a korszak filmjeiben, vicceiben.

Szerkesztő: Papp Csaba Kiadó: Lazi Könyvkiadó Oldalszám: 128 oldal Méret: 112x197mm Következő »
Raktáron van!
-22%
1 399 Ft
1 090 Ft
Helló húsvét!
Megered az eső Rövid leírás: Szabó Dezső főműve, Az elsodort falu megírása után rögtön elkezdte írni a folytatást. A Megered az eső az 1918/19. évi magyarországi forradalmakat - pontosabban e forradalmak kisajátítását, elsikkasztását - ábrázolja. Hősei a tabáni Hadnagy utcai házacska lakói, köztük a lecsúszott Kovács család tagjai tulajdonképpen az író saját családjának jellemző alakjai. Ezek az egy gyökerű, időnként egy tűzhely körül összegyűlő, mégis megannyi életpályát megtestesítő sorsokon keresztül mutatja meg Szabó Dezső a forradalmakat a maguk teljességében és eltorzult mivoltában. A regény hitelesen ábrázolja, hogy a világháborúból vesztesen kikerülő, fenekestül fölfordult ország, s kivált a főváros népe miként éli meg a feje fölött történő forradalmat, pontosabban a forradalom kisajátítását. Az író hihetetlen beleérző képességgel éli át és láttatja az elgyötört és elbutított, megvadított és pillanatokra mégis ki-kijózanodó tömeget; az elkeseredést kihasználó, hataloméhes új elit formálódását.

Szerző: Szabó Dezső Kiadó: Lazi Könyvkiadó Oldalszám: 240 oldal Méret: 210x140mm Következő »
Raktáron van!
-22%
1 399 Ft
1 090 Ft
Helló húsvét!
Az Isztambuli Hadiút Rövid leírás: 1607. A tizenöt éves háború véget ért. Bécs és Isztambul újra diplomáciai viszonyt létesít egymással. Váradi Tamás, a szerencsi helyőrség hadnagya látszólag egyszerű megbízatást kap. El kell kísérnie egy darabon néhány főrangú török rabot a királyi Magyarországról hódoltsági területre, és ott átadni őket a Dunán lefelé hajózó követeknek. A foglyokkal Törökországban raboskodó keresztényeket akarnak kiváltani.
Ám minden másképpen alakul, mint ahogy azt eltervezték. Német zsoldosok árulása miatt a konvojt kifosztják, a kíséretet és a rabokat megölik. Csak ketten maradnak életben, a hadnagy és egy török fogoly.
Egy katonának kötelessége, hogy a parancsot teljesítse, és Váradi nem tétovázik. Elindul a rabbal, egyenesen Isztambulba. Végig a pusztasággá vált Hódoltságon, az egykori Szerbián és Bolgárországon keresztül. Szilaj marhákat terelő hajcsárok, dezertált szpáhik, önkényeskedő janicsárok, Mekkába igyekvő zarándokok, kalózok és kerengő dervisek keresztezik útjukat. Latrok és igazak.
Két ember. Egy keresztény és egy muzulmán. Egyik a kard embere, a másik a szellemé. Egyik fehér, a másik fekete.
Elérik-e utazásuk célját? Megtalálják-e a kiváltani szánt magyar rabot?
Vajon hol a vége az Isztambuli Hadiútnak? Lehet, hogy ez az utazás sokkal messzebbre visz, mint azt ők gondolták?

Szerző: Balogh Gábor Kiadó: Lazi Könyvkiadó Oldalszám: 264 oldal Méret: 145x209mm Következő »
Raktáron van!
-22%
1 399 Ft
1 090 Ft
Helló húsvét!
Gina Rövid leírás: "Szívszélhűdést kapott a világ." Európa felbolydult, Hitler fegyverkezik, és a háborús konjunktúra felkavarja Kolozsvár polgári elitjét. Nemes Gina, a jómódú kereskedő leánya a barátnők féltékeny kígyótekintete és a zord apa intelme ellenére is titkon randevúzik Paul Maximmal, akivel nemsokára egybe is kel.
A családi vállalkozás azonban a csendestársak ármánykodása miatt zátonyra fut. Miközben vagyonuk összeomlik, Maxim ráeszmél, hogy csak névleges tulajdonosa a szép Ginának, aki kizárólag tisztessége árán mentheti meg az életüket és a szerelmüket. Vajon meg tudják-e őrizni magukat egymásnak a kávéházi zugfirkászok, gátlástalan kalandorok és bukott vállalkozók hadában, vagy miközben szomjasan hajszolják a milliókat, álmaik és vágyaik semmivé foszlanak? Vagy minden csak szerencse dolga...
Méhes György a tőle már megszokott emberismerettel és érzékenységgel mesél a kolozsvári polgárság "hősi korszakáról", a hatalom és pénz befolyásáról, és a megismételhetetlen élet értékéről. A szerző ezúttal "női szemmel", egy fiatal lány sorsán keresztül tárja elénk a múlt század erdélyi világának képét, ahol a család jó hírneve, vagy egy "megfelelő parti" többet ér az igaz érzelmeknél, és ahol egy fiatal lány, Gina, mégis szembeszáll a sorssal, és tűzön-vízen át kitart szerelme mellett.

