Ifjúsági könyvek

- 7798 db
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
legnépszerűbb
1943-at írunk. A Koppenhágában élő tízéves Annemarie Johansen élete sajátos keveréke a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról úgy gondolja, hogy az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet.Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. A két kislánynak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt arról faggatja őket, miért nem szőke Ellen is, mint a testvérei. A könyv olvasói - a főhős kislány nézőpontjából - megismerik a dániai ellenállást, azt a bravúrt, ahogyan csaknem a teljes zsidó lakosságot - mintegy hétezer embert - csónakokon, kis hajókon átmenekítették Svédországba. Lois Lowry története arra emlékeztet, hogy a háború és a terror idején is létezhet büszkeség és emberi tartás. Animus Könyvek Ifjúsági 144 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633248713 Szerző: Lois Lowry Kiadás éve: 2021

1943-at írunk. A Koppenhágában élő tízéves Annemarie Johansen élete sajátos keveréke a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról úgy gondolja, hogy az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet.Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. A két kislánynak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt arról faggatja őket, miért nem szőke Ellen is, mint a testvérei. A könyv olvasói - a főhős kislány nézőpontjából - megismerik a dániai ellenállást, azt a bravúrt, ahogyan csaknem a teljes zsidó lakosságot - mintegy hétezer embert - csónakokon, kis hajókon átmenekítették Svédországba. Lois Lowry története arra emlékeztet, hogy a háború és a terror idején is létezhet büszkeség és emberi tartás. Animus Könyvek Ifjúsági 144 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633248713 Szerző: Lois Lowry Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
2 390 Ft
Hanna, Ida és Magda varázsereje napról napra erősebb – ahogy a gonosz Árnyboszorkányé is. Ahhoz, hogy a hercegnők megmentsék a szüleiket és szeretett országukat, nekik kell előbb megtalálniuk a Nyughatatlan Fények erejét őrző lila gömböt. A versenyfutás az idővel elkezdődött!Az ikrek harmadik kalandjuk során a titokzatos Szivárvány-tavakhoz utaznak, ám nagynénjük megint egy lépéssel előttük jár. Vajon a lányok időben megtalálják a lila gömböt a forrón bugyogó iszaptavak között? Teknős Könyvek Gyerekkönyvek 120 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633247235 Szerző: Astrid Foss Kiadás éve: 2020

Hanna, Ida és Magda varázsereje napról napra erősebb – ahogy a gonosz Árnyboszorkányé is. Ahhoz, hogy a hercegnők megmentsék a szüleiket és szeretett országukat, nekik kell előbb megtalálniuk a Nyughatatlan Fények erejét őrző lila gömböt. A versenyfutás az idővel elkezdődött!Az ikrek harmadik kalandjuk során a titokzatos Szivárvány-tavakhoz utaznak, ám nagynénjük megint egy lépéssel előttük jár. Vajon a lányok időben megtalálják a lila gömböt a forrón bugyogó iszaptavak között? Teknős Könyvek Gyerekkönyvek 120 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633247235 Szerző: Astrid Foss Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
1 390 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A dinós sorozat harmadik részében Mátyás király udvarába csöppenünk! Trikóval és Nyammal legutóbb egy szigligeti osztálykiránduláson találkoztunk, ahol is egy badacsonyi vulkán segítségével próbáltak meg visszajutni a zsírkréta korba. Csakhogy egy ilyen öreg vulkán már nem tökéletes: dinóink a reneszánsz korba kerülnek, és rögtön szereznek maguknak egy jó barátot Soma, a lovászfiú személyében. Később eljutnak Budára (és a híres-nevezetes, egyszeri budai kutyavásárra), sőt, még Itáliába is. Hogyan alakítja a történelmet Trikó és Nyamm, a két kis dinó? Milyen ötleteket adnak Mátyás királynak? Hogy találkozik össze és hat egymásra jelen és múlt?Szellemes, kalandos, izgalmas és vicces időutazás kezdő olvasóknak. Pozsonyi Pagony Kft. Gyerekkönyvek 114 oldal Kötés: flexi ISBN: 9789635871940 Szerző: Berg Judit Kiadás éve: 2022

A dinós sorozat harmadik részében Mátyás király udvarába csöppenünk! Trikóval és Nyammal legutóbb egy szigligeti osztálykiránduláson találkoztunk, ahol is egy badacsonyi vulkán segítségével próbáltak meg visszajutni a zsírkréta korba. Csakhogy egy ilyen öreg vulkán már nem tökéletes: dinóink a reneszánsz korba kerülnek, és rögtön szereznek maguknak egy jó barátot Soma, a lovászfiú személyében. Később eljutnak Budára (és a híres-nevezetes, egyszeri budai kutyavásárra), sőt, még Itáliába is. Hogyan alakítja a történelmet Trikó és Nyamm, a két kis dinó? Milyen ötleteket adnak Mátyás királynak? Hogy találkozik össze és hat egymásra jelen és múlt?Szellemes, kalandos, izgalmas és vicces időutazás kezdő olvasóknak. Pozsonyi Pagony Kft. Gyerekkönyvek 114 oldal Kötés: flexi ISBN: 9789635871940 Szerző: Berg Judit Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Öt bátor hercegnő, öt hűséges segítő. A küldetésük: megmenteni a Varázslatok Földjét!

Öt bátor hercegnő, öt hűséges segítő. A küldetésük: megmenteni a Varázslatok Földjét! Következő »
Raktáron van!
3 090 Ft
Van, aki csöndes, visszahúzódó gyerek, és kevés barátja van. Ám egy különleges esemény (meg egy rémült manó) mindent megváltoztat. Kíváncsi vagy, miért dugdos Fanni rántott húst a kabát-zsebébe? És amikor a csúfolódók belenéznek, miért nem találnak ott semmit?

Van, aki csöndes, visszahúzódó gyerek, és kevés barátja van. Ám egy különleges esemény (meg egy rémült manó) mindent megváltoztat. Kíváncsi vagy, miért dugdos Fanni rántott húst a kabát-zsebébe? És amikor a csúfolódók belenéznek, miért nem találnak ott semmit? Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Az írónő felsősöknek ajánlja a hátborzongató regényt, ami egyből magával ragadja az olvasót a rejtélyes történetszövésével. Adott egy osztály, egy tábor a remeteségben, egy kis hecc, ami végül óriási talányt szül, amit a gyerekeknek a tanárok nélkül kell megoldaniuk.

Az írónő felsősöknek ajánlja a hátborzongató regényt, ami egyből magával ragadja az olvasót a rejtélyes történetszövésével. Adott egy osztály, egy tábor a remeteségben, egy kis hecc, ami végül óriási talányt szül, amit a gyerekeknek a tanárok nélkül kell megoldaniuk. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Lilliput Könyvkiadó Kft. Gyerekkönyvek 48 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789639619746

Lilliput Könyvkiadó Kft. Gyerekkönyvek 48 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789639619746 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Tanulj játszva ezzel az egyszerű és szórakoztató feladatokkal teli matricás foglalkoztatóval! Varázsold újjá a helyszíneket, oldd meg a feladványokat kedvenc állatszereplőid segítségével!

