Gyerekülések - 3 pontos öv

- 16 db
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
Skandinávia vezető gyártója, a BeSafe már 20 éve szenvedélyesen kutatja az autóbalesetek körülményeit, és az eredményeik felhasználásával, valamint neves kutatólaborok és orvosok együttműködésével fejlesztik tovább gyermekbiztonsági termékeiket. A gyermeküléseket szigorú, az előírásoknál 20 százalékkal magasabb követelményekkel tesztelik. Kiemelt szerepet kap a fej védelme és az ülések helytelen bekötését megakadályozó rendszerek fejlesztése annak érdekében, hogy gyermeked a lehető legnagyobb biztonságban utazzon. Extra kényelem és sok praktikus funkció a könnyű rögzítésért és beállításért egy olyan dizájnnal, mely lehetővé teszi, hogy akár 3 ülést is elhelyezzünk egymás mellett. Az első háttámlás ülésemelő, mely megfelel a 2017-ben bevezetett UN R129-02 (I-Size) biztonsági szabványnak. Az elismert Kind + Jugend Innovációs Díj nyertese 2017-ben az "Utazó Gyermekek Világa" kategóriában. Jellemzői: - Testmagasság 100 cm- 150 cm-ig - 4-12 éves korig - Rögzítés az autó 3 pontos biztonsági övével vagy isofix karokkal a 3 pontos biztonsági övvel kombinálva - Háttámlás ülésmagasító, mely ötvözi a legkiválóbb biztonsági jellemzőket - 3 rétegű oldalvédelem - Speciálisan formázott fejtámla a legnagyobb kényelemért és biztonságért - Fejtámlába épített övterelő - Könnyedén állítható fejtámla magasság - A háttámlája alkalmazkodik a különböző döntöttségi fokú gépjárműülésekhez - A háttámlájának dőlésszöge két pozícióba állítható - Levehető és mosható huzat - 100-135 cm-es testmagassághoz igazítva i-Size háttámlás ülésemelő - 135-150 cm-es testmagassághoz igazítva háttámlás ülésemelő - Súlya 7 kg - Magassága a legmagasabb pozícióban 82 cm Következő »
Raktáron van!
84 980 Ft

69 990 Ft
• 14 napos visszavásárlás, gyors szállítás!
A KIDFIX M i-Size modell az ECE R129 szabvány szerint jóváhagyott gyerekülés rengeteg biztonsági funkcióval felszerelve. Prémium minőségű autósülés, amely garantálja a biztonságot 100-150 cm testhossz között. A Römer márkáról: A Britax Römer 100%-ban európai cég, ezért ragaszkodva brit és német gyökereihez, termékeinek nagy részét Nagy-Britanniában és Németországban gyártja. Termékpalettájukban megtalálhatóak autósülések, babakocsik és kerékpárülések is. Termékei jellemző a prémium minőség, csak kifogástalan minőségű alapanyagokkal dolgoznak és titkuk az egyedi, szabadalmaztatott technológiákban rejlik.

Kinek ajánljuk? Akinek a maximális biztonság mellett fontos a prémium minőség. A Németországban tervezett, kifejlesztett és gyártott KIDFIX i-Size nemcsak tökéletesen illeszkedik a legtöbb autóhoz, hanem a legmagasabb minőségi előírásoknak is megfelel. Ideális nagyobb gyermekek részére hosszabb utazásokra is, hiszen számos biztonsági funkciója mellett ergonomikus kialakítása és megnövelt ülőfelülete gondoskodik a gyermek kényelméről a 100-150 cm-es kategóriában. JELLEMZŐK: Az autósülés 100-150 cm közötti testhossz (kb. 3-12 éves kor) esetén használható. Az ECE R129 (i-Size) szabvány szerint készült, mely már isofixes bekötést tesz lehetővé. kitűnő ergonómiai kialakítással a piacon az egyik legkényelmesebb autósülés. Magas háttámlája nagyobb kényelmet nyújt gyermeke számára a hosszabb utakon is. Még kényelmesebb és ergonómikusabb lábpozíciót biztosít a magasabb gyermekek számára is. Háttámlája kis mértékben dönthető Fejtámla magassága 6 fokozatban állítható A továbbfejlesztett forma és az extra puha párnázás kényelmesebb és ergonómikusabb ülést tesz lehetővé hosszabb utakon is. A növekvő gyermek optimális támogatására tervezett V-alakú háttámla több helyet biztosít a hát és a vállak számára. Huzata egyszerűen levehető a biztonsági öv kifűzése nélkül, valamint mosógépben mosható. A fejtámlát kifejezetten idősebb gyermekek számára tervezték, az autó hárompontos biztonsági övével történő rögzítés esetén. Könnyen beállítható a megfelelő helyzetbe, közvetlenül a gyermek válla fölött, egy kézzel - még akkor is, ha a gyermek benne ül. A fejtámlát ergonómiailag úgy fejlesztették ki, hogy megtámassza a gyermek fejét, amikor elalszik. A SICT technológia kiváló védelmet nyújt a gyermeknek oldalsó ütközés esetén. Csökkenti az ütközési erőket azáltal, hogy minimalizálja az autó és az ülés közötti távolságot, és deformálódik, hogy elnyelje az energiát. A Highback ülőrész háromféle módon védi gyermekét: 1. az ülés héja fej-csípő védelmet biztosít, különösen oldalsó ütközés esetén; 2. a felső és az alsó övvezetők biztosítják a biztonsági öv megfelelő helyzetét; 3. A párnázott fejtámla biztonságot és kényelmet biztosít a fejnek és nyaknak. A háttámla hátulján lévő lyukak biztosítják a megfelelő levegőáramlást. Keskeny kivitelezésű ülés (44 cm), így elfér belőle 3 egymás mellett a hátsóülésen sok autómodell esetén. BEKÖTÉS: Rögzítése az autóba: 100-150 cm között: menetirány szerint isofix rendszerrel vagy az autó 3 pontos biztonsági övével Gyermek bekötése: 100-150 cm között: az autó 3 pontos biztonsági övével MŰSZAKI ADATOK: Méret (magasság x szélesség x mélység): 63-83x44x42 cm Súly: 6,5 kg TARTOZÉKOK: isofix csatlakozó védődugó VÁSÁROLHATÓ TARTOZÉKOK: autóülés védő övrögzítő csat Következő »
Raktáron van!
91 090 Ft
Az iZi Modular rendszer egy új innovatív gyereküléscsalád a BeSafe-től. Újszülött kortól négyéves korig nyújt maximális védelmet a gyermekeknek! A teljes BeSafe iZi Modular rendszer egy ISOfix bázistalpból és két gyerekülésből áll, amelyek megfelelnek az R-129 (i-Size) EU szabványnak. (A Besafe iZi modular i-size base bázistalp és a Besafe iZi Go Modular I-Size bébihordozó KÜLÖN megvásárolható!) Ha a gyermek kinövi a babahordozóját, a következő gyerekülés is használható ugyanazzal az alappal. A bázistalp állítható a nagyobb lábtér érdekében, ennek köszönhetően a gyermek 105 cm-es magasságáig tud menetiránynak háttal utazni a Modular ülés segítségével. A Besafe Modular i-Size könnyen csatlakoztatható az iZi Modular i-Size bázistalphoz. Csak kattintsd be az ülést a bázistalpba és indulhattok! Az ülés használható menetiránynak háttal és menetirány szerint is. Az egyedülálló mechanizmusnak köszönhetően a lábtér állítható, ha menetiránnyal ellentétesen használod. A BeSafe iZi Modular i-Size kiválóan szerepelt a törésteszteken és teljesítette az R129 oldalütközési tesztet. A SIP kiegészítővel még tovább növelhető egy esetleges oldalirányú ütközéskor a gyermek biztonsága. Jellemzői: - Használható menetiránynak háttal: 61 - 105 cm, menetirány szerint: 88 - 105 cm - Korcsoport: kb. 6 hónapostól 4 éves korig - Szabvány: UN r 129 (i-Size) - 10 fokozatban állítható fejtámla - Állítható lábtér menetiránynak háttal utazáskor - Mágneses övrögzítés a gyermek beültetésének idejére - Optimális csatelhelyezés - Egykaros támaszték az autó padlójához, 'helyes használat' jelzéssel. - Kényelmes a gyermek számára Következő »
Raktáron van!
129 990 Ft
i-Size gyerekülés – Első i-Size minősített magasítónk, mely biztonságosabb, boldogabb jövőbe mutat utat cseperedő gyerekednek.Jellemzői:- Megfelel az i-Size ECE R129/03 szabványnak
-Menetiránnyal megegyezően használható 100-150 cm-ig, az autó 3 pontos biztonsági övével, ISOFIX rendszerrel vagy nélküle
- Állítható ISOFIX csatlakozás rögzíti az ülést az utó karosszériájához
- Az oldalvédelem különösen óvja a fejet, testet és csípőt
- Guard Surround Safety™ panelek plusz védelmet nyújtanak
- AutoAdjust™ gomb segítségével az ülőlap 3 pozícióba állítható
- A háttámla 3 pozícióba dönthető, hogy kényelmesen utazhasson a gyermek
- Egy kézzel könnyedén 10 pozícióba állítható fejtámla, mely megfelel minden gyermek számára
- Jól értelmezhető, színkódolt beszerelési útmutató, mely megkönnyíti a helyes beszerelést
- Könnyen levehető, mosható huzat
- Párnázott övpárnaAdatok:
- Modell: C1903AA
- Méretek: h 55,5 * sz 40,9 * m 85,4 cm
- Súlya: 5,68 kg
- Termék használat: 100-150 cm-ig, 36kg
- Termék tanúsítvány: ECE R129/03