Szerző: Méhes György Kiadó: Lazi Könyvkiadó Oldalszám: 192 oldal Méret: 135x204mm Következő »
Raktáron van!
-22%
1 399 Ft
1 090 Ft
Helló húsvét!
A kopasz énekesnő Rövid leírás:
Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Nemcsak megjelenteti az általános iskolások és a középiskolások számára ajánlott műveket, hanem arról is gondoskodik, hogy ezek állandóan kaphatók legyenek a könyvesboltokban.

Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2008 Méret: 122x200mm Oldalszám: 538 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
650 Ft
520 Ft
Helló húsvét!
Zsarátnok Rövid leírás: Golding utolsó, még életében megjelent regénye a tengeri trilógiá-nak a Beavatás és a Szélcsend után befejező darabja. Az Angliától Ausztráliáig tartó tengeri út a napóleoni háborúk végén egyben az ifjú Edmund Talbot nagy ívű fejlődésregénye. A Zsarátnok-ban a megrongálódott, árboca vesztett hajó tehetetlenül sodródik dél felé. A hajó utasairól a válságos helyzetben mind jobban kiderül, ki mit ér. Az antarktiszi jéghegyekig lesodródó hajó kis híján elpuszul; végül egyesztendei út után, tépetten, megváltozva, sok tanulsággal gazdagodva befutnak a büntetőkolóniára, az épp csak kiépülőben lévő ausztrál gyarmatra. Talbot itt tudja meg, hogy eltervezett karrierjének oszlopa, a keresztatyja, akinek pártfogására építette terveit, időközben Angliában meghalt. A fiatalember immár csak magára hagyatkozhat. Csodával határos módon viszontlátja elveszettnek hitt szerelmesét, a Szélcsend-ben megismert, nincstelen Chumley kisasszonyt. Amikor éppen azon vannak, hogy közösen és boldogan vállalják a szegénységet, híre jön, hogy a keresztatya még idejében gondoskodott Talbot jövőjéről.

Szerző: William Golding Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2010 Méret: 126x206mm Oldalszám: 324 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
850 Ft
680 Ft
Helló húsvét!
Keresztelés özönvízzel Rövid leírás:
Aki ?szereti a bűnügyi regényt, az „irodalmi krimit”, amelyben a bűnös tettenérésének örömén túl a szövegben elrejtett utalásokat, a cselekedetek felszín alatti jelentéseit is megtalálja, az nagy örömmel fogja olvasni Vörös István új regényét. „Nemcsak nekem kell kitalálni, ki vagyok, hanem az olvasónak is. Úgy tegye föl a kérdéseit, hogy mondataim megfeleljenek válasznak” – írja a szerző, s máris útjára engedi a szálak kibogozásának lehetőségeit. A sokat és sok műfajban publikáló írótól nem szokatlan, hogy ismét meglepő, különleges és formabontó könyvvel jelentkezik, amiben a humor éppúgy jelen van, mint a hátborzongató valóság. Már a regény alcímével – befejezhetetlen krimi – kizökkent bennünket, s a folytatás sem alakul másként. Az írói tárház számtalan elemével hökkent meg: az eposzi sajátosság mellett a mágikus realizmus, karneváli komédia is felbukkan a történet sodrásában. A krimi azért befejezhetetlen, mert csak a bűntény van – vagy nincs –, a regény főhőse…

Szerző: Vörös István Kiadó: Noran Könyvesház Méret: 130x187mm Oldalszám: 226 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
650 Ft
520 Ft
Helló húsvét!
Mit ebédelt Ferenc József? Rövid leírás:
Mindenki, aki valamennyire is járatos Krúdy Gyula írásaiban, tudja, hogy egyetlen magyar író sem volt képes oly „jóízűen”, étvágygerjesztően írni enni- és innivalókról, mint ő. A jelen kötet, mely az 1983-ban a Szépirodalmi Kiadónál Álmoskönyv. Tenyérjóslások címmel megjelent Krúdy kötet alapján készült, olyan kisebb lélegzetű írások gyűjteménye, amelyek a „gyomor örömeiről” szólnak. Megtudható belőlük Ferenc József kedvencének, a bécsi csonthús legendája, az egykori Esterházyról elnevezett pecsenye története, kinek volt a kedvence az újházi leves, kiről és miért nevezték el a Komócsy-vesepecsenyét, vagy mit is jelentett egykor a zónapörkölt, vagy milyen fenséges halas eledelek készültek egykor a böjti időszakban.

Szerző: Krúdy Gyula Kiadó: Anno Kiadó Méret: 142x205mm Oldalszám: 160 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
495 Ft
396 Ft
Helló húsvét!
Beavatás Rövid leírás: A Nobel-díjas angol író nagyszerű öregkori tengeri trilógiájának első kötete, a Beavatás a napóleoni háborúk vége táján játszódik. Az óceánon, egy utasszállításra átalakított, kimustrált angol hadihajón tartanak messze déli partok felé tengerészek, katonák, kivándorlók, néhány hölgy s néhány úriember. Az elbeszélő, az ifjú Edmund Talbot kezdő, ám nagy reményű kormánytisztviselő-jelölt , naplóformában írja meg a hajóút krónikáját. Írásával befolyásos, előkelő keresztatyját óhajtja elszórakoztatni, ám az út eseményei, a közelről megismert sorsok, indulatok szétfeszítik az egyszerű úti beszámoló kereteit. Edmund Talbot átkel az Egyenlítőn, de nemcsak az ilyenkor szokásos "tengerészkeresztelő" szertartását kell átélnie a kezdetben roppant öntudatos, önelégült (bár alapjában naiv) fiatalember beavatást nyer az emberi viszonylatok, az emberi esendőség, az emberi nyomorúság eladdig ismeretlen rejtelmeibe is.