Tanulj játszva ezzel az egyszerű és szórakoztató feladatokkal teli matricás foglalkoztatóval! Varázsold újjá a helyszíneket, oldd meg a feladványokat kedvenc állatszereplőid segítségével! Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Ebben a teljesen új történetben ismét izgulhatunk Leila hercegnőért! A cselekmény a Star Wars: A Birodalom visszavág, és a Star Wars: A jedi visszatér című filmek közötti időszakban játszódik. Leila egy szedett-vedett lázadócsapatot vezet egy olyan veszélyes küldetés során, amelyet a Birodalom minden erejével meg akar akadályozni. A történetben olyan fontos információkat is megtudhatunk, amelyek a Star Wars: Az ébredő erő című VII. epizód cselekményéhez szorosan kapcsolódnak. Kolibri Kiadó Gyerekkönyvek 256 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786155501975 Szerző: Cecil Castellucci

Ebben a teljesen új történetben ismét izgulhatunk Leila hercegnőért! A cselekmény a Star Wars: A Birodalom visszavág, és a Star Wars: A jedi visszatér című filmek közötti időszakban játszódik. Leila egy szedett-vedett lázadócsapatot vezet egy olyan veszélyes küldetés során, amelyet a Birodalom minden erejével meg akar akadályozni. A történetben olyan fontos információkat is megtudhatunk, amelyek a Star Wars: Az ébredő erő című VII. epizód cselekményéhez szorosan kapcsolódnak. Kolibri Kiadó Gyerekkönyvek 256 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786155501975 Szerző: Cecil Castellucci Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Mindenki fél valamitől. Van, aki a pókoktól vagy a mennydörgéstől, lehet, hogy te pedig éppen a sötéttől. De vajon a sötét nem fél tőled? Dehogynem! Ismerkedjetek meg a sötéttel, aki a könyv végére már nem is tűnik olyan félelmetesnek. Sőt! Valójában egész aranyos. Vigyázzatok, nehogy megijesszétek! Pagony Kiadó Kft. Gyerekkönyvek 32 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634108047 Szerző: Vegas Peter Kiadás éve: 2021

Mindenki fél valamitől. Van, aki a pókoktól vagy a mennydörgéstől, lehet, hogy te pedig éppen a sötéttől. De vajon a sötét nem fél tőled? Dehogynem! Ismerkedjetek meg a sötéttel, aki a könyv végére már nem is tűnik olyan félelmetesnek. Sőt! Valójában egész aranyos. Vigyázzatok, nehogy megijesszétek! Pagony Kiadó Kft. Gyerekkönyvek 32 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634108047 Szerző: Vegas Peter Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Radzsani utálja a sikkes magániskoláját. Táncosnő szeretne lenni, de az édesanyja ellenzi: a lánya orvos lesz, mint ő! Amikor Radzsanit kiküldik a táncórájáról, úgy érzi, álma darabokra tört. Szerencsére azonban imádott nagymamájára bármikor számíthat. Könyvmolyképző Kiadó Gyerekkönyvek 144 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789633992364 Szerző: Moka

Radzsani utálja a sikkes magániskoláját. Táncosnő szeretne lenni, de az édesanyja ellenzi: a lánya orvos lesz, mint ő! Amikor Radzsanit kiküldik a táncórájáról, úgy érzi, álma darabokra tört. Szerencsére azonban imádott nagymamájára bármikor számíthat. Könyvmolyképző Kiadó Gyerekkönyvek 144 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789633992364 Szerző: Moka Következő »
Raktáron van!
2 390 Ft
A Szent Johanna gimi-sorozat elindulásának tizedik évfordulójára új kiadásban jelenik meg az SzJG kalauz, ami többek között tartalmazza Reni Corteznek írott levelét, a szereplők adatlapját, érdekességeket és gyakran ismételt kérdéseket a sorozatról, zene- és könyvlistákat, Leiner Laura elő- és utószavát, valamint a nyolc kötet legemlékezetesebb jeleneteit.

A Szent Johanna gimi-sorozat elindulásának tizedik évfordulójára új kiadásban jelenik meg az SzJG kalauz, ami többek között tartalmazza Reni Corteznek írott levelét, a szereplők adatlapját, érdekességeket és gyakran ismételt kérdéseket a sorozatról, zene- és könyvlistákat, Leiner Laura elő- és utószavát, valamint a nyolc kötet legemlékezetesebb jeleneteit. Következő »
Raktáron van!
5 390 Ft
Nélkülözhetetlen útmutató a tini évekhez!

Nélkülözhetetlen útmutató a tini évekhez! Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
A Kérdések és feleletek könyvében rejlő információk még a legnagyobb tudásszomjú gyermek kíváncsiságát is kielégítik. A kérdések az állatok világát, a világűrt, a földrajzi és történelemi témákat, az egészség vagy a technikai kérdések témakörét is körüljárja, és még a szülők számára is tartogathat érdekességeket. Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 356 oldal Kötés: flexi ISBN: 9789634459156

A Kérdések és feleletek könyvében rejlő információk még a legnagyobb tudásszomjú gyermek kíváncsiságát is kielégítik. A kérdések az állatok világát, a világűrt, a földrajzi és történelemi témákat, az egészség vagy a technikai kérdések témakörét is körüljárja, és még a szülők számára is tartogathat érdekességeket. Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 356 oldal Kötés: flexi ISBN: 9789634459156 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Miért hét napból áll a hét? Hogyan készültek az első könyvek? Mitől holt a Holt-tenger? Kié az internet? A gyerekek rengeteg izgalmas kérdést tesznek fel. Elég kinyitni ezt a könyvet, és a kis Katica segít megválaszolni őket. Bizonyos kérdéseknél fel kell hajtani egy fület, ki kell húzni egy nyelvet vagy el kell valamit forgatni. A gyerekek nem csupán új ismeretekre tesznek így szert, hanem nagyszerűen szórakoznak is majd a játékos megoldásokkal! Tanuljunk valami újat! Miért is? Miért ne! Cser Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. Gyerekkönyvek 16 oldal Kötés: lapozó ISBN: 9789632785516 Szerző: Pavla Hanácková Kiadás éve: 2018

Miért hét napból áll a hét? Hogyan készültek az első könyvek? Mitől holt a Holt-tenger? Kié az internet? A gyerekek rengeteg izgalmas kérdést tesznek fel. Elég kinyitni ezt a könyvet, és a kis Katica segít megválaszolni őket. Bizonyos kérdéseknél fel kell hajtani egy fület, ki kell húzni egy nyelvet vagy el kell valamit forgatni. A gyerekek nem csupán új ismeretekre tesznek így szert, hanem nagyszerűen szórakoznak is majd a játékos megoldásokkal! Tanuljunk valami újat! Miért is? Miért ne! Cser Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. Gyerekkönyvek 16 oldal Kötés: lapozó ISBN: 9789632785516 Szerző: Pavla Hanácková Kiadás éve: 2018 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
A bölcsődéseknek és kisovisoknak szóló „Mit? Miért? Hogyan? Mini” sorozat 47. kötete az építkezésről mesél. Amellett, hogy számos munkaképpel megismereti a kicsiket, többek közt az alábbi kérdésekre is magyarázatot ad: Milyen gépek segítenek a házépítésnél?; Hogyan építik az utakat?; A különböző országokban hogyan építkeznek? Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak megfelelő magyarázatok a könyv minden oldalát élvezetessé teszik. A praktikus és „strapabíró” könyvet kétéves kortól ajánljuk. Scolar Kiadó Kft. Gyerekkönyvek 16 oldal Kötés: spirálozott ISBN: 9789635094462 Szerző: Kerstin M. Schuld Kiadás éve: 2022