Következő »
Raktáron van!
89 990 Ft
BeSafe Stretch gyerekülés

Gyermek testmagasság: 61-125 cm
Max. súly: 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*

A legbiztonságosabb gyermekülésünk menetiránynak háttal, 6 hónapostól 7 éves korig

Nézd meg az ülés kisfilmjét:
https://youtu.be/37dgZuUPSi4

Menetiránynak háttal örökkön örökké…
A gyermekeddel együtt nõ egészen 125 cm-ig és akár 36 kg-ig.
A legnagyobb lábtér a kategóriában: 26 cm-ig. Még egy hétévesnek is kényelmessé teszi az utazást.

Egyedülálló biztonsági koncepció
Az ülés egyedi külsõ váza igazán hatékony a frontális ütközés során fellépõ erõkkel szemben.
Az üléshéj pedig elképesztõen merev gerinccel rendelkezik, amely biztosítja, hogy gyermeked ütközéskor is stabil helyzetben maradjon.

Rugalmas és egyszerû beszerelés
Az övvel való beszerelés azt jelenti, hogy az ülést bármilyen helyre installálhatjuk az autóban, akár az elsõ utasülésre vagy a középsõ, illetve hátsó ülésekre is. Az övvel való bekötés az egyik legegyszerûbb, számos okos megoldással.

Az ülés, amely gondoskodik a jövõrõl
Tartós anyagok használatával és az alkatrészek cseréjének megkönnyítésével valóban meghosszabbítottuk ennek az ülésnek az élettartamát.
Az élettartam körülbelül 15 évre való kiterjesztésével gyermekeink jövõjérõl is gondoskodunk.

Mindenkinek jár az 5x nagyobb biztonság menetiránynak háttal
Mivel a gyermekek, a családok, sõt az autók is különbözõ méretûek és formájúak, komoly erõfeszítéseket kellett tennünk, hogy olyan ülést alkossunk, amely valóban bárki számára használható. Nem függ az autó ISOfix csatlakozásaitól vagy bármi mástól az autóban, ahol az ülést használnád. Az öv beszerelése annyira egyszerû, hogy tényleg bárki meg tudja csinálni. És nem utolsósorban, az ülés hihetetlenül alkalmazkodó, vagyis gyermeked növekedésével együtt nõ, egészen 125 cm-ig vagy 36 kg-ig. Ez a maximális súlyhatár azt jelenti, hogy gyermeked lényegében nem képes az ülést kinõni, mielõtt eléri a 125 cm-t.

Hosszan használható gyermekülés kisgyermekeknek
- Forradalmi biztonsági koncepció külsõ vázzal, amely biztonságban tartja gyermeked egészen 36 kg-ig és 125 cm-ig
- Védelmezõ és puha fejtámla innovatív Dynamic Force Absorber™
- Az oldalvédelmet SIP kiegészítõ növeli
- Átment a világ legkeményebb ütközési tesztjén: a Plusz teszten
- A UN R129 legfrissebb elõírásainak is megfelel
- Lehetõvé teszi a gyermekek számára, hogy kb. 7 éves korig az 5x biztonságosabb menetiránynak háttal való utazást válasszák

Korszerû funkcionalitás a könnyû mindennapi használathoz
- A könnyû öves bekötésnek köszönhetõen bárhová helyezhetõ az autóban
- Az alsó hevederek visszahúzása megkönnyíti a helyes beszerelést
- Az egyszerû feszítõmechanizmus lehetõvé teszi, hogy bárki megfelelõen feszesen rögzítse az ülést
- A mágneses öv-asszisztens™ megkönnyíti az ülésre való fel- és kiszállást (mágnesek tartják az öveket az ülésen kívül a könnyû ki és behelyezésért)
- Állítható dõlésszög beszerelés után is
- A fejtámla, az övek és a lábtér egyszerû beállítása

Egyedi kényelem
- Kivételes kényelem 5 dõlésszöggel
- 10 fokozatban állítható fejtámla, hogy együtt nõjön a gyermekkel
- Rengeteg hely a nagyobb gyermekek lábainak, egészen 26 cm-ig növelhetõ
- Hatalmas üléshéj, amely szabad mozgást biztosít, miközben a gyermek rögzített pozícióban van
- Kiváló minõségû anyagok
- Two-Fit Cushions™ a gyermek egyéni beállításához (külön eltávolítható szûkítõpárnák az ülésre és a háthoz)

Mindig ellenõrizd, hogy az autód használati útmutatója mely ülésfelületre teszi lehetõvé a gyermekülés beszerelését. Elsõ üléses rögzítés esetén, soha ne felejtsd el kikapcsolni az elülsõ légzsákokat.

TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:
Testmagasság: 61-125 cm
Max. súly (terhelhetõség): 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*
Beszerelés: 3 pontos jármû öv
Irány: menetiránynak háttal
Jóváhagyva: UN R129 (specifikus jármû)
Ülés súlya: 11,5 kg
Ülés méretei:
Doboz mérete: 80x50x47,5cm

Tudj meg még többet a BeSafe Stretch gyerekülésrõl!
https://www.besafe.com/hu/gyermekulesunk-menetiranynak-hattal-6-honapostol-7-eves-korig/

A BeSafe márka weboldalán utánanézhetsz a leírásban szereplõ speciális alkatrészeknek:
https://www.besafe.com/hu/dynamic-force-absorber/
https://www.besafe.com/hu/extra-oldalutkozes-elleni-vedelem/

A BeSafe - Scandinavian safety YouTube csatornáján még több videót találsz a termékrõl - például arról, hogy hogyan kell rögzíteni a jármûbe ezt a biztonsági ülést.

* Kérjük, vedd figyelembe, hogy a megadott korhatár csak irányadó, átlagos értékeken alapul, és nem korlátozza vagy garantálja a használati idõt.

Felhívjuk figyelmed, hogy az alkatrészeket és funkciókat bemutató képek eltérhetnek ennek az ülésnek a színeitõl. Az elsõ kép mutatja ennek a terméknek a színét. Következő »
Raktáron van!
199 990 Ft
BeSafe Stretch gyerekülés

Gyermek testmagasság: 61-125 cm
Max. súly: 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*

A legbiztonságosabb gyermekülésünk menetiránynak háttal, 6 hónapostól 7 éves korig

Nézd meg az ülés kisfilmjét:
https://youtu.be/37dgZuUPSi4

Menetiránynak háttal örökkön örökké…
A gyermekeddel együtt nõ egészen 125 cm-ig és akár 36 kg-ig.
A legnagyobb lábtér a kategóriában: 26 cm-ig. Még egy hétévesnek is kényelmessé teszi az utazást.