Szerző: William Golding Kiadó: Európa Könyvkiadó Oldalszám: 268 oldal Méret: 210x130mm Következő »
Raktáron van!
-20%
800 Ft
640 Ft
Helló húsvét!
Nyár Badenben Rövid leírás: Hetvenes ?évek, Szovjetunió, tél, vonatút. Lemegy a nap. Egy orosz értelmiségi utazik Moszkvából Leningrád felé, s egy málladozó, forradalom előtti könyvet lapozgat: Anna Grigorjevna Dosztojevszkaja 1867-es, gyorsírással lejegyzett, majd évtizedekkel férje halála után publikált naplóját. Az orosz irodalom klasszikus műveit is megidéző nyitókép, mely után azonban orosz írókra kevéssé jellemző próza következik. A napló szippantja magába olvasóját? Vagy az olvasó írja újra a naplót?
A kérdés nem eldönthető, s a regény olvasójának nincs más választása, mint követni elbeszélőjét, aki térben és időben csapongva hol saját világába, hol a 19. századba, Dosztojevszkij és újdonsült felesége életébe kalauzolja. S ha az olvasó egy-egy vessző után netán elveszíti az események fonalát, a következő gondolatjel után gyakran egy másik szálban tud csak megkapaszkodni.

Szerző: Leonyid Cipkin Kiadó:Gondolat Kiadó Oldalszám: 245 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
800 Ft
640 Ft
Helló húsvét!
Bartók Rövid leírás: Temesi Ferenc negyven évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja Bartók Béla, a világhírű magyar zeneszerző és zongoraművész regényét. Eltökélt kutatómunka, a tényekben és lelkekben való kitartó nyomozás után felkavaró, szenvedélyes életírás vagy inkább fiktív életfilm született, melyben egy huszadik századi utazót látunk, aki hol szapora, hol bizonytalan lépéseivel egyre közelebb kerül a világhoz és önmagához. Aztán világossá válik, hogy két utazóval van dolgunk. Hiszen a szerző, az Életrajzoló útját is végigkövethetjük Bartókhoz. - És önmagához. - Ennek a regényírói elgondolásnak köszönhető, hogy a mű mindvégig izgalmas módon kapcsolódik a jelenhez, a ma Magyarországához. És a 21. század egyik alapkérdéséhez: az identitáshoz, az identitáskereséshez. Hogy mit jelent bartóki módon magyarnak és művésznek lenni? Temesi Ferenc regénye nem csupán felveti, de az aranymetszés törvényeit betartva meg is válaszolja ezeket a kérdéseket. S a mindmáig ápolt elvont és már-már éterien tiszta Bartók-kép egyszerre megélhetővé, személyessé válik. Temesi Ferenc Bartókja a külső és belső utak szövevényes regénye. Jelentős irodalmi tett. "A zenéről beszélni olyan, mint az építészetet eltáncolni. De hát minden mű a lehetetlent kísérti meg, amely méltó erre a névre. Ha csak a töredékét fel tudjuk mutatni annak, amit Bartók zsebméretű, fekete füzetébe írt, már nem volt hiába a munka. Bartók egy antológia, amely a legrégebbitől a legújabbig mindent összefoglalt. Ezt megközelíteni is merészség." -

Szerző: Temesi Ferenc Kiadó: Alexandra Oldalaszám: 598 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
899 Ft
719 Ft
Helló húsvét!
A Neonbiblia Rövid leírás: „Az éjszaka is olyan volt, mint a nappal, nyugodt és forró, még a dombok között is. Hallottam a hangos rádiókat a városból. Néhányan baseballt hallgattak, de a legtöbben a híreket a háború végéről. A mi rádiónkat az emeleten hallgatta Mae néni és anya, de valcerzene szólt rajta valahonnét New Yorkból. Lent az utcákon az emberek még most is átmentek egymáshoz vagy az utcán találkoztak össze, nevettek meg beszélgettek. A tiszteletes neonbibliája világított, mint rendesen. A háború alatt egyszer légiriadó volt, és összevitatkozott a seriffel, mert nem akarta kikapcsolni. Biztos a tiszteletes is örült, hogy vége a háborúnak. Amíg tartott, nem sokan jártak templomba, még azok se, akik a Bobbie Lee Taylor-dolog után mellette maradtak. ”

Szerző: John Kennedy Toole Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó Kiadás éve: 2008 Méret: 124x196mm Oldalszám: 168 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
699 Ft
559 Ft
Helló húsvét!
Csintalan istenek Rövid leírás: A ?görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Arész, Artemisz… – és még csak az A betűnél tartunk –, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák.
Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események…
A Csintalan isteneket, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.

Szerző: Marie Phillips Kiadó: Cartaphilus kiadó Méretei: 200x110mm Oldalszám: 396 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
699 Ft
559 Ft
Helló húsvét!
Krúdy - Regények és nagyobb elbeszélések 2. Rövid leírás: Krúdy Gyula írásművészetének kivételes jelentőségét olyan pályatársak ismerték el, mint Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Kertész Imre. Műveinek már hosszú ideje felmérhetetlenül nagy olvasóközönsége van. Nincs túlzás abban, hogy életműve a 20. század legjelentősebb és leghatásosabb magyar prózaírói teljesítményei közé tartozik. Rajongói habozás nélkül tartják Krúdyt a valaha volt legnagyobb magyar elbeszélőnek. De ha akár csak annyi gaz, hogy Krúdy egyike a legnagyobbaknak, a műveit már ebben az esetben is évtizedekkel ezelőtt össze kellett volna gyűjteni. Életműve a magyar könyvkiadás régi adóssága.