A bölcsődéseknek és kisovisoknak szóló „Mit? Miért? Hogyan? Mini” sorozat 47. kötete az építkezésről mesél. Amellett, hogy számos munkaképpel megismereti a kicsiket, többek közt az alábbi kérdésekre is magyarázatot ad: Milyen gépek segítenek a házépítésnél?; Hogyan építik az utakat?; A különböző országokban hogyan építkeznek? Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak megfelelő magyarázatok a könyv minden oldalát élvezetessé teszik. A praktikus és „strapabíró” könyvet kétéves kortól ajánljuk. Scolar Kiadó Kft. Gyerekkönyvek 16 oldal Kötés: spirálozott ISBN: 9789635094462 Szerző: Kerstin M. Schuld Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Csupa móka ez a különleges kifestőkönyv! Nem csak a borító, hanem minden belső oldal is színesen csillog, ami nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem a gyerekek az ujjuk tapintásával körbe is rajzolhatják az ábrákat, így fejlődik a finom motorikus képességük is. És már csak fantázia kérdése, hogy milyen színekkel egészítik ki a rajzokat, vagy esetleg másolják az előre megadott ábrát. Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 48 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 5999564961504 Kiadás éve: 2020

Csupa móka ez a különleges kifestőkönyv! Nem csak a borító, hanem minden belső oldal is színesen csillog, ami nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem a gyerekek az ujjuk tapintásával körbe is rajzolhatják az ábrákat, így fejlődik a finom motorikus képességük is. És már csak fantázia kérdése, hogy milyen színekkel egészítik ki a rajzokat, vagy esetleg másolják az előre megadott ábrát. Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 48 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 5999564961504 Kiadás éve: 2020 Következő »
Raktáron van!
1 690 Ft
Grace és Tippi. Két szív, két élet, egy test. Grace és Tippi ikrek. Csípőjüknél összenőtt sziámi ikrek - ugyanolyan természetes, egészséges álmokkal, vágyakkal, mint bármelyik tini. Életre szóló döntést kell hozniuk egy olyan kérdésben, amiben nincs jó döntés... Gyönyörű történet összetartozásról, kamaszkorról, szerelemről, családi viszályokról, - sodró lendületű szabadvers-folyam Szabó T. Anna tolmácsolásában. Sarah Crossan könyve megjelenése óta sorra nyeri az irodalmi díjakat, elnyerte az Egyesült Királyság legrangosabb elismerését is, a CILIP Carnegie Medalt. Az íróról: Sarah Crossan Írországban született. Filozófiát, irodalmat és kreatív írást tanult a Cambridge Egyetemen. Az Egy az ötödik könyve. A könyv irodalmi díjai: CILIP Carnegie Medal CLiPPA Irodalmi és Költészeti díj, irodalmi és költészeti kategóriában is Legjobb Ifjúsági Könyv díja CBI Év Könyve díj Részlet: „Picasso Sárkány ezernyi puzzle-t terít szét a konyhaasztalon. A dobozt díszítő kép szerint ebből a színes kupacból egyszer majd egy Picasso-kép válik, a címe: – Barátság – összevissza végtagokból és vonalakból áll, erős sárga, barna, kék színekből. – Szeretem Picassót – lelkesedem. – A lényeget festi, nem csak azt, ami látható.” Betűtészta Kiadó Gyerekkönyvek 440 oldal Kötés: fűzött ISBN: 9786155587238 Szerző: Sarah Crossan Kiadás éve: 2017

Grace és Tippi. Két szív, két élet, egy test. Grace és Tippi ikrek. Csípőjüknél összenőtt sziámi ikrek - ugyanolyan természetes, egészséges álmokkal, vágyakkal, mint bármelyik tini. Életre szóló döntést kell hozniuk egy olyan kérdésben, amiben nincs jó döntés... Gyönyörű történet összetartozásról, kamaszkorról, szerelemről, családi viszályokról, - sodró lendületű szabadvers-folyam Szabó T. Anna tolmácsolásában. Sarah Crossan könyve megjelenése óta sorra nyeri az irodalmi díjakat, elnyerte az Egyesült Királyság legrangosabb elismerését is, a CILIP Carnegie Medalt. Az íróról: Sarah Crossan Írországban született. Filozófiát, irodalmat és kreatív írást tanult a Cambridge Egyetemen. Az Egy az ötödik könyve. A könyv irodalmi díjai: CILIP Carnegie Medal CLiPPA Irodalmi és Költészeti díj, irodalmi és költészeti kategóriában is Legjobb Ifjúsági Könyv díja CBI Év Könyve díj Részlet: „Picasso Sárkány ezernyi puzzle-t terít szét a konyhaasztalon. A dobozt díszítő kép szerint ebből a színes kupacból egyszer majd egy Picasso-kép válik, a címe: – Barátság – összevissza végtagokból és vonalakból áll, erős sárga, barna, kék színekből. – Szeretem Picassót – lelkesedem. – A lényeget festi, nem csak azt, ami látható.” Betűtészta Kiadó Gyerekkönyvek 440 oldal Kötés: fűzött ISBN: 9786155587238 Szerző: Sarah Crossan Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Kukucs! Kisnyuszi újra itt van! Viccelődjetek és játszatok együtt vele ti is ebbena legkisebbeknek szóló, interaktív lapozóban. Pagony Kiadó Kft. Gyerekkönyvek 22 oldal Kötés: lapozó ISBN: 9789635871483 Szerző: Jörg Mühle Kiadás éve: 2022

Kukucs! Kisnyuszi újra itt van! Viccelődjetek és játszatok együtt vele ti is ebbena legkisebbeknek szóló, interaktív lapozóban. Pagony Kiadó Kft. Gyerekkönyvek 22 oldal Kötés: lapozó ISBN: 9789635871483 Szerző: Jörg Mühle Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
2 190 Ft
Az Easy Reading-sorozat kötetei a korai nyelvtanulásban segítik a gyerekeket és szüleiket. A kötetekben a gyerekekhez közelálló témákat válogattuk össze, hogy hatékonyan segíthessük az angolul tanuló gyerekek tanulmányait. A negyedik szint célja, hogy segítsen eljutni arra a szintre, ahol a gyerekek már önállóan olvasnak angol nyelven. Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 70 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634831921 Szerző: Caroll Lewis Kiadás éve: 1900

Az Easy Reading-sorozat kötetei a korai nyelvtanulásban segítik a gyerekeket és szüleiket. A kötetekben a gyerekekhez közelálló témákat válogattuk össze, hogy hatékonyan segíthessük az angolul tanuló gyerekek tanulmányait. A negyedik szint célja, hogy segítsen eljutni arra a szintre, ahol a gyerekek már önállóan olvasnak angol nyelven. Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 70 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634831921 Szerző: Caroll Lewis Kiadás éve: 1900 Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
A Kerekítő manó adventi mondókatárának célja, hogy segítse a családokat ráhangolódni az ünnepre: hogy a család minden tagja meg tudja élni a jelent, és az egymásra figyelés jegyében várják a Karácsonyt, melyet a lelki ráhangolódás tesz igazán teljessé. A könyv olvasása, a mondókázás és az ölbeli játékok kiváló lehetőséget nyújtanak minden családnak a minőségi idő megélésére, együtt töltésére.