Egyedülálló biztonsági koncepció
Az ülés egyedi külsõ váza igazán hatékony a frontális ütközés során fellépõ erõkkel szemben.
Az üléshéj pedig elképesztõen merev gerinccel rendelkezik, amely biztosítja, hogy gyermeked ütközéskor is stabil helyzetben maradjon.

Rugalmas és egyszerû beszerelés
Az övvel való beszerelés azt jelenti, hogy az ülést bármilyen helyre installálhatjuk az autóban, akár az elsõ utasülésre vagy a középsõ, illetve hátsó ülésekre is. Az övvel való bekötés az egyik legegyszerûbb, számos okos megoldással.

Az ülés, amely gondoskodik a jövõrõl
Tartós anyagok használatával és az alkatrészek cseréjének megkönnyítésével valóban meghosszabbítottuk ennek az ülésnek az élettartamát.
Az élettartam körülbelül 15 évre való kiterjesztésével gyermekeink jövõjérõl is gondoskodunk.

Mindenkinek jár az 5x nagyobb biztonság menetiránynak háttal
Mivel a gyermekek, a családok, sõt az autók is különbözõ méretûek és formájúak, komoly erõfeszítéseket kellett tennünk, hogy olyan ülést alkossunk, amely valóban bárki számára használható. Nem függ az autó ISOfix csatlakozásaitól vagy bármi mástól az autóban, ahol az ülést használnád. Az öv beszerelése annyira egyszerû, hogy tényleg bárki meg tudja csinálni. És nem utolsósorban, az ülés hihetetlenül alkalmazkodó, vagyis gyermeked növekedésével együtt nõ, egészen 125 cm-ig vagy 36 kg-ig. Ez a maximális súlyhatár azt jelenti, hogy gyermeked lényegében nem képes az ülést kinõni, mielõtt eléri a 125 cm-t.

Hosszan használható gyermekülés kisgyermekeknek
- Forradalmi biztonsági koncepció külsõ vázzal, amely biztonságban tartja gyermeked egészen 36 kg-ig és 125 cm-ig
- Védelmezõ és puha fejtámla innovatív Dynamic Force Absorber™
- Az oldalvédelmet SIP kiegészítõ növeli
- Átment a világ legkeményebb ütközési tesztjén: a Plusz teszten
- A UN R129 legfrissebb elõírásainak is megfelel
- Lehetõvé teszi a gyermekek számára, hogy kb. 7 éves korig az 5x biztonságosabb menetiránynak háttal való utazást válasszák

Korszerû funkcionalitás a könnyû mindennapi használathoz
- A könnyû öves bekötésnek köszönhetõen bárhová helyezhetõ az autóban
- Az alsó hevederek visszahúzása megkönnyíti a helyes beszerelést
- Az egyszerû feszítõmechanizmus lehetõvé teszi, hogy bárki megfelelõen feszesen rögzítse az ülést
- A mágneses öv-asszisztens™ megkönnyíti az ülésre való fel- és kiszállást (mágnesek tartják az öveket az ülésen kívül a könnyû ki és behelyezésért)
- Állítható dõlésszög beszerelés után is
- A fejtámla, az övek és a lábtér egyszerû beállítása

Egyedi kényelem
- Kivételes kényelem 5 dõlésszöggel
- 10 fokozatban állítható fejtámla, hogy együtt nõjön a gyermekkel
- Rengeteg hely a nagyobb gyermekek lábainak, egészen 26 cm-ig növelhetõ
- Hatalmas üléshéj, amely szabad mozgást biztosít, miközben a gyermek rögzített pozícióban van
- Kiváló minõségû anyagok
- Two-Fit Cushions™ a gyermek egyéni beállításához (külön eltávolítható szûkítõpárnák az ülésre és a háthoz)

Mindig ellenõrizd, hogy az autód használati útmutatója mely ülésfelületre teszi lehetõvé a gyermekülés beszerelését. Elsõ üléses rögzítés esetén, soha ne felejtsd el kikapcsolni az elülsõ légzsákokat.

TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:
Testmagasság: 61-125 cm
Max. súly (terhelhetõség): 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*
Beszerelés: 3 pontos jármû öv
Irány: menetiránynak háttal
Jóváhagyva: UN R129 (specifikus jármû)
Ülés súlya: 11,5 kg
Ülés méretei:
Doboz mérete: 80x50x47,5cm

Tudj meg még többet a BeSafe Stretch gyerekülésrõl!
https://www.besafe.com/hu/gyermekulesunk-menetiranynak-hattal-6-honapostol-7-eves-korig/

A BeSafe márka weboldalán utánanézhetsz a leírásban szereplõ speciális alkatrészeknek:
https://www.besafe.com/hu/dynamic-force-absorber/
https://www.besafe.com/hu/extra-oldalutkozes-elleni-vedelem/

A BeSafe - Scandinavian safety YouTube csatornáján még több videót találsz a termékrõl - például arról, hogy hogyan kell rögzíteni a jármûbe ezt a biztonsági ülést.

* Kérjük, vedd figyelembe, hogy a megadott korhatár csak irányadó, átlagos értékeken alapul, és nem korlátozza vagy garantálja a használati idõt.

Felhívjuk figyelmed, hogy az alkatrészeket és funkciókat bemutató képek eltérhetnek ennek az ülésnek a színeitõl. Az elsõ kép mutatja ennek a terméknek a színét. Következő »
Raktáron van!
199 990 Ft
A KIDFIX M i-Size modell az ECE R129 szabvány szerint jóváhagyott gyerekülés rengeteg biztonsági funkcióval felszerelve. Prémium minőségű autósülés, amely garantálja a biztonságot 100-150 cm testhossz között. A Römer márkáról: A Britax Römer 100%-ban európai cég, ezért ragaszkodva brit és német gyökereihez, termékeinek nagy részét Nagy-Britanniában és Németországban gyártja. Termékpalettájukban megtalálhatóak autósülések, babakocsik és kerékpárülések is. Termékei jellemző a prémium minőség, csak kifogástalan minőségű alapanyagokkal dolgoznak és titkuk az egyedi, szabadalmaztatott technológiákban rejlik.