Szerző: Krúdy Gyula Szerkesztő: Kelecsényi László - Bereczky Gábor Kiadó: Kalligram Könyvkiadó Oldalszám: 516 oldal Méret: 210x140mm Következő »
Raktáron van!
-20%
499 Ft
399 Ft
Helló húsvét!
Kánonon túl Rövid leírás:
Hernádi Gyula lánya, Hernádi Krisztina asszociatív, lírai aparegényt írt apjának hagyatékából. Beszélgetéseik művészetről, alkotásról, szerelemről, hitről és földi megváltásról szólnak, Jézáról, az ateista, női megváltóról, aki helyenként Krisztával azonosul, és akinek szexuális életébe a Mária Magdolnával és Júdással folytatott viszony is belefér. A párbeszédekben megjelenik a mitikus, ősi, nyugati metafizika előtti világ, melyben a föld és az ég közötti határok még elmosódtak, mindkét oldalról átjárhatók voltak. A Kánonon túl történelmi regény is egyben. Lepereg előttünk Hernádi Gyula élete, ahogy beszélgetősen ő maga mondja el. Érezzük a gyerekkori kisváros, a Horthy-éra, a krími hadifogság, az ötvenes évek diktatúrájának levegőjét, látjuk a Kádár-kori kultúrpolitika, majd az ezredvég színeit. A Földre visszaügyetlenkedő, a szerző életébe is bekerülő angyalok Hernádi Gyula és Hernádi Kriszta beszélgetését kémlelik, s mi sírva és nevetve követjük átváltozásuk varázsmutatványait.

Szerző: Hernádi Krisztina Kiadó: Alexandra Kiadó Kiadás éve: 2008 Méret: 131x206mm Oldalszám: 228 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
800 Ft
640 Ft
Helló húsvét!
Utazás a fikció birodalmába Rövid leírás: Képzeljük el magunkat a messzi régmúltban, biztat bennünket könyve elején Vargas Llosa , amikor az ember számára még nem létezett idő, s amikor lényét szinte teljesen betöltötte a körülötte lévő világtól való rettegés. És képzeljük el, hogy egyszer csak valaki mesélni kezd nekünk szinte mindegy is, hogy miről: a lényeg, hogy közben egy kis időre elmenekülhessünk a való világtól.

Szerző: Mario Vargas Llosa Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2010 Méret: 130x190mm Oldalszám: 250 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
A történelem Rövid leírás:
E ?lírai történelmi tabló egy kegyetlen, de nyugalmas pillanataiban megindítóan szép, ember formálta, sokszor mégis embertelen század hézagos krónikája, közelebbről egy család története. Ida Ramundo egy anarchista eszméket dédelgető calabriai tanító és egy padovai zsidó asszony korán elárvult és korán megözvegyült lánya. Maga is tanítónő egy római iskolában. Kamasz fiával, a származásáról mit sem sejtő, lelkes fasiszta Ninóval éppen akkor marad magára, amikor a legnagyobb szüksége volna védelemre: az Olaszországban is életbe lépő faji törvények szövevényében, a háború okozta gondok szorításában egyre fogy az ereje, egyre jobban elhatalmasodik rajta régi, beteges félelme a többi embertől, a külvilágtól. S minthogy a baj nem jár egyedül, a szerencsétlen Idát teherbe ejti egy Rómán átutazó részeg német katona…

Szerző: Elsa Morante Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 148x201mm Oldalszám: 796 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
999 Ft
799 Ft
Helló húsvét!
A pátriárkák letünt dicsősége Rövid leírás:
"Mi, németek kollektíve elismerjük Auschwitz bűnét, de azt sohasem fogadjuk el, hogy mi lőttük le a pilótát, aki a kis herceg barátja volt!" Néhány évvel ezelőtt még biztosan ott élt rozoga kunyhójában a csernobili atomerőmű közelében, sugárfertőzött környezetben Jefim Archipovics Berezinko, a százhúsz évnél is idősebb aggastyán, Pavel Brycz regényének főszereplője. Jefim leszármazottai hatalmas szláv tölgyfa gyökereiként szövik át Ozero, az ukrán falucska földjét: tán nincs is olyan család, ahol ne lenne legalább egy sarja. Ám a pátriárka gyermekei a nagy Ukrajna földjét is szűknek érezték, és a magok nyugatra szálltak: Theodor Berezinko az első világháborút követően a Szudéta-vidékre költözik, majd fia, Roland ugyan Hollywoodba menne, de a vasfüggöny nem ereszti, a szabadság utáni szomját csupán alkohollal csillapíthatja. A többi Berezinkót is a Nyugat, a hozzá fűzött remények és illúziók vonzzák, van, akinek beteljesül az álma, van, akit nem ereszt a föld, de szívük végül visszahúzza az utódokat a konok aggastyánhoz, aki a sugárfertőzéssel mit sem törődve éldegél a csernobili tiltott zónában.