A Kerekítő manó adventi mondókatárának célja, hogy segítse a családokat ráhangolódni az ünnepre: hogy a család minden tagja meg tudja élni a jelent, és az egymásra figyelés jegyében várják a Karácsonyt, melyet a lelki ráhangolódás tesz igazán teljessé. A könyv olvasása, a mondókázás és az ölbeli játékok kiváló lehetőséget nyújtanak minden családnak a minőségi idő megélésére, együtt töltésére. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
A Bosszúállók kalandjainak fergeteges új korszaka folytatódik! Ragadj meg egy csapattársat, és vágjatok bele a kalandba Bosszúállók-stílusban!

A Bosszúállók kalandjainak fergeteges új korszaka folytatódik! Ragadj meg egy csapattársat, és vágjatok bele a kalandba Bosszúállók-stílusban! Következő »
Raktáron van!
1 690 Ft
Gyere, sétálj a Mikulás utcában! Látogass el a Mikulás-gyárba, kóstolj finomságokat a Mézeskalács-házban, csatlakozz a pingvinek karácsonyi ünnepségéhez a Hópehely-házban.

Gyere, sétálj a Mikulás utcában! Látogass el a Mikulás-gyárba, kóstolj finomságokat a Mézeskalács-házban, csatlakozz a pingvinek karácsonyi ünnepségéhez a Hópehely-házban. Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Éld át a megíratlan történetet! Derítsd fel a varázsvilágban játszódó, lehengerlő videojáték, a Hogwarts Legacy titkait! Hagyd, hogy beszippantson a nyílt...

Éld át a megíratlan történetet! Derítsd fel a varázsvilágban játszódó, lehengerlő videojáték, a Hogwarts Legacy titkait! Hagyd, hogy beszippantson a nyílt... Következő »
Raktáron van!
10 090 Ft
Terri is a bubbly, four-year-old chatterbox.

Terri is a bubbly, four-year-old chatterbox. Következő »
Raktáron van!
2 090 Ft
Furfangos Fruzsi Bé és a süteménynyeremény - Furfangos Fruzsi Bé 5.

A világ legviccesebb hatévese. Mindjárt itt a karnevál! Fruzsi a legszerencsésebb nyertes… vagy mégsem? Mit tehet egy cserfes lányka, ha megnyeri a főnyereményt, de az mégsem olyan csodás, mint várta? Mint mindig, Furfangos Fruzsi most is a legötletesebb megoldást választja… Nevess te is nagyokat Furfangos Fruzsival! Következő »
4 napos szállítással
1 351 Ft
Kicsikből NAGYOK - Anne Frank

Ismerd meg kiemelkedő emberek - tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték. Anne Németországban született és élt szerető családjával. Amikor Hitler hatalomra került, Amszterdamba költöztek, és a II. világháború kitörése után az egész családnak bujkálnia kellett. Anne naplót vezetett, amelyben arról írt, hogy hisz az emberek jóságában, és reméli, hogy visszatér a béke. Naplója a háború után belopta magát az emberek szívébe, és ő lett a 20. század egyik leghíresebb naplóírója. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható Anne életéről. Következő »
4 napos szállítással
4 056 Ft
Tekintsd meg az elegáns Klementina hercegnő ruhatárát! Ez a füzet feltárja előtted Klementina hercegnő ruhatárának titkait, megajándékoz néhány játékkal, sminkelési gyakorlattal, egy teszttel, bemutat egy fincsi édesség-receptet, lehetőséget kínál arra, hogy igazi hercegi divattervező legyél. Kreatív Kiadó Gyerekkönyvek 32 oldal Kötés: irkafűzött ISBN: 9786066466523 Kiadás éve: 2018

Tekintsd meg az elegáns Klementina hercegnő ruhatárát! Ez a füzet feltárja előtted Klementina hercegnő ruhatárának titkait, megajándékoz néhány játékkal, sminkelési gyakorlattal, egy teszttel, bemutat egy fincsi édesség-receptet, lehetőséget kínál arra, hogy igazi hercegi divattervező legyél. Kreatív Kiadó Gyerekkönyvek 32 oldal Kötés: irkafűzött ISBN: 9786066466523 Kiadás éve: 2018 Következő »
Raktáron van!
1 690 Ft
Sokszor a legbonyolultabb dolgokat egyszerű, aprónak tűnő lépésekkel lehet megváltoztatni - a felnőttek persze gyakran elfelejtik ezt, de a gyerekek még tudják!

Sokszor a legbonyolultabb dolgokat egyszerű, aprónak tűnő lépésekkel lehet megváltoztatni - a felnőttek persze gyakran elfelejtik ezt, de a gyerekek még tudják! Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
KALANDOS iskolai élet? Hősünk, Max Crumbly és hűséges szárnysegédje, Erin sikeresen meghiúsította a bárgyú betörők terveit. Most viszont egy bűzlő és ré...

KALANDOS iskolai élet? Hősünk, Max Crumbly és hűséges szárnysegédje, Erin sikeresen meghiúsította a bárgyú betörők terveit. Most viszont egy bűzlő és ré... Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Ötven magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni. Olyan nők, akik a leleményességüknek és a kitartásuknak köszönhetően mindig kimásztak a legmélyebb gödörből is, és közben sem feledkeztek meg arról, mit diktál az emberség.Izgalmas életutak, példaértékű történetek múltból és jelenből - a jövőnek.A kötetben szerepel többek között Szent Erzsébet, Zrínyi Ilona, Hugonnai Vilma, Veres Pálné, Teleki Blanka, Kovács Margit, Fischer Annie, Dévény Anna, Lubics Szilvia és Polgár Judit. Bookline Könyvek Gyerekkönyvek 208 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634373162 Szerző: Fodor Marcsi Kiadás éve: 2018

Ötven magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni. Olyan nők, akik a leleményességüknek és a kitartásuknak köszönhetően mindig kimásztak a legmélyebb gödörből is, és közben sem feledkeztek meg arról, mit diktál az emberség.Izgalmas életutak, példaértékű történetek múltból és jelenből - a jövőnek.A kötetben szerepel többek között Szent Erzsébet, Zrínyi Ilona, Hugonnai Vilma, Veres Pálné, Teleki Blanka, Kovács Margit, Fischer Annie, Dévény Anna, Lubics Szilvia és Polgár Judit. Bookline Könyvek Gyerekkönyvek 208 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634373162 Szerző: Fodor Marcsi Kiadás éve: 2018 Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Romhányi József elképesztő humorral és nyelvi leleménnyel megírt állatversei úgy lettek népszerűek, hogy sokáig meg sem jelentek nyomtatott formában: évtiz...