Kinek ajánljuk? Akinek a maximális biztonság mellett fontos a prémium minőség. A Németországban tervezett, kifejlesztett és gyártott KIDFIX i-Size nemcsak tökéletesen illeszkedik a legtöbb autóhoz, hanem a legmagasabb minőségi előírásoknak is megfelel. Ideális nagyobb gyermekek részére hosszabb utazásokra is, hiszen számos biztonsági funkciója mellett ergonomikus kialakítása és megnövelt ülőfelülete gondoskodik a gyermek kényelméről a 100-150 cm-es kategóriában. JELLEMZŐK: Az autósülés 100-150 cm közötti testhossz (kb. 3-12 éves kor) esetén használható. Az ECE R129 (i-Size) szabvány szerint készült, mely már isofixes bekötést tesz lehetővé. kitűnő ergonómiai kialakítással a piacon az egyik legkényelmesebb autósülés. Magas háttámlája nagyobb kényelmet nyújt gyermeke számára a hosszabb utakon is. Még kényelmesebb és ergonómikusabb lábpozíciót biztosít a magasabb gyermekek számára is. Ugyanakkor a szélesebb V alakú háttámla együtt nő a gyermekkel. Háttámlája kis mértékben dönthető Fejtámla magassága 6 fokozatban állítható A továbbfejlesztett forma és az extra puha párnázás kényelmesebb és ergonómikusabb ülést tesz lehetővé hosszabb utakon is. A növekvő gyermek optimális támogatására tervezett V-alakú háttámla több helyet biztosít a hát és a vállak számára. Huzata egyszerűen levehető a biztonsági öv kifűzése nélkül, valamint mosógépben mosható. A fejtámlát kifejezetten idősebb gyermekek számára tervezték, az autó hárompontos biztonsági övével történő rögzítés esetén. Könnyen beállítható a megfelelő helyzetbe, közvetlenül a gyermek válla fölött, egy kézzel - még akkor is, ha a gyermek benne ül. A fejtámlát ergonómiailag úgy fejlesztették ki, hogy megtámassza a gyermek fejét, amikor elalszik. A Highback ülőrész háromféle módon védi gyermekét: 1. az ülés héja fej-csípő védelmet biztosít, különösen oldalsó ütközés esetén; 2. a felső és az alsó övvezetők biztosítják a biztonsági öv megfelelő helyzetét; 3. A párnázott fejtámla biztonságot és kényelmet biztosít a fejnek és nyaknak. A háttámla hátulján lévő lyukak biztosítják a megfelelő levegőáramlást. Keskeny kivitelezésű ülés (44 cm), így elfér belőle 3 egymás mellett a hátsóülésen sok autómodell esetén. BEKÖTÉS: Rögzítése az autóba: 100-150 cm között: menetirány szerint isofix rendszerrel vagy az autó 3 pontos biztonsági övével Gyermek bekötése: 100-150 cm között: az autó 3 pontos biztonsági övével MŰSZAKI ADATOK: Méret (magasság x szélesség x mélység): 63-83x44x42 cm Súly: 6,5 kg TARTOZÉKOK: isofix csatlakozó védődugó VÁSÁROLHATÓ TARTOZÉKOK: autóülés védő övrögzítő csat Következő »
Raktáron van!
82 000 Ft
BeSafe Stretch gyerekülés

Gyermek testmagasság: 61-125 cm
Max. súly: 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*

A legbiztonságosabb gyermekülésünk menetiránynak háttal, 6 hónapostól 7 éves korig

Nézd meg az ülés kisfilmjét:
https://youtu.be/37dgZuUPSi4

Menetiránynak háttal örökkön örökké…
A gyermekeddel együtt nõ egészen 125 cm-ig és akár 36 kg-ig.
A legnagyobb lábtér a kategóriában: 26 cm-ig. Még egy hétévesnek is kényelmessé teszi az utazást.

Egyedülálló biztonsági koncepció
Az ülés egyedi külsõ váza igazán hatékony a frontális ütközés során fellépõ erõkkel szemben.
Az üléshéj pedig elképesztõen merev gerinccel rendelkezik, amely biztosítja, hogy gyermeked ütközéskor is stabil helyzetben maradjon.

Rugalmas és egyszerû beszerelés
Az övvel való beszerelés azt jelenti, hogy az ülést bármilyen helyre installálhatjuk az autóban, akár az elsõ utasülésre vagy a középsõ, illetve hátsó ülésekre is. Az övvel való bekötés az egyik legegyszerûbb, számos okos megoldással.

Az ülés, amely gondoskodik a jövõrõl
Tartós anyagok használatával és az alkatrészek cseréjének megkönnyítésével valóban meghosszabbítottuk ennek az ülésnek az élettartamát.
Az élettartam körülbelül 15 évre való kiterjesztésével gyermekeink jövõjérõl is gondoskodunk.

Mindenkinek jár az 5x nagyobb biztonság menetiránynak háttal
Mivel a gyermekek, a családok, sõt az autók is különbözõ méretûek és formájúak, komoly erõfeszítéseket kellett tennünk, hogy olyan ülést alkossunk, amely valóban bárki számára használható. Nem függ az autó ISOfix csatlakozásaitól vagy bármi mástól az autóban, ahol az ülést használnád. Az öv beszerelése annyira egyszerû, hogy tényleg bárki meg tudja csinálni. És nem utolsósorban, az ülés hihetetlenül alkalmazkodó, vagyis gyermeked növekedésével együtt nõ, egészen 125 cm-ig vagy 36 kg-ig. Ez a maximális súlyhatár azt jelenti, hogy gyermeked lényegében nem képes az ülést kinõni, mielõtt eléri a 125 cm-t.

Hosszan használható gyermekülés kisgyermekeknek
- Forradalmi biztonsági koncepció külsõ vázzal, amely biztonságban tartja gyermeked egészen 36 kg-ig és 125 cm-ig
- Védelmezõ és puha fejtámla innovatív Dynamic Force Absorber™
- Az oldalvédelmet SIP kiegészítõ növeli
- Átment a világ legkeményebb ütközési tesztjén: a Plusz teszten
- A UN R129 legfrissebb elõírásainak is megfelel
- Lehetõvé teszi a gyermekek számára, hogy kb. 7 éves korig az 5x biztonságosabb menetiránynak háttal való utazást válasszák

Korszerû funkcionalitás a könnyû mindennapi használathoz
- A könnyû öves bekötésnek köszönhetõen bárhová helyezhetõ az autóban
- Az alsó hevederek visszahúzása megkönnyíti a helyes beszerelést
- Az egyszerû feszítõmechanizmus lehetõvé teszi, hogy bárki megfelelõen feszesen rögzítse az ülést
- A mágneses öv-asszisztens™ megkönnyíti az ülésre való fel- és kiszállást (mágnesek tartják az öveket az ülésen kívül a könnyû ki és behelyezésért)
- Állítható dõlésszög beszerelés után is
- A fejtámla, az övek és a lábtér egyszerû beállítása

Egyedi kényelem
- Kivételes kényelem 5 dõlésszöggel
- 10 fokozatban állítható fejtámla, hogy együtt nõjön a gyermekkel
- Rengeteg hely a nagyobb gyermekek lábainak, egészen 26 cm-ig növelhetõ
- Hatalmas üléshéj, amely szabad mozgást biztosít, miközben a gyermek rögzített pozícióban van
- Kiváló minõségû anyagok
- Two-Fit Cushions™ a gyermek egyéni beállításához (külön eltávolítható szûkítõpárnák az ülésre és a háthoz)

Mindig ellenõrizd, hogy az autód használati útmutatója mely ülésfelületre teszi lehetõvé a gyermekülés beszerelését. Elsõ üléses rögzítés esetén, soha ne felejtsd el kikapcsolni az elülsõ légzsákokat.

TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:
Testmagasság: 61-125 cm
Max. súly (terhelhetõség): 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*
Beszerelés: 3 pontos jármû öv
Irány: menetiránynak háttal
Jóváhagyva: UN R129 (specifikus jármû)
Ülés súlya: 11,5 kg
Ülés méretei:
Doboz mérete: 80x50x47,5cm

Tudj meg még többet a BeSafe Stretch gyerekülésrõl!
https://www.besafe.com/hu/gyermekulesunk-menetiranynak-hattal-6-honapostol-7-eves-korig/

A BeSafe márka weboldalán utánanézhetsz a leírásban szereplõ speciális alkatrészeknek:
https://www.besafe.com/hu/dynamic-force-absorber/
https://www.besafe.com/hu/extra-oldalutkozes-elleni-vedelem/

A BeSafe - Scandinavian safety YouTube csatornáján még több videót találsz a termékrõl - például arról, hogy hogyan kell rögzíteni a jármûbe ezt a biztonsági ülést.

* Kérjük, vedd figyelembe, hogy a megadott korhatár csak irányadó, átlagos értékeken alapul, és nem korlátozza vagy garantálja a használati idõt.