Szerző: Pavel Brycz Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 123x200mm Oldalszám: 446 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-6%
594 Ft
559 Ft
Helló húsvét!
Tévelygések kora Rövid leírás:
Ennek az önéletrajzi indíttatású regénynek az oldalain ismét találkozunk az itthon két kiadást megért, németül és olaszul is megjelent Voltomiglan hősével, akinek botladozásait most 1952 és 1968 között, tehát egy feszültségekkel terhes korban követhetjük nyomon. Mint az ifjú emberek általában, ő is szeretne találni valakit, akire feltétel nélkül rábízhatja magát, csakhogy olyan világban nő fel, ahol a sorozatos csalódást sem adják ingyen, neki pedig szerelmi, politikai, irodalmi tévelygések, tévedések és intrikák összegubancolódott hálójából kell kivágnia magát. A szerző mindezt kesernyés humorral, az irónia sajátos fénytörésében tárja elénk, önmagáról is ítéletet mondva könyve címével.

Szerző: Nyerges András Kiadó: Luna Könyvek Kiadás éve: 2009 Méret: 148x202mm Oldalszám: 502 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
899 Ft
719 Ft
Helló húsvét!
Kennedy agya Rövid leírás:
Amikor Louise Cantor, svéd régésznő visszautazik az ásatásokról Stockholmba, holtan találja lakásában huszonnégy éves fiát. A rendőrség szerint öngyilkosság, amit az anya nem akar elhinni. Makacsul azt hajtogatja, az ő életvidám és mindenre kíváncsi fia nem vetett önkezével véget az életének, valaki vagy valakik meggyilkolták. De a hatóságok nem erősítik meg őt ebben a hitben. És Louise, Wallander felügyelő női megtestesülése ugyanolyan hittel kezd el küzdeni az igazságért, mint férfi párja. Ahogyan Argolisznál a kerámiacserepeket, szívósan rakja össze a fia életének valóságdarabjait, de ezek sokkal inkább ellenállnak a beillesztésnek. Miközben szédítő sebességgel röpdös Ausztrália, Barcelona, Mozambik és Svédország között, csak azt látja, hogy a 21. század kusza lett, idő és tér valami furcsa skurcba torzult, mint Mantegna halott Krisztusa. Közben pedig koncentrikus körökben hullámzik körülötte az ember-tenger Afrika, annak összes korrupciójával, a segélyadományokat eltüntető politikusaival, tudósnak álcázott fehér gengsztereivel, prostitúcióra kényszerített lányaival, a világot át-meg áthálózó globális bűnszövetkezettel. Mankellt e könyv megírásakor sem a rejtvénykészítés intellektuális öröme, hanem a tehetetlen kiszolgáltatottság dühe vezette.

Szerző: Henning Mankell Kiadó: Mérték Kiadó Kiadás éve: 2010 Méret: 130x198mm Oldalszám: 382 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
850 Ft
680 Ft
Helló húsvét!
Karl May: Medveölő fia Rövid leírás: Baumann, a vadnyugati vadász a medvék esküdt ellensége; egy medve ölte meg a feleségét, és csaknem elpusztította a fiát is. Azóta ha meghallja, hogy valahol egy medve kószál, nem nyugszik addig, amíg meg nem öli. Innen kapta nevét is: Medveölő. A sziú indiánok egy csoportja, az ogallalla harcosok elfogják Medveölőt és barátait. Biztos halál vár rájuk, hiszen fel akarják áldozni őket a Pusztító Tűz sírján. A hír hallatára Martin elindul néhány barátjával, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Útjuk során fölbukkannak a May-regényekből már jól ismert, klasszikus figurák: Old Shatterhand és Winnetou.

Szerző: Karl May Kiadó: Duna International Kiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 170x110 mm Oldalszám: 505oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: A családi "játékrend" mostanáig két világháborút és öt nagyon is különböző politikai rendszert élt túl, mindazonáltal Richard Wagner gyermekei és unikái a maguk önbeteljesítő akaratának, jövendölésre hajló tehetségének, magabiztonságának és tehetségének köszönhetően sikerült a wagneri életművet a világörökség részévé tenni.

Kiadó: Gabo Kiadó Méret: 143x225 Oldalszám: 226 oldal Kötés:Keménytáblás Következő »
Raktáron van!
-20%
495 Ft
396 Ft
Helló húsvét!
Magyarország dicsősége Rövid leírás: Magyarország nem volt, hanem lesz" - jelentette ki a Kossuth Lajos által a „legnagyobb magyarnak" nevezett Széchenyi István a reformkor elején. A korszak egyik legnagyobb személyisége azonban ebben tévedett, hiszen Magyarország és a magyarság dicső múltjának fejezeteit aranybetűkkel kellene róniuk nemcsak az itthoni, hanem a külföldi krónikásoknak és történetíróknak is a világtörténelem lapjaira. Persze tudjuk jól, hogy Széchenyi a modern, polgári Magyarország megteremtésére gondolt, s ilyen szempontból igaza volt. Ám a múlt ismerete és megértése nélkül vajmi keveset érthetünk meg a jelenből, s a jövőre vonatkoztatott elképzelések és tervek legtöbbször eleve kudarcra vannak ítélve. Magyarország és a magyarság története, sokszínű -Európában egyedülálló - kultúrája bennünk él, mindennapjaink része, ám ennek sokszor nem vagyunk tudatában. Jelen könyvünk abban szeretne segíteni, hogy a tisztelt olvasó szembesüljön ezzel, és újra rácsodálkozzon a magyar történelem számtalan, büszkeségre okot adó fejezetére. Könyvünk első három fejezete a magyarság történetének korai szakaszait (szkíták, hunok, avarok) mutatja be, mivel a régi - és részben a mostani - magyar történeti tudat részét képező szkíta-hunavar-magyar rokonság vagy azonosság nem „délibábos ábrándozás", hanem maga a valóság. Az általunk ismert történelemben számtalan birodalom született, virágzott és pusztult el; többtucatnyi civilizáció adta meg magát a könyörtelen Időnek vagy kényszerült önmagán szellemi-lelki erőszakot elkövetni a túlélés illúziójáért. Ám a magyarság még ma is lényegében változatlan identitással létezik Európa közepén, noha szkíta őseink révén legalább háromezer éve folyamatosan jelen vagyunk Eurázsia történetében, nemegyszer érdemben alakítva annak menetét. E háromezer év alatt a magyarság kapott jót és rosszat a sorstól, ám mindig volt egy vezető - legyen az törzsfő, hadvezér, fejedelem, király vagy államférfi -, akinek irányításával szabadságszerető népünk kedvezőbb irányba tudta forgatni a magyar történelem kerekét. Nekünk nem kellett könnyen cáfolható történelmi mítoszokat kreálni történelmi identitásunk megteremtéséhez, mint számos szomszédunknak. Az olyan sokszor cserbenhagyott népünk - évszázadokon át a „kereszténység védőbástyája" - mindig talpra állt, s jogosan büszke a történelmére, amelyet sok nép szívesen a magáénak tudna.