Romhányi József elképesztő humorral és nyelvi leleménnyel megírt állatversei úgy lettek népszerűek, hogy sokáig meg sem jelentek nyomtatott formában: évtiz... Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Everlost egy varázslatos, ugyanakkor veszélyes vidék. Azok a gyerekek kerülnek ide, akiknek a lelke nem talál nyugalomra, és így egy köztes világban reked: félúton élet és halál között. Fénylelkekként bandákba verődve élnek, és együtt ismerkednek az új világ adta váratlan lehetőségekkel… Nick és Allie utolsó emléke egy autóbaleset, mely után Everlostban ébrednek. Vándorlásuk során rátalálnak Maryre, az elveszett gyerekek királynőjére és különös birodalmára, ahol Nick úgy érzi, otthonra lel...

Everlost egy varázslatos, ugyanakkor veszélyes vidék. Azok a gyerekek kerülnek ide, akiknek a lelke nem talál nyugalomra, és így egy köztes világban reked: félúton élet és halál között. Fénylelkekként bandákba verődve élnek, és együtt ismerkednek az új világ adta váratlan lehetőségekkel… Nick és Allie utolsó emléke egy autóbaleset, mely után Everlostban ébrednek. Vándorlásuk során rátalálnak Maryre, az elveszett gyerekek királynőjére és különös birodalmára, ahol Nick úgy érzi, otthonra lel... Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Egy kisgyerek és szülei sokféle kihívással néznek szembe. Az első évek mérföldkövei sorozatban kedves állatcsaládok segítenek lépésről lépésre megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. Nyuszmusz, a kis nyuszi már nem is olyan kicsi. De hiába telik-múlik az idő, még mindig nem tud elaludni kedvenc szundikendője nélkül. Tessloff és Babilon Kiadói Kft Gyerekkönyvek 32 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789632945491 Szerző: Amber Stewart Kiadás éve: 1900

Egy kisgyerek és szülei sokféle kihívással néznek szembe. Az első évek mérföldkövei sorozatban kedves állatcsaládok segítenek lépésről lépésre megbirkózni ezekkel a nehézségekkel. Nyuszmusz, a kis nyuszi már nem is olyan kicsi. De hiába telik-múlik az idő, még mindig nem tud elaludni kedvenc szundikendője nélkül. Tessloff és Babilon Kiadói Kft Gyerekkönyvek 32 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789632945491 Szerző: Amber Stewart Kiadás éve: 1900 Következő »
Raktáron van!
1 690 Ft
Zaba Baba, Gombi Zombi, Korgó Morgó és a szörnyecskék népes csapata most csillogó-villogó kifestővel várja a kicsiket egy jó kis szórakozásra. Csengőkert Kft. Gyerekkönyvek 16 oldal Kötés: puha ISBN: 9786155537684

Zaba Baba, Gombi Zombi, Korgó Morgó és a szörnyecskék népes csapata most csillogó-villogó kifestővel várja a kicsiket egy jó kis szórakozásra. Csengőkert Kft. Gyerekkönyvek 16 oldal Kötés: puha ISBN: 9786155537684 Következő »
Raktáron van!
890 Ft
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a színek világába kalauzolja az apróságokat. A kötetet lapozgatva a gyerekek megismerkedhetnek az alapszínek különböző árnyalataival, rengeteg – a természetből és a mindennapi életből vett – példát találhatnak a színekre, és megtudhatják, mi történik, ha keverjük a színeket. Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és...

A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a színek világába kalauzolja az apróságokat. A kötetet lapozgatva a gyerekek megismerkedhetnek az alapszínek különböző árnyalataival, rengeteg – a természetből és a mindennapi életből vett – példát találhatnak a színekre, és megtudhatják, mi történik, ha keverjük a színeket. Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és... Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Csillagszedő Márió elolvasott egy könyvet. Először a rejtélyes cím tetszett meg neki: Lányka, tükörben. Amikor kíváncsian belelapozott, igencsak meglepődött, hisz az író pont neki ajánlotta ezt a gyönyörű könyvet. Versek voltak benne, és éppen olyanok, amilyeneket ő is szeretett.

Csillagszedő Márió elolvasott egy könyvet. Először a rejtélyes cím tetszett meg neki: Lányka, tükörben. Amikor kíváncsian belelapozott, igencsak meglepődött, hisz az író pont neki ajánlotta ezt a gyönyörű könyvet. Versek voltak benne, és éppen olyanok, amilyeneket ő is szeretett. Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
Molly és Milo, a szeleburdi manók pont olyanok, mint két kis gyermek. Jót akarnak, mégis balul sikerül minden. Egyik ka- landból a másikba keverednek, miközben alig haladnak fel- adataikkal. Jószándékúak, de a körülmények, no meg persze tudatlanságuk, kíváncsiságuk és szertelenségük újra és újra megtréfálják őket... De melyik gyermek nem kíváncsi? Ugye ismerős a helyzet?

Molly és Milo, a szeleburdi manók pont olyanok, mint két kis gyermek. Jót akarnak, mégis balul sikerül minden. Egyik ka- landból a másikba keverednek, miközben alig haladnak fel- adataikkal. Jószándékúak, de a körülmények, no meg persze tudatlanságuk, kíváncsiságuk és szertelenségük újra és újra megtréfálják őket... De melyik gyermek nem kíváncsi? Ugye ismerős a helyzet? Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Hangya, veréb, lepke és sok más kedves állat elevenedik meg Gryllus Vilmos játékos rímeinek és Megyeri Annamária életteli rajzainak köszönhetően ebben a lapozóban, amit a kisgyerekek egész biztos nem csak fél percig forgatnak majd...

Hangya, veréb, lepke és sok más kedves állat elevenedik meg Gryllus Vilmos játékos rímeinek és Megyeri Annamária életteli rajzainak köszönhetően ebben a lapozóban, amit a kisgyerekek egész biztos nem csak fél percig forgatnak majd... Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Kóbor Andor a kóborlásnál semmit sem szeret jobban. Kóborlásai során hű társával, Fifilóval, a beszédhibás vízilóval számos kalandba keverednek, melyek során kiszabadítják Habcsicsóka királykisasszonyt, találkoznak a rémséges Frászkari Karikással, és segítségére sietnek XI. Robi Tóninak, Robotónia uralkodójának. Kóbor Andor mókás történetei a sok kacagtató pillanat mellett tanulsággal is szolgálnak, segítenek megtanítani a legkisebb korosztály számára környezetünk megóvásának alapjait, fontosságát, mikéntjét. Holnap kiadó Gyerekkönyvek 84 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789633491591 Szerző: Pusztai Ilona Kiadás éve: 2019