Felhívjuk figyelmed, hogy az alkatrészeket és funkciókat bemutató képek eltérhetnek ennek az ülésnek a színeitõl. Az elsõ kép mutatja ennek a terméknek a színét. Következő »
7 napos szállítással
199 990 Ft
Az iZi Modular rendszer egy új innovatív gyereküléscsalád a BeSafe-től. Újszülött kortól négyéves korig nyújt maximális védelmet a gyermekeknek! A teljes BeSafe iZi Modular rendszer egy ISOfix bázistalpból és két gyerekülésből áll, amelyek megfelelnek az R-129 (i-Size) EU szabványnak. (A Besafe iZi modular i-size base bázistalp és a Besafe iZi Go Modular I-Size bébihordozó KÜLÖN megvásárolható!) Ha a gyermek kinövi a babahordozóját, a következő gyerekülés is használható ugyanazzal az alappal. A bázistalp állítható a nagyobb lábtér érdekében, ennek köszönhetően a gyermek 105 cm-es magasságáig tud menetiránynak háttal utazni a Modular ülés segítségével. A Besafe Modular i-Size könnyen csatlakoztatható az iZi Modular i-Size bázistalphoz. Csak kattintsd be az ülést a bázistalpba és indulhattok! Az ülés használható menetiránynak háttal és menetirány szerint is. Az egyedülálló mechanizmusnak köszönhetően a lábtér állítható, ha menetiránnyal ellentétesen használod. A BeSafe iZi Modular i-Size kiválóan szerepelt a törésteszteken és teljesítette az R129 oldalütközési tesztet. A SIP kiegészítővel még tovább növelhető egy esetleges oldalirányú ütközéskor a gyermek biztonsága. Jellemzői: - Használható menetiránynak háttal: 61 - 105 cm, menetirány szerint: 88 - 105 cm - Korcsoport: kb. 6 hónapostól 4 éves korig - Szabvány: UN r 129 (i-Size) - 10 fokozatban állítható fejtámla - Állítható lábtér menetiránynak háttal utazáskor - Mágneses övrögzítés a gyermek beültetésének idejére - Optimális csatelhelyezés - Egykaros támaszték az autó padlójához, 'helyes használat' jelzéssel. - Kényelmes a gyermek számára Következő »
Raktáron van!
129 990 Ft
BeSafe Stretch gyerekülés

Gyermek testmagasság: 61-125 cm
Max. súly: 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*

A legbiztonságosabb gyermekülésünk menetiránynak háttal, 6 hónapostól 7 éves korig

Nézd meg az ülés kisfilmjét:
https://youtu.be/37dgZuUPSi4

Menetiránynak háttal örökkön örökké…
A gyermekeddel együtt nõ egészen 125 cm-ig és akár 36 kg-ig.
A legnagyobb lábtér a kategóriában: 26 cm-ig. Még egy hétévesnek is kényelmessé teszi az utazást.

Egyedülálló biztonsági koncepció
Az ülés egyedi külsõ váza igazán hatékony a frontális ütközés során fellépõ erõkkel szemben.
Az üléshéj pedig elképesztõen merev gerinccel rendelkezik, amely biztosítja, hogy gyermeked ütközéskor is stabil helyzetben maradjon.

Rugalmas és egyszerû beszerelés
Az övvel való beszerelés azt jelenti, hogy az ülést bármilyen helyre installálhatjuk az autóban, akár az elsõ utasülésre vagy a középsõ, illetve hátsó ülésekre is. Az övvel való bekötés az egyik legegyszerûbb, számos okos megoldással.

Az ülés, amely gondoskodik a jövõrõl
Tartós anyagok használatával és az alkatrészek cseréjének megkönnyítésével valóban meghosszabbítottuk ennek az ülésnek az élettartamát.
Az élettartam körülbelül 15 évre való kiterjesztésével gyermekeink jövõjérõl is gondoskodunk.

Mindenkinek jár az 5x nagyobb biztonság menetiránynak háttal
Mivel a gyermekek, a családok, sõt az autók is különbözõ méretûek és formájúak, komoly erõfeszítéseket kellett tennünk, hogy olyan ülést alkossunk, amely valóban bárki számára használható. Nem függ az autó ISOfix csatlakozásaitól vagy bármi mástól az autóban, ahol az ülést használnád. Az öv beszerelése annyira egyszerû, hogy tényleg bárki meg tudja csinálni. És nem utolsósorban, az ülés hihetetlenül alkalmazkodó, vagyis gyermeked növekedésével együtt nõ, egészen 125 cm-ig vagy 36 kg-ig. Ez a maximális súlyhatár azt jelenti, hogy gyermeked lényegében nem képes az ülést kinõni, mielõtt eléri a 125 cm-t.

Hosszan használható gyermekülés kisgyermekeknek
- Forradalmi biztonsági koncepció külsõ vázzal, amely biztonságban tartja gyermeked egészen 36 kg-ig és 125 cm-ig
- Védelmezõ és puha fejtámla innovatív Dynamic Force Absorber™
- Az oldalvédelmet SIP kiegészítõ növeli
- Átment a világ legkeményebb ütközési tesztjén: a Plusz teszten
- A UN R129 legfrissebb elõírásainak is megfelel
- Lehetõvé teszi a gyermekek számára, hogy kb. 7 éves korig az 5x biztonságosabb menetiránynak háttal való utazást válasszák

Korszerû funkcionalitás a könnyû mindennapi használathoz
- A könnyû öves bekötésnek köszönhetõen bárhová helyezhetõ az autóban
- Az alsó hevederek visszahúzása megkönnyíti a helyes beszerelést
- Az egyszerû feszítõmechanizmus lehetõvé teszi, hogy bárki megfelelõen feszesen rögzítse az ülést
- A mágneses öv-asszisztens™ megkönnyíti az ülésre való fel- és kiszállást (mágnesek tartják az öveket az ülésen kívül a könnyû ki és behelyezésért)
- Állítható dõlésszög beszerelés után is
- A fejtámla, az övek és a lábtér egyszerû beállítása

Egyedi kényelem
- Kivételes kényelem 5 dõlésszöggel
- 10 fokozatban állítható fejtámla, hogy együtt nõjön a gyermekkel
- Rengeteg hely a nagyobb gyermekek lábainak, egészen 26 cm-ig növelhetõ
- Hatalmas üléshéj, amely szabad mozgást biztosít, miközben a gyermek rögzített pozícióban van
- Kiváló minõségû anyagok
- Two-Fit Cushions™ a gyermek egyéni beállításához (külön eltávolítható szûkítõpárnák az ülésre és a háthoz)

Mindig ellenõrizd, hogy az autód használati útmutatója mely ülésfelületre teszi lehetõvé a gyermekülés beszerelését. Elsõ üléses rögzítés esetén, soha ne felejtsd el kikapcsolni az elülsõ légzsákokat.

TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:
Testmagasság: 61-125 cm
Max. súly (terhelhetõség): 36 kg
Életkor: kb. 6 hónap – 7 év*
Beszerelés: 3 pontos jármû öv
Irány: menetiránynak háttal
Jóváhagyva: UN R129 (specifikus jármû)
Ülés súlya: 11,5 kg
Ülés méretei:
Doboz mérete: 80x50x47,5cm

Tudj meg még többet a BeSafe Stretch gyerekülésrõl!
https://www.besafe.com/hu/gyermekulesunk-menetiranynak-hattal-6-honapostol-7-eves-korig/

A BeSafe márka weboldalán utánanézhetsz a leírásban szereplõ speciális alkatrészeknek:
https://www.besafe.com/hu/dynamic-force-absorber/
https://www.besafe.com/hu/extra-oldalutkozes-elleni-vedelem/

A BeSafe - Scandinavian safety YouTube csatornáján még több videót találsz a termékrõl - például arról, hogy hogyan kell rögzíteni a jármûbe ezt a biztonsági ülést.

* Kérjük, vedd figyelembe, hogy a megadott korhatár csak irányadó, átlagos értékeken alapul, és nem korlátozza vagy garantálja a használati idõt.