Szerző: Szendrei László Kiadó: ReGift Ltd. Oldalszám: 109 oldal Méret: 290x240mm Következő »
Raktáron van!
-19%
2 099 Ft
1 690 Ft
Helló húsvét!
Karl May 5.: Az olajkirály II: Rövid leírás: Egy minden hájjal megkent gazfickó fondorlatos úton igyekszik jó csomó pénzt kicsikarni a gazdag bankártól. A csalárd olajüzletre azonban fény derül, és Old Shatterhand, Winnetou meg a többi híres vadász a csaló nyomába szegődik. A hegyekben megbúvó csodálatos tónál Hobble-Frank, Droll néni, továbbá a bohókásan kenyerespajtásoknak nevezett Sam Hawkens, Dick Stone és Will Parker segítségével diadalmaskodik az igazság.

Szerző: Karl May Kiadó: Duna International Kiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 170x110 mm Oldalszám: 212 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Karl May: Ezüst tó kincse Rövid leírás: Talán a legjobb Karl May mű, vérbeli western-regény. Egy rablóbanda a hírhedt Vörös Cornel vezetésével régmúlt idők tóba süllyesztett, mesés kincse után kutat. Hasonló célok vezetik hőseinket: Winnetout, Old Shatterhandet, Old Firehandet és barátait is föl, a Sziklás-hegységbe. Megütköznek a haramiákkal és különböző ellenséges törzsekkel, végül azonban célba érnek. Elnyerik méltó jutalmukat, a gonosztevők pedig jól megérdemelt büntetésüket.

Szerző: Karl May Kiadó: Duna International Kiadó Kiadás éve: 2012 Méret: 170x110 mm Oldalszám: 504 oldal Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Nat Turner vallomásai Rövid leírás: 1831-ben egy néger rabszolga, Nat Turner, az Egyesült Államok Virginia államában hetvenedmagával föllázadt, lemészároltak több tucat fehér embert, és három napig rettegésben tartották a környéket. De Nat Turner kezéhez csak egy ember vére tapadt: szerelmét, a fehér Margaret Whiteheadet ölte meg. Ez volt az észak-amerikai néger rabszolgaság történetének egyetlen jelentős lázadása. Nat Turnert elfogták, halálra ítélték, kivégezték. Mi lakott Nat Turner lelkében? Hogy jutott idáig? Milyen ember volt Nat Turner, a prédikátor, aki Isten igéjével vezette rohamra lázadó négereit? Erre keres feleletet William Styron, a Virginiában született, világhírű amerikai regényíró (1925-2006), mikor a siralomházban Nat Turnert önmagával, önmaga emlékeivel és lelkiismeretével szembesíti.

Szerző: William Styron Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2011 Méret: 130x190mm Oldalszám: 508 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
560 Ft
448 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Az ágyhoz kötött szovjet veteránt, Alekszej Afanaszjevicset felesége és lánya gondozza, akik a beteg nyugdíjából élnek. A két nő, olyan virtuális valóságot teremt a számára, amelyből a jelen eseményei cenzúrázva vannak, hogy ezzel is életben tarthassák - így ragad bele a már letűnt brezsnyevi-világba. Az öreg veteránnak egyetlen vágya mégis: mielőbb meghalni. Két generáció küzdelme ebben az abszurd, egyszerre komikus és tragikus ördögi körben. Szlavnyikova az olvasó számára olyan családtörténetet komponál, amelyben mindkét oldal stílusos érzékenységgel tükrözi a mai orosz társadalom bomlását. Olga Szlavnyikova 1957-ben született Jekatyerinburgban, jelenleg Moszkvában él. A Novij Mir, a Znamja és az Oktyabr című folyóirat munkatársa. A halhatatlan című regényét Booker-díjra jelölték 2001-ben és a National Bestseller-re 2002-ben. 2006-ban, a hamarosan magyar nyelven is olvasható, 2017 című regényével elnyerte az orosz Booker-díjat.