Kóbor Andor a kóborlásnál semmit sem szeret jobban. Kóborlásai során hű társával, Fifilóval, a beszédhibás vízilóval számos kalandba keverednek, melyek során kiszabadítják Habcsicsóka királykisasszonyt, találkoznak a rémséges Frászkari Karikással, és segítségére sietnek XI. Robi Tóninak, Robotónia uralkodójának. Kóbor Andor mókás történetei a sok kacagtató pillanat mellett tanulsággal is szolgálnak, segítenek megtanítani a legkisebb korosztály számára környezetünk megóvásának alapjait, fontosságát, mikéntjét. Holnap kiadó Gyerekkönyvek 84 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789633491591 Szerző: Pusztai Ilona Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
2 590 Ft
Legyen a fürdetés még nagyobb móka ezzel a tarka-barka, vízhatlan pancsolókönyvvel! A tavacskában úszkáló állatkák vidám játszótársak lesznek. Móra Könyvkiadó Gyerekkönyvek 8 oldal Kötés: műanyag ISBN: 9789634869313 Kiadás éve: 2022

Legyen a fürdetés még nagyobb móka ezzel a tarka-barka, vízhatlan pancsolókönyvvel! A tavacskában úszkáló állatkák vidám játszótársak lesznek. Móra Könyvkiadó Gyerekkönyvek 8 oldal Kötés: műanyag ISBN: 9789634869313 Kiadás éve: 2022 Következő »
Raktáron van!
2 590 Ft
Megan Rix legújabb története Londonban játszódik, 1666-ban. A regény két főhőse Dixi, II. Károly angol király legkedvesebb spánielje és Vakkancs, a palota konyhájának egyik nyársforgató kutyája. Bár két különböző világból származnak, elválaszthatatlan jó barátok lesznek, mindig együtt játszanak, és ha egyikük bajba kerül, a másik rögtön a segítségére siet. Az igazi megpróbáltatások akkor kezdődnek számukra, amikor egy kis pékség kemencéjéből hirtelen kiszabadulnak a lángok, hatalmas tűzbe borítva az egész várost… Manó Könyvek Kiadó Ifjúsági 224 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789634039662 Szerző: Megan Rix Kiadás éve: 2021

Megan Rix legújabb története Londonban játszódik, 1666-ban. A regény két főhőse Dixi, II. Károly angol király legkedvesebb spánielje és Vakkancs, a palota konyhájának egyik nyársforgató kutyája. Bár két különböző világból származnak, elválaszthatatlan jó barátok lesznek, mindig együtt játszanak, és ha egyikük bajba kerül, a másik rögtön a segítségére siet. Az igazi megpróbáltatások akkor kezdődnek számukra, amikor egy kis pékség kemencéjéből hirtelen kiszabadulnak a lángok, hatalmas tűzbe borítva az egész várost… Manó Könyvek Kiadó Ifjúsági 224 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789634039662 Szerző: Megan Rix Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
2 190 Ft
A végzet nem téved. Mina otthonát 100 éve viharok pusztítják. A Tengeristen dühös, és haragját csak igazi menyasszonya csillapíthatja.

A végzet nem téved. Mina otthonát 100 éve viharok pusztítják. A Tengeristen dühös, és haragját csak igazi menyasszonya csillapíthatja. Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Újabb bűnhullám töri meg az állatok békés nyugalmát Messzi-erdőben. Előbb kirabolnak egy föld alatti művészeti kiállítást, nem sokkal később Márkízt, az elkényeztetett, hófehér perzsa macskát ragadják el a macskakiállításról. Minden nyom arra utal, hogy Sarki Róka a bűnös – egészen addig, amíg felbukkan a keverék állatokból álló Harag Karmai nevezetű csoport, akik bosszút akarnak állni fajtatiszta, jól táplált, boldog és szerencsés állatokon. Megtalálja-e Főborz és a Borzmacska a Harag tagjait, mielőtt újra lecsapnak? Képes lesz-e Borzmacska félretenni a Márkíz iránt növekvő érzelmeit, és megőrizni kötelességtudatát a Messzi-erdő hivatásos tisztjeként? És vajon mire készül a titokzatos, csupasz állat? Vajon ki lehet ő? * * * Az Állati nyomozók negyedik részében Főborz az eddigi legfurcsább esetével szembesül: Messzi-erdőben valaki madarak tollát tépkedi és égeti. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, a legfőbb gyanúsított az ő egykori asszisztense, Borzmacska. Főborz tudja, hogy régi társa nem lehet a Fosztogató, de akkor ki tépkedte meg Kakukk asszonyt, és támadta meg a bagoly ikreket, Ukkot és Mukkot? Talán Sarlósfecske Mester volt a fodrász, aki megszállottja szőrnek és tollnak? Vagy a ravasz, áruló Sarki Róka? Esetleg a kényszeres tolvaj Gyors Gyík? Vagy valaki más? Európa Könyvkiadó Gyerekkönyvek 416 oldal Kötés: keménytáblás ragasztott ISBN: 9789635043477 Szerző: Anna Starobinets Kiadás éve: 2021

Újabb bűnhullám töri meg az állatok békés nyugalmát Messzi-erdőben. Előbb kirabolnak egy föld alatti művészeti kiállítást, nem sokkal később Márkízt, az elkényeztetett, hófehér perzsa macskát ragadják el a macskakiállításról. Minden nyom arra utal, hogy Sarki Róka a bűnös – egészen addig, amíg felbukkan a keverék állatokból álló Harag Karmai nevezetű csoport, akik bosszút akarnak állni fajtatiszta, jól táplált, boldog és szerencsés állatokon. Megtalálja-e Főborz és a Borzmacska a Harag tagjait, mielőtt újra lecsapnak? Képes lesz-e Borzmacska félretenni a Márkíz iránt növekvő érzelmeit, és megőrizni kötelességtudatát a Messzi-erdő hivatásos tisztjeként? És vajon mire készül a titokzatos, csupasz állat? Vajon ki lehet ő? * * * Az Állati nyomozók negyedik részében Főborz az eddigi legfurcsább esetével szembesül: Messzi-erdőben valaki madarak tollát tépkedi és égeti. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, a legfőbb gyanúsított az ő egykori asszisztense, Borzmacska. Főborz tudja, hogy régi társa nem lehet a Fosztogató, de akkor ki tépkedte meg Kakukk asszonyt, és támadta meg a bagoly ikreket, Ukkot és Mukkot? Talán Sarlósfecske Mester volt a fodrász, aki megszállottja szőrnek és tollnak? Vagy a ravasz, áruló Sarki Róka? Esetleg a kényszeres tolvaj Gyors Gyík? Vagy valaki más? Európa Könyvkiadó Gyerekkönyvek 416 oldal Kötés: keménytáblás ragasztott ISBN: 9789635043477 Szerző: Anna Starobinets Kiadás éve: 2021 Következő »
Raktáron van!
4 490 Ft
Pillants bele a gyönyörű hercegnők világába! Rakd ki a négy képet, és tudd meg, hogyan várják kedvenceid az évszakokat!