Felhívjuk figyelmed, hogy az alkatrészeket és funkciókat bemutató képek eltérhetnek ennek az ülésnek a színeitõl. Az elsõ kép mutatja ennek a terméknek a színét. Következő »
Raktáron van!
199 990 Ft
Korcsoport: 2/3 Életkor: 3,5-12 év Testmagasság: 100-150 cm
"Szeretnék egy gyerekülést, amely könnyen használható a gyermekem számára. Könnyen tudjon ki- és beszállni, és könnyen hozzáférjen a csathoz."
A Kore i-Size a nyitott kialakítása révén az ülésbe való be- és kijutás, valamint az autós övhöz való hozzáférés és annak kézzel történő kihúzása nagyon egyszerű a gyermekek számára. A gyerekek könnyen megragadhatják a biztonsági övet, amikor oldalra fordulnak, és néhány másodpercen belül behelyezhetik a csatba.
A Kore i-Size megfelel a legújabb és legmagasabb biztonsági előírásoknak - az i-Size szabályozásnak, kombinálva a Side Protection System Plus (SPS Plus) fokozott plusz oldalvédelemmel, az oldalsó ütközések minél hatékonyabb tompítása érdekében. Ez a gyerekülés 100 - 150 cm közötti gyermekek számára ajánlott, és a legnagyobb kényelmet kínálja, mivel együtt nő a gyermekkel mind magasságban, mind szélességben.
i-Size biztonság: R129 - a Kore Pro megfelel a legújabb és legmagasabb EU biztonsági előírásoknak
Kore i-Size gyerekülés rögzítése az autóba:

Isofix-szel, ha az autóban van Isofix
az autó 3-pontos biztonsági övével

ha az autóban nincs Isofix
vagy ha hátul 3 gyerekülést kell egymás mellett elhelyezni

ISOFIX stabilitás: Isofix-es autó esetén alig van esélye a helytelen autóba rögzítésnek, köszönhetően az isofix-nek, emellett a gyerekülés szinte összeépül az autó karosszériájával, így baleset esetén ez a stabilitás nagyon fontos.
Isofix nélkül: A 2/3 korcsoportos gyerekülések esetén az ISOFIX csatlakozókat úgy tervezték, hogy javítsák a gyerekülés stabilitását, ám ebben az életkorban a gyermeke biztonságát már az autó biztonsági öve biztosítja. Ezért a 2/3-as korcsoportos i-Size típusú gyerekülések rögzíthetők az autó biztonsági övével is, bár ekkor sokkal jobban oda kell figyelni a beszerelés helyességére, a stabilitás érdekében.
Tökéletes hozzáállítás a gépjármű üléséhez: mind isofix-es, mind isofix nélküli autóban jól nekisimul az autó utasülésének
SPS PLUS - Side Protection System Plus:
Az oldalsó ütközések fokozott védelme. Kiváló oldalvédelem, plusz megerősítéssel! Teljes oldalfedést nyújt a cocoon-vázbetét, olyan erős, mint a kókuszdió héja.

lengéscsillapító anyag a vállrészen
energia-eloszlató anyag a vállaknál + fejnél

Együtt nő a gyermekkel:  Egyszerre állítható a magasság és szélesség, a termék oldalán, egy kézzel. Az egykezes hozzáférés nagyon praktikus. 100 - 150 cm testmagasságra tervezték a Kore Pro gyerekülést.

Egykezes fejtámla- és háttámla- magasságállítás, egyszerűen oldalról elvégezhető

Használati utasítás link itt

Isofix-telepítés és kioldás, fejtámla beállítás, textilhuzat csere:

ISOFIX-telepítés és autóöv ráhelyezés:

A gyerekülés kioldása ISOFIX-es és autóöv-rögzítésből:

A gyerekülés rögzítése az autó biztonsági övével:

A gyerekülés kioldása autóöv-rögzítésből:

Textilhuzat levétele és visszahelyezése:
Következő »
4 napos szállítással
104 990 Ft

Prémium kialakítású gyerekülés, egyedi tulajdonságokkal.
"A gyermekem szeretné már önállóan kezelni a csatot, szeretné egyedül becsatolni magát."
Ahogy nőnek, a gyerekek mindent meg akarnak csinálni egyedül. A Maxi-Cosi Kore Pro i-Size biztosítja számukra a kívánt függetlenséget! Olyan egyszerű a használata, hogy minden gyerek becsatolhatja magát, hiszen az innovatív ClickAssist lámpa megvilágítja a csat felületét, hogy minden körülmények között nagyon könnyen tudja a gyermek a biztonsági övet a csatba rögzíteni akkor is, amikor gyermeke áthajlik a csaton, vagy a sötét garázsban parkol az autó, vagy netán egyszerűen este van. A Kore Pro i-Size emellett a legnagyobb kényelmet is kínálja, mivel együtt növekszik a gyermekkel mind magasságában, mind szélességében. A legújabb és legmagasabb szintű biztonsági előírások, az i-Size szabályozás betartása mellett a Side Protection System Plus (SPS Plus) az oldalsó ütközések fokozott védelmét szolgálja a Maxi-Cosi-tól már amúgy is megszokott magas oldalvédelem mellett. Az SPS Plus részletei lentebb olvashatók!
ClickAssist automata világítás becsatoláskor: Egy ledfény megvilágítja a biztonsági övcsat területét, amikor a gyermek beleül a gyerekülésbe. Mivel jól látható a csat, ezáltal igen könnyen be tudja magát csatolna a gyermek.

A ClickAssist fényt azután kell rászerelni a Kore pro ülésre és a megfelelő oldalra, miután az autóba beszerelték az ülést
A ClickAssist fény bekapcsol 3mp-cel azután, hogy a gyermek beleült a gyerekülésbe, és 3 mp-ig világít, hogy a gyermek jól lássa a csatot, amíg becsatolja önmagát
A ClickAssist fény kikapcsolható, deaktiválható
Több év használatot is kibír elemcsere nélkül, az elemek cserélhetők
2 db AA típusú 1,5V elemmel működik
A gyerekülés mindkét oldalán használható, átszerelhető a kívánt oldalra

Kore Pro gyerekülés rögzítése az autóba:

Egykezes fejtámla- és háttámla- magasságállítás oldalról

Hőszabályozós textilhuzat: a bambuszálas textilhuzat biztosítja a megfelelő hőhatást az ülésben, a külső hőmérséklettől függetlenül. A huzat levehető és mosható.

Egyszerű használat
Isofix vagy 3-pontos biztonsági öv beszerelése
Mosható textilhuzat
Kényelmes ülés extra párnázattal
Kiváló teszt eredmények
Prémium megjelenés és életérzés, magasfokú kivitelezés
Lehetőség van hátul az autóban 3 gyerekülés felszerelésére egy sorban
menetirányú utazópozíció (előre néző utazóirány)
Európában készült - made in Europe

Használati utasítás Kore Pro link itt

Isofix-telepítés és kioldás, ClickAssist fény aktiválás és elemcsere, textilhuzat csere:

ISOFIX telepítés és autóöv ráhelyezés:

A gyerekülés kioldása ISOFIX-es és biztonsági öves rögzítésből:

A gyerekülés rögzítése biztonsági övvel:

A gyerekülés kioldása biztonsági öves rögzítésből:

A fejtámla beállítása:

A Click Assist aktiválása:

Elemek cseréje a ClickAssist fényhez:

Textilhuzat levétele és visszahelyezése:

Következő »
7 napos szállítással
114 990 Ft

Chicco Seat 3 Fit i-Size, 0/1/2 , vagyis három korcsoportos autósülés, amely a gyermeket születésétől körülbelül 6-7 éves koráig követi. Kényelem és könyű használat a 360°-os elforgatásnak és az Isofix rendszernek köszönhetően a visszahúzható támasztólábakkal.
Készült a legújabb ECE R129/03 (i-Size) előírás szerint.
Jóváhagyott, homologizált használat:
40 - 105 cm: Telepítés az autóba Isofix+Támasztóláb; gyermek bekötése a belső 5-pontos biztonsági övvel. Utazóirány: 15 hónapos korig menetiránynak háttal (hátra néző), majd menetiránnyal szemben (előre néző)
76 - 105 cm: Telepítés az autóba Isofix+Támasztóláb; gyermek bekötése a belső 5-pontos biztonsági övvel Utazóirány: 15 hónapos korig menetiránynak háttal (hátra néző), majd menetiránnyal szemben (előre néző)
100 - 125 cm: Telepítés az autóba Isofix-vel vagy anélkül, ilyenkor a gyerekülést az autó 3-pontos övével kell röngzíteni. A gyermek bekötése minden esetben az autóövvel történik. Utazóirány: menetiránnyal szemben (előre néző)
Nagyobb gyermekek számára a maximális kényelmet garantálja a talp alá teljesen behajtható támasztóláb, amely megfelelő lábteret biztosít.
Fontos: A 90°-os oldalra fordított ülőhelyzetet kizárólag a gyermek ki-be helyezéséhez szabad használni.