Kiadó: Noran Kiadó Méret: 138x202 mm Oldalszám: 258 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
700 Ft
560 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Salamon Pál, "A Sorel-ház" írója közismert filozofikus gondolkodásmódjáról és írásainak igaz életbölcsességéről. Regényei, mint minden jó művészet, szépek és élni segítenek. "Az utazás" különös szerelmi história, melynek bonyodalmain keresztül mély filozófiai gondolatmenet bontakozik ki. Apa és fia felkeresik a közelmúlt történelemformáló személyiségeit, négy "javíthatatlan", jobb sorsra érdemes fiatal bűnöző társaságában. A találkozások éles fénnyel világítanak rá a nagy szörnyetegek "isteni" küldetéstudatára, és zavarba ejtően újszerű olvasatát adják a világtörténelemnek. A furcsa társaság világ körüli útján szerelmek és barátságok szövődnek, s egy sosemvolt család is létrejön. A szerző az emberiség jelenlegi létállapotának drámai fölmutatásával végül meghökkentő következtetésre jut; Isten és ember alkotó kapcsolatát nem az ima, hanem a tettek nyelve teszi lehetővé. Hiszen a Teremtő valójában a tettek - az alkotás nyelvét ismeri

Kiadó: Alexandra Kiadó Méret: 138x225 Oldalszám: 270 oldal Kötés: Keménytáblás Következő »
Raktáron van!
-20%
799 Ft
639 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Hogyan élte meg a múlt század elején a ,,boldog békeidőket" egy sorsába bele nem nyugvó parasztember - erről tudósít a magyar irodalom első, egyben legszebb dokumentarista regényében Móricz Zsigmond. Mesélő hőse, Joó György máig élő, megunhatatlan kortársunk.

Kiadó: Kossuth Kiadó Zrt. Kiadás éve: 2014 Méret: 125x200mm Oldalszám: 400 oldal Kötés: puha Következő »
Raktáron van!
-20%
450 Ft
360 Ft
Helló húsvét!
Buddha szeme - A selyem császárnője II. Rövid leírás: A szerző regénytrilógiája a 7. századi Kínában játszódik, illetve a Selyemút mentén. Buddhisták és keresztények, szerzetesek és útonállók, mind ugyanazon törik a fejüket: hogyan szerezhetnék meg a kínaiaktól a selyem titkát, vagyis a gazdagságot, s vele együtt a hatalmat. Az izgalmas kalandregény a selyem császárnőjének kegyetlenségektől sem mentes, erotikától túlfűtött életútjáról szól, s egyben vallások és kultúrák, Kelet és Nyugat találkozásának története is.

Szerző: José Fréches Kiadó: Geopen Kiadó Oldalszám: 439 oldal Méret: 150 x 230mm Következő »
Raktáron van!
-6%
765 Ft
720 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: "1890 tavaszán Anton Csehov, akkor már ünnepelt orosz író, Szibérián keresztül Szahalin szigetére látogatott, hogy a helyszínen tanulmányozza a cári birodalom büntetőtelepének szörnyű viszonyait. Ebből az élményből írta meg a Szahalin szigete című irodalmi szociográfiáját, gazdag életművének talán legkülönösebb darabját. Dalos György 2000 nyarán jutott el a Japán és Kamcsatka között elterülő szigetre, és írásában közvetlen benyomásai mellett Szahalin történetét is ismerteti a 19. századi orosz kolonizációtól napjainkig. Igencsak drámai történet ez - a börtönsziget 1905-ben, az orosz-japán háború után kettészakadt, északon 1920-ban szovjetrendszer jött létre, Míg délen Karafuto néven japán gyarmat. 1945 óta Szahalin közigazgatásilag önálló terület, majd 1991-től az Orosz Föderáció egyik kormányzósága. Bár ásványi kincsekben és halban rendkívül gazdag, zord időjárása és szárazföldtől való elszigetelése miatt nemigen vonzza a telepeseket, sőt az utóbbi másfél évtizedben az eredetileg 740 ezer főnyi lakosság száma 600 ezerre apadt. Dalos helyi vezetőkkel, írókkal, tudósokkal beszélgetve, a "csehovi" helyszíneket felkeresve igyekszik választ adni Szahalin létkérdéseire, miközben magát a szigetet a szárazföld metaforájaként értelmezi.

Kiadó: Helikon Kiadó Méret: 130x200 Oldalszám: 224oldal Kötés: Puha Következő »
Raktáron van!
-20%
499 Ft
399 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Számos elmélet született már arról, hogy mivel foglalkozott Jézus harmincéves kora előtt. Több legenda is utal rá, hogy az Arimateai József kíséretében eljutott a Brit-szigetekre. Gordon Strachan ezeket a legendákat kiindulási pontként alkalmazva, bámulatos kapcsolatrendszert tár föl a kelta világ és a Földközi-tenger medencéjének kultúrája és filozófiája között. Strachan a Bölcsességet - mint az Építőmester bibliai képét - alapul véve mélyed el a zsidó-hellén világ és az északi druidák közös misztikus tudásában, a kőművesek és építők titkos geometriájától kezdve - melyet Jézus építőként sajátíthatott el Palesztinában - egészen a gemátriáig, azaz az Ó- és Újszövetség számmisztikájáig.

Kiadó: Gold Book Méret: 145x214 Oldalszám: 328 oldal Kötés:Kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
850 Ft
680 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek.