Pillants bele a gyönyörű hercegnők világába! Rakd ki a négy képet, és tudd meg, hogyan várják kedvenceid az évszakokat! Következő »
Raktáron van!
2 590 Ft
Új kötetekkel bővül népszerű sorozatunk, a Princess TOP! Ezek a füzetek is rengeteg lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kislányok kipróbálják magukat a divat világában: lehet sminket, ruhát, szettet tervezni, összeállítani. Indulhat a kreatív móka! Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 40 oldal Kötés: puha ISBN: 9789634456315 Kiadás éve: 2017

Új kötetekkel bővül népszerű sorozatunk, a Princess TOP! Ezek a füzetek is rengeteg lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kislányok kipróbálják magukat a divat világában: lehet sminket, ruhát, szettet tervezni, összeállítani. Indulhat a kreatív móka! Napraforgó Könyvkiadó Gyerekkönyvek 40 oldal Kötés: puha ISBN: 9789634456315 Kiadás éve: 2017 Következő »
Raktáron van!
1 690 Ft
A Népmesekincstár módszertanának gyakorlati kézikönyve a mindennapokban kipróbált 49 mesefoglalkozás részletes leírását tartalmazza. A 3–8 éves korú gyerekeket nevelő pedagógusok számára nyújt hasznos segítséget a sokoldalú, élmény- és örömközpontú fejlesztésben.

A Népmesekincstár módszertanának gyakorlati kézikönyve a mindennapokban kipróbált 49 mesefoglalkozás részletes leírását tartalmazza. A 3–8 éves korú gyerekeket nevelő pedagógusok számára nyújt hasznos segítséget a sokoldalú, élmény- és örömközpontú fejlesztésben. Következő »
Raktáron van!
3 790 Ft
Milyen is az élet a Vörösvári Úti Általános Bűvész- és Mágusképző Bentlakásos Iskolában? Abban az iskolában, ahol csak egyszerű bűvészeket képeznek, de olykor ezek a bűvészek nagyon is hasonlítanak az igazi varázslókra. Milyen is az oktatás ezen a különleges helyen? Furcsa egy iskola, az biztos. A fiúk nem csupán bűvészeknek készülnek, de kiválóan fociznak is, sőt, olyanok is járnak ide, akiknek a neve mindenképpen ismerős lehet azoknak, akik szeretik a jó focit: Puska Feri, Hidegkurta Nándi éppúgy az iskola tanulója, ahogy Ron Aldo is, vagy éppen Krójf Jancsi. A Bűvészképző diákjai rendszeresen szerepelnek a Hunor téri kispályás labdarúgó-bajnokságon, miközben elvileg el sem hagyhatnák az iskola területét. Még szerencse, hogy nemláthatika porral befújhatóak a diákok, így észrevétlenül mehetnek ki az iskolából. Tény azonban az is, hogy nem egyszerűen a fociról szól ez a regény, hanem arról is, hogy vannak fekete mágusok, akik el akarják foglalni a Mágusképzőt, és akik ilyen módon nagyon is veszélyesek lehetnek a fiatal bűvészekre. A fekete mágus Gőgh Lajos ármánykodása odáig fajul, hogy még el is rabolják az egyik fiatal bűvészt, akinek a kiszabadítása kulcsfontosságú lesz a történetben. Napkút Kiadó Gyerekkönyvek 210 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789632636498 Szerző: Petőcz András

Milyen is az élet a Vörösvári Úti Általános Bűvész- és Mágusképző Bentlakásos Iskolában? Abban az iskolában, ahol csak egyszerű bűvészeket képeznek, de olykor ezek a bűvészek nagyon is hasonlítanak az igazi varázslókra. Milyen is az oktatás ezen a különleges helyen? Furcsa egy iskola, az biztos. A fiúk nem csupán bűvészeknek készülnek, de kiválóan fociznak is, sőt, olyanok is járnak ide, akiknek a neve mindenképpen ismerős lehet azoknak, akik szeretik a jó focit: Puska Feri, Hidegkurta Nándi éppúgy az iskola tanulója, ahogy Ron Aldo is, vagy éppen Krójf Jancsi. A Bűvészképző diákjai rendszeresen szerepelnek a Hunor téri kispályás labdarúgó-bajnokságon, miközben elvileg el sem hagyhatnák az iskola területét. Még szerencse, hogy nemláthatika porral befújhatóak a diákok, így észrevétlenül mehetnek ki az iskolából. Tény azonban az is, hogy nem egyszerűen a fociról szól ez a regény, hanem arról is, hogy vannak fekete mágusok, akik el akarják foglalni a Mágusképzőt, és akik ilyen módon nagyon is veszélyesek lehetnek a fiatal bűvészekre. A fekete mágus Gőgh Lajos ármánykodása odáig fajul, hogy még el is rabolják az egyik fiatal bűvészt, akinek a kiszabadítása kulcsfontosságú lesz a történetben. Napkút Kiadó Gyerekkönyvek 210 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789632636498 Szerző: Petőcz András Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Az Ide nézz-sorozat köteteiben rengeteg kaland várja a kicsiket. A strapabíró oldalakat lapozgatva betekinthetnek a vadállatok, a versenypályák, a dinoszauruszok és a házi állatok életébe is.

Az Ide nézz-sorozat köteteiben rengeteg kaland várja a kicsiket. A strapabíró oldalakat lapozgatva betekinthetnek a vadállatok, a versenypályák, a dinoszauruszok és a házi állatok életébe is. Következő »
Raktáron van!
1 590 Ft
A Mesetár-sorozat első kötetében a gyermekek kedvenc, klasszikus meséi élvezetes nyelvezetű adaptációkban olvashatók. A kellemes formátumú kötet speciális kötészeti megoldásának köszönhetően elnyűhetetlen, így sokáig a könyvespolc dísze lehet.

A Mesetár-sorozat első kötetében a gyermekek kedvenc, klasszikus meséi élvezetes nyelvezetű adaptációkban olvashatók. A kellemes formátumú kötet speciális kötészeti megoldásának köszönhetően elnyűhetetlen, így sokáig a könyvespolc dísze lehet. Következő »
Raktáron van!
4 090 Ft
Az a baaaj…. … hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is! Még szerencse, hogy Keri, a varázslatos tündérkeresztanya csak pördül, fordul és dalolni kezd, és máris egy csapásra megoldja az összes gondot! Kiss Judit Ágnes, kortárs magyar költő és gyerekkönyvíró ezúttal Kiki és Keri kicsavart, de mégis logikus és őszinte beszélgetéseivel burkolja be az olvasót egy varázslatos és humoros mesevilágba. Ezt olvasd a Babaróka után! Pozsonyi Pagony Kft. Gyerekkönyvek 64 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634104797 Szerző: Kiss Judit Ágnes Kiadás éve: 2019

Az a baaaj…. … hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is! Még szerencse, hogy Keri, a varázslatos tündérkeresztanya csak pördül, fordul és dalolni kezd, és máris egy csapásra megoldja az összes gondot! Kiss Judit Ágnes, kortárs magyar költő és gyerekkönyvíró ezúttal Kiki és Keri kicsavart, de mégis logikus és őszinte beszélgetéseivel burkolja be az olvasót egy varázslatos és humoros mesevilágba. Ezt olvasd a Babaróka után! Pozsonyi Pagony Kft. Gyerekkönyvek 64 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789634104797 Szerző: Kiss Judit Ágnes Kiadás éve: 2019 Következő »
Raktáron van!
3 290 Ft
Ez a foglalkoztató aranyos színezőket és játékos feladatokat is tartalmaz, így segítségével egyszerre fejlesztheted a logikádat és kézügyességedet.