360º-ban forgatható ülőrész
újszülöttek számára szűkítőpárna, a kényelem és biztonság fokozására
emelhető fejtámla, a fejtámlán a kis karika felfelé húzása által
dönthető háttámla az ülés elején lévő kar egyszerű használatával

hátra néző menetirány: 2 döntési fokozat
előre néző menetirány: 4 döntési fokozat

Side Safety System: Oldalvédelmi rendszer, oldalról jövő becsapódás esetére a fej, nyak, törzs védeleme érdekében
napfény elleni kupola: extra nagyra nyitható, speciális 3D-s szerkezetű anyagból készült a jobb napfény elleni védelem érdekében, de igény szerint a gyerekülésről könnyen levehető.

Autó kompatibilitási lista - megtudhatja, mely autókba szerelhető be a Seat3Fit.
Használati Utasítás - Seat3Fit

Következő »
4 napos szállítással
-24%
177 990 Ft
135 990 Ft

Gyerekülések
kérdések-válaszok

A gyermek életkorától, súlyától és magasságától függ, hogy milyen típusú autósülés felel meg a gyermekednek.

A hátrafelé néző gyermekülések körülbelül 10-16 kilogramm súlyú és 74-81 centiméter magasságú gyermekek számára készültek.

Az előrefelé néző kisgyermekülések olyan gyermekek számára készültek, akik már kinőtték a hátrafelé néző ülést, általában 2 éves koruk körül, körülbelül 18-36 kilogramm súlyig és körülbelül 145 centiméter magasságig.

Az ülésmagasító ülések olyan gyermekek számára készültek, akik már kinőtték az előre néző ülést, általában 4-8 éves korukig és 18-45 kilogramm súlyukig.

Azok a gyermekek, akik 8 évesek vagy idősebbek, illetve akik 145 centiméter magasak vagy magasabbak, használhatják a normál biztonsági öveket az autóban.

Fontos, hogy az egyes autósüléstípusokhoz tartozó magasság- és súlyhatárokat tartsd be, hogy gyermeked megfelelően rögzítve legyen az autóban való utazás során. A megfelelő beszerelés és használat biztosítása érdekében olvasd el a gyártó utasításait is az adott autósüléshez.

A protektor egy oldalvédelem. Fontos funkciója lehet egy esetleges ütközéskor, ugyanis az ilyen modellek sokkal inkább biztonságosak és megóvják gyerkőcöd. Amennyiben az autósülés leírásában nem találod ezt az információt, a képek alapján megbizonyosodhatsz, hogy rendelkezik-e ilyen energiaelnyelő felülettel, ugyanis jól látható az ülés oldalán egy kidomborodó, hosszúkás párnácskára hasonlító tartozék.

A legbiztonságosabb gyerekülések közé az ISOFIX rögzítési módszerrel ellátott gyerekülések tartoznak. Az ISOFIX egy könnyen kezelhető és kivételesen biztonságos rögzítési módszer, mely közvetlenül az autó karosszériájához rögzíti a gyerekülést.

Roppant egyszerű használatával minimálisra csökken a bekötésből adódó kockázat. A hagyományos gyereküléseknél a helytelen bekötésre vagy övvezetésre vezethető vissza a legtöbb balesetből származó gyerekülésben szenvedett sérülés.

A karosszériához való közvetlen fix csatlakozásnak köszönhetően a gyerekülés együtt mozog a kocsival és baleset esetén az öv véletlenül sem engedheti mozogni, hisz nem azzal van rögzítve. A törésteszteken az ISOFIXES gyerekülések rendszerint jobban teljesítenek.

A gyermekülés beszerelése az adott üléstől és a járműtől függően eltérő nehézségű lehet. Általánosságban azonban fontos, hogy gondosan kövesd az autósülés és a jármű gyártója által adott utasításokat.

Íme néhány általános lépés, amelyet a gyermekülés beszerelésekor követni kell:

Válaszd ki a gyermek korának, súlyának és magasságának megfelelő ülést.

Olvasd el mind az autósülés, mind a jármű használati utasítását.

Határozd meg az autósülés legjobb helyét a járműben. A hátsó ülés közepe gyakran a legbiztonságosabb hely, de a használati útmutatóban találhatsz konkrét útmutatást.

Rögzítsd az autósülést a járműhöz a jármű biztonsági övével vagy az autósülés alsó rögzítéseivel (ha a jármű rendelkezik ilyennel).

Húzd meg az autósülést addig, amíg az nem mozdul el egy hüvelyknél nagyobb mértékben oldalirányban vagy elölről hátrafelé, amikor megpróbálod mozgatni.

Állítsd be a biztonsági öv hevedereit úgy, hogy szorosan illeszkedjenek a gyermek testéhez, és a vállánál vagy a váll fölött legyenek.

Gyermeked biztonsága érdekében fontos meggyőződnöd arról, hogy az autósülés megfelelően van-e beszerelve és beállítva. Ha nem vagy biztos abban, hogyan kell megfelelően beszerelni az autósülést, fontold meg, hogy segítséget kérj egy tanúsított gyermek utasbiztonsági technikustól vagy egy professzionális autósülés-szerelő szolgálattól.

Az autós gyermekülések sokféle színben és kivitelben kaphatók, így biztosan megtalálod az igényeidnek és preferenciáidnak megfelelőt. A gyermekülések gyakori színei közé tartozik a fekete, a szürke és a fehér, valamint az élénkebb színek, például a piros, a kék és a rózsaszín. Számos mintával és nyomatokkal, például pöttyös, csíkos és állatmintákkal ellátott autósülés is kapható.

A hagyományos színek és minták mellett egyes gyermekülések különlegesebb kivitelben is kaphatók, például népszerű filmek vagy tévéműsorok szereplőit ábrázoló, illetve modernebb vagy stílusosabb megjelenésű gyermekülésekkel.

Gyermekülés vásárlásakor fontos, hogy ne csak az ülés megjelenését, hanem a biztonsági jellemzőit és általános minőségét is vedd figyelembe. Bár az autósülés színe és kialakítása fontos tényező lehet egyes szülők számára, nem szabad, hogy ez legyen az egyetlen szempont a vásárlási döntés meghozatalakor.

A gyermekülés anyagának kiválasztása befolyásolhatja annak tartósságát, kényelmét és biztonságát. Íme néhány dolog, amit figyelembe kell venni a gyermekülés anyagának kiválasztásakor:

Szövet: Az üléshuzathoz használt anyagnak könnyen tisztíthatónak és kényelmesnek kell lennie a gyermek számára. Egyes autósüléseknek gépben mosható huzata van, ami kényelmes lehet a kiömlött folyadékok és szennyeződések esetén.

Hab: Az ülésben használt habnak szilárdnak és nagy sűrűségűnek kell lennie, hogy a szükséges alátámasztást és védelmet biztosítsa gyermeked számára. Egyes autósülések energiaelnyelő habbal vannak ellátva, hogy csökkentsék az ütközés okozta erőt.

Műanyag: Az ülésben használt műanyagnak szilárdnak kell lennie, és ellen kell állnia az ütközés okozta erőknek. A műanyagnak továbbá mentesnek kell lennie minden olyan éles széltől vagy durva felülettől, amely sérülést okozhat gyermekednek.

Fontos, hogy olyan autósülést válassz, amely olyan anyagból készült, amely tartós, kényelmes és biztonságos gyermeked számára. A megfelelő beszerelés és használat biztosítása érdekében olvasd el a gyártó utasításait is az adott autósüléshez.