Kiadó:Európa Könyvkiadó Méret: 122x200 Oldalszám: 371 oldal Kötés:puha Következő »
Raktáron van!
-20%
500 Ft
400 Ft
Helló húsvét!
Rövid leírás: Az Európa Diákkönyvtár sorozat részeként a kötet a két költő válogatott verseit tartalmazza, beleértve mindazokat, amelyek kötelezőként és ajánlottként szerepelnek a tananyagban. Tartalmazza továbbá Kölcsey hírhedt Berzsenyi-kritikáját, a rá adott Berzsenyi-választ, két, a tárgykörhöz szorosan kapcsolódó Berzsenyi-levelet, egy idevágó Kölcsey-levélrészletet, valamint Kölcseynek az Akadémián felolvasott Berzsenyi-búcsúztatóját - ez a blokk tehát a Kölcsey-Berzsenyi-polémia teljesnek tekinthető körüljárása. A kötetet Kölcsey Ferenc két fontos, nagylélegzetű prózai műve, a Nemzeti hagyományok és a Parainesis teljes szövege zárja.

Kiadó: Európa Könykiadó Méret: 123x200 Oldalszám: 312 oldal Kötés: Puha Következő »
Raktáron van!
-20%
500 Ft
400 Ft
Helló húsvét!
Rövid ismertető:
Pap Énók, a gáti pap és zádori Zádor Ica a világtól elzárkózva, egy isten háta mögötti kisfaluban mézesheteiket élik. A férj elégedett, hiszen nagyvárosi feleséget, egy kis "selyem teremtést" kapott, és a feleség is boldog várakozással tekint közös életük elé. Szerelemből házasodtak, de azért jól megnézték, kifélével állnak oltár elé. Énók paraszti származású, tanulmányai révén azonban felküzdötte magát a vidéki értelmiségi középosztályba. Felesége jó családból való polgárleány, aki ugyan rangon alul házasodott, de bízik férje szakmai előmenetelében, mert az ő asszonyi vágyai és álmai is a pap karrierjével függenek össze. Csakhogy teljességgel ki akarja sajátítani a férfit, s női szeszélyhullámzásaihoz igazodó, feltétel nélküli odaadást vár el tőle. Az első és egyetlen akar lenni az életében. Olyannyira, hogy még hivatása gyakorlásában is korlátozza. Amint az együttélés hétköznapjaiban kiismeri, máris kevesellni kezdi, amit nyújt.

Szerző: Móricz Zsigmond Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2011 Méret: 128x206 Oldalszám: 162 oldal Kötés: kemény Következő »
Raktáron van!
-20%
600 Ft
480 Ft
Helló húsvét!
A missziótól a mártírságig - Jane Haining Élete „…két ?Gestapo-tiszt érkezett a misszió bejáratához, egyet kopogtak, aztán egyszerűen bevonultak. Levittem az útitáskát, de hirtelen eszembe jutott, hogy a Bibliámat ottfelejtettem, hát visszaszaladtam érte a lépcsőn. A tisztek már a szobámat kutatták át. Egyikük kitépte a kezemből a Bibliát, és ledobta a földre, mondván, hogy ahová most megyek, ott nem lesz rá szükségem.” Jane Haining (1897–1944) a budapesti skót misszió mártírja. Magyarország német megszállása után nőket és gyerekeket bújtatott, de később velük együtt deportálták Auschwitzba, ahol meggyilkolták. Naplóját és életének titkait rokona, az új-zélandi újságírónő Lynley Smith kutatta ki és adta közre nemrég az Egyesült Államokban. A magyar olvasók most találkozhatnak először a megrendítő történettel. A kötet a Magyar Holokauszt Emlékévben jelenik meg. Jane Haining születésének 100. évfordulóján a Világ Igaza címmel adóztak emlékének, 2010-ben a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a pesti rakpart egyik szakasza a nevét viseli.

Méretek: SZ: 12cm M: 19cm Kiadó: Helikon ISBN: 9789632275581 Kiadás éve: 2014 Oldalszám: 264 Borító: keménytáblás Következő »
Raktáron van!
-20%
800 Ft
640 Ft

Szépirodalmi könyvek, regények
kérdések-válaszok

-19

Igen, 14 napon belül kérdés nélkül visszaküldheted a pepita.hu-n vásárolt termékeket 🤗

Ha a termék hibás, kérheted annak javítását vagy cseréjét.

A visszaküldési, javítási, vagy garanciális kérdéseket itt tudod intézni: Elállás és garancia ügyintézés

Van pár kivétel:

• Kibontott higéniai termékek árát nem tudjuk visszatéríteni, ezt külön jelezzük a termék adatlapján.
• Ha a terméket használod kibontás után, akkor számíts arra, hogy nem a teljes vételárat kapod vissza, hiszen az a termék már újként jogilag nem értékesíthető.

Ha ajándékba kaptál valamit, ami nem tetszik, de visszaküldeni se szeretnéd:

• Ajándékozd el valakinek aki szívesen használná a környezetedben.
• Ajánld fel rászorulóknak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szívesen fogad felajánlásokat.
• A jövőben kérj pepita.hu vásárlási utalványt, amit több mint 182 600 termékre tudsz felhasználni a pepita.hu oldalon.

Hogyan kapom vissza a pénzem?

• Bankártyádra utaljuk vissza, ha azzal fizettél.
• Bankszámládra utaljuk, ha utánvéttel vagy utalással fizettél.

Igyekszünk egy héten belül visszautalni neked, erről minden esetben értesítünk.

Ezek a könyvek jellemzően könnyű olvasmányok, kikapcsolódásra tökéletesek, egy-egy nyaralás, hosszabb utazás alkalmával.