Ez a foglalkoztató aranyos színezőket és játékos feladatokat is tartalmaz, így segítségével egyszerre fejlesztheted a logikádat és kézügyességedet. Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Lopás-ügy a kollégiumban? Éjszakánként az alvó kollégium folyosóin egy besurranó bolyong? Egy elhagyatott ház? Több se kell Réminek, Matildnak és a zseniális Pedál Pepének, azonnal kusza nyomozásba kezdenek.

Lopás-ügy a kollégiumban? Éjszakánként az alvó kollégium folyosóin egy besurranó bolyong? Egy elhagyatott ház? Több se kell Réminek, Matildnak és a zseniális Pedál Pepének, azonnal kusza nyomozásba kezdenek. Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Reena Montero szerette Sawyer LeGrande-ot amióta az eszét tudta: olyan természetes volt ez számára, akár a levegővétel, és olyan végtelen, akár az idő. Csakhogy Sawyer ezt látszólag egyáltalán nem észlelte…

Reena Montero szerette Sawyer LeGrande-ot amióta az eszét tudta: olyan természetes volt ez számára, akár a levegővétel, és olyan végtelen, akár az idő. Csakhogy Sawyer ezt látszólag egyáltalán nem észlelte… Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Ismerkedj meg a Művészképző növendékeivel, Violával és a barátaival, akik azért tanulnak, hogy megvalósítsák álmaikat. Nagy a sürgés-forgás a színházban, mindenki a gálaestre készül, arra a csodálatos előadásra, amelyen nem csak a tánc legnagyobb csillagai, hanem az iskola összes növendéke is fellép. A próbák mellett Violának és barátainak sok egyéb gondja is akad: miért nem akar vajon Julio táncolni, miután levelet kapott az édesanyjától? És hogyan tartsák titokban a cicust, amit Rebecca az utcán talált? Könyvmolyképző Kiadó Gyerekkönyvek 160 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789632453422 Szerző: Aurora Marsotto

Ismerkedj meg a Művészképző növendékeivel, Violával és a barátaival, akik azért tanulnak, hogy megvalósítsák álmaikat. Nagy a sürgés-forgás a színházban, mindenki a gálaestre készül, arra a csodálatos előadásra, amelyen nem csak a tánc legnagyobb csillagai, hanem az iskola összes növendéke is fellép. A próbák mellett Violának és barátainak sok egyéb gondja is akad: miért nem akar vajon Julio táncolni, miután levelet kapott az édesanyjától? És hogyan tartsák titokban a cicust, amit Rebecca az utcán talált? Könyvmolyképző Kiadó Gyerekkönyvek 160 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789632453422 Szerző: Aurora Marsotto Következő »
Raktáron van!
1 890 Ft
Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív. Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél.

Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív. Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél. Következő »
Raktáron van!
2 790 Ft
Nézd csak, mi minden él a tengerekben és az óceánokban! Utazásra hívunk a könyv lapjain az Északi sarktól a meleg tengereken át, egészen a Déli óceánig. Állatok, növények, természeti jelenségek, emberek és alkotásaik elevenednek meg.

Nézd csak, mi minden él a tengerekben és az óceánokban! Utazásra hívunk a könyv lapjain az Északi sarktól a meleg tengereken át, egészen a Déli óceánig. Állatok, növények, természeti jelenségek, emberek és alkotásaik elevenednek meg. Következő »
Raktáron van!
6 290 Ft
Az anyanyelv iránti szeretet valahol itt kezdődik, az első mondókák bűvöletében. A mondókák és a velük rokon rövid versek – Szilágyi Domokos kifejezésével: mondogatók – vonzó ereje nem annyira tartalmukban, mint inkább a bennük lüktető ritmusban rejlik, mely olyan hangulatot próbál adni, amely a gyerekek és a felnőttek lelkét gazdagabbá, finomabbá teszi.

Az anyanyelv iránti szeretet valahol itt kezdődik, az első mondókák bűvöletében. A mondókák és a velük rokon rövid versek – Szilágyi Domokos kifejezésével: mondogatók – vonzó ereje nem annyira tartalmukban, mint inkább a bennük lüktető ritmusban rejlik, mely olyan hangulatot próbál adni, amely a gyerekek és a felnőttek lelkét gazdagabbá, finomabbá teszi. Következő »
Raktáron van!
2 390 Ft
A denevérjel megjelent Gotham City sötét egén! A városnak ismét szüksége van Batman TM segítségére! A matricák beragasztásával segíts a sötét lovagnak megépíteni a járműveit és megküzdeni az ellenségeivel, hogy együtt megmenthessék a várost! Egyet azonban nem feledj... ebben a városban Batman a főnök! Több mint 200 újraragasztható matricával!

A denevérjel megjelent Gotham City sötét egén! A városnak ismét szüksége van Batman TM segítségére! A matricák beragasztásával segíts a sötét lovagnak megépíteni a járműveit és megküzdeni az ellenségeivel, hogy együtt megmenthessék a várost! Egyet azonban nem feledj... ebben a városban Batman a főnök! Több mint 200 újraragasztható matricával! Következő »
Raktáron van!
1 590 Ft

Ifjúsági könyvek
kérdések-válaszok

-19

Igen, 14 napon belül kérdés nélkül visszaküldheted a pepita.hu-n vásárolt termékeket 🤗

Ha a termék hibás, kérheted annak javítását vagy cseréjét.

A visszaküldési, javítási, vagy garanciális kérdéseket itt tudod intézni: Elállás és garancia ügyintézés

Van pár kivétel:

• Kibontott higéniai termékek árát nem tudjuk visszatéríteni, ezt külön jelezzük a termék adatlapján.
• Ha a terméket használod kibontás után, akkor számíts arra, hogy nem a teljes vételárat kapod vissza, hiszen az a termék már újként jogilag nem értékesíthető.

Ha ajándékba kaptál valamit, ami nem tetszik, de visszaküldeni se szeretnéd:

• Ajándékozd el valakinek aki szívesen használná a környezetedben.
• Ajánld fel rászorulóknak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szívesen fogad felajánlásokat.
• A jövőben kérj pepita.hu vásárlási utalványt, amit több mint 182 600 termékre tudsz felhasználni a pepita.hu oldalon.

Hogyan kapom vissza a pénzem?

• Bankártyádra utaljuk vissza, ha azzal fizettél.
• Bankszámládra utaljuk, ha utánvéttel vagy utalással fizettél.

Igyekszünk egy héten belül visszautalni neked, erről minden esetben értesítünk.

Az ifjúsági könyvek az általános iskolásoknak/tinédzsereknek nyújtanak kikapcsolódást és szórakozást. Izgalmasabbnál izgalmasabb történetekkel ismerkedhetnek meg, a régi klasszikusoktól és kötelező olvasmányoktól egészen a mostani újdonságokig, nálunk mindent megtaláltok.