Az autósülésben ülő gyermekek számára ajánlott 5 pontos biztonsági öv használata. Az 5 pontos hevederek mindkét vállon, mindkét csípőn és a lábak között húzódó hevederekkel rendelkeznek. Ez a típusú biztonsági öv nyújtja a legbiztonságosabb illeszkedést, és segít az ütközés erejének a legerősebb testrészekre történő elosztásában. Fontos továbbá, hogy a biztonsági övet úgy állítsuk be, hogy jól illeszkedjen és megfelelően helyezkedjen el a gyermek testén.

A 3 pontos hevederek viszont csak a vállak fölött és a lábak között húzódó hevederekkel rendelkeznek. Ez nem olyan biztonságos, mint az 5 pontos heveder, és kevésbé ajánlott a kisgyermekek autóülésében való használatra.

Fontos, hogy kövesd a gyártó utasításait az autósülés használatára vonatkozóan, és győződj meg arról, hogy az ülés megfelelően van-e beszerelve, és hogy a biztonsági öv megfelelően van-e beállítva és használva. Az autósülés megfelelő használata segíthet csökkenteni a gyermek sérülésének kockázatát autóbaleset esetén.

-1

A legbiztonságosabb gyerekülések közé az ISOFIX rögzítési módszerrel ellátott gyerekülések tartoznak. Az ISOFIX egy könnyen kezelhető és kivételesen biztonságos rögzítési módszer, mely közvetlenül az autó karosszériájához rögzíti a gyerekülést. Roppant egyszerű használatával minimálisra csökken a bekötésből adódó kockázat.

A hagyományos gyereküléseknél a helytelen bekötésre vagy övvezetésre vezethető vissza a legtöbb balesetből származó gyerekülésben szenvedett sérülés.

A karosszériához való közvetlen fix csatlakozásnak köszönhetően a gyerekülés együtt mozog a kocsival és baleset esetén az öv véletlenül sem engedheti mozogni, hisz nem azzal van rögzítve. A törésteszteken az ISOFIXES gyerekülések rendszerint jobban teljesítenek.

-1

Gyerekülés kínálatunkban rengeteg kiváló termék közül válaszhattok. A számotokra leginkább megfelelő gyerekülés kiválasztásában a bal oldalon található szűrők segíthetnek a legtöbbet, ahol be tudtok állítani:

• teherbírás
• biztonságosság szintje
• márka
• ár
• 360°- ban forgatható-ság
• állítható fejtámla
• dönthetőség
• karfa megléte
• levehető háttámla
• levehető huzat
• stb.

Ezek alapján könnyedebben sikerülhet kiválasztani a számodra leginkább megfelelő gyerekülést.

-1

A központi övfeszítő segítségével kellő feszességre állíthatod és bekapcsolhatod az övet egy mozdulattal. Ezáltal teljes biztonságban tudhatod apróságod az utazások alkalmával.

-1

A gyerekeknek a legbiztonságosabb, ha menetiránynak háttal utaznak. Ezeket az üléseket bekötheted menetiránynak háttal, majd ha nő a gyerkőc, menetiránynak megfelelően is.

-1

Amikor gyermekülést vásárolsz, fontos, hogy több biztonsági funkciót is figyelembe vegyél, hogy gyermeked megfelelő védelemben legyen ütközés esetén. Íme néhány biztonsági jellemző, amelyre érdemes odafigyelni a gyermekülésben:

A National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) minősítése: Keress olyan autósülést, amely magas NHTSA-besorolással rendelkezik, ami azt jelzi, hogy az ülés szigorú teszteken ment keresztül, és megfelel a legmagasabb biztonsági előírásoknak.

LATCH (Lower Anchors and Tethers for Children) rendszer: Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az autósülést a jármű biztonsági öve helyett a járműben található horgonyok és rögzítőhevederek segítségével rögzítse a járműhöz. Ez megkönnyítheti az ülés helyes beszerelését és a biztonságos illeszkedést.

Oldalütközés elleni védelem: Egyes autósülések oldalán extra párnázással vagy energiaelnyelő anyagokkal van ellátva, amelyek segítik gyermeked védelmét oldalirányú ütközés esetén.

Állítható heveder: Az állítható heveder lehetővé teszi, hogy a hevedereket úgy állítsd be, hogy gyermeked kényelmesen és biztonságosan illeszkedjen az ülésben.

Ötpontos biztonsági öv: Az ötpontos heveder mindkét vállon, mindkét csípőn és a lábak között átmenő hevederekkel rendelkezik. Ez biztonságos illeszkedést nyújt és segít a gyermek megfelelő helyzetben tartani az ülésben.

Fejtámasz: A fejtámla segíthet megvédeni gyermeked fejét és nyakát ütközés esetén.

Könnyű használat: Olyan autósülést keress, amelyet könnyű beszerelni és beállítani, mivel a helytelen beszerelés veszélyeztetheti az ülés biztonságát.

-1

Fontos, hogy a gyermek méretének és életkorának megfelelő autósülést válassz. Az autósülés mérete gyermeke súlyától és magasságától függ.

Általánosságban négyféle autósülés létezik:

Hátrafelé néző gyermekülések: Ezek az ülések körülbelül 10-16 kilogrammos és 74-81 centiméter magas gyermekek számára készültek.

Előre néző kisgyermekülések: Ezek az ülések olyan gyermekek számára készültek, akik már kinőtték a hátrafelé néző ülést, általában 2 éves koruk körül, 18-36 kilogrammig és 145 centiméter magasságig.

Ülésmagasító ülések: Ezek az ülések olyan gyermekek számára készültek, akik már kinőtték az előre néző üléseket, általában 4-8 éves korukig és 18-45 kilogramm súlyukig. Az ülésmagasító ülések megemelik a gyermeket, hogy a biztonsági öv megfelelően illeszkedjen.

Biztonsági övek: Azok a gyermekek, akik 8 évesek vagy idősebbek, illetve akik 145 centiméter magasak vagy magasabbak, használhatják a szokásos biztonsági öveket az autóban.

Fontos, hogy az egyes autósülés-típusokhoz tartozó magasság- és súlyhatárokat tartsd be, hogy gyermeked megfelelően rögzítve legyen az autóban való utazás során. A megfelelő beszerelés és használat biztosítása érdekében olvasd el a gyártó utasításait is az adott autósüléshez.

-19

Igen, 14 napon belül kérdés nélkül visszaküldheted a pepita.hu-n vásárolt termékeket 🤗

Ha a termék hibás, kérheted annak javítását vagy cseréjét.

A visszaküldési, javítási, vagy garanciális kérdéseket itt tudod intézni: Elállás és garancia ügyintézés

Van pár kivétel:

• Kibontott higéniai termékek árát nem tudjuk visszatéríteni, ezt külön jelezzük a termék adatlapján.
• Ha a terméket használod kibontás után, akkor számíts arra, hogy nem a teljes vételárat kapod vissza, hiszen az a termék már újként jogilag nem értékesíthető.

Ha ajándékba kaptál valamit, ami nem tetszik, de visszaküldeni se szeretnéd:

• Ajándékozd el valakinek aki szívesen használná a környezetedben.
• Ajánld fel rászorulóknak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szívesen fogad felajánlásokat.
• A jövőben kérj pepita.hu vásárlási utalványt, amit több mint 182 600 termékre tudsz felhasználni a pepita.hu oldalon.

Hogyan kapom vissza a pénzem?

• Bankártyádra utaljuk vissza, ha azzal fizettél.
• Bankszámládra utaljuk, ha utánvéttel vagy utalással fizettél.

Igyekszünk egy héten belül visszautalni neked, erről minden esetben értesítünk.

Ha a mindennapi életetek része a kocsizás, akkor feltétlen be kell szereznetek a megfelelő gyerekülést. Nálunk rendkívül nagy választékban nézhettek szét, hogy a számotokra legbiztonságosabb és legpraktikusabb terméket sikerüljön kiválasztani.